A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAI...

 

Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

A kommunizmus nevében elkövetett bűnökről készült írás A kommunizmus fekete könyve. A kommunista bűnök áldozatait 100 millióra teszik.

A könyv adatai szerint a kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható:

    Szovjetunió: 20 millió áldozat;

    Kína: 65 millió;

    Vietnam: 1 millió;

    Észak-Korea: 2 millió;

    Kambodzsa: 2 millió;

    Kelet-Európa: 1 millió;

    Latin-Amerika: 150 000;

    Afrika: 1,7 millió;

    Afganisztán: 1,5 millió.

A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó. ( Wikipédia )

„A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért.”

                              /Vlagyimir Bukovszkij/ 

Emlékezzünk! Emlékezzünk a különböző büntető táborokba elhurcoltakra,a börtönökben ártatlanul sinylödőkre, a kitelepítettekre, a megalázottakra, emlékezzünk minden áldozatra!
            
            Kattints rá!

https://youtu.be/

Gérecz Attila

 ALKONY

 Most hunyd le, Kedves, fénymosott szemed,

 pilládon bontva színörvényeket.

 Így ismerősnek tűnik énekem:

 terólad szól, cikázó fényeken.

      De csitt! Figyeld a versem dallamát:

 tó csobogása.

                S mintha hallanád…

 Fölöttünk nyírfák. Szél babrál puhán

 a kék uszályú, árnyas lombruhán.

 A nyugvó nap kifésült, dús haját

 ezernyi rezgő gally kócolja rád,

 s zsongítva lelked körül rajzanak

 csókokba fúlt, becéző, halk szavak…

 Tilalmas szóval súgod még: „eressz!” –

 de szádnak lassan asszonyíze lesz,

 s oly hátrariadt, félszeg nyelvedet

 lazán s forrón csókomnak engeded.

 Ruhád majd lassan nászra oldozod,

 s öledre kúsznak bíbor csóknyomok,

 s a föld, mert szűzi véred áldozod,

 kigyúlt, pogány oltárrá változott,

 felizzó, rőt parázzsá festve meg

 ringó öledre kulcsolt testemet.

 S az alkony bársony imaszőnyegén

 hegyekre lép az árny, és könnyedért

 égig emelve csókunk vérszínét,

 megoldva s áldva szórja, hinti szét…

 Az éj a fák közül göngyölve szét,

 fölénk borítja hűvös köpenyét.

 De mintha lopva sarkát tartaná,

 mosolyra nyílik szád, amint alá,

 egy felhőrongyba így bebújt a Hold,

 s hogy piros arccal víz föl hajolt

 – huncut mosolyú gatyás pótgyerek –,

 felénk kis fénykacsákat szöktetett!

 A dal most halkul, kék homályba vész,

 de bús visszhanggal egyre visszanéz,

 hol tó tükrén az est, a barna fák

 árnyékölében úgy karolja át

 derengő tested szelíd aranyát,

 mint álmom fonja rád az éjszakát.

Gyűjtő, Kisfogház, 1951. október 1.

Tollas Tibor

 BEBÁDOGOZTAK  MINDEN  ABLAKOT

 Az életből csak ennyi fény maradt:

 Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.

 Ezt vártuk nap-nap, homályos falak

 Üregéből esténkint-délután.

 S elvették ezt is, a tenyérnyi napot,

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tágult szemekkel kék tengerét látom

 Nápolynak, s fénylő partjai felett

 Még vár a Vezuv, pipál és a tájon

 Barnára lesült boldog emberek...

 Látjátok? Éjben élünk, mint vakok.

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba’,

 A szánk kapkodja be a levegőt,

 Mint partra vetett halak kopoltyúja

 Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd

 Szívni az étel – s ürülék-szagot,

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Az Alpeseknek fenyves illatából

 Míg csokrot küld a hűs nyugati szél,

 És lelket öblít fenn a tiszta távol

 S mosolygó hegyek hószaga kísér,

 Itt tegnap társam tüdőbajt kapott!

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Csendet hasít a sétahajó kürtje.

 A falon sikló leánykacagás

 Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe

 S az ezersípú nyár nem orgonáz.

 Süket a cellánk, minden hang halott.

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Túl Barcelona kertjein szitálva

 Egy barna asszony meleg hangja búg

 És alkonyatba pendül a gitárja,

 Hol táncolóktól tarka még az út;

 S fülünkbe folynak az ólmos napok...

