A Magyar Rádió Márványtermében volt szerencsém hallgatni még februárban... Különleges élmény volt!
Csáki András 1981-ben született Budapesten. 11 évesen kezdett el
gitározni. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és
Gimnázium növendéke. Tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetemen folytatta, ahol 2007-ben kitüntetéssel diplomázott.
Zeneakadémista évei alatt két alkalommal nyerte el a Köztársasági
Ösztöndíjat. 2007-től a Zeneakadémia Doktori Iskolájának állami
ösztöndíjas hallgatója. 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben Fischer Annie
ösztöndíjban részesült. 2009-ben megkapta a Duna TV "Magyar Csillagok"
díját, valamint a Prima Primissima Alapítvány "Junior Príma"
zeneművészeti díját. 2010-ben Márciusi Ifjak díjjal tüntették ki.
Számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa
Európában,Dél-Amerikában és Ázsiában. Ezeken eddig 20 döntős helyezést
ért el, köztük 10 első, 8 második, 2 harmadik díjat és számos
különdíjat. Olyan nagy múltú és tekintélyes versenyek nyertese, mint a
japán Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (Japán, 2008.), a „Michele
Pittaluga” Nemzetközi Gitárverseny (Alessandria – Olaszország 2009.),
vagy a 2010-ben, öt kontinens klasszikus gitárosainak részvételével,
először megrendezett "Nikita Koshkin" Nemzetközi Gitárverseny (Calcutta -
India 2010. A chilei verseny győzteseként 2000-ben háromhetes csilei
koncertkörúton, a tokiói verseny első helyezettjeként 2009-ben
háromhetes japán koncertkörúton vehetett részt. A rangos olasz pverseny
pedig, az olaszországi koncerteken túl, első külföldi CD szerződését
eredményezte a Naxos Classic Kiadóval. A 2010-ben megnyert kalkuttai
verseny pedig nemcsak indiai, hanem thaiföldi és mexikói
koncertmeghívásokat hozott a számára.
Korosztályának egyik legaktívabb gitárosaként gyakran kap felkérést
különböző kamaraprodukciókra is, valamint rendszeresen fellép
versenyművek szólistájaként neves szimfonikus zenekarokkal. ( Wikipédia )
Aki többet szeretne tudni, azoknak ajánlom az alábbi oldalakat!
Tormay Cécile (Budapest, 1875.
október 8. – Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, közéleti szereplő.
A Napkelet című folyóiratában ő
gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket. Szinte írói
sikereit is feláldozta a szervező munkának nemzete és Európa közös nagy céljai érdekében.
1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa
lett. 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába
egyhangúlag választották a Mme Curie halálával megüresedett székbe. 1936-ban
jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi
Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta.
Tormay Cécile Bujdosó könyv-ét (naplószerű regény) érdemes mindenkinek
elolvasnia.
Tanúja volt az az 1919-es
eseményeknek, amit megírt ebben a könyvében.
A Bujdosó könyvről:
„ Nem a forradalmak történetét,
nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon
az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetíró, mert azt át
kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt
forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktől
távol áll minden, ami magyar.
Maradjon fenn könyvemben az, ami
vélünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kínja és
becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások
esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar
lelkekben.
Legyen a Bujdosó könyv a fájdalom
könyve. Mialatt írtam, találkozni akartam benne azokkal, akik testvéreim voltak
a közös szenvedésben. És ebben a könyvben velük akarok maradni még akkor is,
mikor már sem ők, sem én nem fogjuk többé látni az új magyar tavaszokat. „
(Tormay Cécile előszavából)
A Kecskeméti Katona József
Színház 2011. november 10-én mutatta be A
régi ház című regényét, Deres Péter átdolgozásában. Három generáció
története. Kiderül, hogy a magyar
befogadó nép, barátságos, szóba kerül a szeretet, az összetartozás...
A régi ház
A biedermeier Pest ködös-párás
Duna-parti világából rejtélyesen dereng föl a messzi földről érkezett Ulwing
Kristóf építőmester hatalmas háza, ahol három generáció élete tárul elénk:
- a nagy gazdagságot szerző,
kemény és elszánt építőmesteré,
- a vagyonnal és az érzelmeivel
egyaránt takarékos fiú, János Hubert sorsa,
- valamint a tékozló unokáé,
Ulwing Kristófé.
A család históriája mégsem
egyszerűen egy feltörekvő, majd romlásba vesző polgárdinasztia története.
Titkos, ki nem mondott, meg nem élt szerelmek itatják át a regény lapjait,
amelyből - amikor minden elvész - egy asszony odaadó hűsége és szeretete ad
reményt a fennmaradásra.
