2011. április 30., szombat

A tánc Világnapja volt...




1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”. 


„A tánc azt dicsőíti, ami emberivé tesz bennünket. Az öröm, a szomorúság, vagyis a számunkra fontos dolgok kifejezésére testünk és érzékeink valamennyi mechanizmusát mozgásba hozzuk a táncban. Az emberek mindig tánccal ünnepelték életük jeles pillanatait. A test minden lehetséges emberi tapasztalat emlékeinek hordozója. Táncolhatunk egyedül, és táncolhatunk másokkal. Osztozhatunk abban, ami hasonlóvá tesz, és ami megkülönböztet egymástól. Számomra a tánc a gondolkodás lehetséges útja. A táncon keresztül a legelvontabb gondolatoknak adunk testet, mindannak, amit nem tudunk megnevezni. A tánc kapcsolatot teremt ember és ember között, hidat ver az Ég és a Föld között. A testünkben hordozzuk a Világot. Végül is, minden tánc egy nagyobb egész, egy olyan tánc része, melynek nincs kezdete és vége.”

A Tánc Világnapjának üzenete idén Anne Teresa De Keersmaeker kortárs koreográfustól származik.



 Valahogy egy régi film jutott eszembe a tánc kapcsán.




Mégpedig:


 a Mindhalálig zene – amerikai musical.

        (All That Jazz, 1979)





rendező: Bob Fosse

forgatókönyvíró: Bob Fosse, Robert Alan Arthur

operatőr: Giuseppe Rotunno

vágó: Alan Heim



szereplő(k):

Roy Scheider (Joe Gideon)

Jessica Lange (Angelique)

Ann Reinking (Kate Jagger)

Cliff Gorman (Davis Newman)

Leland Palmer (Audrey Paris)

John Lithgow (Lucas)



Joe Gideon, a sikeres musicalrendező, a Broadway ünnepelt sztárja már számtalan darabot állított színre, s táncosként, színészként és koreográfusként egyaránt sikert sikerre halmozott. Mindent megkapott az élettől, amit csak akart: gazdagságot, hírnevet, nőket. Ő azonban kétségbeesetten igyekszik megőrizni ifjonti lendületét, hogy tartsa a tempót a felgyorsult világgal és a "nonstop" életvitelű fiatalokkal. Egyre jobban rákap az ajzószerekre, s szinte álomként éli meg, ahogy minden felbolydul körülötte...

Bob Fosse bevallatlanul is önéletrajzi filmje egy rendező-koreográfus bizarr története, akinek a színpad, a zene, a "show-biznisz" az élete-halála. Ő a nyughatatlan, örökös lázban levő művész, aki még a saját halálát is revüjelenetként éli meg.





Díjak és jelölések:


Cannes (1980) - Arany Pálma

Oscar-díj (1980) - Legjobb látványtervezés



           Részlet a filmből:


És a mindig örök,  klasszikus balett!

2011. április 27., szerda

Anyák Napja közeledik...





Ratkó József

 Zsoltár


Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.







Pilinszky János

Kezed, kezem


Hová rejtsem kezeimet?
Anya, a te kezedet örököltem.
de királyságom, tudom, nem kivánod.

Lemondok hát,
leköszönök a trónról,
odahagyom a kéretlen hatalmat.

Itt a kezed. Ki vagyok fosztva.
Újra semmim sincs, édesanyám.



Ágh István

 Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.





2011. április 21., csütörtök

Időnként emlékezünk...





“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.” 
(Márai Sándor: Füves könyv – Az emlékekről és a csodálatosról)


“Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.
Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.”

(Wass Albert: Csaba)




A Föld Napja - április 22.






Simon István

 Fák siratása


Hol a madarak fészkelni szerettek,
s dallal verték fel a gerincet, völgyet:
vágják az erdőt, mit a dér lepett meg,
a tiszta fagyban a fák hanyattdőlnek.