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tapinthatnánk a bársonyos egekbe,

 Ujjunk hegyéből kiserken a vér.

 Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,

 Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.

 Simogatnánk a sugaras napot,

 S bebádogoztak minden ablakot.

 Londonban bál van, a parketten siklik

 A sok selyembe öltözött leány.

 Puha hajuknak hamvassága izzik

 Lágy bútoroknak tükrös hajlatán.

 Nyugat táncol, – tán végképp eladott?!...

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja.

 Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait

 Az alvadt bűznek, hol minden falatra

 Émelygő gyomrod felfordulna itt.

 De lenyeljük a végső falatot,

 Bebádogoztak minden ablakot.

 Az éhségmarta testünket telt álom

 Lakatja jól – és ínyenc ételek

 Ízét kínálja Párizs, – szinte látom,

 Hogy kúszik el a neonfény felett

 A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod...

 Bebádogoztak minden ablakot!

 A rádiók csak üvöltsék rekedten

 A szabadságot s az ember jogát.

 Itt érzi csak befalazott testem

 A milliókkal Moszkva ostorát.

 S Váctól Pekingig zúgják a rabok:

 - Ha nem vigyáztok, az egész világon

 Bebádogoznak minden ablakot! –

Kattints rá !

RECSK

Kattints rá!


https://www.youtube.com

2016.

https://www.youtube.com/

Az életről...

Mostanában  az élet értelme körül forognak a gondolataim.

Mit is mondott erről Gorkij?

A napokban láttam egy szép  filmet, amiből azt a tanulságot vontam le, hogy az élet  rövid  és mégis milyen keserűvé  tudja varázsolni az ember. Pedig minden olyan egyszerű lehetne.  Persze csak akkor, ha már eljutottunk egy bizonyos tudás fokára, ha már megkaptuk a Fényt, ha már összegezni is megtanultunk és így tovább. Egy biztos. Élni tudni kell! És most nem az anyagi gazdagságra gondolok, hanem  a lelki gazdagság fontosságára. Szerintem ez mindennél fontosabb.

  Hogyan is éljem a mindennapokat ?

Ma már  úgy gondolom,  hogy minden nap ajándék, minden nap  különleges valamiben. Tehát semmit ne tartogassunk az általunk kinevezett különleges napokra, hiszen nem tudhatjuk, lesz-e olyan, megérjük-e? Nem túlélni kell, hanem minden nap élni. Nem halálra dolgozni magunkat, hanem élvezettel tenni a dolgunkat.  Törekedjünk arra, hogy minél többet legyünk szeretteinkkel, barátainkkal. Tudjunk szemlélődni, valamiben elmélyülni ( pl. a zenében ).  Olvassunk, beszélgessünk egymással, ne csak a rutin szavakat duruzsoljuk esténként.  Rövidesen itt lesz a tavasz. Hát legyen időnk megfürdőzni a Nap sugaraiban,  örüljünk  a nyitnikék  első dalának, csodálkozzunk el, mint egy gyermek,  hogy rügyeznek ismét a fák, zöldbe és virágba borul a világ. Érezzük meg  a tavasz illatát!

Mert minden nap, minden óra, minden perc, amit itt a Földön töltünk, különleges.

Szabó Lőrinc

  

Nyitnikék

Alszik a hóban

a hegy, a völgy;

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Mikor legutóbb

jártam itt,

nyár nyitogatta

pipacsait,

a nyár nyitogatta,

temette az ősz;

és volt, aki vesztett,

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak

nyoma sehol,

fekete csontváz

a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is,

az a törékeny

tündéri dísz,

mit rájuk aggat

éjszaka

fehér kezével

a zuzmara.

Alszik a hóban

a hegy, a völgy,

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Egyszerre mégis

rezzen a táj:

hármat fütyül

egy kis madár.

Háromszor hármat

lüktet a dala,

vígan, szaporán,

mint éles fuvola.

Az a fuvolás

a Nyitnikék!

Már kezdi is újra

az énekét:

kék füttyre mindig

'kvart' lefelé:

nem sok, de örülni

ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

szívnek és tavasznak

nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni,

de - nyitni kék!

Fütyülöm én is

énekét.

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

a telet bírni

illenék!

