2009. szeptember 30., szerda

Én is emlékezem...

Benedek Elek nevét talán minden magyar ismeri. Hiszen kicsi korunkban valamennyien találkoztunk vele! Én például a Többsincs királyfi és más mesék olvasója voltam. No meg a Világszép nádszál kisasszonyé...

150 évvel ezelőtt született.


Nem árt felidézni az életútját !


Benedek Elek (1859–1929)






Benedek Elek Kisbaconban született 1859. szeptember 30-án (a település akkor Udvarhelyszékhez tartozott, ma Kovászna megye része). Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik, ősei a lófő, illetve gyalogkatona rendhez tartoztak. Apai nagyapja, István, huszárként vett részt az ún. francia háborúkban. Anyai nagyapja, Benedek András Bardócz szék asszeszora volt. A kisbaconi Benedek család első, oklevelekben említett tagja Benedek Urbánus, aki a 15. században élt. 1665-ben Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kapnak. Ez a nemeslevél, amint azt Benedek Elek az Édes anyaföldem -ben elmeséli, elveszett, ami nem kevés kellemetlenséget okozott a családnak, mivel annak férfi tagjai így nem mentesültek a székelységre nehezedő kötelező katonáskodás alól.
Elemi tanulmányait a kisbaconi falusi iskolában kezdi. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával, amely a sötét Bach-korszak lezárását jelenti. Az Udvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanott érettségizik.
1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat, de nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Egyetemi évei alatt versei jelennek meg az Üstökösben.
Ballada- és népmese-gyűjtését megmutatja Gyulai Pálnak, aki felolvas belőlük a Kisfaludy Társaságban. Népköltészeti gyűjtésének anyaga, Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként megjelenő Székelyföldi Gyűjtés című kötetben lát napvilágot 1882-ben.
1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.
1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.
1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.
1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás terén uralkodó áldatlan állapotok ellen emel szót.
1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.
1902-ben szakít a politizálással.
1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.
1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.
1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.
1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.
A századforduló közeledtével egyre nehezebbé válik a székelység helyzete, nagy mérteket ölt az elszegényedés és ennek következtében a kivándorlás. Éppen ezért Benedek Elek örömmel mond igent 1901-ben Győrffy Gyula felkérésére, hogy a székely kérdésről írjon cikkeket a Magyarság című lapba. Kritikai hangvételű írásai azonban nem aratnak tetszést a hatalom képviselőinek körében, 1902-ben már véget is ér a lappal való együttműködése. Mi több, nem hívják meg az 1902. augusztus 28-i tusnádi Székely Kongresszusra sem. Még ugyanabban az évben új lapot indít Földes Gézával, Magyar Világ címmel, ez azonban anyagi nehézségek miatt már egy év múlva megszűnik, és utolsó cikkében Benedek Elek már egész újságírói karrierjét „temeti”. Ennek ellenére 1907-ben, Apponyi Albert kultuszminiszter felkérésére még elvállalja a Néptanítók Lapjánakszerkesztését.
1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.
Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.
1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.
Az Égető Árpád baróti nyomdájában napvilágot látó Én naptárammal kezdi meg itthoni szerkesztői munkásságát, majd 1923-tól kezdetét veszi a Cimbora küzdelmes története. Közben bekapcsolódik a Kós Károly, Nyírő József, Szentimrei Jenő nevével fémjelzett Kaláka társaság munkájába. A falvakat járják, hogy a legmostohább helyzetű magyar településekre is eljuttassák a magyar irodalmat és kultúrát. Főszerkesztője lesz a Vasárnap című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai alapítottak. Gyakorlatilag üllő és kalapács közé kerül a konzervatívok és baloldaliak csatározásában. Ilyen körülmények között a Vasárnap, amely később a Vasárnapi Újság címet veszi fel, nem tud hosszabb ideig fennmaradni.
Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.
Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.
Augusztus 20-án helyezték örök nyugalomra a kisbaconi temetőben, feleségével együtt, aki – korábbi fogadalmukat megtartva, miszerint egyikük sem fogja túlélni a másikat – követte férjét a halálba.
Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze, a helybeli lakosság, rokonság mellett a közélet neves személyiségei is nagy számban jelen voltak. (benedekelek.ro)


Pár könyvét említem csak:

Ezüst mesekönyv

Többsincs királyfi és más mesék

A magyar nép múltja és jelene

Magyar mese és mondavilág


2009. szeptember 28., hétfő

In a sentimental mood... Ismét egy kis jazz...






avagy " Szentimentális hangulatban " ...

voltam, mert Duke Ellington gyönyörűségesen egyszerű és mégis nagyszerű szerzeményét hallgattam a You Tube-n különféle változatban.


