Úgy érzem e nagyszerű művészről meg kell emlékeznem.
Lassan minden nagy művész " eltávozik " az égi mezőkre. Sok színházi előadásban és sok-sok filmben láttam.
" Kállai Ferenc a klasszikus és mai világirodalom, valamint a magyar drámairodalom számos főszerepét játszotta el kiemelkedő jellemábrázoló erővel Othello Cassiusától kezdve a Falstaff címszerepéig, Az ügynök halála fiúalakjától a mai magyar írók által írt figurákig. Filmszínészként is emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez; Bacsó Péter legendás filmjében, az 1969-ben készült A tanúban a főszerepet, Pelikán József gátőrt alakította.
A művész Krampner Ferenc néven Gyomán született 1925. október 4-én. Kereskedelmi szakközépiskolába járt, de mivel a számok világa nem állt igazán közel hozzá, érettségi után mindjárt a Színművészeti Akadémiára jelentkezett. A feltűnően jóképű fiatalember a vizsgabizottság előtt Ady Góg és Magóg fia vagyok én című versét akarta elmondani, de csak a negyedik sorig jutott el. Azonnal felvették, és Kiss Ferenc, az egyik felvételiztető színész helyben át is keresztelte mondván: legyen maga Kállai, mint a miniszterelnök.
Az akadémián 1944 szeptemberében kezdte meg tanulmányait, amelyek aztán novemberben véget is értek, mert a főiskola épülete bombatalálatot kapott. 1945 januárjának végén Both Béla szerződtette a Szabad Színházhoz és még ugyanezen a napon Bárdos Artúr - dupla gázsit ígérve - a Belvárosi Színházhoz. Ősszel úgy döntött, hogy visszamegy a főiskolára és befejezi a tanulmányait, de megint csak néhány hónapot sikerült bejárnia. Ezután többet nem próbálkozott.
Alig múlt huszonegy éves, amikor 1946. november 8-án a Belvárosi Színház hatalmas sikerrel bemutatta a Rómeó és Júliát. A férfi címszereplő nevét a kritika is, a közönség is megjegyezte, és két és múlva Kállai Ferenc a Nemzeti Színház tagja lett. A nemzet első színházának társulatához tartozott ötven éven keresztül, megszakítás nélkül, 1989 óta pedig örökös tag. 2000 óta a Magyar Színház művésze volt.
Kállai Ferenc alakításait gyakran színezte humor és finom irónia. Kellemes orgánumát mindig az ábrázolt figura megvalósításának szolgálatában használta.
Megszámlálhatatlan színpadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragora). Csurka István 1972-ben bemutatott Döglött aknák című darabjában ő volt Paál, a ketteske. Az előadásokon gutaütésközeli állapotba került a Major Tamás alakította Moórral vívott ádáz ordítozás közepette.
Filmszínészként is jelentős alakítások fűződnek a nevéhez: aljas huszártisztet játszott a Katonazenében (1961), mérnököt a Megszállottakban (1961), a határozatlankodó Takaró Sándort Németh László Iszony című regényének filmváltozatában (1965). Egy korszak jelképévé vált Pelikán József gátőr megformálásával, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de csak jóval később bemutatott filmjében, A tanúban. A történetnek 1994-ben elkészült a folytatása is. Játszott a Szabó István rendezte, 2006-ban készült Rokonokban is.
Kállai Ferenc 1977 és 1990 között tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgyűlési képviselő és tagja volt a parlament kulturális bizottságának. 1998-ban Budapest díszpolgárává választották.
Kállai Ferenc számos kitüntetést kapott: Jászai Mari-díjat (1956,1958), érdemes művészi (1966) és kiváló művészi címet (1970), Kossuth-díjat (1973), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1995). A művész 2002 augusztusában a nemzet színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2006-ban pedig Prima Primissima díjas lett. " ( MTI)
Tegnap este megnéztem - emlékezve a művészre a Duna TV levetítette- az Iszony c. filmet, amelyben csodálatosat alakított
Ennek kapcsán ajánlanám elolvasásra Németh Lászlótól a könyvet, amelyből a film készült.
Németh László számomra a magyar írók legnagyobbja.
Németh László : Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907-11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyavszky utcai Kemény Zsigmond (1911-17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917-19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett. 1925-ben elvégezte az egyetemet, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott. Egy ideig fogorvos volt, majd iskolaorvos.
