2012. november 26., hétfő

November 27. - Pilinszky János költő ...



Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
Megrázó verseket alkotott, melyekben feltárja az emberi lélek mélységét.

„Gyermekkorom és életem másik nagy és perdöntő emberi élménye anyám szegény nővére (Bébi) volt… Én az ő nyelvét beszélem, valójában az ő félig artikulált dadogása az én anyanyelvem, költészetem forrása.”
    



Novemberi elizium

 

A lábadozás ideje. Megtorpansz
a kert előtt. Nyugalmas sárga fal
kolostorcsendje háttered. Kezes
szellőcske indul a füvek közűl,
s mintha szentelt olajjal kenegetnék,
érzékeid öt meggyötört sebe
enyhületet érez és gyógyulást.

Bátortalan vagy s ujjongó! Igen,
gyermekien áttetsző tagjaiddal
a nagyranőtt kendőben és kabátban,
mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.

És olyan is, mint ama szelidek,
kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy,
oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már
csak ragyogni a novemberi napban,
és illatozni toboz-könnyüen.
Csak melegedni, mint az üdvözültek.

Szigliget, 1958. november


 

Idézetek a költőtől







Így vallott a karácsonyról Galsai Pongrác írónak



Az én karácsonyom


Mit jelent Önnek a karácsony? Eszmei ünnepet-e, vagy évenként ismétlődő népszokást? A béke, a család, a gyermekkor, az érzelmek ünnepét? Vagy csupán két piros betűs pihenőnapot a naptárban? Milyen emlékek jutnak eszébe a karácsonyról? Örömmel készül-e rá? Vagy kedvetlenül a kötelező ajándékozási gondoktól? Hol s kivel tölti az idei ünnepet?

Ezt kérdeztem meg néhány ismert személytől, költőtől, írótól, színésztől, képzőművésztől.







P. J.: Válaszom sokkal inkább társadalmi, mint vallásos értelmű. Ismerünk nagyon primitív kultúrákat, amelyekről zárójelben megemlítjük, hogy mítoszteremtőek. Ezeknek központjában az ismeretlen áll. És karácsonykor ezzel a belső ismeretlen modellel kívánnánk azonosulni. De pillanatnyilag ott tartunk, mintha nem azért űzettünk volna ki a Paradicsomból, mert az Istenhez, hanem egy autóhoz akartunk hasonlítani. Úgy hiszem, a primitív kultúrákat elsősorban az ünnepteremtés módjában kellene felülmúlnunk. Ám manapság az egészből csak az évközi szabadságot és a bevásárlás nem mindennapi gondjait ismerjük. A karácsony egyre inkább vidéki ünnep lett. Nem New York, hanem Betlehem számára találták ki. A szeretet ünnepe. De ma két dolgot nem tudunk: szeretni és ünnepelni. Mit is tehetünk? Ha gyerekünk van, ajándék helyett adjunk neki egy főzőkanalat, amit ő majd szépen föl fog öltöztetni.

Az ünnepek előtt lezarándokolok vidékre, ahol a karácsony még leginkább él. De ez sem megoldás. Mert aki lezarándokol, az én vagyok. Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami, ha kevés is, messze felülmúl engem.


(Nők Napja, 1978. december 23.)





Örökkön-örökké


Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.





2012. november 25., vasárnap

Malenkij robot... Emlékezzünk!






A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává minősítette november 25-ét az Országgyűlés.



Végre megnyílt a lehetőség, hogy legyen egy emléknap Magyarországon azokról, akiket  1944 őszétől hadifogolyként, vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, illetve akiket a második világháborút követően 5-25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire, a "magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján". 

Mintegy 800 ezer magyarról van szó.




Adózzunk emlékezésünkkel néhány pillanatra  azokra az emberekre, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.





