2009. december 29., kedd

BUÉK!



Boldog új évet kívánok minden kedves látogatómnak!
( egy Márai gondolattal )


Arról, hogy minden nap tovább kell menned


S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismerésétől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, minden nap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

2009. december 25., péntek

A varázsló kertje



Gulácsy Lajos:
A varázsló kertje



Elnézegettem a festményt, elolvastam Csáth Géza novelláját,
meghallgattam Dresch Mihály zenéjét.
Mindegyik témája : A varázsló kertje...



Csáth Géza


A varázsló kertje


A pályaudvar kapuján két magas termetű, nyúlánk fiatalember lépett ki az
állomás előtti térre. A következő pillanatban megismertem őket.
- A Vass fiúk!
Együtt mentünk be a városba. Az enyhe júniusi délutánban valami nagyon kedves érzés volt az. A gimnáziumban elválhatatlanok voltunk. Érettségi óta - négy esztendeje - nem láttam őket. Külföldön tanultak. Nagyon megörültek a találkozásnak.
Az arcuk még nem férfiasodott meg végképp. Finom orrukon, a mozgékony okos szemükön a későn érő intelligens emberfajták karaktere. Modorukban ugyanaz a világfias szívesség és kedvesség, amely annyira szokatlan volt a gimnáziumban, s mégis mindenkinek tetszett.
Gyalogolva haladtunk végig a főutcán és a főtéren. Siettek. Két óra múlva tovább kellett utazniok.
- Tulajdonképpen csak a varázsló kertjét jöttünk megnézni - szólt az idősebb Vass fiú.
- A varázsló kertjét? Hol van az? - kérdeztem.
- Igaz, te ezt nem tudod. Persze, akkor nem mondottuk el senkinek a
dolgot. Majd meglátod, eljössz velünk, ugye? Nincs messze...
A főtér felől a templomnak tartottunk. Végighaladtunk a parkon. Az öreg
gimnáziumi hittanárunk ott ült a rendes padján, egy könyv olvasásába
merülve. Köszöntünk neki. Barátságosan integetett. Azután megkerültük a
templomot. A fiúk egy vak utcába vezettek, amelyről eddig semmit sem
tudtam.
Az utca szűk volt, és körülbelül kétszáz lépés hosszú. Sajátságos! - ilyen házakat, mint itt, sohasem láttam a városban. Alacsonyak és kezdetlegesek voltak, de vagy az ablakok hajlásában, vagy a kapuk faragásában és formájában volt valami ósdi. Az utcán padokon és székeken öreg emberek és bánatos arcú, sápadt asszonyok ültek, apró lányok söpörték és öntözték a földet. Kocsikeréknek nyoma sem látszott. Az utolsó ház előtt állapodtunk meg.
Azaz - tulajdonképpen ház nem is látszott, csak kerítés. Festetlen, magas fakerítés: olyan sűrű, hogy a kezet rajta bedugni nem lehetett, és egészen közel kellett hajolni, hogy az ember megláthassa, mi van mögötte.
Kábító virágillat csapott meg. A kerítés megett kert volt; nem nagyobb,
mint egy kis szoba. A talaja körülbelül a derekunk magasságáig fel volt
töltve. És tele az egész kert virággal. Sajátos növényvilág tenyészett itt. Hosszú szárú, kürt alakú virágok, amelynek szirmai mintha fekete bársonyból volnának. A sarokban liliombokor, óriási kelyhű fehér liliomokkal megrakodva. Mindenütt elszórva alacsony, vékony szárú fehér virágok, amelyeknek egy szirma, csak egy szirma, gyenge piros színű volt. Úgy tetszett, hogy ezek bocsátják azt az ismeretlen, édes illatot, amelyet szagolva az ember azt hiszi, elakad a lélegzete. A kert közepén egy csomó bíborpiros, kövér virág terpeszkedett. Húsos, selymes fényű szirmaik hosszan lógtak le egészen a magasra nőtt haragoszöld színű fűbe. Mint egy kaleidoszkóp, úgy hatott ez a kis csodakert. Közvetlen előttem a nőszirom lila virágai nyíltak. Százféle virágillat tevődött össze a bódító szagában, s a szivárvány minden színét megtalálhattad a virágok színében.
A kert végében, a kerítéssel szemben egy kis ház gubbaszkodott. Zöldzsalus két ablaka mindjárt a földszín magasságára nyílott. Ajtót nem lehetett látni. A háztető az ablakok felett mindjárt összehajlott. Nagy padlásnak kellett ott lenni. Közvetlenül az ablakok előtt kék szegfűket fedeztem fel. Vagy négy percig némán bámultuk ezt a tíz négyszögméternyi kis csodabirodalmat.
- Látod, ez a varázsló kertje - mondotta a fiatalabb Vass.
- És ott a házban lakik a varázsló - folytatta a másik.
- És ott laknak a rablók is.
- Kicsodák? - kérdeztem.
- A rablók, a varázsló tanítványai és rabszolgái.
- Ők kimennek rabolni a városba. Ilyenkor mennek ki, föld alatti utakon. A templompadláson bukkanak föl, és a toronykötelen ereszkednek le. Barna köpenyük alatt kis olajlámpát rejtegetnek, és övükre akasztva álarcot, tőröket, pisztolyokat visznek.
- Csendesen lopóznak be a házakba, vagy az ablakon másznak be. Kiscsákányaikkal pár pillanat alatt felkapaszkodnak az emeletes házak szobáinak nyitva hagyott, sötét ablakain.
- És azután gyorsan a szekrényekbe bújnak.
- Senki, aki a házban lakik, észre nem veszi őket, és akkor már elhelyezkednek a ruhák és skatulyák között. Meggyújtják kis lámpásaikat, és nesztelenül várnak.
- Várnak, míg mindenki le nem fekszik, és akkor kibújnak, végigjárják a
szobákat, feltörik a zárakat, levágják a gyermekek fejét, és tőrüket otthagyják az apák szívében.
- És elviszik a kincseket a varázslónak.
Mintha valami elfeledett, régi verset mondott volna fel a két fiú, úgy mondották el a varázsló barlangjának titkait. Ezalatt folyton néztük a kertet.
- Elképzeled, most mi van ott benn? - kérdezte a fiatalabb Vass.
A bátyja felelt helyettem:
- Itt, a zsalus ablak megett van a rablók hálószobája. Alacsony, vakolt odú. A falon egy lámpás pislog, és jobbra-balra hat-hat szalmazsák a földön. Az egyik oldalon hat rabló alszik, összekuporodva; az arcukat se látni.
- A másik oldalon üres a hat ágy.
- A rablók már a föld alatti utukon elindultak véres munkájukra.
- Amikor fölébredtek, négykézláb másztak ki a szobából, mert az alacsony
helyen fölállani lehetetlen.
- A varázsló akkor enni ad nekik. Gonosz, fekete szemével mintha azt mondaná: egyetek, és hozzatok nekem sok kincset, aranyat, ezüstöt.
- A rablók friss békákat és gyíkokat esznek, továbbá több éves cserebogarakat kapnak csemegéül, amelyek, mint befőttek állnak a varázsló kamrájában.
- Azután menniök kell. A varázsló pedig meggyújtja a lámpását, mely egy koponyában van elhelyezve, és virraszt a szobájában. Olvas, őrködik. Nehogy baj érje a rablókat.
- Nehogy felébredjenek a kutyák vagy a gyerekek.
- És mikor keleten szürkülni kezd már az ég, akkor idejön: lefekszik a
kertbe.
- És akkor minden virág leánnyá változik. Ő pedig hempereg a virágok
között...
- Míg csak haza nem jönnek a rablók, és akkor átveszi a zsákmányt, elrakja a föld alatti raktáraiba, és aludni térnek mindannyian. És egész estig csendes, kihalt a ház.
- A szomszédok közül senki se tudja, hogy ki lakik itt...
Néhány percig szótlanul néztük a varázsló kertjét; akkor az egyik Vass fiú hirtelen megnézte az óráját.
- Huszonöt perc múlva indul a vonatunk - mondotta, és könnyen sóhajtott.
- Mennünk kell - mondta a másik.
A keleti égen már látszottak a csillagok. Az utcában csend volt, mint a temetőben; sehol egy élő lélek kívülünk.
Visszaindultunk. Szótlanul haladtunk a templomig. A két Vass fiú elmélázva nézett maga elé. Megkerültük a parkokat. A kútnál három szolgálólány húzta a vizet. Jókedvűen nevettek, csinosak voltak. A két fiú rájok nevetett.
A varázsló virágainak nyomasztó illata lassanként elszállt a mellükről.
Egy bérkocsi haladt arra. Füttyentettek. Mosolyogva búcsúztak, és könnyedén szöktek fel a kocsira. A kocsis a lovak közé csapott. És elrobogtak a villanyfényes főutca felé.

