2012. február 25., szombat

A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAI...


 
Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

A kommunizmus nevében elkövetett bűnökről készült írás A kommunizmus fekete könyve. A kommunista bűnök áldozatait 100 millióra teszik.

A könyv adatai szerint a kommunizmus számlájára mintegy 100 millió áldozat írható:

    Szovjetunió: 20 millió áldozat;
    Kína: 65 millió;
    Vietnam: 1 millió;
    Észak-Korea: 2 millió;
    Kambodzsa: 2 millió;
    Kelet-Európa: 1 millió;
    Latin-Amerika: 150 000;
    Afrika: 1,7 millió;
    Afganisztán: 1,5 millió.

A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó. ( Wikipédia )


„A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért.”

                              /Vlagyimir Bukovszkij/ 

Emlékezzünk! Emlékezzünk a különböző büntető táborokba elhurcoltakra,a börtönökben ártatlanul sinylödőkre, a kitelepítettekre, a megalázottakra, emlékezzünk minden áldozatra!
            
            Kattints rá!









Gérecz Attila


 ALKONY

 Most hunyd le, Kedves, fénymosott szemed,
 pilládon bontva színörvényeket.
 Így ismerősnek tűnik énekem:
 terólad szól, cikázó fényeken.
      De csitt! Figyeld a versem dallamát:
 tó csobogása.
                S mintha hallanád…
 Fölöttünk nyírfák. Szél babrál puhán
 a kék uszályú, árnyas lombruhán.
 A nyugvó nap kifésült, dús haját
 ezernyi rezgő gally kócolja rád,
 s zsongítva lelked körül rajzanak
 csókokba fúlt, becéző, halk szavak…
 Tilalmas szóval súgod még: „eressz!” –
 de szádnak lassan asszonyíze lesz,
 s oly hátrariadt, félszeg nyelvedet
 lazán s forrón csókomnak engeded.

 Ruhád majd lassan nászra oldozod,
 s öledre kúsznak bíbor csóknyomok,
 s a föld, mert szűzi véred áldozod,
 kigyúlt, pogány oltárrá változott,
 felizzó, rőt parázzsá festve meg
 ringó öledre kulcsolt testemet.
 S az alkony bársony imaszőnyegén
 hegyekre lép az árny, és könnyedért
 égig emelve csókunk vérszínét,
 megoldva s áldva szórja, hinti szét…

 Az éj a fák közül göngyölve szét,
 fölénk borítja hűvös köpenyét.
 De mintha lopva sarkát tartaná,
 mosolyra nyílik szád, amint alá,
 egy felhőrongyba így bebújt a Hold,
 s hogy piros arccal víz föl hajolt
 – huncut mosolyú gatyás pótgyerek –,
 felénk kis fénykacsákat szöktetett!

 A dal most halkul, kék homályba vész,
 de bús visszhanggal egyre visszanéz,
 hol tó tükrén az est, a barna fák
 árnyékölében úgy karolja át
 derengő tested szelíd aranyát,
 mint álmom fonja rád az éjszakát.

Gyűjtő, Kisfogház, 1951. október 1.










Tollas Tibor


 BEBÁDOGOZTAK  MINDEN  ABLAKOT



 Az életből csak ennyi fény maradt:
 Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.
 Ezt vártuk nap-nap, homályos falak
 Üregéből esténkint-délután.
 S elvették ezt is, a tenyérnyi napot,
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tágult szemekkel kék tengerét látom
 Nápolynak, s fénylő partjai felett
 Még vár a Vezuv, pipál és a tájon
 Barnára lesült boldog emberek...
 Látjátok? Éjben élünk, mint vakok.
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba’,
 A szánk kapkodja be a levegőt,
 Mint partra vetett halak kopoltyúja
 Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd
 Szívni az étel – s ürülék-szagot,
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Az Alpeseknek fenyves illatából
 Míg csokrot küld a hűs nyugati szél,
 És lelket öblít fenn a tiszta távol
 S mosolygó hegyek hószaga kísér,
 Itt tegnap társam tüdőbajt kapott!
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Csendet hasít a sétahajó kürtje.
 A falon sikló leánykacagás
 Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe
 S az ezersípú nyár nem orgonáz.
 Süket a cellánk, minden hang halott.
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Túl Barcelona kertjein szitálva
 Egy barna asszony meleg hangja búg
 És alkonyatba pendül a gitárja,
 Hol táncolóktól tarka még az út;
 S fülünkbe folynak az ólmos napok...
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Tapinthatnánk a bársonyos egekbe,
 Ujjunk hegyéből kiserken a vér.
 Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,
 Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.
 Simogatnánk a sugaras napot,
 S bebádogoztak minden ablakot.

