2016. december 30., péntek

Boldog Új Évet ! - 2017



Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a jövő, mit várnak tőle, mit szeretnének elérni, miben reménykednek. De én ezen a reggelen azt akarnám üzenni nekik, hogy ne szerelmi boldogságot vagy sikert vagy gazdagságot vagy hatalmat vagy hosszú életet vagy éppen jó egészséget kívánjanak maguknak. Azt szeretném, ha összekulcsolnák kezüket, és gondolatban egyetlen fohászt fogalmaznának meg: Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem!

(Selma Lagerlöf)



Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden.


(Janusz Leon Wisniewski)



2016. december 11., vasárnap

Karácsonyi gondolatok...

Karácsonyi gondolatok Györffy lászló írótól:

 ( 1940-2009 )








Gondolatok karácsonyra 




  Föltehetően az emberi élet egyik legádázabb szellemi-lelki küzdelme, hogy képesek vagyunk-e hinni. Hit és hitetlenség közepette zajlik gyarló életünk minden órája. Bonyolítja ezt a hitkérdést az is, hogy a napról napra, évről évre önmagát kereső, ösztöneiből megtévesztett ember folyamatos hétköznapi vívódásban él, hogy értelmével higgyen-e, mint az Aquinói Szent Tamás nyomában járók vallják, vagy érzelmeivel, ahogy a katolikus modernizmussal felvértezettek állítják.
   Erősen valószínű, hogy a gyarló emberi élet elviselhetősége szempontjából mindegy, hogy az értelmünkkel vagy az érzelmeinkkel hiszünk, s lényeg talán, hogy olyképpen gyakoroljuk, amiként azt a Zsidóknak írt levél foglalja magában: „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1)
Bármilyen zavarosnak és elviselhetetlennek tűnik hétköznapi nyomorúságunk:  attól a pillanattól kezdve, hogy „eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és az emberi élet törvényének alattvalója lett” (ahogy azt a Galata-levélben olvashatjuk), a földi életet újra meg újra megpróbáló ember számára adott a választás lehetősége: képes-e hinni vagy sem, akár érzelmileg, akár értelmileg? Képes-e hinni ez a legfejlettebb emlős akkor, amikor – pontosan úgy, mint közel kétezer évvel ezelőtt – hamis próféták igyekeznek kihasználni az emberek zavarodott lelkiállapotát, és kézzel fogható módon csábítják őket a látszatra könnyedebb, élvezetesebb életlehetőségek felé, amikor oly sokan szegénységben kénytelenek vergődni, és zsigeri indulatok forgószelei csapnak össze társadalmi viharokat kavarva, melyek olykor elsöprik a hétköznapok hiteit csakúgy, mint ahogy az emberi életet minden nyűgével vállaló Kisdedben való hitet.
Nagyon valószínű, hogy az emberiség történelmében már több millió ember szellemisége az áramütés hirtelenségével rándult meg, hogy hinni kell, mert különben nem képes tovább élni. A születés által halálra ítélt ember folyton-folyvást a túlélést keresi, s ezt csakis a hinni tudás képességével gyakorolhatja.
Természetesen senkitől nem várható, hogy még ifjúsága zavart, botladozó időszakában fölfedezze magában azt az erőt, amit a hinni tudás képessége jelent, és amit az egyházatyák, a hit hirdetését és a hit tanát összefoglalóan, a „pisztisz” (hit) kifejezéssel illetnek.
Mifelénk, itt Kelet-Közép-Európában, az én ötven körüli korosztályom egyes tagjai amúgy is tudathasadásos ifjúságot és korafelnőtt kort éltek meg, főként ami a földi életet vállaló Kisdedben való hitet illeti. Sőt a napi valóságos életküzdelmeken kívüli, transzcendentális létezésről, a világmindenségbe vetett ember szellemiségének céljáról sem eshetett szó, hisz ennek tiltását évtizedekig államilag garantálták. Másfelől viszont egyes családoknál szó esett a materiális világon kívüli szellemiségről, a Kisdedben való hitről, olykor csak otthon, okításként, máskor dacolva a történelmi nyomással, egyházi iskolákban. Ezen a kelet-közép-európai tájon a mi korosztályunk tagjainak (is) kettős szorításban kellett gyermek- és ifjú éveiken átbotladozniok, így aztán nem szégyen, hogy sokan közülünk csak a leghétköznapibb módon jöttünk rá arra (már aki rájött), hogy a hitnek ereje van. Persze sokan manapság is csak a saját cselekedeteik hétköznapi szintjén várnak bizonyosságot, ha hinni akarnak, hiszen a tőlünk transzcendentális távolságban lebegő Isten Fiában, a Kisdedben való hit sokszor nem jut el gyarló emberi fölfogóképességünkhöz. Pedig hányszor lettünk és vagyunk a hinni tudás képessége által próbára téve, de nem vettük és vesszük észre. Talán lelkünk zugában nagyon halovány pislákolással mintha mindig éreztük volna, és érezzük a hinni tudás fényét; csak saját szorongatott életküzdelmünkben nyöszörgünk a bennünket irányító szellemiség földi inkarnációjához, a Megszületetthez segítségért. Jobb esetben, ha túl vagyunk megpróbáltatásunkon, talán még köszönetet is mondunk
Azt hiszem, korosztályom sok tagja, amint mostanság beszélgetek velük, és figyelem életvitelüket, gondolkodásukat, megkésett „öreg” fejjel jutott el odáig (már aki eljutott), hogy képes fölfedezni az intő jeleket és a kivételes kegyelem segítő szándékát a hétköznapokban. Szó sincs azonban bigott vallásosságról, fiatalkori kicsapongások utáni bűnbánatról; csupán az egyre szorítottabb élethelyzetekben megéreztük, olykor talán értelmünkkel is felfogtuk és fölfogjuk, hogy a hinni tudás képessége nélkül „szélfútta falevél” vagyunk a Világfán. És az sem szégyen, ha valaki csak érett fejjel jön rá a rilkei mondásra: Du musst dein Leben ändern, változtatni kell az életeden. Sokkal inkább szégyen, ha valaki erre sohasem jön rá, és ezzel kárt okoz saját magának, és annak a közösségnek is, amelyben él. Ha nem veszi észre a Kisded születésének szellemi kisugárzását, ami nem mérhető sem komputerekkel, sem stopperórával.