( 1907 )


2009. december 22., kedd

Karácsony




Kutassy József

Karácsonyfa

Kis szobámba varázsolva
Áll egy fényes karácsonyfa.
Tetejében ezüst torony,
hol maga az Isten honol.
A fa alatt három király:
Gáspár, Menyhért meg Boldizsár,
lesik ámuldozva hosszan:
ki tündököl a jászolban?
S virraszt ama csillag fénye
immáron kétezer éve.

Néhány érdekesség



Karácsonyi szokások...

A hagyományos bejgli Sziléziából származik, és osztrák közvetítéssel jutott el hozzánk a 19. század második felében a karácsonyi asztal kedvelt ételeként.
Az írek karácsony éjszakáján piros gyertyát és egy szelet süteményt tesznek az ablakba, hogy ha a szent család arra jár, ne éhezzen.
A finnek régi fővárosában, Turkuban, minden évben karácsonykor kihirdetik a „ karácsonyi békét ” . Az ünnepélyes felhívást a rádió is közvetíti.
Az olaszoknál a karácsony jellegzetes süteménye a panettone. A magas, kerek és kandírozott gyümölcsökkel ízesített édességet Ludovico il Morónak, egy Toni nevű szolga sütötte először, innen a neve „ pane di Toni”, azaz Toni kenyere.
Az angolok december 26-án tartják a „ boxing day”-t, azaz a dobozok napját, amikor a karácsonyi ételek maradékait összecsomagolják, és a szegényeknek adják.
A lengyelek szenteste tizenkét féle gyümölcsből készítenek kompótot – emlékezve Jézus 12 apostolára -, és a karácsonyi asztaltól a házigazda intésére egyszerre állnak fel, mert a babona szerint, ha valaki előbb áll fel, az hal meg először.
A görögöknél szenteste egész éjjel tűznek kell égnie. Ezzel ijesztik el a gonosz manókat, amelyek el akarják rágni annak a fának a törzsét, amely a Földet tartja, de a tűz nem engedi, hogy a Föld az alvilágba zuhanjon.

2009. december 21., hétfő

Az ünnepekről - Márai Sándortól


Az ünnepekről

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülrõl és kívülrõl. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betûkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nõk, válogatott étkek, vérpezsdítõ és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsõbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betüs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

( Részletek a Füves könyvből )



A fenti gondolattal kívánok minden kedves látogatómnak
Boldog Karácsonyt!

2009. december 19., szombat

Egy szép vers






Így karácsony közeledtével
egy elgondolkodtató, szép
vers Juhász Gyulától!





BETLEHEM




A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.

A gyémánt csillag áll fölöttük
Füstös lármában szelíden,
Nyájas barmok között az almon
Az Ácsnak Gyermeke pihen.

Kántálnak a három királyok
S velük a jámbor pásztorok,
A söntés mélyén egy elázott,
Elbúsult zsöllér tántorog.

Könnyes szemmel bámulja báván
A betlehemi csillagot,
A jó reményt mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!

Sarkadi Imre



Sokszor, sokat olvastam, és szeretem az írásait!



Az 1945-után jelentkező írónemzedék egyik jelentős tagjaként mutatta be a parasztság átalakuló életét, valamint az 50-es évek első felének emberi-társadalmi torzulásait. 1956 után az értelmiség helyzetét keresve, a gondolkodók felelősségét a közösségért végzett cselekvésben látta. Az egyén belső lelki harca, vívódásai plasztikusan jelennek meg drámáiban. 1955-ben Kossuth-díjat kapott.
Sarkadi Imre (Debrecen, 1921. augusztus 13. – Budapest, 1961. április 12.) Kossuth-díjas (1955) és József Attila-díjas (1951, 1952, 1954) magyar író, újságíró.
Sarkadi Imre életútja önmagában is kalandos regény, fordulatos, rövid, de teli változatossággal, örök tanulással, élmények halmozásával. Sajnos máig tisztázatlan halála kettétört egy olyan pályát, ami a legnagyobbak közé emelhette volna. Kezdte mint gyógyszerészsegéd 1941-ben, Debrecenben. 1943-tól 1944-ig nyomdászként dolgozott. Munka mellett a debreceni egyetemen jogot hallgatott. 1946-ban Budapestre költözött, ahol újságírással kezdett foglalkozni, hamarosan a Szabad Szó felelős szerkesztője lett. 1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztőjeként folytatta újságírói munkáját, majd 1954-1955-ben az Irodalmi Újság munkatársa lett.
1955-1957-ben a Madách Színházhoz került dramaturgként. A parasztság sorsának, a szocialista berendezkedésből eredő életmód-átalakulásának legfőbb ábrázolója volt. Első írásai a Válaszban és a Csillagban jelentek meg. Kezdeti írásain Móricz Zsigmond hatása látszódott. Későbbi írása egyre tragikusabb, egyre drámaibb hangvételűek lettek. Művei is tükrözték lelki válságát, egyre pesszimistább, egyre kiábrándultabb írói szemléletet közvetítettek, talán ezért is terjedt el a feltételezés, hogy életének öngyilkossággal vetett véget. Kortársai szerint inkább virtuskodó alkat volt, egész élete egyetlen szakadatlan játék volt a halállal, az önpusztítással. Halála is így következett be.




Művei:
1943 A próféta
1947 Népgyűlés és hitvita
1947-1953 Kőműves Kelemen
1948 Pokolraszállás
1948 A szökevény
1948 Ödipusz megvakul
1948 Párbaj az igazságért
1948 Népítélet
1948-1949 Elektra
1949 Gál János útja
1953 Tanyasi dúvad
1955 Kútban
1955. Szeptember
1960 A bolond és a szörnyeteg
1960 Oszlopos Simeon
1961 A gyáva
1961 Elveszett paradicsom

( Wikipédia)








Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
( Magyar Elektronikus Könyvtár )


