2015. december 28., hétfő

Boldog Új Évet ! 2016








A Szilveszter római-latin eredetű férfinév, jelentése: erdei, erdőben élő férfi. Női párja: Szilvesztra. Az átlagból való kiemelkedést jelenti. A római (latin) névadási formák azon csoportjába tartozik, amely testi- vagy lelki tulajdonság alapján illetnek valakit névvel. Az 1990-es években ritka név, a 2000-es években (2004-ig) a 80–100. leggyakoribb férfinév, azóta nem szerepel az első százban. Gyakoribb idegen nyelvű változatai: angolul Sylvester, franciául, spanyolul Silvestre, olaszul Silvestro, lengyelül Sylwester.

A Szilvesztereket a siker élteti, doppingolja. Az eredmény érdekében a név viselője képes elmenni a fizikai teljesítőképesség legvégső határáig. Ezt viszont a környezete mindig értékeli, és ünnepli őt. Gyakran türelmetlen, nem tud nyugodtan végigvinni semmit. Rendkívül szenvedélyes, ezért sokszor kiszámíthatatlan. Érdemes olyan hivatások felé irányítani, ahol célokért harcolhat, és hosszú távú kitartásra van szükség. Ezért is van szüksége olyan társra, akinek fontosak a célok és az állandóság. Érzelmileg nehezen nyílik meg, ezt a társa nehezen viseli. Gyengesége az érzelmi befolyásolhatóságában rejlik.


Maga az ünnep I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Halála után ez az utónév egyre gyakoribbá vált.







Ágh István

 Újesztendei várakozás


Megkönnyebbült lélekkel fogadom
a naptári öregkort, ezt is megértem
annyi kétség, baljóslat ellenére,
már nem fújom Szilveszter éjjelén,
révült ördögűző, a papírtrombitát,
ám azt se firtatom, hogyan s mitől
vészeltem át az önpusztító időt,
a heveny és idült bajokat, s miféle
hajlam, kedvező csillagok következtében.

Szibériai temetőben találkoztam
ennyi korai halálra utaló adattal,
túljutottam a dátumokon, ahogy
a toroklobos aggastyán Babitsot
olvasgatva nyúltam a könyvespolcra,
s nemcsak évekre, hónapra, napra is
kiszámoltam, melyikünk mennyit élt,
közben különleges, sajnálattal vegyes
elégültség fogott el, ha már őt is túléltem.

Nem tartom számon, mit írtak a költők
öreg korukban, miféle cseleket
aszaltak a különbéke érdekében,
nem becsmérlem sárkányomat, mint fennhéjázó
mesehős, nem leplezem félelmemet iróniával,
tudomásul veszem, aki megjelent legbelűl,
s lopakodik, alattomban terjeszkedik,
lefoglal magának annyit, ahány kiló
vagyok meztelenűl és éhgyomorral.

Ahogy a hamu a parazsat bekeríti, s lefojtja
utolsó lobbanással rettenetes sötétben,
egyszerre az leszek, amihez nincs közöm,
akár kihúzott, aláejtett fogamhoz,
mert csak a képzelet emléke múlhatatlan,
melyet véletlen hajó usztat fedélzetén
oda, hol minden parttalan, lélekszerű,
mint az éteri erdők árnyéka, foghatatlan,
hangtalan és visszfénytelen a teljes napsütésben
  



Kattints rá!



Szilveszteri programok Kattints rá!






2015. december 22., kedd

Karácsony előtt két nappal...






„ Rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és
nagy csöndesség kereken.
Valami szomorúan szépet éreztem akkor.
Fájdalmasat, mert egyedül voltam s
mert nem volt ajándék az asztalon.
De komoly és dacos érzést is,
mert magam teremtettem ünnepet magamnak. (...)
Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól
egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca,
s a reménység meg a jövendő beléptek ünnepelni hozzám a szobába.”

Wass Albert



Bella István

Karácsonyesti vers

Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem.

Csillagok, játékvonatok
futnak közöttünk, körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.

Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul.
Adja vissza! De a szám néma:
halálul, se gyerekkorul
nem tudok. Nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul.

Mintha csak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá visszaáll.
Katona köpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.

Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. És már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa.


Kattints rá!

http://www.bazilika



2015. december 19., szombat

George Owen Wynne Apperley - Granada szerelmese volt...





George Owen Wynne Apperley ( született: Angliában (Ventnor, Isle of Wight) 1884. június 17.- meghalt Tangerben  1960.szeptember 10. )  Angol festő, aki  sok éven át élt Granadában .