                 ( Györffy László )










2016. november 20., vasárnap

Borisz Paszternak... Hangulatok...



Olvassunk Borisz Paszternáktól!





 Borisz Leonyidovics Paszternak (Борис Леонидович Пастернак) (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.
   

Itt olvashatsz az íróról. Kattints rá!



A művészetről

" A művészet mindig a szépséget szolgálja, a szépség pedig a formával bánni tudás öröme, a forma organikus kulcsa a létezésnek, minden élőlénynek birtokolnia kell a formát, hogy élhessen, és így a művészet, a tragikus is, az életörömről beszél. "




A nőkről

"Minden szülőanyán ott a magány, az elhagyatottság, a magára utaltság lenyomata. A férfinak annyira semmi dolga a pillanatoknak ebben a leglényegesebbikében, mintha a fogantatásnál se lett volna ott, mintha az egész az égből hullott volna alá. A nő maga hozza a világra utódját, maga húzódik vissza vele a lét hátterébe, ahol csend van, ahova félelem nélkül odateheti a bölcsőt. Ő táplálja és neveli szótlan alázattal." 





" Meg kell szolgálni a bocsánatot. " 

( Zsivágó doktor )

Kattints rá!


A regény nemcsak egy rendkívüli szerelem krónikája, hanem igen gazdag társadalmi tabló is, Paszternak életművének megkoronázása. Munkájában az író felvázolta Oroszország történetét a XX. század első felében, méghozzá egy olyan nagy ívű mesterműben, melyben a színes sorsok, szerelmek, családi események és világtörténelmi fordulatok mellett összefoglalta mindazt, amit a művészetről és az emberi életről gondol, s mindezt kitűnő városi és vidéki tájképekbe illesztette bele.( Palatinus Kiadó )
             





Aranyló ősz

Ősz. Varázsos palota,
mindenkinek nyitva-tárva.
Erdei út fut tova
kis tavakra kandikálva.

Mint egy képkiállítás:
termek, termek s újra termek -
arany termei csodás
szilfáknak és kőriseknek.

Hársak arany gyűrűje,
mint menyasszony koszorúja.
Lágy fátyollal fedi be
halvány orcáját a nyírfa.

És a felszántott ugar
árka, gödre telve lombbal.
És a sárguló juhar
mindent tág keretbe foglal -

hol hajnal felé a fák
párosával pírban állnak,
s borostyánszínű nyomát
rajtuk hagyja a napszállat:

hol a szakadék-falak
elárulják, ki betévedt,
úgy zúg léptei alatt,
úgy zeng a száraz levélzet:

s hol a lejtős iharos
riadó visszhangra hallgat,
és a hajnal meggypiros
olvadéka is megalvad.