Kattints rá!







Hallgattam, amikor csak Duka Ellington brillirozik a zongorán, aztán hallgattam, amikor Duke Ellington játszik John Coltrane-el, majd hallgattam CD-én Dresch Mihály előadásában, furulyával - fantasztikusan szép és egyedi - , és nem utolsó sorban hallgattam a múlt héten a Budapest Jazz Klubban szintén Dresch Mihály - élő - előadásában, amikor ráadásként Szabó Dániellel, szaxofonon játszotta el a számot.







Bátran merem a nagy-nagy nagyok közé tenni a nevét. Annál is inkább mert azt hiszem ezen az estén sokunknak okozott Dresch Mihály hátborzongatóan szép pillanatokat.

Na, ennek kapcsán hallgattam utána itthon e számot különböző változatban.

Aztán, ha már szentimentális hangulatban voltam, ezért feltettem Coltrane 1958-as CD-jét.

Merem ajánlani meghallgatásra a következő számokat:

Why Was I Born?
Black Pearts
I See Your Face Before Me
Do I Love You Because You,re Beautiful?
I Want To Talk About You




Kattints rá!









BE_BOP - Dizzy Gillespie




Volt egyszer egy nagy mester, a jazz nagy trombitása! Úgy hívták, hogy Dizzy Gillespie!
Őt hallgattam.

Dizzy Gillespie
Olvasom, hogy barátai szerint csodálatos ember volt, nagy lélek és nagy zenész, nem utolsó sorban príma komponista.
A zenetörténészek pedig hosszasan sorolják elvitathatatlan érdemeit: a bebop úttörője volt ő, az improvizációra épülő jazz atyja, halhatatlanná lett géniuszok figyelmes tanítómestere, a legendás Minton’s Playhouse rezidense, New York leghíresebb zenei mentora. A ’40-es és az ’50-es években mindenhol megfordult, ahol tanulni és tanítani lehetett, az aranykor legragyogóbb elméivel muzsikált, az általa vezetett kis- és nagyzenekarok pedig minden idők legmenőbb bandái közé tartoztak. Mindent játszott, amiben elég zenét hallott: a bebop, a bigband és a cool mellett már az 1940-es évek végén ráhasadt a kubai és az afrikai zenékre, mikor mások még messziről sem tudták, hogy majdan ez lesz a nagy miújság – évtizedekkel korábban elkötelezte magát amellett a zene mellett, melyet ma a zenekiadók marketingesei összefoglaló néven a world music nevű skatulyába igyekeznek oly riasztó serénységgel belégyömöszölni.
Soundja és technikája senkiével össze nem téveszthető, fényes és gyors, pregnáns és végtelenül tiszta hangokat fúj, legfőképpen pedig együtt lélegzik a muzsikával.
Hallgatom őt tovább és módfelett élvezem játékát!

Egy kis India...



Baktay Ervintől olvastam az Indiai éveim című érdekes , de ugyanakkor szórakoztató könyvét.

1925-ig GOTTESMANN ERVIN (szül. 1890. jún. 24. Dunaharaszti - megh. 1963. máj. 7. Budapest), orientalista, indológus, művészettörténész. 1933-ban a Debreceni Egyetemen doktorált. 1934-től a Földgömb c. periodika egyik szerkesztője, 1946-tól a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum munkatársa, majd igazgatóhelyettese, a múzeum India-gyűjteményének rendszerezője, emellett az ELTE előadótanára.

Eredetileg festészetet tanult, 1920-tól foglalkozott indológiával, s elkészítette a Káma-Szutra első magyar fordítását. Nővére meghívása nyomán jutott el Indiába, ahol 1926-29 között az ott élő népek kultúráját tanulmányozta. Bejárta - egyebek közöt - Észak-Indiát, Pandzsábot, Kasmírt, Bengáliát, a Gangesz-síkságot, Dél-Indiát, Ceylont, valamint Nyugat-Tibetet, az utóbbi területen emléktáblával jelölte meg Kőrösi Csoma Sándor egykori lakóhelyeit. Súlyosan megbetegedett, ezért tért vissza Magyarországra. Személyes kapcsolatban állt Rabindranath Tagoréval és Mahatma Gandhival. 1956-57-ben az indiai kormány meghívására tett ismét tanulmányutat Indiában.

