2017. november 28., kedd

Gyújtsunk gyertyát! Adventi gondolatok...





Advent


Adventus- latin eredetű szó, jelentése eljövetel,megérkezés. Az ünnep eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka.
 A lelki készülődés ideje.

Az adventi koszorú készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. (A fagyöngy egyébként a kelták szent növénye volt. A téli napéjegyenlőség a kelta hitvilág szerint a fény újjászületésének ünnepe. A kerék jelentésű Yule- a fény visszatérésének ünnepe- szó az élet örök körforgására, az örök újjászületésre utal. Ilyentájt a kelták az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt.








Ma hagyományosan fenyőgallyakból készül a koszorú négy gyertyával, melyek advent 4 hetét jelképezik. Uralkodó színei a zöld (örökzöld), a piros és az arany, melyek a karácsonyi ünnepkör domináns színei. Minden héten egy-egy újabb gyertyát kell meggyújtani a koszorún. Az ajtóra erősített, gyertya nélküli koszorú a vendégvárás jelképe.







„ A karácsony a szeretet ás advent a várakozás megszentelése. A gyerek, aki az első hóesésre vár- jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé- szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb a hetek, órák, percek, kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb, annál, amire vár.”

Pilinszky János






"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.

Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.

Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.


S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."

Márai Sándor: Füveskönyv - Az ünnepekről





Kattints rá és olvasd el !







Kattints rá!

Adventi ünnep a Bazilikánál!



2017. november 15., szerda

Diana Panton... ( kanadai jazz énekes )



Ha valaki kellemes , szívhez szóló dalokat akar hallgatni, akkor keresse fel az a alábbi oldalt:




Diana Ariadne Panton

Született: Hamilton, Ontario , Kanada
( kanadai jazz énekesnő )



Együttese:

Diana Panton - énekes
Maninho Costa - ének, dobok és ütőhangszerek
Bill McBirnie - fuvola
Kiki Misumi - cselló
Reg Schwager - gitár
Silas Silva - dobok és ütőhangszerek
Don Thompson - basszus, zongora és vibrafon 


Diana Panton oldala








Tu Sais Je Vais t'aimer

Tu sais je vais t'aimer
Même sans ta presence
Je vais t'aimer

Même sans espérance
Je vais t'aimer
Tous les jours de ma vie

Dans mes poèmes je t'écrirai
C'est toi que j'aime
C'est toi que j'aimerai
Tous les jours de ma vie

Tu sais je vais pleurer
Quand tu t'éloignera
Je vais pleurer
Mais tu me reviendras
Et j'oublierais
La douleur de m'ennui

Tu sais je souffrirais
A chaque instant d'attendre
Je souffrirais
Mais quand tu seras lá
Je renetrai
Tous les jours de ma vie

Tu sais je vais pleurer
Quand tu t'éloignera
Je vais pleurer
Mais tu me reviendras
Et j'oublierais
La douleur de m'ennui

Tu sais je souffrirais
A chaque instant d'attendre
Je souffrirais
Mais quand tu seras lá
Je renetrai
Tous les jours de ma vie


Egy másik oldal

Ajánlom! 




2017. november 9., csütörtök

Egy könyv és a könyvből film ...


MILAN KUNDERA


Született: 1929. április 1. 
(88 éves) Brno
      Állampolgársága:           
francia, cseh
Nemzetisége:     cseh
 Foglalkozása :    regényíró, drámaíró, költő, esszéista
Iskolái:   Károly Egyetem

Díjak  
  
Osztrák állami díj az európai irodalomért (1987)
Herder-díj (2000)
Prix mondial Cino Del Duca (2009)
Medal of Merit
Francia Köztársaság Becsületrendje
Vilenica Prize
Prix Médicis for foreign literature
Nelly Sachs Prize (1987)
Jeruzsálem-díj (1985)




" Kundera világéletében homo politicusként viselkedett. Hozzájárult ahhoz, hogy a világ ne feledkezzen meg Csehszlovákia 1968-as megszállásáról, Közép-Európa elrablásáról. Létezik- e Közép-Európa, ez a rég elfelejtett fogalom? Kundera arra törekedett, hogy jelenvalóvá tegye a fogalmat, s politikai és intellektuális alternatívát mutasson fel a szürke és megdermesztett szovjet „Kelet-Európával” szemben, s hogy rámutasson e térség egyedülálló voltára, különbözőségére, sokrétűségére, tarkaságára. Közép-Európa, az elrabolt Nyugat, mely a jelentős kulturális áramlatoknak ugyanúgy részese volt, a második világháború után a Kelet foglyává lett." ( Wikipédia )


Regényei:

Tréfa – 1965 (Žert)

Nevetséges szerelmek – 1963-65-68, befejezve: 1969 (Směšné lásky) (novellák)

Az élet máshol van – 1969-70 (Život je jinde)

Búcsúkeringő – 1970-71 (Valčík na rozloučenou)

A nevetés és felejtés könyve – 1978 (Kniha smíchu a zapomnění)

A lét elviselhetetlen könnyűsége – 1982 (Nesnesitelná lehkost bytí)

Halhatatlanság – 1988 (Nesmrtelnost)

Lassúság – 1994 (La Lenteur)

Azonosság – 1996 (L'identité)

Nemtudás – 2000 (L'ignorance)



Kundera könyve


Talán először  el kell olvasni a könyvet és utána megnézni a filmet!
Bár a film  romantikusabb, mint a könyv, de a film jó adaptáció.