Utolsó pályaszakaszának legfontosabb műve, az Oszlopos Simeon (1960) Sarkadi legnagyobb igényű drámája. Az ösztönös-tudatos önpusztítás útját járó ember alakját mutatja be. A cím egy korai keresztény aszkétára, az 5. századi Simeonnevű szíriai remetére utal, aki száműzte magát az emberi társadalomból, kiment a sivatagba, s ott állt egy oszlop tetején évtizedekig. A darab főhősének, Kis János festőművésznek a dolgai rosszul mennek: fő művét a zsűri el utasította, rajztanári állásából el bocsátották, telefonját le szerelték, lakásának egyik szobáját társbérlőnek utalták ki, s szeretője, Mária el hagyja. Bár a csapások közül kettőért kétségkívül ő a felelős - állásából sorozatos mulasztásai miatt bocsátották el, telefonját azért szerelték le, mert nem fizette a díjat, noha italra mindig volt pénze -, úgy érzi, hogy a világ rossz. "A formák, úgy látszik, bomlanak, s nincs jogom, hogy ezt akadályozzam" - szögezi le nyomatékkal, kétszer is. Arra a meggyőződésre jut, hogy ha avilág vezérlő elve a rossz, akkor ő neki a rossz munkáját, a világban való érvényesülését kell segíteni, hogy a világot helyes működésében láthassa. Ettől kezdve egyre nagyobb rokonszenvvel néz Vinczénére, a viceházmesterre, aki a darabban a rossz démonikussá növő képviselője, a tedd a rosszat gyakorlatának elősegítője. Kis János tehát segíti a rosszat tovább rontani, a rosszra még rosszabbal válaszol, és egykedvűen figyeli, hogy pusztul körötte a világ, immár az ő aktív segítségével. El csábítja az új társbérlő feleségét, Zsuzsit, másnap magára hagyja, majd pénzért "át passzolja" egy házbeli féfinak, s közben fel kelti az asszony férjében a féltékenység és elhagyatás kínját. Életfilozófiája és magatartása szinte ki hívja a kést, mellyel Zsuzsi, a gyalázatosan sértett asszony le szúrja. A festő az élet és halál mezsgyéjén a megvilágosodottak éberségével tesz új vallomást: "Atnyúltam az ötödik dimenzióba. . . már megvan a sejtésem. . ., hogy nem segítek a rosszon, ha tovább rontom." Ezt a vallomást azonban inkább az író mondja ki, mintegy meg erőszakolva a drámai anyag belső mozgását. Kis János ugyanis itt fel adja a rosszat még rosszabbra fordítani elvét, hiszen a halálosnak ígérkező késszúrás elfogadása éppen el rontott életének legkövetkezetesebb továbbrontása lenne. Eddig a fordulatig Kis János igazi "negatív hős" volt: nem kendőzte arcát eszmékkel, hitekkel, erkölcsi elvekkel, merte vállalni önmagát, a maga igazi valójában: rossznak, gonosznak, aljasnak; meg tudta vetni magát azért, mert embernek született, hiszen az ember - Sarkadi hőse s talán a szerző szerint is - a maga rontó természetének megválthatatlan, örök foglyaként él. Az abszurd drámákéval rokon cselekmény menetébe egyébként sem illik bele a befejezés: sem Mária romantikus visszatérési jelenete a végszóra, sem pedig a látványos késszúrás hatására be következő ünnepélyes "megtérés". A drámai cselekmény szálát át szövik és tagolják a főhősmonológjai, melyek egy vélt és valóságos sikertelenségtől, alkoholtól meg bomlott idegrendszer megnyilatkozásai. Ezek a meditációk, erkölcsi, lélektani, szociológiai fejtegetések a dráma legfontosabb gondolatait tartalmazzák.
Sarkadi Imre a magyar történelem nehéz korszakában, a háború utáni években lett neves íróvá. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy drámáit ma is játsszák, mély gondolatiságát nem koptatta meg az elmúlt idő, mint ahogy tette az ebben a korban született, gyakorta sematikus darabok többségével.

Oszlopos Simeon című darabja először kisregénynek készült, drámaváltozata később készült el. A darab - mint Sarkadi legtöbb írása - a megváltásról, az értelmetlen, amorális létezésről szólnak, gyakorta bibliai parafrázisok. Ez a darab sem lóg ki a sorból, az üdvösségben gondolkodó "hittérítők" és a valódi életre hivatkozó "bennszülöttek" konfliktusa teszi értelmiségi hősét különccé, a gonosz vonzásának ellenállni nem tudóvá.
Bemutató időpontja volt: 2005. szeptember 24., Soproni Petőfi Színházban.

Sírja a Fiumei úti temetőben található.

A darab:

Az V. században egy Simeon nevű szíriai remete, aki szerette volna minden zavaró körülménytől mentesen szemlélni a világ dolgait, elvonult a sivatagba, s egy nyolcvan láb magas oszlopon élt hosszú évtizedekig. Arról, hogy milyen tapasztalatokat összegzett magában Oszlopos Simeon, keveset tudunk; mindenesetre a világtól elvonuló, a társadalomból önmagát kiszakító ember jelképévé vált. Sarkadi 1960-as drámájában Kis János festőművész, korunk Oszlopos Simeonja, kudarcok sorozata után nem keresi, de nem is akarja megtalálni helyét az őt körülvevő társadalomban. Hiába ismételgeti, hogy: „Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten?”, kérdésére nem kap választ. Magára marad, és életútja szükségszerűen torkollik tragédiába.
( B.E. - Színházi kalauz )

A Tiszatáj-ban jelent meg egy cikk róla, " Legenda Sarkadi Imréről"
       


az alábbi oldalon: 

( Kattints rá! )




2009. december 17., csütörtök

A csángókról







Csángó himnusz

Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyar.
Ágról szakadt madár vagy te,
Elvettetve, elfeledve.

Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél.
De se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.

Idegen nyelv bébortja nyom,
Olasz papocskák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.

Én Istenem, mi lesz velünk?
Gyermekeink s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!

Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk, te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.

Mert mi is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk.
Úristen, sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!

Petrás Ince János gyűjtése





Ha már láttam a Csángó Zsoltár című filmet , úgy gondolom megér egy rövid kis ismertetés arról, hogy kik is azok a csángók. No és egy könyv ajánló !



BETEKINTÉS A GYIMES VÖLGYÉBE



Gyimes a Székelyföld peremén, az egykori Csíkszékben fekszik. A Keleti Kárpátokban a Fügés telek nevű 1050 m magas hegycsúcs alatt eredő Tatros folyó felső völgye. A Tatrosba ömlő patakok tucatjaitól gyorsan megduzzadó folyó mintegy 30 km-en kanyarog az egyre szélesebb völgyben, amíg az 1663-as m magas Tarhavas lábánál egy szurdokon át elhagyja a szorost, s egyben Erdélyből is kilép.
A kelet felől előretolt régi védvonalak emlékét őrzi Erdély határa, mely nyugat felől megközelítve nem az első, hanem a következő magasabb vízválasztón halad, de onnan a vizek már mind Moldvába futnak.
A Gyimesi-szoros sok évszázad óta szolgál kereskedelmi útvonalul Erdély és Moldva között.
Az állandó emberi lakhelynek még sincs nagy múltja itt. A sűrű őserdő nem kínált kedvező környezetet a letelepedésnek, de nem volt biztonságos sem, hiszen a háborús seregek gyakran vonultak erre.