Számos érdekes kötete közül kiemelkedő A világ tetején (1930), az India (1931), a Messzeségek vándora (1934), A Pándzsáb (1937), az Indiai éveim (1938), az India művészete (1958), valamint a Kőrösi Csoma Sándor (első kiadása: 1962).

Élvezetes olvasmány a könyv !
Azt hiszem a többi könyvét is szép sorjában elolvasom majd.
Így legalább a könyvön keresztül megismerhetem e különös világot.

2009. szeptember 27., vasárnap

Egy nagyon régi film...




A Körhinta 1955-ben készült. Nagyon sokszor láttam!!! De mindig szivesen megnézem újra és újra ! Pedig szinte minden kockáját ismerem. Talán azért, mert szép film, mert jó film, mert jó forgatókönyv, mert jó rendezés, mert csodálatos színészek játszanak a filmben! És két ragyogóan tehetséges , akkor fiatal színész: Törőcsik Mari és Soós Imre!



De íme, egy igazi méltatás!

A Körhinta az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelzi. Szám szerint a harmadik olyan film, melyet külföldi közönség, és ezen belül nyugati fesztivál-közönség is magasra értékel, noha a meleg cannes-i fogadtatás ellenére végül nem kapott díjat. Az első magyar mai értelemben vett fesztiválsiker Szőts István remekműve, az Emberek a havason volt, még a háború előtt, a második Radványi Géza filmje, a Valahol Európában. Közte és a Körhinta között egy szűk évtized telik el - filmtörténeti szempontból (is) meglehetősen dicstelen évtized.
Éppen a Körhinta után változik a helyzet: még ugyan nem vagyunk a magyar film nagy korszakában, vagyis messze még a szerzői filmes hatvanas évek – de innentől kezdve már szokni kezdi a hazai közönség, hogy magyar filmek nyugaton fesztivál sikereket aratnak: vagyis most már biztosan nem kell tíz esztendőt várni a következőre. A Körhinta ezzel együtt nem az őt sorban megelőző fesztivál-győztes darab párja – szó sincs róla, hogy vele, a korábbi fesztivál-filmmel, tematikai- vagy stílus-hasonlóság alapján sorozatba illeszkedne.

Ugyanakkor a Körhintának igenis van párja. Van filmes előzménye, és ez az előzmény maga is nevezetes darab: az államosított magyar filmgyártás első produkciója, és sikeres is, nem is teljesen érdemtelenül. Az 56-os Körhinta ugyanis a 49-es Bán Frigyes-film, a Talpalatnyi föld párja, arra válasz, kiegészítés, bizonyos korlátok között egyenesen korrekció. A Talpalatnyi föld ifjú hőse és hősnője szeretik egymást, és a kegyetlen paraszti ráció ellenére választják a szerelmet az érdekházasság helyett. A régi rendszerben ennek tragédia a vége. A Körhintában ugyanilyen reménytelennek látszik a szerelem, hagyománnyal, szülői akarattal, józan számítással szemben. Hogy most már a szocialista Magyarországon vagyunk, ez módosítja az esélyeket, de nem jelenti a diadalmas megoldást. Hogy egy apa nem öli meg a lányát, a véletlenen múlik, és nem az új társadalmi rend felsőbbrendűségén, ahogy valószínűleg egy hasonló történet egy-két esztendővel korábban bizonygatta volna. Az irodalmi alap, Sarkadi Imre műve lélektanilag valószerű, hús-vér embereket kínál: ebből akár a tragédiához is nyerhetne muníciót a forgatókönyv. A Körhinta persze nem tragédia: konklúziója két fiatal ember már-már nemzedékinek ábrázolt lázadása, már-már azokkal az indulatokkal, ahogy bizonyos hatvanas évek-béli filmek fogják a nemzedéki lázadást ábrázolni. Ennek a máshonnan érkező, más lényegű divatnak persze még előtte vagyunk: mindenesetre a kamaszos dactól, a legnemesebb eltökéltségig minden „lázadási regiszterben” kiváló alakítást nyújtó Törőcsik Mari-Soós Imre páros mellett az apa alakja is fontos, aki az új korszak lélektani hitelesség-követelményeihez igazítva, már sem nem a séma szerint formálandó „akadály-ember”, sem nem az a régi gazda, akit a történet átnevelhetne. Nem séma szerint való jellemfejlődését követhetjük ugyan, de a keserűség, a szégyen, a természetes jóakarat, a szülői felelősség, paraszti bölcsesség egymással harcoló személyiség-komponensei által irányítva azért fontos átalakuláson megy át, még ha ennek végeredménye nem is több, mint a szomorú rezignáció. A Körhinta mégiscsak felesel a Talpalatnyi földdel: az új világ mégiscsak több lehetőséget kínál a szülők, tradíciók, értékrend elleni lázadásra, mint az a régi. Hogy a Körhintában a választás a termelőszövetkezet és az egyéni gazdálkodás közti választás alternatívája is egyben, ez a film közvetítette általánosabb értékeknek és üzenetnek ugyan nem tesz igazán jót, de nem is teszi azokat tönkre. Végül is a film abban a történelmi pillanatban készült, amikor a szövetkezeteknek – Nagy Imre minisztersége idején -- rövid időre komolyan megadják a lehetőséget önmaguk föloszlatására, a tagoknak a kilépésre, önállósulásra. Vagyis a választási helyzet hiteles: hogy ezt a film tradicionális értékek és nemzedéki lázadás alternatívájával kapcsolja össze – elfogadható.