 Londonban bál van, a parketten siklik
 A sok selyembe öltözött leány.
 Puha hajuknak hamvassága izzik
 Lágy bútoroknak tükrös hajlatán.
 Nyugat táncol, – tán végképp eladott?!...
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja.
 Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait
 Az alvadt bűznek, hol minden falatra
 Émelygő gyomrod felfordulna itt.
 De lenyeljük a végső falatot,
 Bebádogoztak minden ablakot.

 Az éhségmarta testünket telt álom
 Lakatja jól – és ínyenc ételek
 Ízét kínálja Párizs, – szinte látom,
 Hogy kúszik el a neonfény felett
 A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod...
 Bebádogoztak minden ablakot!

 A rádiók csak üvöltsék rekedten
 A szabadságot s az ember jogát.
 Itt érzi csak befalazott testem
 A milliókkal Moszkva ostorát.
 S Váctól Pekingig zúgják a rabok:
 - Ha nem vigyáztok, az egész világon
 Bebádogoznak minden ablakot! –



Kattints rá !

RECSK

Kattints rá!


https://www.youtube.com

2016.

https://www.youtube.com/

2012. február 22., szerda

Az életről...




Mostanában  az élet értelme körül forognak a gondolataim.


Mit is mondott erről Gorkij?






A napokban láttam egy szép  filmet, amiből azt a tanulságot vontam le, hogy az élet  rövid  és mégis milyen keserűvé  tudja varázsolni az ember. Pedig minden olyan egyszerű lehetne.  Persze csak akkor, ha már eljutottunk egy bizonyos tudás fokára, ha már megkaptuk a Fényt, ha már összegezni is megtanultunk és így tovább. Egy biztos. Élni tudni kell! És most nem az anyagi gazdagságra gondolok, hanem  a lelki gazdagság fontosságára. Szerintem ez mindennél fontosabb.

  Hogyan is éljem a mindennapokat ?

Ma már  úgy gondolom,  hogy minden nap ajándék, minden nap  különleges valamiben. Tehát semmit ne tartogassunk az általunk kinevezett különleges napokra, hiszen nem tudhatjuk, lesz-e olyan, megérjük-e? Nem túlélni kell, hanem minden nap élni. Nem halálra dolgozni magunkat, hanem élvezettel tenni a dolgunkat.  Törekedjünk arra, hogy minél többet legyünk szeretteinkkel, barátainkkal. Tudjunk szemlélődni, valamiben elmélyülni ( pl. a zenében ).  Olvassunk, beszélgessünk egymással, ne csak a rutin szavakat duruzsoljuk esténként.  Rövidesen itt lesz a tavasz. Hát legyen időnk megfürdőzni a Nap sugaraiban,  örüljünk  a nyitnikék  első dalának, csodálkozzunk el, mint egy gyermek,  hogy rügyeznek ismét a fák, zöldbe és virágba borul a világ. Érezzük meg  a tavasz illatát!
Mert minden nap, minden óra, minden perc, amit itt a Földön töltünk, különleges.








Szabó Lőrinc
  
Nyitnikék


Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni,
de - nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! –
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!




2012. február 18., szombat

Hamvazószerda közeleg - a nagyböjt ideje jön...






Április 8-án ünnepeljük Húsvétot, mely a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. 

 A farsangi időszak lezáródásával , húshagyó keddel befejeződik a mulatozás ideje, s hamvazószerdával  ( február 22-vel ) kezdődik a húsvétot megelőző nagyböjt időszaka. Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít: a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”

 A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

A Nagyböjt a megújulás, bűnbánat és az öröm időszaka. Csendes, észrevétlen, de egyidejűleg mégis  mélysége van. A böjtben az ember igyekszik eltávolodni minden feleslegestől, a reá zúduló hiábavalóságoktól, amelyek a hétköznapok minden napján körülveszik őt, és önmagára akar találni.

A Nagyböjt felkészít fel bennünket legnagyobb ünnepünkre. Ez lehet lelki zarándoklat, egy lelki tavasz. Ezért ennek a lelki tavasznak az a feladata, hogy elvezessen bennünket ahhoz, hogy annak vége felé, ha csak egy kicsivel is, de jobbak legyünk, mint amilyenek korábban voltunk.

Mit is tehetünk ebben az időszakban?

Egyszerű étkezés. A mértékletesség. Lemondás minden függőségről, vagy rossz megszokásról. Tisztítsuk meg elménket. Tegyük meg azt , amire már régóta készülünk.  

A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.




Tompa Mihály

Bűnbocsánat

( részlet )


„...Az arc porban hever s a köny ömöl,
A hű vezeklő bűnét látja csak...
S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:
Szétválni kezd lelkében szín, salak.
S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,
Uj ember lenni a bűnös ha kész.
Felé hajlik az égi irgalom:
Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!... „




2012. február 13., hétfő

Gorkij darab a Katona József Színházban...





A Katona József Színházban voltam.

Gorkij: Kispolgárok c. előadását láttam.