1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.
Ez év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905-1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926-) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből [3] vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932-) fizikus professzor, MTA tag és Németh Csillából (1944-) orvos lett.
1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban, később az Erdélyi Helikonba és a Napkeletbe is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlében és Napkeletben eleinte Lelkes László néven szerepelt).
1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolai orvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926-27), az Egressy úti (1928-31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931-43).
1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Társaság irodalmi estjén, mely öt "népi író" (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönségnek. 1930 és 35 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amiről emléktábla emlékezik meg.
A Nyugattal már a húszas évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata . A harmincas évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, mikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről.
1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, melyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934-35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, mely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén. 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.
1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresznyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergelyt.
1939-42-ben Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A szárszói konferencia egyik előadója volt, az úgynevezett második szárszói beszédében 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság genocídiuma előtt olyan kijelentést tett[8] a zsidóságra vonatkozóan, amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig Németh 1944-es szárszói beszédéből már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.
A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is Dorogon tartotta 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.
1944. március 19-től, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet,családjával együtt Békésre költözött.
1945-48-ig főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.
1951-ben Tolsztoj Anna Kareninájának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el, agyvérzés következtében.
Gyász (regény, 1935): A mű főhőse, Kurátor Zsófi antik jellem. Mivel mindent az ő tudatán keresztül látunk, a regényt nevezhetnénk tudatregénynek is. A mű szerkezetét illetően egyszerre koncentrikus és lineáris, mert a középpontban álló hős körül körszerűen jelenik meg a környezet, és lineáris, mert minden fejezet a hősnőt a végzete felé sodorja. Kurátor Zsófi férje halála után belemerevedik gyászába, s amikor elveszíti egyetlen gyermekét is, a gőgös gyász élete értelme lesz és A faluközösség életét szigorú törvények, szabályozzák – aki vét ellenük, azt szájukra veszik, kiközösítik. Ám a közösséget hajdan összetartó szokásrendszer időközben kiüresedett: Kurátor Zsófi éppen azért válik eltorzult személyiséggé, mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát, aminek negatív következményeit a falubeliek is elítélik. A falu közössége kaján rosszindulattal lesi, hogyan képes ellenállni a szemrevaló fiatalasszony "a vére", az élet kísértéseinek. Mi ad ehhez erőt, hogy erejénél nagyobb fájdalmat magára véve megfojtsa benne a kétségbeesett dac az életkedvet? Az a szerep – a "gyász" – azaz emberi magatartásminta, amit az író számára a görögség szellemével, főként Szophoklész drámáival való megismerkedés sugallt: ahogyan a lélek megadja magát a szerep mitikus parancsának (Élektra alakja). Zsófi alakjában Németh László a falu megmerevedett szokásrendje elleni lázadást festette meg kitűnően. A két háború közti magyar falu megkövesült emberi viszonyait, erkölcsi, társadalmi válságát híven ábrázoló regény lebilincselő olvasmány.
Iszony (regény, 1947): Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság megköttetett két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, "menyecskézni" kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátai is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…
Égető Eszter (regény, 1948): A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozásába tartozik férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a "földön jár", az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony). ( Wikipédia)
Németh László 1942-ben folytatásokban kezdte írni Iszony című regényét Móricz Zsigmond folyóirata, a Kelet Népe számára. A három részből álló műnek csak az első része jelent meg így, a folytatáson több évig dolgozott, s csak 1947-ben fejezte be. A tudatregény elbeszélőmódszerét alkalmazva egy nő életútjának tükrében mutatta be azt az ember- és életidegenséget, amely egy önmagába zárt személyiséget örökre elválaszt a világtól. Az Iszony írójának talán legjobb regénye – előtte s utána nem került ki ennyire zárt, öntörvényű alkotás a műhelyéből.
Iszony (1965)
1949 után kiszorították az irodalmi életből, hosszú évekig műfordításból élt. Ez a filmre vitt műve jószerivel a hatvanas években került bele a szocialista korszak felülről manipulált irodalmi kánonjába. Bár Némethnek mindig volt titkos rajongó tábora, akik elsősorban társadalomfilozófiai esszéi miatt becsülték őt nagyra, olykor eredeti jelentőségén is túl, igazából nem szerette őt a hatalom. Kellemetlen és kényelmetlen írónak számított, akit ugyan díjaztak, de nem tartozott az akkor futatott, olykor értékes szerzők (Fejes Endre, Sánta Ferenc) közé.