Moldvai csángók 

A moldvai csángók a magyar szóhasználat szerint a Romániában, Moldva tartományban élő magyar nyelvű népcsoport tagjai, akik vallási szempontból a moldvai katolikus lakosság részét alkotják. A román szóhasználatban a ceangău (csángó) népnevet ezenkívül a román nyelvű moldvai katolikusokra is alkalmazzák. Az ő hagyományos kultúrájuk szintén különbözik az ortodox vallású románokétól, és sok hasonlóságot mutat a magyar nyelvű csángókéval.
A moldvai csángók Bákó (Bacău), Neamţ, Iaşi, Vrancea megyékben alkotnak számottevő közösségeket. Az utóbbi ötven év kirajzásainak eredményeképpen elszórtan élnek még Galaţi, Botoşani, Vaslui megyékben, de ugyanígy a dobrudzsai Constanţa és Tulcea megyékben is.
A magyarul is tudó moldvaiak száma ma 62 ezer körülire tehető, ami a moldvai katolikusoknak csak mintegy egynegyede (25,8%-a). A moldvai román anyanyelvű katolikusok jó részének ősei azonban szintén az egykori magyar lakosság között keresendők.
Szócikkünk a magyar nyelvű moldvai csángókról szól. A gyimesi csángókról és a hétfalusi csángókról, valamint a „csángó” szó eredetéről lásd a Csángók szócikket!
A moldvai csángók magját feltehetően a honfoglaláskor határőrzőként kint hagyott magyarok alkották. Honfoglalás-kori magyar sírokat elszórtan Moldva (a romániai tartomány) és Moldova Köztársaság több pontján is találtak, például Grozeşti, Probota (Iaşi megye) és Frumuşica (Moldova Köztársaság) területén.[1]
Feltételezik, hogy a mai északi csángók őseinek számottevő csoportjai akkor érkeztek Moldvába, amikor II. Géza király (1141–1162) az Erdélybe költöző szászok számára kiürítette Dél-Erdélyt, valamint Beszterce és a Felső-Tisza-mente környékét, így a dél-erdélyi székelyek a mai Székelyföldre, a besztercei és felső-tisza-menti magyarok pedig Moldvabánya-Szucsáva-Románvásár környékére kerülnek. A Karácsonkő (Piatra Neamt) melletti Bâtca Doamnei vár feltárásakor III. Béla (1173-1196) korabeli érméket és erdélyi magyar kardokat találtak, amelyek alapján a vár építését a 12. század végére teszik.[2] II. András 1211-ben német lovagok-at telepített Moldvába, de hamarosan azok kegyvesztettek lettek, és helyükbe a király magyar határőröket tett 1225-ben.
IX. Gergely pápa az ott élő kunok megtérítésére Róbert esztergomi érseket küldte Moldvába, és a kunok 1227-ben felvették a katolikus hitet. Eztután a domonkos Teodorikot Moldva püspökkévé szentelték. Az ő segítségére az érsek újabb magyar papokat, katonákat, népet hagyott ott. 1234-ben a pápa arról panaszkodik, hogy Moldvában a magyarok és a szászok áttérnek az ortodoxiára, a vlachok hatására.[3]
1242-től Moldva tatár uralom alá kerül, amely 1352-ig tart, amikor is Lackfi Endre erdélyi vajda és a székelyek ispánja a király parancsára főleg székely hadakkal kiűzi a tatárokat Moldvából. Román kutatók szerint úgy tűnik [4], a XIV. század elejére-közepére tehető a legnagyobb Erdélyből Moldvába történő vándorlás, amit a gyengülő tatár uralom (1300 körül Moldvát mint Alániát, azaz Jászországot kezdik emlegetni), majd az új román fejedelemség létrejötte segített elő. A korabeli moldvai városok létrejötte az új magyar és szász telepesekhez köthető (Moldvabánya, Bákó, Szeret, Hârlău stb.).
A középkori magyar bevándorlók következő csoportja a Tamás és Bálint papok vezetésével idemenekült husziták voltak. Miután Alexandru cel Bun fejedelemtől letelepedési engedélyt kértek, megalapították a Prut partján Husz városát.
1479 és 1493 között Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt székelyek is nagy számban menekültek Moldvába.
A 17. század elején, Erdély háborús időszakában újabb menekültek érkeztek Moldvába. A marosvásárhelyi országgyűlés okirataiban így említik őket: "Az elmúlt időkben az szegény országnak nagy sok ínsége és romlása miatt, főképpen Moldvába számtalan sok szegénység futott". ( Wikipédia)


És volt egyszer egy Zerkula János....

Zerkula János, 1927-2008

Elhunyt az erdélyi tradicionális zene kiemelkedő alakja, Zerkula János gyimesközéploki prímás. Ha azt írjuk a fiatal kora óta gyengén látó muzsikusról, hogy legenda volt, még nem mondtunk semmit: a lenyűgöző tehetségű és magával ragadó személyiségű művész volt az egyik legfontosabb - és az egyik legutolsó - kapocs a mai magyar kultúra és a huszadik század közepének gyimesi népzenéje, az abban megőrzött, évszázados zenei világ között.
"Gyimesbükkbe születtem, édesapám meghalt, s akkor sógoromék elvettek örökbe engemet, s ő muzsikus ember vót, gyermektelenek vótak, ő különben fő suszter ember is vót, de nagyon szépen muzsikált lakodalmakot, bálokot, kalákákot abba'z üdőbe. Ebből jól éltünk, legyen hála az Istennek, idáig ebből éltünk meg, s osztá a suszterságból es keresett a sógorom, s 40-ben osztá elvitték háborúba, s én többet sohse láttam… Az első lakadalmat kilencéves koromba mozsikáltam, nénémvel, Annával. Második osztályos koromig jártam iskolába, de akkor történt egy rövidlátásom, s osztá nem es akarták sógoromék, nem kénoztak azzal, inkább a muzsikával, hogy legyen mesterség a kezembe…" - mesélte korai éveiről Halmos Béla és Szomjas György portréfilmjében (A szívben még megvan, 1994.). Húsz éves volt, amikor feleségül vette gyermekkori szerelmét, a muzsikuscsaládból származó Fikó Reginát - aki a következő évtizedekben rendszeres kísérője volt a sajátos húros ütőhangszeren, a fenti képünkön is látható gardonyon.
1984-ben - az akkor már rendszeres Gyimes-járó Sára Ferenc néptáncos révén - muzsikált először Budapesten, ahol addig csángó zenész nem játszott. A Műegyetemen "rendeztünk egy bált, ami nagyon jól sikerült, ezerkétszázan voltak - soha nem volt addig Magyarországon ilyen. Egy hét alatt, amíg ott volt az öreg, sokfelé vittem" - emlékezett vissza Sára. Ettől kezdve a magyarországi táncház-zenészek egyik legfontosabb példaképe, tanítómestere és muzsikustársa lett Zerkula. Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy hány nótát ismer, amire így válaszolt: "Jaj, ez nagy kérdés. De nagy, de nagy. Nem tudom azt megmondani, egyáltalán. Ha akarnám, milliókat es mondhatnék, Isten tudja, mennyi, s mennyi van." Mint szülőföldjén mindenkinek, Zerkula Jánosnak is megvolt a maga kesergője (bár ő természetesen másokét is tudta): ez a Baszom, aki hová való kezdetű dal volt.
Sebő Ferenc, a magyarországi táncházmozgalom egyik alapítója így emlékezett rá a Quartnak: "Kitűnő zenész volt, aki igen fontos hagyományos zenei anyagot örökített át, ráadásul sokakkal ellentétben hajlandó volt utazni, különféle színpadokon fellépni - ezért is volt igen fontos személyisége a magyar népzenei revivalnek. Az általa képviselt gyimesi játékstílus különleges, archaikus zenélési mód, ami a játékmódban és a hangszerek felépítésében is a kétszáz évvel ezelőtti modort, technikát őrzi. A hegedű és a gardon nem többszólamú, hanem 'ritmus és dallam' típusú játéka a középkor síp-dob zenéjének emlékét őrzi. Zerkula János ennek a stílusnak volt utolsó kiemelkedő képviselője, aki ráadásul a szolgáló zenészek többségétől eltérően énekelt is, mégpedig szívbemarkolóan."
Napjaink hegedűs nagysága, Lajkó Félix a Quartnak elmondta, hogy gyerekkora óta hallgatta Zerkula lemezeit, egyszer kamaszkorában találkozott vele, s mindig szeretett volna vele játszani. Amikor ez megtörtént, az olyan élmény volt, amire számított: Zerkula János nem csak a szigorúan vett népzenét játszotta, hanem saját stílusában más zenéket is. Lajkó azt is hozzátette: természetesen más gyimesi prímásokat is hallgatott, szeretett, ám gyerekkorától Zerkula volt a kedvence, s nem lehet megragadni, hogy miért.
Fehér Zsombor, a Kerekes Band vezetője a Quartnak így emlékezett: "Zerkula János valódi sztár volt, amilyenek minden műfajban vannak; ha meg kell nevezni egy hagyományőrző prímást, az ő neve jut eszébe először az embereknek. Autentikusan tudott játszani két, egymástól eltérő szerepet: a színpadon igazi showman volt, varázslatos 'szórakoztató zenész', miközben megmaradt falusi prímásnak, aki lakodalmakban zenélt, akihez jártak a gyerekek hegedülni tanulni, szinte már intézmény volt - ez a hagyomány most megszakad. Cigány hegedűsként másként gondolkodott, mint a magyar zenészek: telerakta figurákkal a nótákat, néha már annyira, hogy el is veszett köztük az eredeti dallammenet. Ez a virtuóz, dinamikus játékstílus egyébként a világ legjobban táncolható zenéjét eredményezte. Mivel vakként élte az életét, száz százalékig a zenére tudott koncentrálni, ezért tudott olyasmit is lejátszani, amire mások nem voltak képesek." Zerkula János lemeze volt az első gyimesi zene, amit Fehér Zsombor hallott, ez képezte saját gyimesi gyűjtőmunkája, a hegedű és a furulya hagyományának összehasonlítása alapját.
Kerényi Róbert, aki a Szigony együttes vezetőjeként készített kiváló albumot Zerkula Jánossal, így emlékezett a Quartnak: "Zerkula János minden szempontból igazi nagyság volt - technikai tudásban, zenei formák ismeretében, sokoldalúságban. Rendkívül játékos módon zenélt: variálta a ritmusokat, dallamokat, dallamrészleteket. Mindez teljesen belülről fakadt: megvolt az a képessége (amivel néha már-már bosszantotta is környezetét), hogy egy idő után bármilyen helyzetben jól tudta érezni magát, nevetni tudott. Előadóművészként zenéje teljesen őszinte, belülről fakadó volt, ráadásul elképesztő kontaktust tartott a közönséggel, mindig tudta, hogy mikor mit, hogyan kell játszani. Egyébként rendkívül sokoldalú személyiség volt, falujában, Gyimesközéplokon 'kenőemberként' is ismerték, gyógyította, masszírozta a hozzá járókat." Kerényi Róbert ugyan furulyán játszik, mégis Zerkula János volt a mestere 1997 óta, amikor először együtt játszott vele. Ez olyan élmény volt, hogy úgy gondolta, tőle szeretne tanulni - mert a zenélés tanulása nem a hangszerek azonosságán vagy különbségén, hanem ennél mélyebb dolgokon múlik. Néhány év alatt jutott el oda, hogy a régies repertoárt együtt tudta játszani Zerkulával, és a közös zenélések alatt még többet tanult tőle.
Játékát és nagy kedvvel mesélt, lenyűgöző történeteit több film és számos hanglemez őrzi. A már említett Halmos-Szomjas portréfilm mellett megjelenik Bereczki Csaba idén bemutatott, erdélyi zenészekről szóló filmjében, az Életek énekében, míg Magyar N. Attila Vének című (a YouTube-on hat részletben megtekinthető) filmje a 2002-es Mediawave fesztiválon a bluesgitáros Big Lucky Carterrel tartott felelgetős, közös zenéléssel záruló koncertet dolgozza fel. Zerkula nemrégiben a kárpát-medencei világrockot játszó Kerekes Band koncertjén is fellépett, idén februárban pedig a MűPa színpadán, Lajkó Félix és Dresch Mihály oldalán aratott hatalmas sikert.
Tavaly nyáron a Nyitott Műhelyben zenélt és mesélt az életéről. "Az ember meghal, születik helyette más" - mondta ekkor. De persze nem: Zerkula János nem pótolható.
És egy szép csángó "mese".

