2015. március 30., hétfő




Juhász Gyula
  
Április bolondja

                       
Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt - tavaszi anda hold -
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!




Kattints rá!



2015. március 21., szombat

Alain Delon filmek a Duna TV-ben....




Több Alain Delon  főszereplésével készült filmet fog a közeljövőben levetíteni a Duna TV. Aki moziban nem látta ezeket a filmeket, de ha látta is, már régen volt, ismét megnézhető!

Holnap ( azaz, vasárnap - III.22. ) a Rocco és fivérei   látható majd.
 Kitűnő színészekkel!
(Számomra maradandó alkotás volt és Delon abban az időben még fiatal és nagyon sármos férfi volt,  de jó színész is)





Alain Delon (Sceaux, 1935. november 8. – ) francia színész, filmrendező, producer. Az 1950-es évek végétől filmez. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott. Mítoszához számtalan nőügye, illetve testőreinek rejtélyes halálában játszott, teljes egészében sosem tisztázott szerepe is hozzájárult.

Alain Delon művészi pályafutásában a kulcsfigura egyértelműen Luchino Visconti. Az olasz mester hihetetlen szakmai tudásával, intelligenciájával és eleganciájával lenyűgözte a fiatal színészt, aki atyjaként tisztelte őt, és mindenben rábízta magát. Első közös munkájuk, a Rocco és fivérei (1960) filmtörténeti jelentőségű alkotás. A szakma ebben a filmben végre igazi színészként fogadta el Delont, aki képes egyéniségétől, temperamentumától eltérő szerepet is hitelesen, emlékezetesen megformálni. Következő közös munkájuk, A párduc (1963) fogadtatása már kevésbé volt lelkes. Delont most is zömmel dicsérték, a kritikai megjegyzések inkább Viscontinak szóltak, aki ezzel a filmjével szemmel láthatóan még távolabb került a neorealizmus – egyébként addigra már idejétmúlt – irányzatától. Szó volt arról, hogy később is dolgoznak még együtt: Visconti például A Göncöl nyájas csillagai (1965) és a Közöny (1967) főszerepeit is Delonnak szánta, ám különböző okokból ezek a filmek végül másokkal valósultak meg. (Előbbiben Jean Sorel, utóbbiban Marcello Mastroianni játszotta az eredetileg Delonnak szánt szerepeket.)( Wikipédia )

Kattints rá!






És a híres dal Dalidával





2015. március 17., kedd

Ratkó Józsefre emlékezem...



Ratkó József 1936. augusztus 9-én született Budapesten. Iskoláit Pesterzsébeten kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Élt Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Erdőbényén, Hajdúhadházon, Tiszadobon, Nyíregyházán. Dolgozott állami gazdaságban, borpincészetben, illetve segédmunkásként az Építéstudományi Intézetben. A Szegedi Tudományegyetemen magyar-olasz szakon tanult (1956-1958). 1955-től közölték verseit a folyóiratok (Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Kortárs, Szabolcs Szatmár Népe). Első verseskötetének címe: Félelem nélkül.

Önéletrajza 1966-ban jelent meg. Nyíregyházán újságíróként dolgozott, majd a nagykállói Krúdy Gyula Járási Könyvtár igazgatója lett. Az ének megmarad (Hetek) versantológia költői közösségéhez tartozott. Segítsd a királyt című színpadi művét, verses drámáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be 1985-ben. Rövid betegség után 1989-ben hunyt el Debrecenben.

Művei

Fegyvertelenül (versek, Bp., 1968);
Egy kenyéren (versek, Bp., 1970);
Törvénytelen halottaim (versek, Bp., 1975);
Gyerekholmi (gyermekversek, Keresztes Dórával, Bp., 1980);
Félkenyér csillag (válogatott versek, Bp., 1984);
Segítsd a királyt! (dráma, Nyíregyháza, 1985);
A kő alól (versek, Bíró Zoltán előszavával, Görömbei András interjújával, Bp., 1987).

Díjai

József Attila-díj (1969)
Szabó Lőrinc-díj (1971)
Radnóti-díj (1975)
SZOT-díj (1975)
Váci Mihály-díj (1979)
Szép Ernő-jutalom (1985)
posztumusz Magyar Örökség díj (2006)







Egy ágyon, egy kenyéren

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,

egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban
egyforma szó a szánkban,

torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,

zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.


      Akinek a szerelem a gondja
    
     Agyát, szívét is hámba fogja,
     merengve hallgat, szól szorongva,
     akinek szerelem a gondja.
    
     Fészek-rakók álmait sejti,
     tolakvó énjét elfelejti,
     szellős nádasban el is rejti.
    
     Kedvesének hű tükre lenne,
     s míg ő csudálná magát benne:
     szemérmes, dús titkokra lelne.



Úgy élni, mint a fák


„Úgy élni, mint a fák, igen.
Munkában szüntelen.

Termést nevelni, bármilyen kicsit,
óvni, míg megízesedik.

Állni, túlélni öklelő vihart,
visszaütve is! S kinőni a bajt.

Évről évre újabb rügyekkel,
sírmélyig nyúló gyökerekkel,

elszántan, évelő reménnyel,
megtelni fénnyel,
úgy élni, mint a fák, igen!
...

Úgy élni, mint a fák, igen.
Magunkhoz s dolgunkhoz híven.

Gondba ütve térdig, derékig,
mégis égig emelve szívünk és agyunk.

Hisz emberek vagyunk,
s nem élhetünk lappangva, félvadon.

Előbb magunkban szabadon,
s azután kint!
Mert csupán így lehet
elvégezni a teljes életet.”


Ember, fa


Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.

Minden fában lélek lakik,
az emeli az ágait,
és fészket óv, szélnek feszül,
s szenved - már majdnem emberül.