Idézetek a könyvből



"  Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek (das schwerste Gewicht).

Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat.

De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos?

A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.

Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?


A tulajdon fájdalmunk sem olyan nehéz, mint a valakivel, valakiért, valaki helyett érzett fájdalom, képzeletünk által megsokszorozódva, száz és száz visszhang által meghosszabbítva.

Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog.

A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együtt alvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).

Ami akaratunkon kívül történik, azt nem könyvelhetjük el személyes kudarcként vagy érdemként.

Nincs lehetőségünk ellenőrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az első próbája már az élet maga?

Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.

Az ember sohasem tudhatja, mit akarjon, mert csak egy élete van, s azt semmiképp sem tudja összehasonlítani az előző életeivel, vagy megjavítani az elkövetkező életei során.

Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.

Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.

Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál.

Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.

A gyenge tudjon erős lenni és elmenni, ha az erős túlságosan gyenge ahhoz, hogy a gyengének fájdalmat okozzon. "







            A lét elviselhetetlen könnyűsége  - a film

        (The Unbearable Lightness of Being)1988



Tomas, a neves prágai agysebész, agglegényként éli mindennapjait. Igazi nőfaló, akinek a párkapcsolatokról sajátos filozófiája van: ha látóteredbe kerül egy nő, légy résen minden pillanatban, de soha ne kötelezd el magad. Amikor azonban megismerkedik a monogám Teresával egyszeriben felrúgja elveit, és elveszi a lányt feleségül. Tomas azonban továbbra sem mond le szeretőjéről, Sabináról, akit viszont csöppet sem zavar, hogy a férfi csupán szexuálisan vonzódik hozzá. Hamarosan a két nő megismerkedik egymással, s ki tudja, hogyan folytatódna ez a szerelmi háromszög, ha mindez nem éppen az 1968-as évben, a Prágai Tavasz idején történne.



A világhírű film Milan Kundera azonos című regénye alapján készült, mely Magyarországon egészen a rendszerváltásig tiltólistán volt.



rendező: Philip Kaufman
író: Milan Kundera
forgatókönyvíró: Philip Kaufman, Jean-Claude Carriére
zeneszerző: Mark Adler
operatőr: Sven Nykvist

Főbb szereplők:
Daniel Day-Lewis (Tomas)
Juliette Binoche (Tereza)
Lena Olin (Sabina)

BAFTA-díj (1989) Legjobb adaptált forgatókönyv: Jean-Claude Carriére, Philip Kaufman
Golden Globe díj (1989) Legjobb női mellékszereplő jelölés: Lena Olin
Oscar-díj (1989) Legjobb operatőr jelölés: Sven Nykvist
Oscar-díj (1989) Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Philip Kaufman, Jean-Claude Carriére


Hangos könyvként itt hallható!
1.rész




( Trailer )




2017. november 5., vasárnap

Novemberi hangulatok...

Hideg, borongós, ködös reggelek, didergő éjszakák.
Elmúlt a nyár,elmúltak a napsütötte nappalok, a párás, fülledt éjszakák.
November van.
 Néhány kép és két szép vers, ami
ráhangolhat bennünket a tél közeledtére.








Kányádi Sándor

Novemberi szél


Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogod szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.





Nagy László

Krizantém


Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.

Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.












2017. november 1., szerda

Halottainkra emlékezünk!






Bertók László

Halottak napja


Halottak napja: visszapillantó tükör,
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk
csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,
virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon,
mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a Tejút mozdulását,
köszöntöm halottaimat:
Nagyanyámat, Katona Juliannát,
s a másikat, Farkas Katalint.
Friss fakereszt ablaka mögül
nagybátyám még némán visszaint.
Aztán újra a sejtek szava.
Ülök a buszban, térdemen fiam.
Körben a téboly tűzkarikái.
Halottak napja van.








„ Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk. „


( Bagdy Emőke )





„ Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, hogy elfogadunk egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, elfogadjuk az elképzelt közös tervekben a jövő hiányát. Az életmód megváltozása, a közös helyek és tárgyak érzelmi felszámolása, a realitás elfogadása őnélküle: ez jelenti a gyászmunkát. „


Polcz Alaine








Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...


Ady Endre



Néhány fotó a
 budapesti Fiumei úti
 ( Nemzeti Sírkert)  sírkertből:






Jókai Mór



 Sarkadi Imre





21-es  parcella - 1956










Csontváry K.Tivadar






Blaha Lujza




 Lotz Károly



 Ady Endre



Arany János









Ecce Homo