DACZÓ ÁRPÁD:

A GYIMESI BABBA MÁRIA

( Megjelent: Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion,
Bukarest, 1980. 231-239.old. )
1. A gyimesi Kosteleken történt 1973-ban, hogy kenyeret akartam vágni, de nem kaptam a kést. Végül kissé ingerülten kérdeztem a mellettem segédkező csángó leánykától:
- Emma, hol a kés?
- Tudja a Babba Mária - felelte ő.
A meglepetéstől felkiáltottam:
- Mit mondtál?
A leányka megszeppent az erős hangtól. Most már félve nézett rám, és halkan kérdezte:
- Nem jól mondtam?
- Jól mondtad, Emma! Ti itt úgy mondjátok, hogy Babba Mária?
- Igen, úgy mondjuk.
- És mikor mondjátok?
- Mindig.
- Mindig? Akkor is, amikor nem tudjátok, hogy hol van valami?
Babba Mária tudja?
- Igen, mert a Babba Mária mindent tud.
- Biztosan tudod azt is, ki az a Babba Mária.
- A Babba Mária a Szép Szűz Mária. Olyan ő, mint a Jóisten.
- Mint a Jóisten? Talán még imádkoztok is hozzája.
- Igen, mondjuk az Üdvözletet, a Most segíts meg Máriát, és kérjük, hogy segéljen meg a Babba Mária.
2. A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát:
- Né, látod, ott van a Babba Mária.
Kíváncsian kérdeztem akkor az asszonyt, hogy mit jelent a Babba Mária.
- Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép.
- Azért Babba Mária, mert szép?
- Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép.
- Mária is azért Babba Mária, mert szép?
- Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária.
Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét és úgy mondta:
- Jaj, milyen babba!
- Babba? - kérdeztem. - Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék!
- Nem baba, hanem babba. Két b-vel - magyarázta az öreg bácsi. - Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.
3. Az előbb említett csángó leánykától való hallomás után először az emberek egymás közti beszédét kezdtem figyelni. Kíváncsi voltam, hogy minden kérdezgetés nélkül, a maguk természetes szóhasználatában hogyan említik Bahba Máriát.
Egy reggel a buszmegállónál hallom, amint az egyik asszony ezt mondja:
- Most bemegyek a városba. Valami cipőt szeretnék venni, ha megsegít a Babba Mária.
- Én is bemegyek. Beteg a kicsikém. Orvosságot kellene hozzak. Csak segéljen meg a Babba Mária, hogy hamar haza is tudjak jönni - mondta egy másik asszony.
Egy estefelé egy asszony a tehenei után indult:
- Az oktalanok nem jöttek haza. Meg kell keressem őket. Csak vezetne a nyomukra a Babba Mária, nehogy besötétedjek az erdőn. Egy kaszálóból jövő emberrel találkoztam.
- Csak jó üdőt adjon a Babba Mária hónap is, hogy száradjon a rendem - mondta.
- Messze van a kaszálója?
- Kinn a Borda tetejin. Csak haza kellett jöjjek, mert most kell malacozzék a gőjém. Csak szabadítaná meg hamar a Babba Mária.
- A tehenet is Babba Mária szabadítja meg, amikor borjúzik? - kérdeztem.
- Az, az áldott.
- Hát amikor a felesége szülés előtt állott? Akkor is a Babba Máriához fohászkodott?
Magától értetődően felelte:
- Hogyne! Hát ő az, aki az asszonyt is megszabadítja a terhétől. Ezek után módszeresen kezdtem kutatni Babba Mária után.
4. Kosteleken az emberek, ha felfohászkodnak, nem annyira Istent emlegetik, mint inkább Babba Máriát.
Feltűnő, hogy különösen születésnél ő a fő segítő; mind az állatoknál, mind az embereknél ő szabadítja meg a vajúdót a terhétől. Ő a fő oltalma az állapotos asszonynak is, a magatehetetlen magzatnak is. A 74 éves Oláh Demeterné Bereczki Virággal így beszélgettem:
- Ha tehene borjúzás előtt állott, kérte a Babba Mária segítségét?
- Hát hogyne kértem volna! Mindenre az ő segítségét kértem, az áldottnak.
- Akkor is, amikor maga állott szülés előtt?
- Ó, hát hogyne kértem volna! Mind azt mondtam: segéljen meg a felséges Babba Mária! Szabadítson meg az áldott Babba Mária a nagy terütől.
- Még mire mondták: Babba Mária?
- Hát arra, hogy ő adta az ételt. És őt kértük, hogy rendelje ki mindennapra. Ha szép gúnyát kapott a gyermek, azt mondtuk: köszönd meg a Babba Máriának. Ó küldte a szép gúnyát. Imádkozzál és köszönd meg neki! A gyermekeknek váltig mondtuk a Babba Máriát. Ők kérdezték is: Hol van a Babba Mária? Mi azt mondtuk, az égben. De mindenütt is ott van a Babba Mária. Ő mindent lát, mindent tud, légy jó, hogy megsegéljen a Babba Mária.
Egyszer egy férfitól rnegkérdeztem:
Maga ismeri azt a szót, hogy Babba Mária?
- Ismerem és mondom is, hogy segéljen meg a Babba Mária.
- Mire kéri különösképpen a Babba Máriát?
- Tudja, mikor a tehén borjúzik, akkor mondom váltig, hogy szabadítsa meg hamar a Babba Mária.
Ez a nyilatkozat azért fontos, mert a kosteleki ember legfőbb gazdagsága az állat. Azért aggódik, imádkozik, imádkoztat a pappal. Időközönként korpát, kukoricalisztet, sót, fokhagymát áldat meg a pappal, és a megáldott ételből kever az állatok kóstjába, hogy ne érje betegség őket. Az állatokról való gondoskodást elébe helyezi sok egyéni érdekének is. Így érthető, hogy ez az ember is elsősorban a tehenére gondolt, amikor Babba Mária felől kérdeztem. Minden más ellő állatért is Babba Máriához fohászkodik.
Az állatokkal való kíméletes bánásmódra is Babba Máriával figyelmeztetik a gyermeket (Álmási Demeter, 56 éves):
- Az állatokat ne verjed, csak vékony vesszővel terelgesd, különben megharagszik Babba Mária.
Még az időjárást is Babba Mária rendezi.
- A Babba Mária ha megtartaná az üdőt, estig lefogyatnám ezt a darabot - mondta egy férfi.
Különösen vihar esetén menekülnek Babba Máriához. Gerczuly Miklósné Csilip Karolina (71) mondta:
- Nagy üdő esetín, amikor jő a fekete felhő, szembe vetünk vele [keresztet rajzol a levegőbe], és ezt mondjuk:
Babba Mária,
Vidd el a nagy üdőt,
Hol kutyák nem ugatnak,
Kakasak nem szólnak,
Kovásszal nem sütnek kenyeret.
- Mit jelent ez a mondás?
- Azt, hogy vigye el a Babba Mária ojan hejre a nagy üdőt, hol nem tehet kárt emberben és semmi emberi dologban. Ahol emberi lény nem lakik.
- Milyen az a hely?
- Háb ojan távoli magas hegy, nagy sziklákkal.
- Maga kitől tanulta ezt a mondást?
- Oláh Rozáliától, aki 1973-ban hót meg, 90 éves korában.
- Amikor dörög és villámlik, mit mondanak?
- Görgetéskor ezt mondjuk: Vessünk keresztet, mert haragszik a Babba Mária. Amikor pedig elment a vihar: A Babba Mária megadta, hogy az áldott nap felsütött még egyszer.
Nagy esőben, hosszú útról jöttek haza néhányan. Közben behúzódtak; egy fa alá kissé szusszanni. Egy 15 éves leány megázva, megfázva így kezdett esengeni:
- Drága Babba Mária, állítsd el az esőt! Áldott Babba Mária, csak addig ne essen, míg hazaérünk!
Gerczuly Demeter (41) tanúsága szerint az ártatlanul szenvedő ember is Babba Máriánál keres menedéket. Ő édesanyjától, Csilip Ilonától tanulta, hogy mit mondjon ilyenkor:
- Ha megbánt valaki és ártatlannak érzem magam, ezt mondom: a Babba Mária nem alszik, az áldott. Ó tudja és látja. Ha útra indult valaki otthonról, azt is Babba Máriával eresztették el.
Gerczuly Andrásné Timár Virág (48) emlékszik, hogy kicsi korában sokszor hallotta, amint az apja útra indult a szekérrel, s az anyja így búcsúzott tőle:
- Segéljen meg a Babba Mária! Térjél vissza szerencsésen.
A gyermekek jóra intésében szintén Babba Mária a fő pedagógiai érv:
- Légy jó, mert lát a Babba Mária! - Ne légy rossz, mert megver a Babba Mária! - Én most itthon hagylak egy kicsikét. Ne félj egyedül, mert veled van a Babba Mária! - Na ugye, rosszalkodtál. Elestél. Megütötted magad. Látod, megvert a Babba Mária. - Megijedtél a kutyától? Ugye nem harapott meg? Megvédett a Babba Mária. - Elvágtad az ujjacskádat! Mondtam, ne járj a késsel! Hadd el, na. Gyere, bekötöm, hogy gyógyítsa meg a Babba Mária. - Most kukulj le szépen és aludjál. Vigyáz rád a Babba Mária.
Ha reggel a gyerek mosdatlanul kezd enni, ezt mondják:
- Babba Mária haragszik, mosakodj meg!
Vagy tréfásabban:
- Babba Mária a válura szalasztotta a disznyót - mert a disznó is mosdatlanul áll neki a vályúnak.
Ha a leányka fésülködés után nem mosakszik meg, akkor is sír Babba Mária; így akarják tisztálkodásra nevelni, mire ő serényen megmosakszik.
Ha valamelyik leányka fütyül, sietve figyelmeztetik:
- Ne fütyülj, mert sír a Babba Mária.
Nem is hallottam Kosteleken soha nőt fütyülni.
Vagyis bölcsőtől a sírig az élet minden vonatkozásában, mindenütt és mindenkor Bábba Mária a fő oltalom, menedék és segítség.
5. Amikor kutatásaimban idáig jutottam, ismét fölmerült a kérdés: Kicsoda ez a Babba Mária? Csakugyan igaza volt-e a leánykának, amikor azt mondta, hogy olyan ő, mint az Isten?
Váta Andrásné Csilip Erzsébetet (65) kérdeztem meg egyszer, épp akkor jött haza a menye a szülészetről:
- Mondja, Erzsi néni, amikor a menyét elvitte a mentő, imádkozott-e érte?
- Már hogyne imádkoztam volna!
- Kihez imádkozott?
- A Babba Máriát kértem, hogy szerencsésen szabadítsa meg.
- A Babba Máriát? Nem a Szép Szűz Máriát?
- Én kértem a Szép Szűz Máriát is, az áldott Babba Máriát is, a Jóistent is, hogy szerencsésen szabadítsa meg.
- Ki az a Babba Mária, hogy őt külön is kérte?
- A Babba Mária? Hát az a Jóisten.
- A maga édesanyja is így mondta?
- Igen, édesanyám váltig emlegette a Babba Máriát. Most a fiatalok már ritkábban mondják.
- Látom, maga is váltig emlegeti. Többször emlegeti, mint a Jóistent?
- A Jóisten felett mondjuk a Babba Máriát.
- A Jóisten felett? Hogy érti ezt?
- Úgy, hogy a Babba Máriát inkább kérjük, mint a Jóistent. Többet kérjük őt. A Jóisten meghallgat, de a Babba Máriát hamarabb kérjük, az áldottat. Vátig hozzá fojamodunk, a Babba Máriához, az áldotthoz.
Magyarcsügésen egy öregasszonnyal hozott össze a sorsom: Bodor Fülöpné Antal Erzsébettel (80). Leánykorában egy ügyvédnél szolgált, ezért kissé tudálékos. Annál értékesebb a nyilatkozata:
- Gyimesen, az Áldomás patakában születtem. Templomunk messzecske volt a határon, de azért adventben rendesen eljártunk a hajnali misére. Hat-hétesztendős lehettem akkor. Emlékszem, édesanyámat ha valaki megkérdezte, hová mentek, azt mondta, hajnali misére megyünk, ha megsegít a Babba Mária. Mert a régiek így mondták. Csak miután imakönyvünk lett és miután iskolába kezdtünk járni, akkor kezdtük így mondani, hogy ha megsegít az Isten. Addig mind ezt mondtuk: ha megsegít a Babba Mária. Kicsi korunkban mindig így mondtuk. Csak az iskolában tanultuk úgy, hogy ha megsegít az Isten.
- Tehát addig úgy tudták, hogy Babba Mária az Isten?
- Mi kicsi korunkban más Istent nem is tudtunk, csak a Babba Máriát. Ő volt a gyerekek Istene. Csak később, a hittanórán tanultuk meg, hogy mi Máriát nem imádjuk, csak tiszteljük. Én azonban még most is inkább a Babba Máriához imádkozom.
- Tud valami Babba Mária-imát? Olyan imát, amelyikben Babba Máriát emlegeti.
- Ojan imát nem mondtunk. Inkább csak fohászkodtunk a Babba Máriához, hagy Babba Mária, légy velem, Babba Mária, ne hagyj el, Babba Mária, segélj meg.
- Tehát Babba Máriáról azt tudták, hogy Isten.
- Igen, mert váltig őt kértük.
Isten volt tehát Babba Mária: a gyermekeknek ő volt az egyetlen Isten, a felnőtteknek pedig egyenlő volt az Istennel.
6. Egyik este Vaszi Gyula (59) családjánál (felesége Vrencsán Viktória, (48) ismét csak Babba Mária után érdeklődtem. Az asszony végül is kissé restelkedve vallotta be, hogy kicsi korában, amikor a hegy mögül feljött a Hold, édesanyja kihívta az udvarra, és úgy mutatta neki nagy örömmel:
- Né, felbútt a Babba Mária.
- Mit mond? És ez igaz?
- Igen - felelte most a házigazda. - Ezt maga még nem hallotta? Kicsi korunkban nem is tudtuk, hogy a Holdat Holdnak hívják. Az a Babba Mária volt.
Az ókori nagy népek vallásában a Hold mindig istenasszony volt, mégpedig fő istenasszony: Izisz az egyiptomiaknál, Szeléné a görögöknél, Luna a rómaiaknál. És Babba? A magyaroknak vagy a magyarok egy részének lett volna az istenasszonya? Ezt kutassák ki a vallástörténészek. Én mindössze annyit tehetek, hagy a néphagyomány nyomán még inkább bebizonyítom: Babba Mária Gyimesben valóban a holdistennőt jelentette.
7. Immár könnyebb volt a dolgom, mert kérdéseimmel egyenesen a tárgyra térhettem:
- Igaz, hogy a Hold Babba Mária?
A már idézett Gerczuly Miklósné mesélte:
- Édesapám, Csilip Péter nem is nevezte a Hódat másképpen, csak Babba Máriának. Feléje fordulva imádkozott este, reggel pedig a felkelő nap felé. Mindig keletre fordulva imádkozott. Mi is így imádkozunk most is az öregemmel. Látja, a keleti falon van a kereszt. Régen mindenki háza keleti falára tette a keresztet vagy a szentképet. A Babba Mária képét is, és arra felé fordulva imádkozott. Kelet felé. Onnan jött fel mindig az áldott nap és a Babba Mária. Régen így mondtuk: Né, felbútt a Babba Mária. A Babba Mária az égen jár. Azért mindent belát, mindent tud. Mindig vigyáz. Mindenre vigyáz.
- Azt mondta, hogy a Babba Mária képét is a ház keleti falára tették. Milyen volt az a kép?
- Mária a kicsi Jézussal. Az a Babba Mária képe. De minden Mária-kép is Babba Mária. A gyermeknek minden ojan kép, amejiken Jézus van, az már Babba Mária. Mert a gyermek úgy ismeri meg az Istent, hogy az Babba Mária.
Bárkit kérdeztem azután, az itt született
lakosok nagy része, különösen az idősök, ezt mondják: - Igen, a Hold, az Babba Mária.
Annyira bennük él ez a tudat, hogy a legtermészetesebb módon beszélnek róla most is.
Egy téli hajnalon szánnal mentünk valahova. A lovas gazdán kívül még egy ember is velünk volt és négy fiúcska. A gyermekek a szánkózás örömében jókedvűen viháncoltak. Végül is az ember így csitította őket:
- Legyetek jók, néz a Babba Mária - és felmutatott a Holdra.