Bírni és bízni

illenék!

Fütyül és elszáll

a Nyitnikék.

Nyitni kék! –

fütyülök utána

s nézek az eltűnő

madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,

nyitni kék,

hinni és bízni

kellenék,

mint az a fázó

kis madár,

aki sírja, de bírja,

ami fáj,

akinek tele rosszabb,

mint az enyém,

és aki mégis

csupa remény.

Nyitni kék, indulok,

nyitni kék,

fog az én szívem is

nyitni még.

Nyitni kék! Ébred

a hegy, a völgy,

tudom, mire gondol

a néma föld.

Ő volt a szája,

a Nyitnikék,

elmondta a holnap

üzenetét:

a hitet, a vágyat

fütyülte szét,

kinyitotta a föld

örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,

nyitni kék –

Nyisd ki, te, versem,

az emberekét!

Hamvazószerda közeleg - a nagyböjt ideje jön...

Április 8-án ünnepeljük Húsvétot, mely a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. 

 A farsangi időszak lezáródásával , húshagyó keddel befejeződik a mulatozás ideje, s hamvazószerdával  ( február 22-vel ) kezdődik a húsvétot megelőző nagyböjt időszaka. Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”

 A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

A Nagyböjt a megújulás, bűnbánat és az öröm időszaka. Csendes, észrevétlen, de egyidejűleg mégis  mélysége van. A böjtben az ember igyekszik eltávolodni minden feleslegestől, a reá zúduló hiábavalóságoktól, amelyek a hétköznapok minden napján körülveszik őt, és önmagára akar találni.

A Nagyböjt felkészít fel bennünket legnagyobb ünnepünkre. Ez lehet lelki zarándoklat, egy lelki tavasz. Ezért ennek a lelki tavasznak az a feladata, hogy elvezessen bennünket ahhoz, hogy annak vége felé, ha csak egy kicsivel is, de jobbak legyünk, mint amilyenek korábban voltunk.

Mit is tehetünk ebben az időszakban?

Egyszerű étkezés. A mértékletesség. Lemondás minden függőségről, vagy rossz megszokásról. Tisztítsuk meg elménket. Tegyük meg azt , amire már régóta készülünk.  

A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.

Tompa Mihály

Bűnbocsánat

( részlet )

„...Az arc porban hever s a köny ömöl,

A hű vezeklő bűnét látja csak...

S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:

Szétválni kezd lelkében szín, salak.

S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,

Uj ember lenni a bűnös ha kész.

Felé hajlik az égi irgalom:

Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!... „

Gorkij darab a Katona József Színházban...

A Katona József Színházban voltam.

Gorkij: Kispolgárok c. előadását láttam.

( Besszemenov kispolgár házában állandó vendég a veszekedés, a meddő és céltalan vita az apa és gyermekei között. A fiatalok már kinőttek az öregek szárnya alól, szűk nekik ez a kispolgári ház a maga levegőtlenségével, megcsontosodott szokásaival. Élni akarják saját egyéni életüket. De hogy milyen lenne ez az élet, maguk sem tudják. Gorkij világosan rámutat arra, hogy az öreg Besszemenov és a fiatalok életfelfogása, világnézete végeredményben ugyanazon kispolgári világnézet két változata. )

Sok előadást láttam már a Katonában, most sem csalódtam.

Zsámbéki Gábor pontos, minden mozzanatot elmélyülten kidolgozott rendezésével nagyszerű összmunkával teremti meg a családi szétesettség tragikomédiáját.

A családi összetartozást jelző háznak csak a váza készült el, mintha csak lécből, fából összetákolt makett lenne. Mintha ez is a család széthullását jelezné. Bezerédi Zoltán ,Máté Gábor, Bán János , Szirtes Ági, Fullajtár Andrea remekel, de szinte minden szereplő úgy simul bele az előadásba, hogy szinte semmi hiányérzetünk nem támad.

Gorkij száztíz éve írt, ma is korszerű darabja , szólókkal teletűzdelt dráma. Mindenki megállíthatatlanul mondja, kiabálja a magáét, elmennek egymás mellett a szavak. Így aztán hiába várnak megértésre, szeretetre, melegségre. Szinte mindenki magányos marad. Mindenkinek megvan a maga sorsa, méltósága, fájdalma, gyöngesége és így tovább. A talán valaha létezett életek, a valaha létezett család darabjaira hullik szét.