A Körhinta ezzel együtt nem elsősorban üzenetének újszerűsége, vagy új, magasabb realizmus normái miatt vált a magyar filmtörténet klasszikusává. A Körhinta mindenekelőtt két nagy művész bemutatkozó filmje. Ami a rendezőt, Fábri Zoltánt illeti, neki ez ugyan már harmadik filmje, de a felejthető darabok után ez a produkció teszi őt a hazai mozgókép még fiatalnak számító mesterévé, nem csak a szakma, de a közönség tudatában is, mely egy csapásra úgy jegyzi meg nevét, ahogy hazai rendezőknek addig nem szokta. A másik igazi felfedezés: Törőcsik Mari. Nem csak egy nagy tehetségű ifjú színésznő mutatkozik be a Körhintában, hanem egyenesen más realizmus-mércét állít föl a hazai filmszínésznők számára, és nem mellékesen szétrombolja azokat a kliséket, melyeket a magyar film - hiába minden fejlődés, változás – a „parasztlány” megformálásához még az ötvenes években is kötelezőnek tekintett. Ehhez persze Fábri Zoltán színészválasztó és színészvezető érzékenységére is szükség volt, akit a társadalmi gyökereknél sokkal jobban érdekeltek a figurák közti lelki kapcsolat: az akkor még erősen ellenjavallt, ha nem is tiltott „pszichologizálás”. Érdekelte továbbá maga az erkölcsi választás – ami itt még ugyan nem elsődleges tartalom, de már előre utal a rendező életművének innentől kezdve félreismerhetetlen sajátosságára, amennyiben Fábri legtöbb filmje mindig egy morális képlet diszkussziója, egy erkölcsi feladvány igényes megoldása.

A Körhinta még egy nagyon fontos változást jelez a magyar film életében, még ha ezt a változást nem is köthetjük egyedül hozzá. Egészen az őskezdetektől számítva a hazai mozgókép lényege a verbalitás: e tekintetben nem számít, hogy politikai didaxis, társadalmi folyamatok vizsgálata, lélekábrázolás, vagy az említett „morális képletet” megoldása a feladat: a film egyenlő a történettel, a történet egyenlő a dialógusokkal. A képzőművész-rendezőnél egyszer csak fontos lesz a kép. Fábri mesterművének gyönyörű körhinta-pörgésével félelmetes tánc-jelenetével megnyílik az az út, mely a magyar filmet másfél évtized múlva Európa leginkább képben gondolkodó, látvány-centrikus filmművészetévé változtatja, tökéletesen hátat fordítva az irodalmisági sokáig egyeduralkodó hagyományának.
( Hirsch Tibor )



Egy új DVD kapcsán....