A fogyó Hold vékony sarlója épp ott lógott fölöttünk a fenyők hegyén, és valósággal szikrázott a fénye a téli hajnal derengésének tiszta levegőjében. A gyermekek erre hirtelen elhallgattak, és úgy nézték a Holdat. Egyikük aztán meg is szólalt. Mintha engesztelni akarta volna rosszaságáért, ezt mondta:
- Né, mijen szép a Babba Mária!
Kurbuly Györgyné Bokor Borbála (44) mondta Magyarcsügésen:
-Mikor Dezső fiam kicsi vót, hajnalban felkeltünk fonni. A Hold éppen akkor szentült le. Mondom a gyermeknek, né a Babba Mária. A gyermek nézte, nézte. Becsukta az ajtót, aztán megint kinyitotta és úgy nézte, mijen szép a Babba Mária. Aztán a Hold leszentült a hegy mögött. A gyermek még egyszer látni akarta, kinyitotta az ajtót, de már nem látta, mert leszentült vót a Babba Mária. Akkor elkezdett rekegni a gyermek:
Édesanyám, lement a Babba Mária. Nincs a Babba Mária.
- Hadd el, fiam, hónap reggel visszajön - mondtam neki. - Így vigasztalódott meg aztán.
8. Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét:
- Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem!
Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária.
Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a Hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy és kezdi kihívni a házból a többieket:
- Gyertek ki, valamit mutatok.
Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. (A már idézett Almási Demetert gyermekkorában megverték a szülei, mert már benn a házban elárulta, hogy miért hívja ki őket.) Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak.
Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás .(43, felesége Csilip Mária, 40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba:
- Jöjjenek csak ki, valamit mutatok!
Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az asszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta:
- Né, Mihájka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária!
A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most ő is mutatta:
- Né, Babba. Né, Babba.
Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani: - Mihájka már tudja, hol a Babba Mária! Mihájka már tudja, hol a Babba Mária!
Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét:
- Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária!
Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a Hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani:
- Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária.
9. Kutatásaim közben az is gyakran feltűnt, hogy egyesek olyan nehezen nyilatkoztak: nem akartak beszélni Babba Máriáról; mintha valami szent titoktartás kötelezné őket.
Legjellemzőibb volt az özv. Vaszi Györgyné Ambrus Erzsébettel (79) történt esetem. Amikor tőle is érdeklődni kezdtem, ijedten nézett rám:
- Nem tudok én ijesmit. Semmi ijesmiről nem tudok.
Pedig tudtam róla, hogy tud. Azt is tudtam róla, hogy ő a Felszeg ismert vízvető és kenőasszonya, aki titkos szavakat suttog, amíg cselekményeit végzi. Hiába bátorítottam, noszogattam, csak hallgatott. Később az egyik leányától tudtam meg, hogy egy pap megfenyegette, amiért babonaságokkal foglalkozik. Valószínű, hogy régebb is ugyanígy történhetett: tiltották nekik a papjaik mindazt, ami a keresztény tanítással nem fért össze. Mivel azonban ezeken a szétszórt erdei településeken papokkal ritkán találkoztak, mélyebben nem ismert keresztény hitük mellett az ősöktől átvett hiedelmeket is zavartalanul gyakorolhatták. Így maradhatott meg ennyire nyíltan és hamvasan Babba Mária tisztelete. Annál is inkább, mert ez a kultusz, amint e1őbb láttuk, egyenesen és könnyen vezette el őket a kereszténység Istenéhez.
Volt több olyan esetem is, amikor a kérdezett nyíltan bevallotta, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélnie. Legjellemzőbb példa özv. Bereczki Demeterné Csilip Ágnes (94).
- Ágnes néni, mit tud Babba Máriáról?
Az öregasszony rám nézett, csak nézett, és nem szólt egy szót sem.
- Kedves mámá - bátorítottam -, maga sokat kell hogy tudjon Babba Máriáról, hiszen itt született, sokat hallott róla, és biztosan maga is tanította gyermekeit, hogy szeressék Babba Máriát. Magát is biztosan sokszor megsegítette Babba Mária.
Az öregasszony tovább is csak nézett, aztán lassan megszólalt:
- Róla nem szabad beszélni.
- Nem szabad beszélni? Talán csak nem tiltotta meg valaki?
- De igen.
- Ki tiltotta meg, mondja?
- Nem tudom.
- Mondja meg bátran, néni, ki tiltotta meg és mikor? Mostanában, vagy már régen?
- Már rég.
- Ki volt az, aki megtiltotta? Emlékszik reá?
- Nem. Rég volt. A Babba Máriáról nem szabad beszélni.
És többet egy szót sem szólt az öregasszony. Csak ült némán künn az udvaron, egy fenyőgerenda végén, és majd közel száz esztendő emlékezéseinek tömkelegéből is csak annyit tudott felszínre hozni, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélni. Őt szentfélelemmel rejtegetni kell!
10. Közben minden általam elérhető forrást felkutattam, hátha valaki valahol már találkozott Babba Máriával és írt is róla, de sehol semmi följegyzésre nem akadtam. Mindössze a babba került elő néhány szótárban, és pedig:
Első adat 1803-ban Baróti Szabó Dávidtól, a gyűjtés helyének jelölése nélkül: Babba; szép. Tsetse babba, így szólnak a kisdednek."1
A következő adat 1838-ban az akadémiai tájszótárban, Túry Ignác gyűjtése: Babba: szép a kis galatyló gyerekeknél. Székely szó"2 - de nem tudjuk, hogy a Székelyföld melyik részéből.
Czuczor-Fogarasi szótárában 1862-ben, ismét a gyűjtés helye nélkül: Babba: gyermeknyelven annyi mint szép, csinos, csecse."3
1863-ban, Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének tájszótári részében: Babba, babbás: szép, csinos. Babbáson felötözött a gyermek."4 A szótár élén Kriza azt írja, hogy Hol a táj nincs megnevezve, ott H[árom]szék értendő" - tehát ez az adat is bizonyára háromszéki eredetű.
1905-ben Hajdó Ödön gyűjtése, ismét Háromszékről: Babba: szép; kis gyermekekhez intézett kedveskedő megszólítás, Háromszék."5
Gombocz-Melich etimológiai szótára, 1914-1930 között, Baróti Szabó, Czuczor-Fogarasi és Hajdó adatára hivatkozott: Babba: szép, kecses. Gyermeknyelvi szó."6 Ugyanitt találunk utalást egy brassói szász előfordulásra is.7
A mitológiai szótárakat szintén átnézve, mindössze két olyan nevet találtam, amely a Babbával rokon hangzású. Az egyik a sumér Baba, más olvasatban Bawu vagy Bau: a termékenység istennője, vagy földanya, aki életet lehel az élőlényekbe.8 A közisrnert szláv Babának9 semmi olyan tulajdonsága nincs, amely a gyimesi istennővel rokoníthatná.
Babba Mária nyomait a Székelyföldön, elsősorban Csíkban kellene tovább kutatni. Talán az a rejtély is megoldódnék, hogy miért lett Babba Mária kultikus központja Csíksomlyó, vagyis hogy századok óta miért épp a somlyói Máriához sereglenek a búcsújáró székelyek és csángók.