Nekem tetszett ez az előadás!

Egy dal Viszockij-tól.

Ady Endre néhány verse...

Ady Endrére, egyik legnagyobb költőnkre emlékezem,

akinek január 27-én volt halálának évfordulója.

SÍRNI, SÍRNI, SÍRNI

Várni, ha éjfélt ütaz óra,

Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdezni, hogykit temetnek,

Csengettyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, feketeleplek

Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban,súlyos ezüstben,

Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkalharcra kelni,

Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonákbúgását,

Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tártsírokon által

Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva,lesve, lopva

Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonáséjen

Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat,mellet verve,

Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent.Törve, gyónva

Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot,szörnyüt, írni

És sírni, sírni, sírni, sírni.

LÉDÁVAL A BÁLBAN

Sikolt a zene,tornyosul, omlik

Parfümös, boldog, forró, ifju pára

S a rózsakoszorús ifjak, leányok

Rettenve néznek egy fekete párra.

»Kik ezek?« S mi búscsöndben belépünk.

Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk

S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat

A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a vígteremben

Téli szél zúg s elalusznak a lángok.

Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve

Rebbennek szét a boldog mátka-párok.

HA A SZEMEM LEFOGTÁK

Óh, elégtételéjszakája,

Óh, gyönyörűség éjszakája:

Szememet már lefogták szépen

És senki sem emlékszik rája.

Senki se tudja, mintnéztem rá,

Kire haraggal, kire kéjjel?

S ostoba kis emlékezések

Indulnak útnak szerte-széjjel.

A CSÓKOK ÁTKA

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.

AZ ÉN SÍRÁSOM

Akit én siratok, nesírjon

S aki temet, az sírt ne ásson:

Én vagyok a temető-király

S mindenható az én sirásom.

Ha én sírok, a nagyÉlet sír,

Múlás, bukás, csőd, sóhaj, átok.

Az eleve-elrendelés zúg,

Ha én fájdalmasat kiáltok.

Akit szeretek, annak könnyet,

Fájdalmat tudok kölcsönadni.

S halálban is szép lesz, babéros,

Akit én fogok elsiratni.

HAJÓ A KÖDBEN

Ködben ül a Tátraorma,

Ködben a paloták tornya

És itt és ott, néha-néha

Lobban egy picike fény

És megfeszül a vitorla.

Magyar tenger ez a tenger,

Vésszel, köddel, gyötrelemmel

Szeljük árját néhány százan:

Jaj, vajon mi lesz velünk?

Nincsen itt part, nincsen ember.

És hajózunk,szállunk, szállunk,

Sohase lesz megállásunk:

Egy köd-ország Magyarország

S hogyha Új jön, újra köd,

Köd előttünk, köd utánunk.

Valamikor ki kellkötni,

Valaminek kell már jönni,

Valahára mutassuk meg:

Ágyúk vannak a hajón

S az ágyúk tudnak dörögni.

Gondolatok a télről, a régről...

Hóhullás. Sűrű pelyhek. Mint Holle Anyó meséjében. Csak éppen nem a párnából hull a hó.Fehér, hideg, puha, tiszta, csillogó most minden. A fákat időnként megborzolja a szél. Egy-két széncinke ugrik ágról ágra, fekete varjak peckesen sétálnak a kertben. Megkondul a falu harangja, kakas kukorékol, kutya vakkant. A csikorgó hidegben sűrűn pöfékelnek a házak kéményei. Jégvirágos függönyök a házak szemén. Távoli dombról gyerekzsivaj hallatszik, szánkók csusszannak. A házak ereszén zenét csilingelnek a lelógó vastag jégcsapok. Az arcok rózsásra festettek. A kezek és lábak dermedtek. De mindez nem számít. Sűrű hó lepi a háztetőket, fehér habos ruhába öltöztek a nádtetős házak. Lassan sötétedik, a falu apró szemei halványan pislákolnak, ahogy kigyullad egy-egy lámpa fénye. Bent a házakban pattog a tűz , melegít a búbos kemence. Sült krumpli az asztalon, ecetes lila hagyma, liba vagy kacsazsír? Forró tea! Milyen jó is volt! Egyszer régen, gyermekkorom telén!

És most eszembe jut egy vers is, amit annak idején ...

Zelk Zoltán

Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.