Hallgatom hangját, ahogy énekli a Köszönet mindenért c. dalt! Csodálatos színésznő volt! Ezért is örülök a most megjelent DVD-nek!










Domján Edit 1972 karácsonyán dobta el magától az életet. Nem akarta megélni az öregedést, azt vallotta, egy színésznőnek negyven éves koráig érdemes csak élnie. Ha ma is köztünk lenne, biztosan ugyanúgy körülrajonganák. Sajátos, csilingelő, kicsit búgó hangja senki máséhoz nem hasonlítható.
Edit napra jelent meg Domján Edit emlékére című dvd. A televízió archívumából nyolc különlegességet kerestek elő, köztük az Üvegcipő részletét, a Kártyaaffér hölgykörökben, a Kell-e türelem a szerelemhez, a Házassági történet, az Ebből is egy kicsikét című jeleneteket. A rövidebb-hosszabb produkciók mellett a Zsurzs Éva rendezte Othello Gyulaházán című tv-játék teljes egészében élvezhető a lemezen. Felcsendül a Köszönet mindenért című emblematikus sanzon is.
Domján Edit mára legenda lett. Képes volt megállítani az időt: fiatalon ment el, s fiatal valója maradt meg az emlékezetünkben.
Nevetése, játéka, éneke velünk marad.
Szinetár Miklós rendező, így vall róla: „Domján Edit ragyogása fényt hozott a szürke hétköznapokba. Mosolya az olymposzi istennők, vagy ha úgy tetszik, az édenkert varázsának egyik utolsó üzenete"









Volt egyszer egy Horváth Teri. Egészen más, mint Domján Edit. Mégis szívesen gondolok filmjeire. Talán a mai fiatalok már azt sem tudják, hogy ki volt ez az egyszerű színésznő, nagyszerű ember.
Soós Imrével a Lúdas Matyiban alakított maradandót, de a Talpalatnyi föld is eszünkbe juthat róla. A legnagyobb szakmai bravúrja az volt, amikor harmincévesen hihetővé formálta Nyilas Misi alakját a Légy jó mindhalálig-ban. Jöttek a kitüntetések sorban, Jászai Mari-díj, Kossuth-díj, Érdemes művész elismerés, miközben könyvet írt Sári-gyöp címmel.
Egyszer csak fogyni kezdett körülötte a levegő, s elmaradoztak a szerepei is. Fellángolt még egyszer: 1976-ban megérkezett Szolnokra és Garcia Lorca Bernarda asszonyával felkavarta a szakmai közéletet.
Aztán félreállították végleg. Akkor, a bántó mellőzések idején, a családja felé fordult.
Aztán a színésznő ágynak esett, az utolsó nyilvános megjelenése a 30. filmszemlén volt, amikor Hámori József minisztertől életműdíjat vehetett át. Sajnálatosan későn érkezett a kongresszusi központban átadott elismerés, Horváth Teri már nem tudott neki igazán örülni. Azóta már nem volt emberek szeme előtt.

Horváth Teri örök nyugalomra talált Sopron-Balf köztemetőjében.




 




És itt van egy másik rövidéletű, kimagasló tehetségű színész!

Soós Imre


(1930. február 12. Balmazújváros - 1957. június 20. Budapest )

Egy szegénységben élő, bizonyítani vágyással oltott sokgyermekes család sarja, szakítva ősei fölművelési szokásaival a nagyváros forgatagába keveredik, itt nagyhírű sztárrá válik, talán nem minden megalapozottsággal az újságok címoldalaira kerül. A szerelmes leányok, újságokból kivágott arcképét ragasztják a kollégiumi szobák titkos szekrényajtóira. Soós meg akar felelni ennek a hírnévnek, ám amikorra ez megalapozottan bekövetkezhetne, addigra sors túllép rajta, és a legteljesebb sötétségbe taszítja lelkét. A siker és sikertelenség abszurditásának játéka sokakat megkísért, nehéz jól dönteni, jól viselni,és még nehezebb felette ítélkezni. Talán nincs is rá szükség, hisz a celluloidszalag soká megőrzi Soós Imre rövidre szabott életét (27 év), és művészi pályájának (8 év) filmlenyomatát. A Körhintában (1955), mint Bíró Máté, Törőcsik Marival alakított szerelmespárként örök helyet foglal a színművészet magyar egén, sok más alakításával egyetemben.
1954-ben Jászai -díjjal tüntették ki.