Hintsch György a televízió számára forgatott, de moziban is bemutatott Jókai-adaptáció (Rab Ráby, 1964) után fogott bele a Németh-regény rendezésébe. (Az előmunkálatokban, bár a főcím nem tünteti fel, az író is rész vett.) Hintsch később az életmű több regényét és színdarabját (Irgalom -- 1973, Szörnyeteg -- 1975, Égető Eszter -- 1989) rögzítette a Magyar Televízióban.
Jelentős regények filmváltozata általában leszűkíti az eredeti mű gazdagságát, a cselekményt kapjuk, azt is többé-kevésbé kivonatolva, a celluloidra rögzítés arra jó csak, hogy felidézze a könyvet. Hintsch Györgynek ezúttal szerencséje volt. Talált egy fiatal színésznőt (Drahota Andrea), aki belső hasonlósága folytán tökéletesen azonosulni tudott Kárász Nelli figurájával.
Kárász Nelli tanyán él az édesapjával. Egy falusi bálban ismerkedik meg a Takaró-fiúkkal, akik közül Sándor közeledik hozzá, de a lányt inkább annak öccse, Imre érdekli. Sándor kerülgeti a lányt, és Nelli édesapja is tudomására hozza, jó lenne, ha nemsokára férjhez menne. A befelé forduló lánynak semmi kedve hozzá, de kényszerűségből mégis kapcsolatban marad a falu által vőjelöltnek elkönyvelt Takaró Sanyival. Amikor édesapja váratlanul meghal, és a férfi Nelli segítségére siet a bajban – eldől a sorsuk. A lánynak ugyan se lelke, se teste nem kívánja a frigyet, mégis összeházasodnak.
Együttélésük mindvégig boldogtalan. A fiatalasszony nem tud fölengedni a szexualitásban, férje pedig alkalmatlan rá, hogy feloldja felesége szorongását és ellenkezését. Nem tudni, hogy az asszony mással is így viselkedne-e – valószínűleg igen –, ám ennek a problémának nem csak a megoldására, de még a felismerésére is alkalmatlan a bumfordi módra viselkedő férj (Kállai Ferenc remek karakterformálása). Mivel Takaró Sándor kizárólag a szexualitásban képzeli a boldog házasság titkát, Nelli egyre jobban meggyűlöli őt.
Gyermekük születése hoz némi változást közös boldogtalanságukba. Férje átveszi apja birtokának kezelését, és a Takaró-házaspár beköltözik a faluba. Sándor társaságot szervez maguk köré, de Nellit ez is hidegen hagyja, legföljebb Imrével, Sándor öccsével vált néhány rokonszenvet sejtető szót. Amikor a vendégek között felbukkan egy fiatal orvos, aki szemet vet a láthatóan boldogtalan Nellire, a fiatalasszony a jövevényre is rossz szemmel tekint.
A regény itt hosszasabban részletezi a nő menekülési kísérleteit – a filmváltozat szükségképpen lerövidíti és felgyorsítja az érlelődő tragédia bekövetkezésének útját. Nelli hiába menekül férje elől, a családi körülmények nem engedik szabadulni, gyermekét sem hagyhatja magára. Családjuk fölött egyébként is viharfelhők tornyosulnak. Férje adósságokba verte magát, a birtok nem hoz jövedelmet, közelít az anyagi csőd.
Takaró Sanyi váratlanul megbetegszik, a felesége kötelességszerűen ápolja. Nelli életidegensége ekkorra már teljesen elhatalmasodik, bénultan iszonyodik férje közelségétől. Amikor egy éjszaka a beteg férje megint szeretkezni akar vele, védekezés közben egy párnával megfojtja. Az ismerős orvos cinkos együttérzéssel hallgatást ígér az asszonynak, ám Nelli az ő közeledését is mereven elutasítja. Hátralévő éveiben végre önállóan, de teljes magányban, és az élettől eliszonyodottan fog élni.