Hanyattdőlnek, és rá a felkavart nép,
fűrész szétmetszi, aki éri vágja.
Ki bánja? Nemrég egy letört rossz gallyért
cellákat rótt ki a vármegyeháza.

Magyarázzák is most az erdőőrnek,
amíg kutyája zörgeti a cserjést:
“Miénk most minden!” –egész nap pörölnek
halálraszántan a villogó fejszék.


S meghal az erdő, mehet a madárhad
más országokba, s a téli újhold
talán hófedte koronát sem láthat
csak az oldalon ezer vérző tuskót,
 
Zsongó tölgyeknek havas temetőjét,
dúlt csapáit a felkavart napoknak.
Ó, birtokodra fejszével törő nép,
ne feledd el, hogy te maradsz itt holnap.
 
Hogy jövő is lesz – ki gondol ma rája?
Csak mámor van, ha a m a g u n k é t vágjuk.
Szerencsétlen nép ős tragédiája —
tán koporsónak sem lesz holnap fájuk.







Liszt Ferencre emlékezünk...

2011. Május 22-én a Millenáris Liszt-maratont rendez...



Mint minden kortársára, úgy Lisztre is igen nagy hatással volt Niccolo Paganini.

Az „ Ördög hegedűse” névvel illetett Paganini egyik műve volt Liszt La Campanella című zongoraművének az alapja. Tizenhét éven át dolgozott Liszt az eredeti vázlatok végleges megformálásán. 1834-ben próbálkozott meg először az ötlet megvalósításával. Az akkor keletkezett művet négy évvel később már átdolgozta, de csak 1851-ben alakult ki annak tökéletes formája, amely azóta is minden nagy zongorista technikai és előadói képességének a próbaköve talán.














2011. április 16., szombat

Közeledik Húsvét üneppe....



Most, hogy közeledik a Húsvét néhány idézet a hitről, Istenről.


A hit olyan, mint a szeretet: nem lehet kikényszeríteni. Ezért hiábavaló vállalkozás, ha állami rendszabályokkal akarjuk a szeretetet bevezetni, vagy megerősíteni; mert mint ahogy gyűlöletet kelt, ha megkíséreljük kikényszeríteni a szeretetet, ugyanúgy igazi hitetlenséget kelt, ha a hitet valakire rá akarjuk kényszeríteni.

                                                                                         Schopenhauer

Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el Sem azt nem mondják: Ime itt, vagy Imé amott van mert Imé az Isten országa ti bennetek van.

Lukács evangéliuma

Különös dolog felszólítani valakit, aki alig ismeri magát, hogy szakadjon el önmagától és térjen meg Istenhez! Azt kell felszólítani erre, aki ismeri magát!

Pascal

Isten közel van hozzád, veled van, benned van. A szentlélek lakozik bennünk, a jó és rossz cselekedeteinek állandó tanúja és ahogy mi viselkedünk vele szemben, úgy viselkedik velünk szemben ő. Az ember nem lehet meg jó Isten nélkül.

Cicero

A nagy megpróbáltatások nagy kegyelmeket készítenek elő.
Szt. Bernát

Istent az eszünkkel keressük, de a szívünkkel találjuk meg.


 Cicero


A film, ami kapcsolódik az ünnephez.


A Passió
(The passion of the Christ)

rendező: Mel Gibson
forgatókönyvíró: Mel Gibson, Benedict Fitzgerald
operatőr: Caleb Deschanel
zene: John Debney

szereplő(k):
James Caviezel (Jézus Krisztus)
Maia Morgenstern (Mária)
Monica Bellucci (Mária Magdolna)
Hristo Jivkov (János)
Hristo Shopov (Poncius Pilátus)
Rosalinda Celentano (Sátán)


A passió című film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját jeleníti meg. A film nyitójelenete az Olajfák hegyének lábánál, a Gecsemáné-kertben játszódik, ahová Jézus elvonul az Utolsó Vacsora után imádkozni. Jézus ellenáll a Sátán kísértésének. Iskarióti Júdás árulása miatt Jézust elfogják és visszaviszik Jeruzsálem város falain belülre, ahol a farizeusok istenkáromlás vádjával szembesítik és tárgyalása halálos ítélettel végződik.