Filmjei:

Nem igaz (1956) - rövid játékfilm
Az eltüsszentett birodalom (1956) - Juhász - Nem mutatták be!
Körhinta (1955) - Bíró Máté
A 9-es kórterem (1955)
Hintónjáró szerelem (1954)
Liliomfi (1954) - Gyuri
Föltámadott a tenger (1953) I.-II. rész
A harag napja (1953) - A forradalmi kormányzótanács megbízottja
Ifjú szívvel (1953) - Dani János
Kiskrajcár (1953) - Madaras
Állami áruház (1952)
Civil a pályán (1951) - Rácz Pista
Dalolva szép az élet (1950) - Torma Feri
Lúdas Matyi (1949) - Lúdas Matyi - 1950 - Karlovy Vary- Filmfesztivál legjobb férfialakítás díja
Talpalatnyi föld (1948)






( Körhinta )


Főbb színházi szerepei:


Fagyejev: Ifjú gárda - Szergej Tyulenyin - 1949, Nemzeti Színház
Sarkadi Imre: Út a tanyákról - Jani -1952, Madách Színház
Illyés Gyula: Fáklyaláng - Józsa Mihály -1953, Debreceni Csokonai Színház
Iszajev-Galics: Nem magánügy - Djuszikov - 1953, Debreceni Csokonai Színház
Shakespeare: Rómeó és Júlia - Rómeó - 1954, Debreceni Csokonai Színház
Sarkadi Imre: Szeptember - Pali - 1955, Madách Színház
Móricz Zsigmond: Sári bíró - Jóska - 1956, Madách Színház
Steinbeck: Egerek és emberek - Curly - 1957 június - Madách Színház - utolsó fellépése!






2009. szeptember 24., csütörtök

Fotók és Fotók a pillanatokról...




Ma nyilt meg a Millenáris Fogadóban a World Press Photo 09. kiállítás.
Minden évben megnézem. Most is így történt.
Mindig akad számomra egy - egy megrázóan szép kép.


Érdemes ellátogatni.
196 fotót láthatunk az élet különleges pillanataiból. Egyszerű hétköznapok, aztán művészet, tudomány, természeti változások, sport stb.


Október 25-ig látható. Aki kedvet érez, nézze meg!





A másik kiállítás a Ludwig Múzeumban van.
Robert Capa képeit láttam!
Fantasztikus!
Október 11-ig még megtekinthető!


A 20. század egyik legnagyobb fotográfusa, Robert Capa Budapesten született 1913. október 22-én, Friedmann Endre Ernő néven. Minden idők legkiemelkedőbb haditudósító fotóriportere.
A kiállításon körülbelül 200 képből álló reprezentatív válogatás látható . Capa életműve híven dokumentálja a 20. század meghatározó történelmi eseményeit. A négy földrész huszonhárom országában készült képek közül kiemelkedően fontosak a spanyol polgárháborús frontokon készített felvételek és a normandiai partraszállás. A világháborút követő sorozatok között szerepelnek az Izrael állam megalakulását dokumentáló fotók. A kiállításon helyet kapnak Capa portréi és életképei is, amelyeket kollégáiról, barátairól készített. Olyan hírességekről, mint, Ingrid Bergman, Henri Matisse, Pablo Picasso vagy John Huston

Jót olvastam....





Ernst Hemingway!
 Sok művét elolvastam.

Szeretem a könyveit, történeteit, stílusát.

Ebben a novelláskötetben lévő írásai most jelentek meg először magyarul.