A filmváltozat, noha nem tudta teljességében visszaadni a regény cselekményét, mégis jelentős szerepe volt abban, hogy Németh László elhanyagolt, nem eléggé méltányolt szépírói munkásságára felfigyeljenek. A szocialista korszak irodalom-történetírása vitatta Németh társadalomfilozófiájának bizonyos elemeit, és ez árnyat vetett dráma- és regényírásának megítélésére és befogadására is. Az Iszony jól sikerült filmváltozata felhívta a figyelmet rá, hogy egy jelentős életmű vár megismerésre. Hintsch György később mindent megtett, hogy az író munkássága megkapja az őt megillető elismerést. Népszerű vígjátékok (A veréb is madár -- 1968, Hét tonna dollár -- 1973) készítése mellett főként Németh László megfilmesítésekben jeleskedett.
( Szerző: Kelecsényi László )
Az akadémián 1944 szeptemberében kezdte meg tanulmányait, amelyek aztán novemberben véget is értek, mert a főiskola épülete bombatalálatot kapott. 1945 januárjának végén Both Béla szerződtette a Szabad Színházhoz és még ugyanezen a napon Bárdos Artúr - dupla gázsit ígérve - a Belvárosi Színházhoz. Ősszel úgy döntött, hogy visszamegy a főiskolára és befejezi a tanulmányait, de megint csak néhány hónapot sikerült bejárnia. Ezután többet nem próbálkozott.
Alig múlt huszonegy éves, amikor 1946. november 8-án a Belvárosi Színház hatalmas sikerrel bemutatta a Rómeó és Júliát. A férfi címszereplő nevét a kritika is, a közönség is megjegyezte, és két és múlva Kállai Ferenc a Nemzeti Színház tagja lett. A nemzet első színházának társulatához tartozott ötven éven keresztül, megszakítás nélkül, 1989 óta pedig örökös tag. 2000 óta a Magyar Színház művésze volt.
Kállai Ferenc alakításait gyakran színezte humor és finom irónia. Kellemes orgánumát mindig az ábrázolt figura megvalósításának szolgálatában használta.
Megszámlálhatatlan színpadi szerepei közül kiemelkedik: Macduff (Shakespeare: Macbeth), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Danton (Büchner: Danton halála), Polgármester (Gogol: A revizor), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Nicia (Machiavelli: Mandragora). Csurka István 1972-ben bemutatott Döglött aknák című darabjában ő volt Paál, a ketteske. Az előadásokon gutaütésközeli állapotba került a Major Tamás alakította Moórral vívott ádáz ordítozás közepette.
Filmszínészként is jelentős alakítások fűződnek a nevéhez: aljas huszártisztet játszott a Katonazenében (1961), mérnököt a Megszállottakban (1961), a határozatlankodó Takaró Sándort Németh László Iszony című regényének filmváltozatában (1965). Egy korszak jelképévé vált Pelikán József gátőr megformálásával, Bacsó Péter 1969-ben forgatott, de csak jóval később bemutatott filmjében, A tanúban. A történetnek 1994-ben elkészült a folytatása is. Játszott a Szabó István rendezte, 2006-ban készült Rokonokban is.
Kállai Ferenc 1977 és 1990 között tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgyűlési képviselő és tagja volt a parlament kulturális bizottságának. 1998-ban Budapest díszpolgárává választották.
Kállai Ferenc számos kitüntetést kapott: Jászai Mari-díjat (1956,1958), érdemes művészi (1966) és kiváló művészi címet (1970), Kossuth-díjat (1973), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1995). A művész 2002 augusztusában a nemzet színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2006-ban pedig Prima Primissima díjas lett. " ( MTI)
Tegnap este megnéztem - emlékezve a művészre a Duna TV levetítette- az Iszony c. filmet, amelyben csodálatosat alakított
Ennek kapcsán ajánlanám elolvasásra Németh Lászlótól a könyvet, amelyből a film készült.
Németh László számomra a magyar írók legnagyobbja.
Németh László : Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907-11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyavszky utcai Kemény Zsigmond (1911-17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917-19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett. 1925-ben elvégezte az egyetemet, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott. Egy ideig fogorvos volt, majd iskolaorvos.
1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.
Ez év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905-1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926-) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből [3] vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932-) fizikus professzor, MTA tag és Németh Csillából (1944-) orvos lett.
1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, a Társadalomtudományban, később az Erdélyi Helikonba és a Napkeletbe is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlében és Napkeletben eleinte Lelkes László néven szerepelt).
1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolai orvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926-27), az Egressy úti (1928-31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931-43).
1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Társaság irodalmi estjén, mely öt "népi író" (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönségnek. 1930 és 35 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amiről emléktábla emlékezik meg.