" malenkij robot (or. 'kis munka'): a polgári lakosság elhurcolása „közmunkára”, „jóvátételi munkára”. - A SZU területeinek fölszabadítása után a szovjet csapatok 1944. VIII-IX: a K-eu. országok, köztük hazánk ter-én folytatták hadműveleteiket. A harcoló csapattestek és a harcok után megjelentek a rendfenntartó erők, akik százezrével szedték össze és hurcolták el a polgári lakosságot (válogatás nélkül gyermekeket, lányokat, asszonyokat, többgyermekes anyákat, apákat, fiatalokat, időseket) ~ra. A kollektív bűnösség hamis elvét alkalmazva német hangzású nevű személyeket fogdostak össze, vittek a gyűjtőhelyekre, majd a SZU-ba. - A polg. lakosok összeszedését a legváltozatosabb formákban és módon végezték. Azokon a ter-eken (megyékben), ahol az idegen nyelvű lakosok (német, szász, szláv) már régóta m-rá váltak, de nevüket (esetleg identitásukat) megőrizték, az ilyen személyeket nyilvántartásba vették az új, együttműködő községi, városi elöljáróságok segítségével, s a névjegyzékkel házról-házra járva összeszedték őket. Más helyeken falragaszokon, hirdetménytáblákon, kisdobos által kidoboltatva közölték, hogy agyonlövés terhe mellett, 3-7 napi élelemmel, 2 váltás fehérneművel, kézi szerszámokkal (ásó, lapát, csákány stb.) a nők 16-48, a férfiak 15-60 éves kor között kötelesek jelentkezni a községi-városi elöljáróságon, „közmunka”, „jóvátételi munka” végzésére. - Az így toborzottak száma azonban nem volt megfelelő. Ezért 1944. XII-től az ország településein válogatás nélkül „kaptak el” bárkit. Nemre és korra való tekintet nélkül gyűjtötték az embereket óvóhelyekről, pincékből, lakásokból, üzemekből, gyárakból, hivatalokból, üzletekből (eladót éppen úgy, mint a tejért, kenyérért sorban állót), vonatról, állomásról, fogházakból (bentlévő rabokat és fegyőröket), orvosi rendelőkből (orvost és beteget), kórházakból, klinikákról az orvosokkal együtt az ápolókat és betegeket. - A 2002-ig föllelt dokumentumok és a túlélők tájékoztatása alapján 1862 helységből 101.686 ffit, 29.212 nőt, össz. 130.898 személyt hurcoltak el ~ra. Do.J. " - (  http:// lexikon.katolikus hu.)





Kattints rá!





2012. november 24., szombat

Költők a szerelemről







Szabó Lőrinc

 Szeretlek



Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.


Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.






Csoóri Sándor

 Derengésben



Hajnal van, arcodra ébredek megint.
Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
Azt akarom: maradjon minden így,
derengésben, ahogy az ég akarja.






Kosztolányi Dezső

 Hajnali csók


Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba halnak az éjjeli szók,
vacogva vonaglik egybe az ajkunk,
s fáradt remegéssel újra sohajtunk,
leszáll a csók,
a hajnali csók.


Oly édes e jégcsók. Álomba didergő
fázó derü, hajnali kósza titok.
Bús ködbe nyiló jégharmatu rózsa,
fáradt gyönyöröknek lángraszitója
a csók, a csók,
a hajnali csók.






Nagy László

 Fagyok jönnek



Fagyok jönnek sorban,
fehér dühű gárda,
mint a perec roppan
az esendők válla.


Nélküled hol laknék?
- megborzong a lélek -
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.


Szemem elől vedd el
a tél-hideg tányért,
etess szerelemmel,
hogy ne legyek árnyék.


Szerelmünk tűztornyát
engedd betetőznöm -
kapcsold ki a szoknyát
az aranycsipődön.






Károlyi Amy

 Fiatal lány tavasszal



Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.






Bella István

 Ha égek, elégeg

 

Ne szólj, ne közelíts!
Nem hó hull, tűz esik.
Elfúlok,
meggyúlok,
fölgyújtnak szemeid.

Ha szó, majd elakad,
ha hó, majd elapad,
elhulló,
lehulló
csillag a derekad.