Ősz. Vén könyvet, aranyat,
ruhát rejtő kincseskamra -
katalógusát a fagy
levelezi, lapozgatja.

( Tellér Gyula fordítása )     


Hársfasor

A kapu fölött félkör- ív,
Halmok, zabtáblák, rét meg erdő.
Bekerített park hűse hív
s egy édes ház, egy szívmegejtő.

Hársfák, vastagderekúak,
nyúlnak a sötétlő magosba,
kétszázesztendős korukat
jubilálják fölsorakozva.

Fönt összezárul boltívük,
oldalt pázsit, ápolt, virágos:
kerti-út azon, mindenütt
kimérten egyenes, szabályos.

A fasorban barlang-ború:
földjén foltja sincs napvilágnak.
Nagy-messze alagút-kapu
gyanánt világlik a kijárat.

De jő a virágzás-idény,
s a kerítés körül a hársak
árnyékuk lóbálva tömény
illatfelhőt bódítva ráznak.

Sétáló, aki arra megy,
beszívja valahánya mélyen
e titkos illatot, melyet
senki nem ért, hacsak a méh nem.

E percekben, amikor így
eláll tőle a szív ütése,
akár egy szép könyv, andalít,
könyv, amelynek a kert a kötése.

A vén fán a virágtömeg
- függönyként borulva a házra -
úgy ég, hogy viaszmód csepeg:
az eső lobbantotta lángra!

            (Illyés Gyula fordítása ) 
      




 Zuzmara

Lomb hull dideregve, riadva.
Fönn vadliba-had suhan.
Kár elkeseredni miatta:
a félsznek tág szeme van.

Hűs szél csap a berkenye-bogra:
álommal ijesztgeti-e?
A teremtés rendje csalóka,
akár jó-végű mese.

Ez a szendergés tovafut már
és holnap a télre látsz:
erős gyökerekkel a kútnál
a földbe meredve állsz.

Fehér darazsak raja eljő,
mindent beterít a darázs:
a tetők meg a nagyfülű erdő,
mind zuzmara-maskarás.

A jég, a világra borulva,
a szemre borít süveget,
torkos borzként lelapulva
ág-bog közein leseget.

Lépted viszolyogva utat mér
s az út szakadékba merül,
boltíves csarnok a vad dér,
az ajtón rács merevül.

A hósivatag lejtőjén
egy csőszkunyhó fala áll,
egy irtás széle, egy ösvény,
mögötte a sűrű homály.

Fenséges, ünnepi csend ez,
szélén faragott keret:
akárcsak a négysoros vers,
hűlt Hófehérke felett.

S a fehér, halott országnak,
melytől megdermed a fény,
odasúgom: "Várva-várlak,
te több vagy, mint remény."

(Weöres Sándor fordítása)

            

2016. november 14., hétfő

Franz Schubert - lélektől-lélekig...




„Csak azért létezem, hogy komponáljak.”







„ Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan. ”


           Franz Schubert


És ki ne ismerné  a pisztráng ötös c. művét?
A dalt Schubert  egy akkoriban népszerű költő, Christian Friedrich Daniel Schubart  versére írta 1817-ben.





Itt olvashatsz a zeneszerzőről, kattints rá!





2016. november 9., szerda

Ljudmila Ulickaja...



„ Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka.” 

L.Ulickaja

Olvass tőle!




Ljudmilla Ulickaja orosz író. Írásai az 1980-as évektől jelentek meg. Könyveit Amerikában, Európában és Kínában is kiadták. Hazájában 1993-ban vált ismertté, amikor a Szonyecska című kisregényét Booker Díjra jelölték. Mondhatjuk, hogy  Ulickaja az  orosz próza folytatója és örököse.


Kattints rá !  









Kattints rá!





2016. október 25., kedd

Bara Margitra emlékezem...

Meghalt  Bara Margit.

 Sok-sok filmjét láttam régen és időnként akkor is, amikor újra vetítették őket.

 Gyönyörű és tehetséges színésznő volt.

Ki is volt ő?





( Szakadék, Bakaruhában, Csempészek, Szegény gazdagok, Ház a sziklák alatt, Pár lépés a határ, Hosszú az út hazáig, Zápor, Katonazene, Kertes házak utcája, Pacsirta, Hideg napok, Aranysárkány, Imposztorok – csak néhány film...)