Ezzel a regényével a Magyar
Tudományos Akadémia irodalmi díját nyerte el. Ez a könyv is számos nyelven
megjelent, az USA-ban is kiadták.
Törley Mária szobrászművész
mellszobrot készített az írónőről, amit a Rókus Kórházban fognak elhelyezni idén, március 31-én.
( A Károlyi kertben állt már egy egész alakos
szobra, de azt a szovjetek 1945-ben ledöntötték.)
Végre meleg van, süt a Nap, talán már a tavasz közeleg...
Mégis a búcsúzás körül forognak a gondolataim...
De olvassuk a költők gondolatait, hiszen a legszebben ők fogalmazták meg
az ezzel kapcsolatos érzéseiket.
Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.
(Tóth Árpád)
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
(Reményik Sándor)
Borzasztónak érzem most az örökre elválás pillanatát.
Borzasztóbbnak minden halálnál. Az igazi halál mindent lezár, mindennek
villámgyorsan vége van - de örökre elbúcsúzni annyi, mintha ennek a pillanatnyi
pillanatnak jéghideg rémsége ott maradna utolsó percünkig az élő szívbe szúrva.
(Zilahy Lajos)
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor
valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig,
amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy,
sötét, ködös életben.
NYÍRŐ JÓZSEF végrendeletében meghagyta, hogy
iskolavárosában, Székelyudvarhelyen vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben
helyezzék végső nyugalomra. Az író Székelyzsomboron született, 1933 és 1939
között élt Székelyudvarhelyen, és 1953-ban hunyt el Madridban. Újratemetésére
az idén , pünkösd vasárnapján a székelyudvarhelyi katolikus temetőben kerül
sor. Az író hamvait a magyar állam megbízásából Magyarország madridi
konzulátusa exhumáltatja. A hamvakat a csíksomlyói zarándokvonat szállítja
Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel viszik Székelyudvarhelyre, ahol a Nyirő
- villa előtti tiszteletadást követően a Márton Áron téren ravatalozzák fel,
majd a római katolikus temetőben helyezik örök nyugalomra.
„ Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová,
csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája,
embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a
havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa,
titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell
születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak
mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az
örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos,
törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan
barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi
sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább
alszik, mint teszem azt Csíkban. „
Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 18. – Madrid,
1953. október 16.), erdélyi magyar író, katolikus pap, újságíró. Művei
elsősorban az erdélyi magyarság művelődéstörténeti és történelmi kérdéskörében
helyezkednek el. Szókimondó, a korabeli politikai helyzettel szembeforduló
magatartása miatt menekülnie kellett Romániából, majd Magyarországról is. Művei
publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és magyar kommunista
rendszer betiltotta. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet a román kommunista
kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte több évtizeden keresztül.
1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel, a
Küzdelem a halállal című művében Nyirő József így írt: „Nem, nem, itt nem tudok
meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden
föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem
átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a
szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a
pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren
villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek
vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”
Keserűen állapította meg: „A magyarok! Az egymást pusztító,
pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a
fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk
számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de
eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”
( Wikipédia )
Nyirő József e kitűnő történelmi regényéből, amelyben a
sokat próbált székelység talán legnagyobb tragédiájának állít emléket. Annak a
tragédiának és annak a kornak, amely végzetesen befolyásolta a százötven évvel
későbbi, nagy trianoni számvetést is.
Az író alteregója – Hargithay József – nem elhivatottságból,
hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit
eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy
hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában
székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől
kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átéli a faluban a
háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a
szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult
kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a nép
naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a
végleges katasztrófát, a román impériumot, a magyar sors veszendőségét. Nyírő
József súlyosan átélte az erdélyi magyarság minden időben fájdalmas
kiszolgáltatottságát, elesettségét, kihasználatlan jóakaratát és tehetségét,
így a cselekvő emberség és a közösségi értéktudat jegyében alkotta meg élete
egyik legjelentékenyebb művét, a két világháború közötti magyar próza sikeres,
nagy hatású darabját.( www.libri.hu )
Az Uz Bence c. könyvéből film készült 1938-ban. Rendezte Csepreghy Jenő.
"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk
az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az
utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a
görögtűz: a víz nem olthatja el.
Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a
számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a
felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal"
-t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú
"esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a
téren állt.
Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt
hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé
elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely
azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum
terére, s a sokaság eloszlott.
A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a
múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt
néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási
lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek
voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai.
A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment
Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó
tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után
mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a
cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal
hozta át a töméntelen sokaság Pestre.
Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot
örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."