Oly jó, hogy újra vagy.
Forró
szavaidtól
kigyullad a nap.
Hajnal, hajnalj!
És soha el ne hagyj!

Ha hó volt, leesett.
Ha szó, a közeled.
Ha égek,
elégek,
éljek:
nézzem a szemed.






 Heltai Jenő
 
A régi nők

Tudod-e még a régi nőket ?
Fáj még, hogy el nem érted őket ?
Üres feju kóc-lelkű bábuk,
Szájuk piros volt, szép a lábuk.
Jöttek, ragyogtak megigéztek,
Te meg dadogtál mint a részeg,
Azt hitted akkor túl nem éled,
Hogy mással hálnak nem tevéled,
Gőgös királynők, tiszta hattyúk.....
Talán még sírtál is miattuk.

Hányszor motyogtad zagyva lázban :
"Nem jól csináltam, elhibáztam.
Tovább kellett vón könyörögni,
S jól járok én is mint a többi.
Megkóstolom jóízű húsát,
Nem ölne meg a szomorúság."
És hajtogattad még sokáig :
"Egyik bolond volt, rongy a másik,
Álmatlan éjjelt, szép szerelmet
Sem ez, sem az nem érdemelt meg."

Gőgös királynők, tiszta hattyúk ?
Hamar leszállt az alkonyatjuk.
Egy év... vagy öt-hat... s fényevesztett
hazug bűbájuk kopni kezdett.
Jaj, hova lett a sok parázna,
Friss fiatal test vad varázsa ?
Izzó nyarukra hűvös ősz ült,
Sok meghízott... egy meg is őszült,
Templomba jár ma, vén boszorkány...
Szívedben elcsitult az orkán.

Tudod-e még a régi nőket ?
Szeretted és gyűlölted őket.
Aztán te is vénülni kezdtél,
Elszáll az élet, ugye tesvér ?
Nem vagy te már a régi éhes.
Hány éves is vagy ? Hatvan éves ?
Mire reád köszönt a hetven,
Csak temetőt látsz vén szívedben.
Itt nyugszik egy nő... ott megint egy...
Jó volt-e, rossz-e... végre mindegy !





2012. november 21., szerda

Aki szereti a swinget...







A szving, swing (más nevén swing jazz) a jazz egyik műfaja ami a harmincas évek elején alakult ki, s 1935-re meghatározó stílus lett az Egyesült Államokban.

A swing erőteljes ritmusszekciója nagybőgőből és dobokból áll, ez adja a kíséretet a rézfúvós (trombita és harsona), a fafúvós (szaxofon és klarinét) illetve néha a húros (hegedű vagy gitár) hangszereknek. A zene tempója általában közepestől gyorsig terjed, s jellemzőek a swinges (nyújtott, triolás) nyolcadok. A swing együttesekben legtöbbször szerepel egy szólista, aki a hangszerelt részekre improvizál. A táncolható swing (olyan zenekarvezetők vezetésével, mint Benny Goodman és Count Basie) volt az amerikai populáris zene legdominánsabb formája 1935 és 1945 között.





A big band egy bizonyos jazz zenekarra utal, ami a swing korszak idején gyakori volt Amerikában. A big band formátum napjainkban is fellelhető. Általában 12-25 zenész játszik egy ilyen zenekarban, szaxofonosok, trombitások, harsonások, énekesek és egy ritmusszekció. A kisebb jazz bandáktól eltérően (ahol általában a zene inkább improvizált és spontán) a big band-zene nagyrészt meghangszerelt, a zenészek kottából játszanak, de improvizált szólók is teret kapnak.


A swing revival a kilencvenes évekre és a korai 2000-es évekre jellemző titulus, mikor a swing és big band muzsika ismét reflektorfénybe került. A swing revival általában egy fúzió a tradicionális swing és a rock and roll, a rockabilly vagy a ska közt. Sokszor neo-swingnek vagy retro swingnek is nevezik.  

( Wikipédia)





Kattanj rá!






2012. november 18., vasárnap

Orfeusz és Euridiké


 A történetet olyan érzések teszik örök érvényűvé, mint amilyen a szeretet, a kitartás, a hűség, a tehetség, az önfegyelem és a tökélyre való törekvés.

Az ember önfeláldozásáról szól. Arról az útról, amelyet mindenkinek be kell járnia, az emberi lét megkerülhetetlen velejárójaként. 


 Tegnap este a Fesztivál Színházban

Bozsik Yvette Társulat előadásában Orfeusz és Euridiké  táncjátékot láttam.

Szép előadás volt, talán kicsit többet vártam, de voltak egészen szép pillanatok.

Ennek kapcsán jutott eszembe ez a vers és hozzá a zene.









Charles Baudelaire

 

 Esti harmónia

 

Már jő a perc, midőn a rezge szár konyúltán
Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Örvénylő illatot s zenét sodor a lég,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!

Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég.

Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván.

Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Még tűnt nyomot keres, hol fénnyel int a múlt tán,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván,
Csak emléked ragyog, mint szent oltári ék...

( Tóth Árpád fordítása )






YANNI...




                                           Érdemes megismerni,
 zenéjét meghallgatni!

Yanni 

                                Görög származású zongorista, billentyűs, zeneszerző.


A zenész a Földközi-tenger partjainál, Kalamatában született, középső gyermekként. Egy bátyja és egy húga van, akikkel kiskoruktól kezdve magukba szívták a zene szeretetét, hiszen a családjuk sokat zenélt és énekelt együtt. Szülei igazi görög srácként nevelték, rengeteget halászott, úszott és iskolába járt, akárcsak az összes barátja. Egy valamiben mégis más volt. Hatévesen már zongorázott, de az átlagos zongoraleckék unalmasak voltak számára. Mivel hallás után azonnal megjegyzett egy dallamot, csak az volt fontos számára, hogy megtanulja, hogyan kell ezt újra megszólaltatni a zongorán.

Yanni nem csak a zenében volt tehetséges. Tizennégy évesen már megdöntötte a görög országos férfi 50 méteres úszás rekordját. Bár ezen az úton is tovább mehetett volna, ő inkább a zenét választotta. Gyerekkorát és Görögország iránt érzett szeretetét az olyan szerzeményei azóta is „hirdetik”, mint például a "Santorini," a "Nostalgia," vagy az "Acroyali."

1972-ben a szülei biztatására Minnesotába utazott, hogy az ottani egyetemen folytassa a tanulmányait. A suli mellett helyi rock and roll zenekarokban játszott, és elkezdte kidolgozni saját zenei stílusát, amelyben a zongorát és a szintetizátort kombinálta. 1976-ban lediplomázott pszichológiából, és elhatározta, egy évet ad magának arra, hogy csak a zenével foglalkozzon.
A Chameleon nevű rock and roll zenekarban játszott, akikkel több államot is végigturnéztak. Már tudta, hogy kizárólag zenész akar lenni, így hamarosan meg is jelent első szólóalbuma Optimystique címmel.

Innentől kezdve arra szentelte minden idejét, hogy új hangzást kreáljon, új hangszereket fedezzen fel magának. Ezalatt az igazán kreatív és produktív időszak alatt két szólóalbumot is megjelentetett. Ekkor költözött Hollywoodba, ahol négy filmzenét írt és még további három lemezt adott ki. Ezek után minden évben újabb és újabb albuma látott napvilágot, és minden évben folyamatosan turnézott is, egyre több országban és egyre nagyobb helyszíneken. Minden egyes alkalommal újabb és újabb zenészt vitt magával, míg végül egy egész szimfonikus zenekarral állt színpadra. A legendás, Live at the Acropolis című koncertfilmjét 1993 szeptemberében forgatták a kétezer éves Herod Atticus Színházban Athénban. A nagy eseményt az amerikai PBS csatorna élőben közvetítette, így hatvanöt országban, mintegy félmilliárdan nézték végig. Ezek után nem csoda, hogy az ebből készült album hétmillió, a video pedig egymillió példányban fogyott el.