        

Bara Margit Éva (Kolozsvár, 1928. június 21.) Kossuth-díjas magyar színész. Székely eredetű családnevének eredeti formája Barra volt, édesapja változtatta meg Barára 1955-ben települt át Magyarországra. Noha színházban is folyamatosan játszott, magyarországi népszerűségét elsősorban filmszerepeinek köszönheti, hiszen az 1950-es, 1960-as évek több sikeres és jelentős alkotásában alakított fontos szerepeket. Több nyelven beszél, a magyaron kívül románul, franciául, angolul és spanyolul. Pályafutását rosszindulatú és alaptalan pletykahadjárat törte derékba, melynek következményeként az újabb filmszerepek elmaradoztak, a színházban pedig tehetségéhez, művészi rangjához méltatlan feladatokat kapott. 1977-ben úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színészi pályáról.

Bara Margit a kolozsvári Színiakadémián tanult egy évig. Mivel az iskolát áthelyezték Marosvásárhelyre, a művésznő nem folytatta tovább a tanulmányait, mert 1945-ben a Kolozsvári Magyar Színház művésze lett. Eredetileg balerina szeretett volna lenni, táncolni is tanult, alkati adottságai azonban nem voltak megfelelőek erre a pályára.




Az 1950-es évek közepén Magyarországra települt, itt kezdett el filmezni 1956-ban. Ranódy László Szakadék című alkotásában játszotta a női főszerepet Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre partnereként. A történet főszereplője az egykori szegény parasztfiúból lett tanító, aki azzal a meggyőződéssel tér vissza a falujába, hogy a gazdagok és szegények közötti szakadék némi jó szándékkal és segítőkészséggel áthidalható lenne. Az élet azonban nem ilyen egyszerű még a filmekben sem. Darvas József drámájának megfilmesítése sem volt egyszerű, hiszen a forgatókönyv már 1943-ban elkészült, de csak 13 évvel később valósulhatott meg.




Ranódy a következő filmjében is főszerepet osztott Bara Margitra: A tettes ismeretlen (1957) egy vízivárosi bérház életébe nyújt bepillantást néhány évvel a háború után. Az apró emberi tragédiák egy nagy tragédiába torkollanak: a házban lakó gyerekek egyike aknagránátot talál, ami felrobban. További szereplők: Ajtay Andor, Bárdy György, Makláry Zoltán, Mezei Mária, Dajka Margit, Tolnay Klári és Páger Antal. Ugyanebben az évben készült a magyar filmgyártás egyik emlékezetes darabja, a Bakaruhában (1957) is. A Hunyady Sándor műve alapján Fehér Imre rendezésében forgatott film az 1910-es években játszódik. Vilma, a szép cselédlány (Bara Margit) egyik vasárnapi kimenőjén megismerkedik egy egyenruhás széptevővel, aki egy parasztgazda fiának hazudja magát. A tiszta szívű, őszinte leány csak későn döbben rá arra, hogy kedvese milyen rút módon becsapta őt. További szereplők: Darvas Iván, Pécsi Sándor, Lázár Mária, Márkus László és Szirtes Ádám.

Gertler Viktor Láz (1957) című alkotása a magyar bauxittermelés beindulásának idején lejátszódó emberi drámákat ábrázolja Bessenyei Ferenc, Bara Margit, Csákányi László és Gordon Zsuzsa főszereplésével. Máriássy Félix Csempészek (1958) című filmje a magyar–román határvidéken játszódik. Főszereplői, a magyar parasztember (Agárdi Gábor) és a román özvegyasszony (Bara Margit) egyaránt csempészéssel kénytelenek foglalkozni, hogy egy kicsit jobban éljenek. Hiába találnak azonban egymásra, nincs már menekvés számukra életformájuk következményei elől.



