2014. december 22., hétfő

Áldott karácsonyt!

Minden kedves látogatómnak kívánok áldott, békés,
 boldog karácsonyi ünnepeket, 
és boldog új esztendőt!








Falu Tamás

 Karácsonyi ének


Az a fenyőfa messze már,
S ahol állt, már a ház sem áll.
Az élet épít s rombol is,
Dolgozik a csákány s halál.

Az aranyalma elgurult,
S elgurult az ezüstdió,
És most eljött a pillanat,
Mikor rájuk gondolni jó.

Aranyalma, ezüstdió
A messziből dalol nekem,
S egy rég kialudt gyertyaszál
Kigyullad most a szívemen.





SELMA LEGERLÖF

A szent éjszaka


Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mind a ketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.
- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta. - A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.
Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kinyitották széles szájukat ,mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük felborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.
Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom. - Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem. - Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította.
A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.
Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. - Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? - Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.
- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.
A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.
- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.
A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.
A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: - Végy csak amennyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.
Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.
Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.
- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?
- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.
- Mi élűn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: - Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget? Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: - Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?
Erre az idegen így felelt: - Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! - És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.
A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott.
Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál.
A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár kemény-szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.
De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.
Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan éne-kelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.
Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.
Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: - És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.
Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: - Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét.




2014. december 16., kedd

Téli napforduló közeleg... - 2014.december 21.





Téli napforduló , amikor a leghosszabb az éjszaka, a legnagyobb a külső világban a sötétség . 
Ekkor a legnagyobb a fényesség a belső világban. 
A Természet belekezd a téli, látszólag halott időszakába, de az Ember ekkor tudja véghezvinni a legnagyobb belső munkáit.
 Nem véletlen, hogy minden ősi nép emlékezetében él a Napforduló ünnepe, a Fény ünnepe.



Ha többet akarsz tudni, akkor kattints rá!





2014. december 13., szombat

Magyarnak lenni...Gondolatok...




A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot.

Kaszás Attila





Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Kosztolányi Dezső


Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember.

Széchenyi István


Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni magatartás!

Márai Sándor


Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője.

Wass Albert







Sajó Sándor

 Magyarnak lenni



Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefény? fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..
Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De dönt? harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-
Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...
De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...
  





( Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. – Budapest, 1933. február 2.) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.


Az elemi iskolát Ipolyságon, középiskolai tanulmányait a selmecbányai evangélikus líceumban végezte. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta, 1895-ben nyert tanári oklevelet. 1891-től a nyitrai polgári és középkereskedelmi iskolában, 1893-tól az újverbászi gimnáziumban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke c. lapot is szerkesztette. 1903 után Budapestre került. 1917-től 1930-ig a kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója volt. Ő volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára és a Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke is. 1917-ben tagja lett a Kisfaludy Társaságnak. 1930-ban vonult nyugalomba. A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben választotta levelező tagjává.)


Művei

Fiatal szívvel (versek, Bp., 1898)
Útközben (versek, Bp., 1904)
Zrínyi György házassága (történelmi vígjáték, bemutatta a Nemzeti Színház, 1907-ben)
Gordonka (versek, Bp., 1910)
Tegnaptól holnapig (versek, Bp., 1920)
Magyar versek (Bp., 1922)
Muzsikaszó (Bp., 1925)
Gyertyaláng (Bp., 1930)
Válogatott költeményei (Bp., 1937).
Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című többkötetes műben Hontmegye ismertetetése. ( WIKIPÉDIA)




2014. december 6., szombat

Elcsendesedve, várakozva...





Wass Albert

"Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet."









"Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt."






Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.

Pilinszky János


2014. december 2., kedd

Holodomor ( Éhhalál ) - Ukrajna...


Emlékezzünk!





„A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát  6,5-7 millió és 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A holodomor nevet kimondottan az ukránok által lakott területeket sújtó éhínségre használják.




A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat politikája volt. Emiatt a holodomort gyakran ukrán holokauszt néven is emlegetik,arra is utalva, hogy a szovjetek (illetve az orosz vezetés) azért idézte elő az eseményeket, hogy leszámoljon az ukrán néppel, illetve az ukrán parasztsággal mint politikai és társadalmi tényezővel.A történészek közt nincs arról egyetértés, hogy a holodomorhoz vezető politika kimeríti-e a genocídium jogi definícióját, de tíz ország már elismerte a holodomort népirtásnak. 2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.

2006-ban Ukrajna Holodomor emléknappá nyilvánította minden év novemberének negyedik szombatját.” ( Wikipédia )


Érdemes elolvasni ezt a könyvet!






 Arthur Koestler


„Láttam az 1932–1933-as éhínség pusztítását Ukrajnában: a rongyokba burkolt családok hordáit a vasútállomásokon, az asszonyokat, amint a fülke ablakához emelik éhező porontyaikat, akik pici lábaikkal, nagy sápadt fejükkel, felpuffadt hasukkal úgy néztek ki, mint spirituszos üvegből kiemelt embriók; az öregeket rongyos papucsokból kikandikáló, elfagyott lábujjakkal.
Azt mondták, hogy ezek mind kulákok, akik ellenálltak a kollektivizálásnak.”