A Nyugattal már a húszas évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata . A harmincas évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, mikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről.
1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, melyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934-35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, mely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén. 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.
1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresznyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergelyt.
1939-42-ben Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A szárszói konferencia egyik előadója volt, az úgynevezett második szárszói beszédében 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság genocídiuma előtt olyan kijelentést tett[8] a zsidóságra vonatkozóan, amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig Németh 1944-es szárszói beszédéből már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.
A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is Dorogon tartotta 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.
1944. március 19-től, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet,családjával együtt Békésre költözött.
1945-48-ig főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.
1951-ben Tolsztoj Anna Kareninájának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el, agyvérzés következtében.
Gyász (regény, 1935): A mű főhőse, Kurátor Zsófi antik jellem. Mivel mindent az ő tudatán keresztül látunk, a regényt nevezhetnénk tudatregénynek is. A mű szerkezetét illetően egyszerre koncentrikus és lineáris, mert a középpontban álló hős körül körszerűen jelenik meg a környezet, és lineáris, mert minden fejezet a hősnőt a végzete felé sodorja. Kurátor Zsófi férje halála után belemerevedik gyászába, s amikor elveszíti egyetlen gyermekét is, a gőgös gyász élete értelme lesz és A faluközösség életét szigorú törvények, szabályozzák – aki vét ellenük, azt szájukra veszik, kiközösítik. Ám a közösséget hajdan összetartó szokásrendszer időközben kiüresedett: Kurátor Zsófi éppen azért válik eltorzult személyiséggé, mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát, aminek negatív következményeit a falubeliek is elítélik. A falu közössége kaján rosszindulattal lesi, hogyan képes ellenállni a szemrevaló fiatalasszony "a vére", az élet kísértéseinek. Mi ad ehhez erőt, hogy erejénél nagyobb fájdalmat magára véve megfojtsa benne a kétségbeesett dac az életkedvet? Az a szerep – a "gyász" – azaz emberi magatartásminta, amit az író számára a görögség szellemével, főként Szophoklész drámáival való megismerkedés sugallt: ahogyan a lélek megadja magát a szerep mitikus parancsának (Élektra alakja). Zsófi alakjában Németh László a falu megmerevedett szokásrendje elleni lázadást festette meg kitűnően. A két háború közti magyar falu megkövesült emberi viszonyait, erkölcsi, társadalmi válságát híven ábrázoló regény lebilincselő olvasmány.
Iszony (regény, 1947): Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság megköttetett két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, "menyecskézni" kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátai is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…
Égető Eszter (regény, 1948): A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozásába tartozik férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a "földön jár", az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony). ( Wikipédia)
Németh László 1942-ben folytatásokban kezdte írni Iszony című regényét Móricz Zsigmond folyóirata, a Kelet Népe számára. A három részből álló műnek csak az első része jelent meg így, a folytatáson több évig dolgozott, s csak 1947-ben fejezte be. A tudatregény elbeszélőmódszerét alkalmazva egy nő életútjának tükrében mutatta be azt az ember- és életidegenséget, amely egy önmagába zárt személyiséget örökre elválaszt a világtól. Az Iszony írójának talán legjobb regénye – előtte s utána nem került ki ennyire zárt, öntörvényű alkotás a műhelyéből.
Iszony (1965)
1949 után kiszorították az irodalmi életből, hosszú évekig műfordításból élt. Ez a filmre vitt műve jószerivel a hatvanas években került bele a szocialista korszak felülről manipulált irodalmi kánonjába. Bár Némethnek mindig volt titkos rajongó tábora, akik elsősorban társadalomfilozófiai esszéi miatt becsülték őt nagyra, olykor eredeti jelentőségén is túl, igazából nem szerette őt a hatalom. Kellemetlen és kényelmetlen írónak számított, akit ugyan díjaztak, de nem tartozott az akkor futatott, olykor értékes szerzők (Fejes Endre, Sánta Ferenc) közé.
Hintsch György a televízió számára forgatott, de moziban is bemutatott Jókai-adaptáció (Rab Ráby, 1964) után fogott bele a Németh-regény rendezésébe. (Az előmunkálatokban, bár a főcím nem tünteti fel, az író is rész vett.) Hintsch később az életmű több regényét és színdarabját (Irgalom -- 1973, Szörnyeteg -- 1975, Égető Eszter -- 1989) rögzítette a Magyar Televízióban.