Az 1959-es esztendő újabb emlékezetes szerepeket hozott a színésznő számára.Jókai Mór regénye alapján készült a Szegény gazdagok című romantikus kalandfilm, amelyben Anicát, a veszedelmes bandita, az álarcos Fatia Negra kedvesét alakította. A rendező Bán Frigyes, a főbb szerepeket Benkő Gyula, Krencsey Marianne és Láng József játszották. Makk Károly Ház a sziklák alatt (1959) című alkotásának főhőse, Kós Ferenc (Görbe János) a háborúból betegen tér haza, otthon azonban szomorú hír várja, felesége meghalt. Kislányukat púpos sógornője (Psota Irén) nevelte, Ferenc azonban nem őt, hanem a szépséges Zsuzsát (Bara Margit) veszi feleségül, és ez a döntése családi boldogságába kerül. 1921-ben, a Tanácsköztársaság bukása után játszódik Keleti Márton Pár lépés a határ című filmje, melyben a művésznő az egykori népbiztos (Szirtes Ádám) menyasszonyát alakítja, aki segít a megtorlás elől menekülő kedvesének átjutni a határon.



Kovács András Zápor (1961) című alkotásában Bara Margit játszotta Marit, aki kénytelen elviselni öregedő férje (Páger Antal) durvaságait. Ezt a helyzetet próbálja kihasználni Miskei (Bessenyei Ferenc), aki udvarolni kezd az asszonynak, ám az nem viszonozza az érzelmeit. Marton Endre rendezésében készült a Katonazene (1961) című film, amelyben a művésznő szintén egy olyan férjes asszonyt játszik, akinek kegyeit egy másik férfi is szeretné elnyerni, de hiába. A tolakodó udvarlásnak végül a férj esik áldozatául, akit hátulról lelőnek, ám a mundér védelmében mégsem a valódi tettes bűnhődik meg. A férfi főszereplők: Kállai Ferenc, Básti Lajos, Páger Antal, Szirtes Ádám és Őze Lajos.

Fejér Tamás Kertes házak utcája (1962) című filmje a maga idejében merésznek mondható témát vizsgál, nevezetesen azt, hogy az anyagi jólét vagy éppen annak hiánya miként teszi boldogtalanná az embereket. Az 1960-as évek elején ugyanis még merészség volt arról forgatni, hogy a szocializmusban netán boldogtalanok is lehetnek az emberek. Ranódy László emlékezetes Kosztolányi-adaptációjában, a Pacsirtában (1963) is jutott feladat Bara Margitnak Tolnay Klári, Páger Antal és Nagy Anna partnereként. Herskó János Párbeszéd (1963) című alkotása az akkori közelmúlt történelmét, az 1945 és 1960 közötti éveket vizsgálja egy kommunista házaspár sorsán keresztül. Főszereplők: Semjén Anita, Sinkovits Imre, Sztankay István és Törőcsik Mari.
              

Kattints rá és nézd meg ! 





A Pacsirta után néhány évvel Ranódy László egy másik Kosztolányi-műből is emlékezetes filmet forgatott, az Aranysárkányt (1966), amely egy gimnáziumi tanár tragédiáját ábrázolja hiteles környezetrajzzal, kitűnő színészi alakításokkal, melyek többek között Mensáros László, Béres Ilona és Tahi Tóth László nevéhez fűződnek. Bara Margit ebben a filmben Flóri nénit játszotta. Kovács András Hideg napok (1966) című drámája a „magyar új hullám” nemzetközileg is elismert kiemelkedő darabjának számít, és az 1942-es újvidéki vérengzés történetét idézi fel a Népbíróság ítéletére váró felelősök visszaemlékezései nyomán. Főszereplők: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám és Szilágyi Tibor. Bara Margit az egyik katona feleségét alakította, aki maga is a véres események áldozatául esett.

A színésznő ezt követően már csak néhány kis szerepet kapott filmen. Játszott Máriássy Félix Imposztorok (1969) című alkotásában, majd Herskó János hívta meg az N. N. a halál angyala (1970) című filmjébe. A művésznő szerepelt a részben Magyarországon forgatott, és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra nevezett Hazudós Jakab (1975) című NDK-beli drámában, amely a II. világháború idején játszódik. Utolsó filmszerepe egy tévékrimiben volt: az Iskolatársak voltak egy megtörtént bűnügyet dolgozott fel, melyben a rendőrség egy férfi és lánya eltűnésének ügyében kezd el nyomozni. Eleinte úgy tűnik, az eltűntek Nyugatra disszidáltak, hiszen illegálisan valóban az volt a szándékuk, ám a nyomozás kideríti, hogy mi is történt velük valójában.
                 