 Arthur Koestler  A Sötétség délben  c. könyve (Darkness at Noon) 1940-ben, Angliában jelent meg először, de igazi sikerét a háború utáni Franciaországban érte el. A regény a sztálinizmus elleni megrendítő vádirat, mondanivalója Koestler a kommunista párttól való elszakadását és ideológiájának újjászületését tükrözi. Főhőse egy Rubasov nevű idealista bolsevik, aki a sztálini rémuralom áldozatává lesz. A történetet Koestler részben a saját börtönélményeire, részben a sztálini korszak kirakatpereire alapozta.











Hidvégi Igor 2008-ban, 
49 perces színes dokumentum filmet
  készített, 
Ukrajnai éhínség címmel.




Kattints rá!


http://www.hromada.hu



Kattints rá és nézd meg!





Kattints rá!






2014. december 1., hétfő

BUÉK!






Weöres Sándor

 Újévi köszöntő



Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.








Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!


Népköltés



Szerettem ezt a verset...



 Szép emlékek idézték fel bennem
 Francis Caeco versét.


Carco Francis

À Éliane

Il pleut – c’est merveilleux. Je t’aime.
Nous resterons à la maison :
Rien ne nous plaît plus que nous-mêmes
Par ce temps d’arrière-saison.

Il pleut. Les taxis vont et viennent.
On voit rouler les autobus
Et les remorqueurs sur la Seine
Font un bruit... qu’on ne s’entend plus !

C’est merveilleux : il pleut. J’écoute
La pluie dont le crépitement
Heurte la vitre goutte à goutte...
Et tu me souris tendrement.

Je t’aime. Oh ! ce bruit d’eau qui pleure,
Qui sanglote comme un adieu.
Tu vas me quitter tout à l’heure :
On dirait qu’il pleut dans tes yeux.






 És  a vers két fordításban magyarul:



Esik

Éliane-nak

Esik - de nagyszerű. Szeretlek.
Egész nap itthon kuksolunk:
Hisz nem tudunk mást kedvesebbnek
Így őszidőn, mint önmagunk.

Esik. Nézd, lenn a busz rohangál.
Amott tolongó taxisor.
Szavam sem értem már! A Szajnán
Tucatnyi vontató sipol.

De nagyszerű, esik. Hallom,
Az ablakon hogy toporog
A zápor száz aprócska talpon...
Milyen szelíd a mosolyod.

Szeretlek. Ó, a víz zúgása
Egy könnyes búcsú dallama.
Esik... s te is elhagysz nemsokára.
Mintha szemedből hullana.

Gergely Ágnes
fordítása






Eső 

Éliane-nak

Esik: ez nagyszerű! Imádlak.
Itthon maradunk, ugyebár:
egymással törődünk mi már csak,
mikor ily késő őszre jár.

Esik. Lenn a sok taxi jön-megy,
autóbusz imbolyog tovább,
s a Szajna uszályai bőgnek,
alig értjük egymás szavát.

Ez nagyszerű: esik. Fülelve
lesem, ahogy az ablakon
pattog a zápor, csepp a cseppre.
S te rám mosolyogsz biztatón.

Imádlak. Ó, hogy sír e csendes
csobogás: akár egy agyő!
Mindjárt elmégy, és mintha, kedves,
szemedben esnék az eső.

Rónay György
fordítása






Francis Carco (1886-1958)  francia szerző, született Nouméa-ban (Új-Kaledónia ). 
Költő,  regényíró, drámaíró. A párizsi bohémvilág könnyed és szellemes poétája. Valódi neve François Carcopino-Tusoli. A megszállás idején szép könyvet írt Párizsról : Nostalgie de Paris (1942) címmel. Több regénye magyarul is olvasható. Antikváriumban kaphatók, régi kiadásban.

 Kattints rá!




Francis Carco , a l'Homme traqué (Albin Michel) könyvéért a Francia Akadémia Grand Prix diját kapta 1922-ben. 
( Magyarul  „ A hurok” címmel jelent meg,  Harsányi Zsolt fordította ).










2014. november 26., szerda

Zsolnai Hédi évforduló...






November 29-én Zsolnai Hédi születésének 90.évfordulója lesz, december 19-én pedig halálának 10.évfordulója.

Emlékezzünk !





Már  egy alkalommal, 2010-ben,  megemlékeztem erről a tehetséges művészről. Fantasztikus hangját, előadás módját és dalait talán többen is szívesen hallgatják még ma is. 
Persze csak egy korosztályról beszélhetek csak! 
Sajnos, hogy alig , vagy inkább nem is esik szó róla a médiában. Helyette ott a sok silány.... Nem is tudom micsoda....De talán ez kell ma a közönség többségének...




Önéletrajzi könyve megjelent 1989-ben.
 Antikváriumokban kapható.
Johanna a kocsmában
( Kiadta a Magyar Világ Kiadó )





Színpadi szerepei

Bágya András-Szenes Iván: Őfelsége a sztár....Mademoiselle
Tardos Péter: Autóstop....Hédi
Az utca éneke
Romhányi József: Bolondos álattan
Eduardo De Filippo: Milliomos Nápoly....Assunta
Enőd Tamás: Ó-Breton legenda....Ifi asszony
Romhányi József: Piroska valamint a farkas....Nagymama
Durant: Barbara....Dolly
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban....Bébé
Kemény Egon: Fekete liliom....Paulette





Az alábbi oldalakon olvasgatsz róla!
 Csak kattints rá!







A Zsolnai Hédi által énekelt sanzonok, dalok zeneszövege itt megtalálható, némelyik rákattintással meghallgatható!


Kattints rá!