 Arisztokrata walesi családban élt gyermekként. A gyermekkortól vonzotta a festészet és annak ellenére, hogy a család ellenezte, beiratkozott a Herkomer Akadémiára. Mostoha apja katonai pályát, anyja pedig szerzeti hivatást  szánt a gyermeknek. Azonban a döntését, hogy festő legyen, a család nem tudta megakadályozni.

1904-ben elutazott Olaszországba, ahol  több városban megfordult, például: Velence és Róma. Vonzza a fény, a Földközi-tengeri hangulat,  különböző akvarelleket fest, zsánerjelenetek  és történelmi épületek is megjelennek, mint például a Basilica San Marcos.

1907-ben titokban feleségül vette Hilda  nevű mennyasszonyát. A menyasszony családja ugyanis ellenezte ezt a házasságot. Luganoban  (Svájc) összeházasodtak és rövid ideig éltek ott, majd visszaköltöztek Londonba, itt néhány évig maradt feleségével és két fiával (, Edward és Phylli).
1914-ben   utazott  először Spanyolországba, és 1916-ban úgy döntött, hogy  végleg letelepszik itt. A felesége nem követte . 1917-ben telepedett le Granadában, ahol találkozott Enriqueta Contrerassal, aki  a társa lesz és gyakorta a modellje is. Ebből a kapcsolatból két fia születik ismét:  George és Henry.

1918-ban egy kiállítása lesz Madridban.Ez jelentőseb befolyásolta további elismertségét.
Granadában kapcsolata volt több helyi festővel, itt érezte otthon magát. Szereti a tájat, a város történelmi örökségét. Az 1920-as és 1930-as évektől stílust vált és igen sok portrét készít.

A  második spanyol köztársaság kikiáltása után 1933-ban költözik a családjával  Tangerbe (Marokkó), ahol haláláig él -1960.  A marokkói város és környéke lenyűgözte, de igazi hazájának Granadát tartotta, ahová a későbbiekben is gyakorta vissza-visszatért.






( Első kiállítása: Royal Academy Londonban, 1905, 1906.
Tagjává választották a Royal Institute of Akvarell Művészek 1913-ban.
Spanyolországba költözött 1916-ban.
1932-ben a polgárháború idején elhagyta Spanyolországot és  Tangerbe költözött.
1937-ben megkapta az Order of the Mehdavia díjat ("Comendador de la Mehdavia").
1945-ben elnyerte az Order of Alfonso Wise-t ("Encomienda de Alfonso X El Sabio") - a spanyol kormánytól.
1951-ben  Tiszteletbeli tagja lett a Royal Academy of Fine Arts –nak  Málaga, Spanyolország. )


Még többet lehet megtudni:
Kattints rá!






           ARMIK zenéje W. Apperley festményeivel...







2015. december 1., kedd

December elején járunk...


December van, de hidegnek, hónak, az igazi télnek  semmi jele.
Talán azért majd karácsony tájékán...

Addig is olvassunk néhány december hónapra emlékeztető verset!







Heltai Jenő

December


Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a küsded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,
Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.









Radnóti Miklós
 Tél

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.







Tóth Bálint
 Lucaszékre álltál

Lucaszékre álltál,
Hány boszorkányt láttál?
Likas főzőkanálon át
angyalt is találtál.

Havas téli templom
fehérben menyasszony,
jégcsap kötőtűkkel vár a
tavasz-javasasszony.

Lát a pásztor álmot,
legelőkön lángot,
hasig hóban megrekednek
a háromkirályok.

Kocsonyában körmök,
öreg bőgő dörmög,
hóbubára a jászolban
villát hány az ördög.

Barom meg nem szólal,
bárány sem fennszóval,
népek gyűlnek a tornácon
aganccsal, ki tollal.

Orján szúrós torma,
koccintgatnak sorra,
vörösborral, pálinkával,
mennyegzőre, torra?

Kakas szól, szédülnek,
Lucaszékre ülnek,
földön túlra, holdon túlra
szépen elrepülnek.

Már alig világol,
mákszem a föld távol,
azt is lesöpri egy angyal
az ég asztaláról.






Karácsony előtti felnőtt mese

Maria Loley
A kis betlehemi csillag


A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.

A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.

Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen világos lett.

- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.

A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.

- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?

- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.

- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.

- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.

A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.

Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:

- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.

- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.

A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.

Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a házban.

- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?

- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.

- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem leszek annyira egyedül.

- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.

- Értem - mondta az asszony.

Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.

A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy kívánsága.

(Fordította Szende Ákos)




Program is van bőven, talán akad majd olyan, amelyik kedvünkre való lesz.

KATTINTS RÁ!


Nemzetközi gitárfesztivál

Országos decemberi fesztiválok