Nézd meg ! 2004-es riport



Az Ónody-ügy

Bara Margit sikeres karrierjét egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat törte derékba, amely ellen a művésznő védekezni sem tudott, hiszen pletykákról volt szó, hivatalosan semmi sem hangzott el ellene, megvádolói sosem adták nevüket és arcukat a rágalmakhoz. Az ügy központi figurája Ónody Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat egykori igazgatója volt, aki ellen a rendőrség 1964-ben kezdett nyomozni csalás és sikkasztás miatt. A nyomozást újabb gyanúsítottakra terjesztették ki, s az eljárás kezdett politikai felhangokat kapni. Ónody ellen lényegében koncepciós per zajlott, ami ugyan nem volt teljesen alaptalan, ám a kirótt büntetés nem állt arányban a bűncselekmény súlyosságával. Hogy Ónodyt minél jobban befeketítsék a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt, olyasmiket kezdtek híresztelni róla, hogy az irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők közreműködésével. Utóbbiak közül Bara Margitról szóltak a legvadabb pletykák, melyek szerint meztelenül táncolt az asztalon, és csupasz testéről nyalogatták a csokoládét a meghívott vendégek. Sosem sikerült kideríteni, hogy ki és miért keverte bele pont Bara Margitot ebbe a szégyenletes ügybe, melynek vádlottját a művésznő még csak nem is ismerte. Valószínűnek mondható, hogy alighanem valamelyik nagy befolyással rendelkező irigye állhatott a pletykák hátterében, és az egész suttogó propaganda célja az volt, hogy az Ónody-ügyben eltereljék a figyelmet a valódi felelősökről. Az ügyről a médiában egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. A művészvilág – a színésznő visszaemlékezései szerint – nem állt Bara Margit mellé, aki mindinkább kiszorult a pályáról, és végül maga döntött úgy, hogy a méltatlan és megalázó körülmények között nem dolgozik tovább. A rendszerváltás után sem fogadott már el semmilyen felkérést. Amikor 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, személyét újabb kisstílű támadások érték. Az elismerést ugyanis az Orbán-kormánytól kapta, így egyesek arról beszéltek, hogy valójában politikai hovatartozása, semmint negyedszázada abbahagyott művészi pályája miatt díjazták. E vélemények hangoztatói azonban elfeledkeztek arról, hogy Bara Margit rehabilitálására és visszavonulása ellenére is bő 3 évtizedes szakmai pályája elismerésére az előző kormányoknak is lett volna lehetősége.
Bara Margit kétszer ment férjhez. Első férje, Halász Géza színész öngyilkos lett. Második férje Gyarmati Dezső vízilabdázó, akivel 1964-ben házasodott össze. 4 évvel később kislányuk született, Terézia Eszter.  A házaspár az 1970-es évek elején egy ideig Kolumbiában élt, ahol Gyarmati szövetségi kapitány volt.



Kattints rá ! Olvasd el !

Nyugodjon békében!






2016. október 22., szombat

Hervadáskor ...


Olyan szép, hogy közzéteszem! Talán másnak is tetszik majd.





Ady Endre

HERVADÁSKOR

                           
Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor
Tinálatok, lent a kertben
Ránk hullott a falevél.
Az öreg fa hervadt lombja
Mintha nékünk szólott volna,
Mintha minket intett volna:
Vigyázzatok, jön a tél!

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Visszasír a lelkem hozzád,
Szép szerelmem, kedvesem.
Mintha ott a kertben lennék...
Száll a levél, száll az emlék,
Szálló levél, szálló emlék
Körülrepdes csendesen...

Hervadáskor, pusztuláskor,
Novemberi dérhulláskor,
Tinálatok, lent a kertben
Most is hull a falevél.
Most is hervadt a fa lombja,
De most mintha sírva szólna:
Ugye, ugye nem hittétek,
Rövid a nyár, itt a tél...



2016. október 19., szerda

1956.október 23.






Szabó Lőrinc


Meglepetések

I.

Gyanútlan vers október 15.-én

Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,

van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál –
s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.


II.

Egy hét múlva

Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.

Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” – szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.

Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.

Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.


III.

December közepe

Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:

Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, –
ágy mellől szekrény s fal kiment!
„Gimbelem”, szólt a rádió.

És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;

s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:

hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát…

De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!

És: Isten áldd meg a magyart!




Kattints rá!




http://kulturaonline.hu/oktober_23i_programok_budapesten_


Egy    riport - 2012.

https://youtu.be/

A riporthoz kapcsolódó  oldal:

http://tothilonka.hu/indit.html

A film nem jött létre, csak színházi előadás!

 2016 Nemzeti Színház

https://nemzetiszinhaz