Ernest Hemingway (1899-1961), a huszadik századi amerikai irodalom kultikus alakja, a modern prózaírás mestere. A rövidebb elbeszélésformáknak is nagy művésze volt. Legtöbb olvasójának talán először egy kisregény, Az öreg halász és a tenger (1952) jut eszébe a neve hallatán, s ugyanezek az olvasók - Hemingway méltán híres regényei, a Búcsú a fegyverektől (1929) és az Akiért a harang szól (1940) mellett - rögtön sorolni kezdik felejthetetlen novelláit, a „Bérgyilkosok"-at, a „Francis Macomber rövid boldogságá"-t, „A Kilimandzsáró havá"-t és a többit; írói pályája is a novellaműfaj jegyében indult: első igazán fontos munkája az először 1924-ben Párizsban, majd 1925-ben Amerikában is megjelent A mi időnkben című elbeszéléskötet volt.
Hemingway tollán a modernista prózaírás egyik alapműve született meg, mely szerzőjét még életében a huszadik század amerikai prózájának a klasszikusává avatta. Rangját csupán növelték újabb novelláskötetei, a Férfiak nők nélkül (Men Without Women, 1927), A győztes nem nyer semmit (Winner Take Nothing, 1933) és a későbbi elbeszélés-gyűjtemények. Összetéveszthetetlen szemlélete, hangja és stílusa igen gyorsan az írónak valamiféle védjegyévé vagy szabadalmává vált, először hazájában, de később szerte a nagyvilágban is. Hazánkban sem történt ez másként. Elbeszéléseinek terjedelmes gyűjteménye, az 1960-ban (majd 1963-ban második kiadásban) megjelent Novellák című kötet nyomán, amely a Déry Tibor és Ottlik Géza vezette magyar írói-műfordítói élgárda avatott tolmácsolásában adott lényegében teljes képet Hemingway kisprózai munkásságáról, nálunk is magasba hágott az író népszerűsége, divatja, sőt valóságos kultusza támadt a magyar olvasóközönség körében. S novellisztikája volt a forrása az író mélyreható irodalmi hatásának is - a hatvanas években egész nemzedékre való fiatal magyar prózaírót ihletett meg a hemingwayi példa. (Libry)




Hemingway-tól idézetek:
  • Emberi törvény, kibírni mindent és menni mindig tovább, akkor is, ha már nincsenek benned remények és csodák.
  • Pályám kezdetén úgy éreztem, ha igazat és fontosat akarok írni, a legelemibb dolgokkal kell az írást kezdenem. S bárhová néztem, ezek közül az első mindig az erőszakos halál.
  • Az író, akinek nincs érzéke a társadalmi jogossághoz és jogtalansághoz, inkább adjon ki iskolai évkönyvet a jó tanulók névsorával, de ne írjon regényeket.
  • Az ember belecsöppen az életbe. Megmondják neki a szabályokat, de az első alkalommal, ha valami hibán rajtakapják, végeznek vele... Ezzel számolni kell. Várj sorodra! Előbb vagy utóbb meghalsz te is.
  • ... a halak, hála Istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket. Ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk.
  • Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti.
  • Szamárság feladni a reményt... Azon kívül bűn is, azt hiszem.
  • ... az ember nem arra született, hogy legyőzzék... Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.
  • A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán.
  Az öreg halász és a tenger
 ( hangos könyv )





2009. szeptember 21., hétfő

Felülről fúj az őszi szél...



Felülről fúj az őszi szél




Felülről fúj az őszi szél,
Zörög a fán a falevél,
Ugyan babám, hová lettél,
Már két este el nem jöttél.

Már két este el nem jöttél,
Talán a verembe estél,
Nem estem én a verembe,
Véled estem szerelembe.


( Szatmár, Nagykálló)








Ősszel érik babám...


Ősszel érik babám a fekete szőlő,
Te voltál az igazi szerető.

Bocsáss meg, ha valaha vétettem,
Ellenedre babám rosszat cselekedtem.

Jaj, de szépen zöldell a rimóci határ,
Közepibe legel egy kis bárány.

Közepibe gyöngyen legel egy kis bárány,
Jaj, de csinos, büszke a rimóci kislány.

Neked varrom, hogy legyél szeretőm.
Négy sarkába négy szál fehér rozmaringot.
Közepibe babám, hogy szeretőd vagyok.




És  egy másik szép népdal Sebestyén Márta előadásában :




ŐSZI DALOK....






                          Lassan beköszönt az ősz!
            Két verssel köszöntöm

         a számomra kedves évszakot !






Dsida Jenő

ŐSZ A SÉTATÉREN

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén









Wass Albert


Őszi dal


Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.


Szeptember végén...


Egy szép vers
Petőfi Sándortól!






Szeptember végén





Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.


Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?




Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könnyűimet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!



2009. szeptember 14., hétfő

Egy megrázó film...


Andrzej Wajda: KATYN c. filmjét bárki megnézheti most szeptember 16-án a Duna TV-ben este 21 óra 30-kor! Felhívom rá a figyelmet!
Aki még nem látta, most nézze meg!
Fontos és megrázó film!