Jelentős regények filmváltozata általában leszűkíti az eredeti mű gazdagságát, a cselekményt kapjuk, azt is többé-kevésbé kivonatolva, a celluloidra rögzítés arra jó csak, hogy felidézze a könyvet. Hintsch Györgynek ezúttal szerencséje volt. Talált egy fiatal színésznőt (Drahota Andrea), aki belső hasonlósága folytán tökéletesen azonosulni tudott Kárász Nelli figurájával.
Kárász Nelli tanyán él az édesapjával. Egy falusi bálban ismerkedik meg a Takaró-fiúkkal, akik közül Sándor közeledik hozzá, de a lányt inkább annak öccse, Imre érdekli. Sándor kerülgeti a lányt, és Nelli édesapja is tudomására hozza, jó lenne, ha nemsokára férjhez menne. A befelé forduló lánynak semmi kedve hozzá, de kényszerűségből mégis kapcsolatban marad a falu által vőjelöltnek elkönyvelt Takaró Sanyival. Amikor édesapja váratlanul meghal, és a férfi Nelli segítségére siet a bajban – eldől a sorsuk. A lánynak ugyan se lelke, se teste nem kívánja a frigyet, mégis összeházasodnak.
Együttélésük mindvégig boldogtalan. A fiatalasszony nem tud fölengedni a szexualitásban, férje pedig alkalmatlan rá, hogy feloldja felesége szorongását és ellenkezését. Nem tudni, hogy az asszony mással is így viselkedne-e – valószínűleg igen –, ám ennek a problémának nem csak a megoldására, de még a felismerésére is alkalmatlan a bumfordi módra viselkedő férj (Kállai Ferenc remek karakterformálása). Mivel Takaró Sándor kizárólag a szexualitásban képzeli a boldog házasság titkát, Nelli egyre jobban meggyűlöli őt.
Gyermekük születése hoz némi változást közös boldogtalanságukba. Férje átveszi apja birtokának kezelését, és a Takaró-házaspár beköltözik a faluba. Sándor társaságot szervez maguk köré, de Nellit ez is hidegen hagyja, legföljebb Imrével, Sándor öccsével vált néhány rokonszenvet sejtető szót. Amikor a vendégek között felbukkan egy fiatal orvos, aki szemet vet a láthatóan boldogtalan Nellire, a fiatalasszony a jövevényre is rossz szemmel tekint.
A regény itt hosszasabban részletezi a nő menekülési kísérleteit – a filmváltozat szükségképpen lerövidíti és felgyorsítja az érlelődő tragédia bekövetkezésének útját. Nelli hiába menekül férje elől, a családi körülmények nem engedik szabadulni, gyermekét sem hagyhatja magára. Családjuk fölött egyébként is viharfelhők tornyosulnak. Férje adósságokba verte magát, a birtok nem hoz jövedelmet, közelít az anyagi csőd.
Takaró Sanyi váratlanul megbetegszik, a felesége kötelességszerűen ápolja. Nelli életidegensége ekkorra már teljesen elhatalmasodik, bénultan iszonyodik férje közelségétől. Amikor egy éjszaka a beteg férje megint szeretkezni akar vele, védekezés közben egy párnával megfojtja. Az ismerős orvos cinkos együttérzéssel hallgatást ígér az asszonynak, ám Nelli az ő közeledését is mereven elutasítja. Hátralévő éveiben végre önállóan, de teljes magányban, és az élettől eliszonyodottan fog élni.
A filmváltozat, noha nem tudta teljességében visszaadni a regény cselekményét, mégis jelentős szerepe volt abban, hogy Németh László elhanyagolt, nem eléggé méltányolt szépírói munkásságára felfigyeljenek. A szocialista korszak irodalom-történetírása vitatta Németh társadalomfilozófiájának bizonyos elemeit, és ez árnyat vetett dráma- és regényírásának megítélésére és befogadására is. Az Iszony jól sikerült filmváltozata felhívta a figyelmet rá, hogy egy jelentős életmű vár megismerésre. Hintsch György később mindent megtett, hogy az író munkássága megkapja az őt megillető elismerést. Népszerű vígjátékok (A veréb is madár -- 1968, Hét tonna dollár -- 1973) készítése mellett főként Németh László megfilmesítésekben jeleskedett.
( Szerző: Kelecsényi László )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése