Gárdonyi Géza
A Balaton
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.
A Balatonról néhány szép gondolat
Eötvös Károlytól:
" Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s
meglátod az eget.
Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt
derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és
igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.
Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.
A Balaton is aludt. Gyönyörű, sima felszínén végigragyogott
a telehold. Velence, Nápoly büszke az ő tengeri holdfényére. Száz meg száz
festett képen dicsekszik vele. Boldogtalan talján, jer csak a Balatonra, ott
nézd meg a csöndes nyári felhőtlen éjjel a holdvilágot. Azután merj pisszenni,
ha tudsz!
A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány,
édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a
múltból s ragyogó reménység a jövőre. "
Széles a Balaton vize
Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta,
Ne menj arra kisangyalom, mert leesel róla.
Nem esek, nem esek, én a Balaton vizébe,
Inkább esek kisangyalom véled szerelembe
Mindenkinek van kedvese csak énnékem nincsen.
Elrabolta a Balaton az én kedves kincsem.
Megkérdezem tőle, há' vitte, melyik szélére?
Kedvesemért elmnennék én a világ végére.
Nem zörög a nyárfa levél ha a szél nem fújja,
Nem beszélnék kisangyalom ha igaz nem volna.
Tilos a szerelem félek a drága jó anyádtól,
Azt beszélik a faluban váljunk el egymástól.
(népdal)
Jékely Zoltán
Balatoni elégia
Sarkantyúba kapom a képzeletemet:
hol vagy ez órán, hol keresselek?
Hol vagy, sok-sok tökéletes vonal
szövedéke, állandó diadal
múlandóságon s mindenen, mi rút!
Kiapadhatatlan mennybéli kút,
hol a vándor nem földi szomjat olt
s a mennyet látja, ha fölé hajolt.
A távolságot álom oldja fel,
feléd álmok csapatja menetel,
nyomodba uszított kopóhadak
folyton csaholva űznek-hajtanak.
Tisztásokon és dombok hajlatán
inalsz előlük, könnyűlábú dám,
s mikor már-már elérnek, könnyű, bölcs
szökeléssel kidobbansz és kitörsz.
Dühöng a szél, tombol a Balaton,
téged kereslek minden tarajon;
a tenger éppen így vajúdhatott,
mikor Vénusznak életet adott!
Kagylót nyitok meg, a kezem remeg:
minden szép kagyló Téged rejteget,
minden kagyló a szerelem maga,
meg nem szegett lányságod záloga.
Somló, Csobánc, Tátika, Szigliget –
romablakból kis kendő integet,
a víz felett hintázva-álmatag
szellem-fehér sirályok szállanak.
Megálmodott, sohasem teljesült
szerelmek, véres hullámba merült
vágyak a mélyből fel-felsajganak –
A mi szerelmünk is legenda csak.
1949