1996-ban újabb célt tűzött ki maga elé, amikor elhatározta, hogy ő lesz az első nyugati zenész, aki az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban is fel fog lépni. Mindkettő esetében óriási akadályokat kellett leküzdenie, de Yanni kitartása és türelme meghozta a gyümölcsét. Tribute című zenés videofilmje ezen a két koncerten készült. Ezt a különleges eseményt is mintegy 250 millió televíziónéző látta, bevételének egy részét pedig a zenész a Taj Mahal állagának megőrzésére ajánlotta fel.

2003-ban megjelent Ethnicity című, sorrendben tizenharmadik albumán Yanni újra felfedezte a szimfonikus hangzást, amelyet érdekes hangszerekkel kombinált, így többek között az ausztrál idgeridoo-val, a kelta hegedűvel, az örmény dudukkal és az indiai tablával. Ugyanebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve Yanni in Words címmel, amely azonnal best seller lett a New York Times eladási listáján.

Yanni úgy érezte, egészen másfajta, új tapasztalatokra vágyik, ezért a Grammy és Oscar díjas producerrel, régi jó barátjával Ric Wake-kel megalapította a Yanni-Wake Entertainment-et, amelynek célkitűzése nem csak saját produkciók gyártása, hanem a tehetségek gondozása is volt.

- Tudtam, hogy mindig is az instrumentális zene lesz a nagy szerelmem, de új horizontok felé akartam nyitni – mesélte a művész. - Úgy gondoltam, hogy szívesen nyitnám meg az ajtókat és adnék lehetőséget fiatal tehetségeknek azzal, hogy elénekelhetik és szöveget írhatnak a szerzeményeimhez, sőt az általunk készített mozi és televíziós produkciók zenéjének készítésében is részt vehetnek. Ők lettek Nathan Pacheco, Chloe, Ender Thomas és Leslie Mills.

A Yanni Voices: Live in Concert két évvel ezelőtt óriási siker volt, amellyel végigturnézta egész Észak-Amerikát teltházas helyszíneken, többek között a legendás Radio City Music Hallban. A mexikói turnéja is hasonló kirobbanó siker volt, a turnét jelölték a neves Lunas del Auditorio Díjra is. Az album meghódította a mexikói slágerlistákat, az ebből készült DVD pedig az Amazon.com oldalon néhány héten belül kirobbanó különbséggel vezette az eladási listát.  

 Megjelent a  http://zene.hu/yanni oldalon.



   Kattanj rá!















2012. november 7., szerda

Tiziano Terzani - A vég nekem a kezdet...






Azt gondolom, kevesen tudják ki is volt Tiziano Terzani.
Aki megnézi életrajzi filmjét, vagy elolvassa könyvét
 meg fogja kedvelni ezt a nagyszerű embert.







/ Tiziano Terzani 1938-ban született Firenzében. Szűkös anyagi helyzetben nevelkedett. 1961-ben diplomázott le kitűnő eredménnyel a Pisai Egyetem Jogi karán. 1965-ben az Olivetti cég megbízásából kurzusokat tartott a világ számos részén (Japán, Dél-Afrika), ahol szembesült a faji megkülönböztetés illetve az afrikai kontinens szociális kizsákmányolásának problémáival. Első újságírói publikációi az Astrolabio lapban jelentek meg. Ezekben az években döbbent rá, hogy az újságírásnak akarja szentelni az életét.)

 Terzani 2004. július 28-án hunyt el. A vég nekem a kezdet című posztumusz művében fiával, Folco Terzanival osztja meg élete legfontosabb reflexióit.
 








Ez az életrajzi film Tiziano Terzani neves újságíró élettörténete, amely a könyv alapján készült. Nem átlagos életrajz ez, mert a világtól orsignai kis kunyhójába visszavonult, rákban szenvedő, haldokló  Terzani a fiával, Folcóval beszélget, miközben elmondja neki  lelki tapasztalatait, készülődését a halálra. Fia  pedig lejegyzi apja  szavait. 
 