( Besszemenov kispolgár házában állandó vendég a veszekedés, a meddő és céltalan vita az apa és gyermekei között. A fiatalok már kinőttek az öregek szárnya alól, szűk nekik ez a kispolgári ház a maga levegőtlenségével, megcsontosodott szokásaival. Élni akarják saját egyéni életüket. De hogy milyen lenne ez az élet, maguk sem tudják. Gorkij világosan rámutat arra, hogy az öreg Besszemenov és a fiatalok életfelfogása, világnézete végeredményben ugyanazon kispolgári világnézet két változata. )


Sok előadást láttam már a Katonában, most sem csalódtam.

Zsámbéki Gábor pontos, minden mozzanatot elmélyülten kidolgozott rendezésével nagyszerű összmunkával teremti meg a családi szétesettség tragikomédiáját.

A családi összetartozást jelző háznak csak a váza készült el, mintha csak lécből, fából összetákolt makett lenne. Mintha ez is a család széthullását jelezné. Bezerédi Zoltán ,Máté Gábor, Bán János , Szirtes Ági, Fullajtár Andrea remekel, de szinte minden szereplő úgy simul bele az előadásba, hogy szinte semmi hiányérzetünk nem támad.

Gorkij száztíz éve írt, ma is korszerű darabja , szólókkal teletűzdelt dráma. Mindenki megállíthatatlanul mondja, kiabálja a magáét, elmennek egymás mellett a szavak. Így aztán hiába várnak megértésre, szeretetre, melegségre. Szinte mindenki magányos marad. Mindenkinek megvan a maga sorsa, méltósága, fájdalma, gyöngesége és így tovább. A talán valaha létezett életek, a valaha létezett család darabjaira hullik szét.

Nekem tetszett ez az előadás!


Egy dal Viszockij-tól.



2012. február 8., szerda

Jean Giono-ra bukkantam az elmúlt hetekben...



Varázsos délfrancia tájakra viszi olvasóját Jean Giono. A mitikus titok légkörébe burkolt szereplők kalandos-romantikus története - egy halász és egy favágó feleséget szerez magának - hatalmas erdőségekben, kanyargós folyópartokon, ködös szakadékokban, felhő ölelte hegycsúcsokon játszódik. Hol derűs, hol fenségesen komor képek peregnek szemünk előtt, születésről és halálról, örömökről és tragédiákról mesélve. Latinság klasszicizmus nélkül, ez Giono világa - írja bevezetőjében Giono egyik leghíresebb regényének fordítója, Illyés Gyula. A könyv jobb esetben antikváriumokban megkapható.
 
 Mély és vad költészet jellemzi Giono regényét. Valami pogány primitívség lengi át,  annak  különös íze, ami valóban az ősi legendák hangulatát idézi. Giono mélységesen nagy és  tiszta író, aki az ember és a természet minden jelenségét maga is végigéli.  Az írónál a fa érez, a folyó kinyújtózkodik, a futó szél gondolkodik, és az ég megszólal.  Hőse az embert és állatot megejtő Antonio. Előtte a természet minden titka és az asszonyok termékeny öle szélesre tárul....





Ebből a könyvből is film készült.




Huszár a tetőn


(Le hussard sur le toit, 1995)

A film története 1832-ben kezdődik. A dél-franciaországi Provence-ban teljes az anarchia: dühöng a kolerajárvány, mindenütt temetetlen holttestek hevernek. Angelo, az ifjú olasz forradalmár a bécsi titkos rendőrség elől menekül Aix-en Provence-ban. Miután a helybeliek meggyanúsítják, hogy megmérgezte a kutakat, hősünk a házak tetején keres menedéket. Önfeláldozóan menti a még menthetőket egy idős orvostól tanult módszer segítségével. Útközben találkozik a gyönyörű fiatalasszonnyal, Pauline-nal, aki eltűnt férjét keresi, így együtt folytatják kalandos útjukat. Angelo beleszeret a fiatalasszonyba, érte minden áldozatra kész. És a pusztulás közepette győz az ifjúság, kivirágzik közöttük a szerelem.
( DVD-én kapható)



                          Még olvasható magyarul:                                






Egyébként film is készült a Zeng a világ c. műből.  1965-ben. Sztárokkal a főszerepben.





 ( Cím: Muzsikál a föld )
Eredeti cím: Le chant du monde
Műfaj: kalandfilm
Ország: francia
Gyártási év: 1965
Stáb:
operatőr: Raymond Lemoigne
rendező: Marcel Camus
forgatókönyvíró: Marcel Camus
zene: André Hossein
író: Jean Giono )

Egy kis ízelítő az író stílusáról, írói világáról egy szép lírai hangvételű animációs rövidfilmben, amelyet
 Frédéric Back alkotott Jean Giono novellája alapján 1987-ben. A díjnyertes film egy nemeslelkű  pásztor megindító története, egy olyan emberé, aki tisztában van a dolgok értékével és makacs állhatatosságával példát ad arra, hogy egyetlen ember is milyen nagy változást tud létrehozni a világban.