A 81 éves Andrzej Wajda rendező Katyn című műve egyike annak az öt alkotásnak, amit a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra jelöltek 2008-ban. Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt – köztük Wajda édesapját – öltek meg.

Andrzej Wajda, a festõmûvészbõl lett életmûdíjas forgatókönyvíró, film-és színházrendezõ méltán vált a lengyel új hullám elindítójává. Nem a karosszék óvó rejtekében, hanem Lengyelország függetlenségéért harcoló katona múltjával vitte színre hazája sorsának göröngyös útját („Hamu és gyémánt”), de számos kiváló irodalmi adaptáció („Az ígéret földje”), és színházi rendezés („Ördögök”) is az õ nevét dicséri.

Harminc világhírû filmmel a háta mögött is lassan, és érzékenyen rakta össze ezt a filmet, mivel személyes hegekbõl fakad: édesapja – Jakub Wajda kapitány –, is a katyni vérengzés áldozata lett, a szovjet Belügyi Népbiztosság harkovi börtönében.

A kommunizmus vörös homályába veszett tényekrõl csak nem olyan régóta lehet poloska-tapogatás nélkül beszélni, az oroszoknak pedig ötven év is kevés volt az igazság belátására.

Köztudott rész, amikor Lengyelország német, majd késõbb szovjet megtámadásával beindul a II. világháború húsdarálója – harapófogóba szorítva ezzel a lengyel haderõt –, 250 ezer katona esett oroszok fogságba, melynek fontosnak, azaz megsemmisítendõnek vélt részét (tiszteket, altiszteket, értelmiségieket) külön táborokba deportálták.

1940-ben Sztálin személyesen hagyta jóvá a „nacionalisták és ellenforradalmárok” tömeggyilkolását, melynek következtében mintegy 22 000 embert lõttek módszeresen fejbe, vagy döftek le.

Az áldozatok legnagyobb részét tömegsírokba dobálták a Szmolenszk-közeli Katyn erdejében, de a holttestek csak 3 év múlva kerültek elõ, az igazság pedig még akkor sem: a közvéleményben náci gaztettként (akikhez sok vér tapadt, de ez pont nem) híresült el az esemény.

A film több szempontból is különleges alkotás. Andrzej Wajdának nincs szüksége hatásvadász, hangos, drámai zenére ahhoz, hogy fojtogató hangulatot teremtsen: megteszi ezt sivár képekkel, fakó színekkel és lassú, fagyos jelenetekkel, miközben majdnem végig csend van. A Katyń másik különlegessége, hogy sok háborús drámával ellentétben itt nem csak a katonák sorsát, szenvedését követhetjük végig. A családtagok, rokonok, barátok ugyanolyan fontos szerepet kapnak, mint a lemészárolt áldozatok. Ők voltak azok, akik évekig nem kaptak hírt hozzátartozójukról, nem tudták, él-e még egyáltalán, és csupán a remény halvány fonalába kapaszkodhattak, semmi másba.


2009. szeptember 13., vasárnap

József Attila a másik nagy géniusz!




József Attila számomra Ady után a másik nagy magyar költő, akinek a verseit gyakran olvasgatom. Persze nemcsak a szerelmes verseit!

De most egy könyv kapcsán, amit 2008-ban a Barrus Kiadó jelentetett meg , a szerelmes költészetéből teszek közzé néhány verset.






Ime a könyv!













És egy korai szerelmes vers!



Szerelmes vers



Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.


Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.


Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

1923. jan. 1.


A múzsákhoz írt vallomások

közül egy-egy vers:



Vágó Márta




KLÁRISOK

Klárisok a nyakadon,
békafejek a tavon.
Báránygané,
bárányganéj a havon.

Rózsa a holdudvaron,
aranyöv derekadon.
Kenderkötél,
kenderkötél nyakamon.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek ingása,
folyóvízben
két jegenye hajlása.

Szoknyás lábad mozgása
harangnyelvek kongása,
folyóvízben
néma lombok hullása.

( 1928 nyara )





Kozmucza Flóra




Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zúdítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent felejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bújtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén

nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936.május







Szántó Judit






Judit

Fosztja az ősz a fákat, hűvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam és nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj:
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj.

1936