Alig néhány szereplős, csöndes filmet láthatunk, amely mindezek ellenére képes magával ragadni. A múlt  nem képekben, hanem szavakban fogalmazódik  újjá, miközben a mesélő rendkívüli átéléssel eleveníti fel mindazt, amit arra érdemesnek ítél. De nem csupán ezért érdekfeszítő a film, hanem azért is, mert az életbölcsességek, amelyek elhangzanak, nem maradnak üres szólamok. Minden esetben nyomon követhetjük ugyanis a hozzájuk vezető történetet, akkor is, ha a korabeli jelenetek nem a vásznon, ha nem a nézők képzelőerejének a nyomán születnek újjá. Ideológiák és helyszínek változnak, nem csupán a külső világ zűrzavarában, hanem Tiziano hétköznapjaiban is. A mozgalmas, tartalmasnak látszó életbe pedig éppen a betegség hozza meg a csöndet, ez ad teret a számvetéshez szükséges időnek. Ezek az utolsó beszélgetések, gesztusok így nem félelmet, hanem nyugalmat árasztanak.


  


Terzani sűrű, eseménydús életet élt, egész életében úton volt, könyveket is írt, bejárta a Távol-Kelet zömét, a Der Spiegel-nek tudósított a vietnami illetve a kambodzsai háborúról, Japánból, Kínából, Tibetből, Indiából is többek között. Élete végéhez közeledvén, mikor már tudta, hogy beteg, három évet töltött a Himaláján egy mesterrel, akit csak az Öregként emleget.
  
Bár sokat volt távol családjától, mégis  mindkét gyereke és felesége is ott van vele az utolsó hónapjaiban Orsignában, és minden megnyilvánulásukból  az egymás iránti szeretetet érezzük. Szép halál - mondhatnánk.  Bruno Ganz élethűen alakítja az írót.  ( A film 2010-ben készült.)

Sok bölcsességet kapunk tőle az életről.   Őszinte, élvezetes sztorikat hallgathatunk életéből.

Így rajzolódik ki egy ember portréja, aki tisztában van saját gyarlóságaival is. Szép film volt. 
Méltó emlékezés,  és  egyben  jól illeszkedett  ez a film  Halottak Napja alkalmából a DUNA TV műsorába is. 








Persze a könyvét is meg lehet venni és érdemes elolvasni!
A vég nekem a kezdet (Apáról fiúra - az élet nevű nagy utazás története)



Terzani utánozhatatlan beszédstílusa, egy olyan ember derűjéről árulkodik, aki többé már nem harcol,  megbékélt a halál gondolatával, mosolyogva, derűvel indul egy másik világba. Felszabadultan emlékezik,  boldogan meséli  kalandokban és szerelmekben gazdag életét.
Azt  írja  valahol, hogy sosem érezte jól magát értelmiségi körökben, szerinte az igazi emberek azok, akik a földeken dolgoznak, és ezért  akárhol járt is, igyekezett a helyiek kultúrájában elmerülni.

Vagy mit válaszol a fia egyik kérdésére?

 „Azt kérded, végül mit hagyok hátra? Egy könyvet, amely talán valakinek segíthet abban, hogy tisztábban lássa a világot, hogy jobban élvezze, és tágabb összefüggéseiben szemlélje a saját életét, azzal a látásmóddal, amely bennem oly erősen él.”

Hát többek között ezért is érdemes elolvasni a könyvet.

( Volt egy dokumentum film is róla, 2009-ben a Duna TV-ben adták. Sajnos nem láttam!

A férfi, akinek nincs neve - Az utolsó interjú Tiziano Terzanival

(Anam, il senzanome - L' ultima intervista a Tiziano Terzani) (színes, magyarul beszélő, olasz dokumentumfilm, 54 perc, 2005) )

Talán megismétlik
 és
 egyszer megnézhetem !