Fantáziám



Édesanyám emlékére




Rosa Mystica
                                   

A rózsák: ez volt minden örömed.
Tavalyi rózsák hulló levelét
Gyüjtötted, gyüjtögetted
Dobozba pergetted a szirmukat
Titokzatos, tűrő, halvány mosollyal,
Szelíden, szépen, - ki tudta: minek?
Koporsó-párnának.

A kis vánkost a fejed alá tettük,
És Téged betettünk a föld alá,
Mikor a rózsákat kivettük
Idén a föld alól.

Én nem tudom, Anyám, Egyetlenem,
Az angyal harsonája mikor szól,
Isten mikor szólít a föld alól -
De én ma este felhozlak magamnak.

Állj ágyam mellé, Édes Rózsatő
És verjél gyökeret,
Virrasszál mellettem és virágozzál
És hullasd fejem alá leveled,
Bús fejem alá bársony-leveled.

Reményik Sándor







" Milyen gyorsan elszáll az álmodozások kora, az élet
egyetlen boldog korszaka! Akiben megvan az az isteni
adottság, hogy mihelyt magára marad, belévesszen
ábrándjaiba, az sohase magányos, sohase szomorú, sohase
mogorva vagy levert. "

( Guy de Maupassant )
Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.

( Márai Sándor : Ég és Föld )
















A táncot a biológia koreografálta.
-
Arundhati Roy 
 Az Apró Dolgok Istene













Olyan volt a lelkem, mint azok a kürtcsigák, amiket partra mos a tenger, és már csak a héj maradt meg belőlük, a csiga dobbantott. Szürkés rózsaszín üregem tisztára mosva, üresen várja, hogy valaki betöltse, hogy valaki betelepedjen, és ott bennem biztonságban érezze magát, és kitöltsön mindent.

Laurell Kaye Hamilton















Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.

Szent Bernát







Most már senki sincs, aki belesző a terveibe, hozzám igazítja a perceit, s a mindennapjaiban éppúgy benne vagyok, mint a jövőjében, álmaiban. Bárhová utazna, nekem hozná a tájakat, ölembe rakva hegycsúcsot, tengert. A könyvei mögül én bújok elő; az ablakmélyedésben lógázom a lábam, paradicsomot eszem, Rimbaud-t olvasok a pad alatt, mosogatok, vadgesztenyével dobálózom, krétával szárnyas lovakat rajzolok az aszfaltra, dalokat dúdolok, melyeknek se elejük, se végük.

Palotai Boris : Zöld dió











A világ tele van gyönyörűséggel, csak rajtad múlik, hogy ráakadjál ezekre az örömökre, melyek lépten-nyomon eléd kerülnek. Egész egyszerű rájuk akadni: alkalmazkodónak kell lenni.

Jean Webster










Nő: minden élő test közt a legmeztelenebb, és a legédesebb fénnyel világít.

Antoine de Saint-Exupéry : Éjszakai repülés





Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.

Buddha












Lásd a világot egy homokszemben,
A menyországot egy vadvirágban,
Tartsd a végtelent két kezedben,
Az örökkévalóságot egy órában.

William Blake














Naponta nő és tágul a világ;
tegyétek tökéletesebbé tehát.
Mert ha jobb és tökéletesebb lett,
benne mindenki otthont lelhet.

Johann Wolfgang von Goethe






Kezem a kezedben

Milyen jó megpihenni
kezemet kezedbe tenni.

Vagyunk a semmiben
lyukacsos esti csendben.
Csillagok hullnak fejünkre
Sóhajunk lesz a Hold.
Mosolyszellők muzsikálnak.
Orgonaillat. Árnyak suhanása.
Szívünkben  virágok fakadása.
Felhőpamacs borítja testünk
S mi varázsos álomba merülünk.

Milyen jó is volt megpihenni
Kezemet kezedbe tenni!







Vége van, mindennek vége.
Be oda a sűrüségbe -
Leborulva, elfeledten
Megsiratni, hogy születtem!

Vajda János
Te vagy az éjjel és az örvény,
a kárhozat és a mennyország,
mostan lesujtasz, porba lökvén,
majd felemelsz újból tehozzád.

Kosztolányi Dezső





Ha a nap lenyugszik,
 semmiféle gyertya nem helyettesítheti.

George R. R. Martin












Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.


Kassák Lajos






Mit tehet az ember, mikor élete kettéválik, mintha valamilyen földcsuszamlás közepette megnyílnék a föld, s kettészakítana egy békés családi házat? ... Nem tehet semmit.



Márai Sándor
  

" Ó, lányok! micsoda erő van a ti szemetekben.

Nélkületek éltem én sokáig, nékem a mosoly nem elég.

Tőletek retteg az éjszaka, a reménytelen ég,

ti kényszerítitek a halált is megadásra,

ne hagyjatok el soha, tanítsatok és szeressetek,

csüggedő szivemben reményt ébresszetek.

Ne botladozzam egyedül, mint árva szörny, az éjszakában."



Parancs János
  




       "A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi."

(Albert Schweitzer)



 

"A fiatalság mércéje nem (csak) az életkor,  hanem a szellem és a lélek állapota:  az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha  kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember - akár 16 éves, akár 66 - csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság,  az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."

(Albert Schweitzer)











Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.



(Albert Schweitzer)





Rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és nagy csöndesség kereken. Valami szomorúan szépet éreztem akkor. Fájdalmasat, mert egyedül voltam s mert nem volt ajándék az asztalon. De komoly és dacos érzést is, mert magam teremtettem ünnepet magamnak. (...) Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca, s a reménység meg a jövendő beléptek ünnepelni hozzám a szobába.

Karácsonyos lélekkel c. novella












"A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben felismerhetjük lelkünk valós eredetét."


(Tolsztoj)










"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket,

s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá."


( Paul Geraldy)












Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.



(Pilinszky János)










De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.


( Márai Sándor)









„Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!” 

( Márai Sándor )






Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)