Anyám

Anyám a föld alatt van;
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban
költi föl őt az élet.

Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett
bogárka, búza lett-e -;
vigyázok, rá ne lépjek.


Fiam

Süt a Nap. Hihetetlen.
Sírod vetetlen.

Ásó készíti ágyad.
Nem anyád ágyaz.

Takaród, lepedőd föld lesz.
Koporsót öltesz.

És alszol, alszol, alszol.
Földnek fordulva alszol.

Fiodum aki voltál,
egy-halottammá holtál.

Mióta? jaj, mióta?
Egy perce, tegnap óta?

Az idők elejétől?
Mióta fény dől?

Isten-előttről? Mindegy.
Lettem öröktől özvegy.



Szégyentelenül

Mert szólnom kell a fűről is, 
a fémről és a kőről is, 
a menekülő fényről is, 
a férfiról, a nőről is,

és mindent el kell mondanom, 
igazhoz igazítanom, — 
hát ezért kell olyan nagyon 
a szabadság, a nyugalom!

Mióta élek, dolgozom 
Parasznyán, Pesten, Putnokon, 
mindig a nehezét fogom, 
mégsincs egy rendes bútorom.

Kis gondjaim közt guggolok, 
felmagasodni nem tudok. 
Segítsetek, ne hagyjatok! 
könyvet, kenyeret adjatok!

Semmiből se kell sok nekem. 
Barátom, ha hiszed, ha nem: 
egy harapásnyi kenyeren 
éltem le fele életem.

De már kevés ez — nem elég 
huszonhét évi maradék. 
Éléskamrám az üres ég — 
csillaga morzsányi ebéd.

S míg ezt a verset hadarom, 
tucatnyi édes haverom 
él ilyen egérke-bajon 
gondjai közt hallgatagon.

Én szólok — fakír nem vagyok,
aki bár lelkéig vacog, 
mégis forró verset dadog, 
hogy gőzölögnek a sorok!

Költő vagyok — hát tudom én, 
hogy hivatásom a remény, 
és tudok hinni is — kemény 
gyémánt-jövőnkben bízom én.

De ugrik, illan a hitem,
naponta meg kell védenem, 
mert ez a kétéltű jelen 
hol ellenem van, hol velem.

Pedighát apám a veszélyt 
nem nagypofájú hősökért 
vállalta, izgatott, beszélt 
értem, értünk, mindenkiért!

S ha én szólok - sem magamért, 
kollektív bánatért, bajért, 
rontott hitű parasztokért, 
kemény, egyforma életért.

S mert szólnom kell a fűről is, 
a fémről ás a kőről is, 
a menekülő fényről is, 
a férfiról, a nőről is,

és mindent el kell mondanom, 
igazhoz igazítanom — 
hát ezért kell olyan nagyon 
a szabadság, a nyugalom!

Mint aki pénzért hegedül, 
s száján lágy, kérő mosoly ül, 
sürög a vendégek körül 
szótlanul, szégyentelenül,

úgy kérem én is a kegyet: 
adjatok könyvet, kenyeret, 
szorítsatok egy kis helyet 
végre nekem is köztetek! 




Kattints rá és olvasd el !








2015. március 9., hétfő

Megbocsátás...





Az összegyűlt harag, sértettség, elszívja életerőnket.
Ezért meg kell tanulnunk megbocsátani.
Aki megtanult szeretni, először  is önmagát szeretni, az talán
majd meg tud bocsátani, nemcsak önmagának, de másoknak is.




Egy könyv ami segíthet nekünk:




BAGDY EMŐKE, KOLTAI MÁRIA, PÁL FERENC (FERI ATYA), POPPER PÉTER

A belénk égett múlt - Elengedés, megbocsátás, újrakezdés


Hogyan éljünk túl egy szakítást, válást, szeretteink halálát? Miként váljunk lelkileg szabaddá? Mit jelent valamit vagy valakit igazán elengedni? Mihez kezdjünk, ha rájövünk, hogy fájó emlékeinktől a lelkünk mélyén nem is akarunk megszabadulni, holott éppen ez gátol meg abban, hogy teljes életet élhessünk? Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebzett, becsapott, megalázott, megkárosított bennünket? Egyáltalán miért érdemes megbocsátani - miért nem jobb megoldás mégis a bosszú? Hogyan építsünk rá egy derűs, új lehetőségekben gazdag jövőt a csalódásokkal és fájdalmas tapasztalatokkal teli múltra? A kötet neves szerzői a modern pszichológia, a vallás és a spiritualitás világába vezetnek, együttérzéssel kísérve az olvasót azon a nehéz úton, amelynek végén azonban mégis csak ott van a felszabadulás és az újrakezdés lehetősége.








Néhány idézet a megbocsátásról:


A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.
     ( Mark Twain )   

   
Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.
     ( Charlotte Bronte)   

   
Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.
     ( Jelenits István  )   




Kattinrs rá!




2015. március 2., hétfő

A kegyelem...




 A megvilágosodás inkább nem tudás, mint tudás; inkább nem tanulás, mint tanulás. Egy második, egy választott naivitás anélkül, hogy teljesen megfeledkeznénk az időközben megismert ellentmondásokról és összetettségről. Inkább megadás, mint következtetés, inkább bizalom, mint szervezés, de leginkább kegyelem. Semmilyen ismert program, szertartás vagy erkölcsi gyakorlat segítségével nem juttathatjuk el magunkat a megvilágosodáshoz.

( Richard Rohr )


Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

( Müller Péter )



Ha nem élnék a kegyelem állapotában, könyörögni fogok Istenhez, részesítsen benne; ha meg abban élnék, könyörögni fogok: tartson is meg benne.

(Mark Twain)






Reményik Sándor


 Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.




Kattints rá!