Jézust Pilátus, Palesztina római kormányzója elé vezetik, aki meghallgatja a farizeusok ellene szóló vádjait. Felismervén, hogy politikai konfliktussal került szembe, Pilátus Heródesnek engedi át az ügyet. Heródes visszaküldi Jézust Pilátushoz, aki Jézus vagy Barabás, a bűnöző közötti választás elé állítja a tömeget. A tömeg Barabás szabadulása és Jézus elítélése mellett dönt...

Jézusnak átadják a keresztet és utasítják, hogy vigye végig Jeruzsálem utcáin, fel a Golgotára. A Golgota hegyén Jézust a keresztre szegezik és szembesülnie kell az utolsó kísértéssel: a félelemmel, hogy Atyja elhagyta. Sikerül leküzdenie a félelmet, Máriára, Szent Anyjára tekint és kimondja a szavakat, amelyeket csak ő érthet meg egészen: "Elvégeztetett." Aztán meghal: "A kezedbe ajánlom lelkemet." - hangzik el. Halálának pillanatában a természet is gyászol: "a föld megindul, a kősziklák repedeznek".


A sokáig viták kereszttüzében állott film meglehetősen naturalisztikusan ábrázolja Jézus szenvedéseit. Aki nem látta nézze meg, és ki-ki  a maga érzelmei, gondolatai szerint ítélkezzen a filmről.






Holnap  Virágvasárnap, urunk Jeruzsálembe való bevonulásának emlékezete. Ezt követi  a Nagyhét . A nagyheti szent három nap a nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, középpontja pedig a húsvéti virrasztás, vigília nagyszombat éjszakáján.





Jézus  passioja a bűn története és Isten totális emberszeretetének a története.
 És mindennek a mélyén ott a kereszt.

Mit is gondolt erről Pilinszky János a költő?

„ Az ember itt a földön nem is annyira lépésről-lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai formáját  tekintve is a keresztet: találkozás és ellentét. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes kiszolgáltatottságnak és elhagyatottságnak ama metszőpontja, ahol a lélek  egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni. Az első kereszt a gyerekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. A harmadik a felnőttkor keresztje, minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla.. Most kell leginkább ellenállnunk a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Az utolsó kereszt az öregkoré. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A másik a jobb, a harmadik a bal latoré. Jézus barátságba fogadta a jobb latort, de egyetlen ítélkező szava sem volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló egyetlen nagy imádság volt- valamennyiünkért. A kereszt az egyedül lehetséges haza jó híre. „





A szenvedéstörténet összesűríti az emberiség történelmét, és minden egyes ember történetét is; a bűn titkát az Atya egyszülött Fia szeretetáldozatával orvosolja.


Pilinszky János

 Mielőtt

A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.

Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.



Apokrif

    1

    Mert elhagyatnak akkor mindenek.

    Külön kerül az egeké, s örökre
    a világvégi esett földeké,
    s megint külön a kutyaólak csöndje.
    A levegőben menekvő madárhad.
    És látni fogjuk a kelő napot,
    mint tébolyult pupilla néma és
    mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

    De virrasztván a számkivettetésben,
    mert nem alhatom akkor éjszaka,
    hánybdom én, mint ezer levelével,
    és szólok én, mint éjidőn a fa:

    Ismeritek az évek vonulását,
    az évekét a gyűrött földeken?
    És értitek a mulandóság ráncát,
    ismeritek törődött kézfejem?
    És tudjátok nevét az árvaságnak?
    És tudjátok, miféle fájdalom
    tapossa itt az örökös sötétet
    hasadt patákon, hártyás lábakon?
    Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
    a rézsut forduló fegyencfejet,
    ismeritek a dermedt vályukat,
    a mélyvilági kínt ismeritek?

    Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
    a haragos ég infravörösében.

    Így indulok Szemközt a pusztulással
    egy ember lépked hangtalan.
    Nincs semmije, árnyéka van.
    Meg botja van. Meg rabruhája van.

    2

    Ezért tanultam járni! Ezekért
    a kései, keserü léptekért.

    S majd este lesz, és rámkövül sarával
    az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
    őrzöm tovább e vonulást, e lázas
    fácskákat s ágacskáikat,
    Levelenként a forró, kicsi erdőt.
    Valamikor a paradicsom állt itt.
    Félálomban újuló fájdalom:
    hallani óriási fáit!

    Haza akartam, hazajutni végül,
    ahogy megjött ő is a Bibliában.
    Irtóztató árnyam az udvaron.
    Törődött csönd, öreg szülők a házban.
    S márjönnek is, már hívnak is, szegények
    már sírnak is, ölelnek botladozva.
    Visszafogad az ősi rend.
    Kikönyöklök a szeles csillagokra -

    Csak most az egyszer szólhatnék veled,
    kit úgy szerettem. Év az évre,
    de nem lankadtam mondani,
    mit kisgyerek sír deszkarésbe,
    a már-már elfuló reményt,
    hogy megjövök és megtalállak.
    Torkomban lüktet közeled.
    Riadt vagyok, mint egy vadállat.

    Szavaidat, az emberi beszédet
    én nem beszélem. Élnek madarak,
    kik szívszakadva menekülnek mostan
    az ég alatt, a tüzes ég alatt.
    Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
    és mozdulatlan égő ketrecek.

 Nem értem én az emberi beszédet,
    és nem beszélem a te nyelvedet.
    Hazátlanabb az én szavam a szónál!
    Nincs is szavam.

  
    Iszonyu terhe
    omlik alá a levegőn,
    hangokat ad egy torony teste.

    Sehol se vagy. Mily üres a világ.
    Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
    Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
    Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

    3

    Látja Isten, hogy állok a napon.
    Látja árnyam kövön és keritésen.
    Lélekzet nélkül látja állani
    árnyékomat a levegőtlen présben.

    Akkorra én már mint a kő vagyok;
    halott redő, ezer rovátka rajza,
    egy jó tenyérnyi törmelék
    akkorra már a teremtmények arca.

    És könny helyett az arcokon a ráncok,
    csorog alá, csorog az üres árok.

2011. április 12., kedd

Elizabeth Taylor emlékére...








Ismét elment egy nagy sztár, egy szép és tehetséges színésznő.

Viharos kapcsolata a nagy színésszel,  Richard Burtonnel, talán soha nem zárult le. Kétszer házasodtak, de útjaik mégis elváltak.

A Cleopátra c. 1963-ban készült nagy történelmi fimben ismerkedtek meg.

Talán érdemes megnézni most ismét ezt a filmet.





És egy vers Horatiustól:



 Féltékenység

Míg te Lydia Telephus
szép tarkója szinét és ölelő, erős
karját ünnepeled, harag
fojt, májam dagadoz, forr az epém s elönt.

Színem változik, arcomon
méreg sáppad, a hű értelem elhagyott,
titkon könnyezem is, tudom:
lassú tűz, szerelem kínoz, elégek én.

Tajtékzom, ha csodás, fehér
válladról lakomák mocska csorog le, vagy
kényes szádra ha részegen
örjöngő kamaszod vad foga tép sebet.

Hidd el, hogy sohasem lehet
hűséges szeretőd férfi, ki ajkadat
durván marja, hiszen Venus
dús nektárja javát csókkal igézte rá.

Százszor boldogok, akiket
sértetlen kötelék, jó szerelem fon át;
s nem választja el őket únt
pörpatvar, se szeszély, semmi, csak a halál.

( Fordította Radnóti Miklós )