Csángó népviselet

Földrajzi és etnikai elszigeteltségük folytán a romániai magyarság legrégibb kultúrájú népcsoportját alkotják. Viseletük a régi kelet-európai hagyományokat őrzik. Hímzésük egyedi: un. fonákján való varrás.
A székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg egy már elenyészett elvándorol, elszakad jelentésű ige származéka. Csángóknak nevezik elsősorban a moldvai magyarokat. Így hívják a Csíkszékből a közeli Tatros folyó völgyébe költözött magyarokat Gyímesi csángók a Brassó melletti Hétfaluban élő magyarságot, valamint a barcasági magyar falvak más lakóit. Gyakran helytelenül így emlegetik a bukovinai székelyeket is a közülük kiszakadt al-dunai székelyeket. A csángó név általában gúnynévnek számít. Nem maguk a csángók, hanem a környezetükben vagy a távolabb lakó székelyek használják. Kivételt képeznek az ugyancsak bukovinai eredetű dévai csángók, akik nem érzik sértőnek a megnevezést.
A nőknek lepelszoknyájuk van melyet más tájékon már nem hordanak. Ez volt a legelső és legegyszerűbb szoknyatípus, melyet a gyengébb nem magára vett.
A csángó férfiviselet általában a moldvaihoz hasonló, de mind a posztó, mind a vászonnadrág szorosabban tapad a lábhoz, s hozzá fekete bakancsot hordanak. A lobogós ujjú és hímzett kézelős ing egyaránt megtalálható, fonákján varrott, cifrahímes, keskeny állógallérral. A régebb divatos, igen széles derékövet most jóval keskenyebb váltotta fel. Ez szorítja le derékban a ráncba szedett, kieresztett, félhosszú inget. Zsinóros, kis karimájú, fekete kalapjuk mellett - különösen a fiatalok - színes bokrétát viselnek. Mejjes bundájuk cifrán hímzett, de a fekete darócból szabott hosszú zekének csak a zsebén és gallérja körül találunk mértéktartó zsinórzatot. Télen fekete báránybőr kucsmát viselnek.
A csángó női viselet ugyancsak a moldvaira hasonlít. Vállfőhímes ingüket régebb fonáját varrott mértani hímek díszítették, újabban ezt többszínű virágminta helyettesíti, csupán a szedésekben és korcolásokban maradt meg a hagyományos díszítés. A csángó ingalj fehér vászonból vagy gyolcsból készül, hímzés nélkül, ékét az ing aljára varrt csipke adja. Az ingre és ingaljra derékban széles gyapjúövet tekernek, erre kerül a barnás-feketés színárnyalatú, mértéktartóan csíkozott "katrinca", amit hímes keskeny gyapjúövvel (bernyóc) szorítanak le derékon felül, mellen-gombolt csapóbundájukat színesen hímezik. Az idősebbek pirosas-tarkás, kockázott ujjast is öltenek a bunda alá, amit a vállak fölött hám tart össze. A lányok és fiatalasszonyok fényes, hólyagos gyöngysort viselnek, színes, virágmintás szalaggal. Általános a kendőviselet: a fiatalok tarkójukon kötik meg a rózsás fejrevalójukat, az öregebbek álluk alatt. Télen barnára festett irhabundát, ritkábban földig érő fehér báránybőr kozsókot hordanak, a legöregebbek pedig a férfiakéhoz hasonló fekete daróc-zekét, szokmányt. A csángó női népviselethez magas szárú cipő, nyáron félcipő illik.