2010. február 25., csütörtök

És akkor hallgassuk Reményik Sándor üzenetét!



( Kormorán )



Reményik Sándor

Eredj, ha tudsz!

Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj…
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!
Még nem tudom:
Jut – e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok!

A kommunizmus Áldozatainak Emléknapja






A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A kommunizmus áldozatainak 10. alkalommal megrendezett emléknapjára február 25-én, csütörtökön , azaz ma, 14 órától kerül sor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. A nap témája: „A győztesekből vesztesek – vesztesekből győztesek” a Kárpát-medencei magyarokat sújtó kommunista diktatúrák: 1919–1989.
A világ történelmének legszörnyűbb diktatúrája áldozataira emlékezik Magyarország. Hazánk szovjet megszállása során 650 ezer férfit hurcoltak el a szovjet megsemmisítő táborokba.

A doni szénmedence bányáiba 120 ezer, zömmel német nevű honfitársainkat vitték a vonatok. Az idehaza koncepciós perekben elítéltek száma is túllépi a százezret, áldozataink száma összesen meghaladja a félmilliót.
Gyújtsunk gyertyát emlékükre!





A kommunista diktatúra évtizedeiben nemzedékek távoztak külföldre, az egész országot behálózták a lehallgató-rendszerek, elnyomatásban, lelki terrorban élt a társadalom többsége. A szovjet megszállást követően teljes kapacitással működött a recski halálgyár, az ÁVO-s kínzókamrákból származó, velőt rázó sikoltások rémületbe kergették a nagyobb városok népét. Mindenütt tombolt a terror, elég volt egy ártatlan elszólás, s már jött is a fekete autó.

A későbbi, úgymond puhább diktatúrában is folytatódott a másként gondolkodók elnémítása, családok, sőt egész generációk rokkantak bele a kommunizmus gondoskodásába. A padlássöprések, a kuláklisták, a kitelepítések áldozatai csak lassan mernek megszólalni, hiszen rájuk és utódaikra negyven éven keresztül rákényszerítették az elhallgatást, a befelé fordulást, a szájkosarat. ( hunhir.hu )
( „A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani,hogy azok soha nem ismétlődhetnek" - írta Milan Kundera cseh író. A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok nem véglegesek, a közelmúlt folyamatos viták tárgya. (1997-ben A kommunizmus fekete könyve címen jelent meg egy francia könyv, a hat szerző által jegyzett mű levéltári kutatások és becslések alapján 80-100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát.)
A világ számos pontján emlékművet állítottak a kommunizmus, illetve a totalitárius rendszerek áldozatainak, Prágától Budapesten át Washingtonig.

Talán ennek jegyében került vetítésre a minap, a Duna TV-ben, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmje:

Száműzöttek

Gyöngyössy Imre, Kabay Barna
(1991, játékfilm, színes, 99 perc)
Rendező: Gyöngyössy Imre, Kabay Barna
Társrendező: Petényi Katalin
Forgatókönyv: Petényi Katalin, Gyöngyössy Imre, Erlom Achvlediani
Operatőr: Jankura Péter

A volga németeket még Nagy Katalin cárnő telepítette be Oroszországba a XVII. században. 1941-ben azután más nemzetiségekhez hasonlóan Sztálin száműzte őket Szibériába, Kazahsztánba, a kínai határ mellé és máshova. Ezt a határozatot csak 1989-ben oldották fel, visszaadva a kitelepítettek mozgásszabadságát.
A film egy 75 éves parasztasszony, Mathilde Bock sorsát mutatja be. Mathildét, mint volga németet 1941-ben a kazah sztyeppére száműzték. 50 év szenvedése után két vágyát szeretné még teljesíteni. Meg akarja találni fiát, Stefant, akit 1953-ban veszített el, és családjával együtt vissza akar térni szülőfalujába a Volgához. Mathilda meghal, rokonai visszaköltöznek a szülőföldre, de ellenségesen fogadják őket.

A „Száműzöttek” orosz és német szereplői saját deportálásukat, saját sorsukat élték újra. A film kizárólag eredeti helyszíneken készült. A forgatócsoportnak sikerült eddig soha nem látott lágerekben, még a máig is működő hírhedett moldáviai börtönökben is dolgozni.

Díjak:

Setúbal FESTROIA Nemzetközi Filmfesztivál 1992: Rendezés díja
Montreal World Film Fesztivál 1991: Ökumenikus zsűri díja


Megrázó, maradandóan emlékezetes film volt számomra !!!


2010. február 19., péntek

Tavasz- csángóul








Duma -István András
csángó költő- Az én országom Moldova
c. verseskötetéből




Tavasz


Érzem tavasz izit nálunk a faluba
Hó virág már szépen jött az udvaramba
Udvaran túl az utcába kacagnak
Legények és szép virágak vigadnak

Mazag bennem minden él és szakik
Hagy gyönyaru szép világban mind égik
Madárak vigasztalyák a lelkemet
Gyönyaru gyep gigili a lelkemet

Minden hegyről meg indultak a vizek
Halálikból meg ebrettek a kövek
Hegyek zugnak erdóket ebreszteni
Állatakat az árnékban vigadni

Zeng a föld és a csillagok tapagatnak
Más világak földünk felé ragyagnak
Nagy öregek uira meg fijadnak
Harbáink húsvét előtt meg indulnak

Nem sakára el menünk látagatni
Rakanakhoz bőcsü napba imádni
Úr Istennek uiból s uiból köszönni
Hagy meg tudunk mái napig maradni

Jő szerelmem a zucán hezám felé
Zeng a szüvem zeng a lelkem idebé
Zengünk szakunk haladunk és maradunk
Ui világban s ui életben bóldaglunk.







( csángó viselet )

( Magyarázó: izit=izét, udvaramba = udvaromban , utcába= utcában , virágak = virágok, leányok, mazag= mozog, szakik = szökik, ugrándozik, hagy gyönyaru= hogy gyönyörű, mind égik = minden ég , lobog, madárak vigasztalyák = madarak vigasztalják), gigili = csiklandja, halálikbul= halálukból, meg ebrettek = megébredtek, állatakat az árnékban = állatokat az árnyékban, tapagatnak= simogatnak, ragyagnak = ragyognak, uira meg fijadnak = újra megfiatalodnak, harbáink = keresztalják, rakanakhaz = rokonokhoz, bőcsü napba imádni= bölcs napot imádni, napba nézni, a zucan hezám= az utcán hozzám, szüvem= szivem, idebé = idebent, zengünk szakunk== szökünk, ugrándozunk, bóldaglunk = boldogulunk )

2010. február 16., kedd

Itt a farsang áll a bál...

F A R S A N G !




Reviczky Gyula
Bál után


A mély gyönyörtől szédülök még,
Ragad a lázas képzelet.
Melletted űlök, czifra párok
Fel és alá keringenek.

A zene szól, de hangosabban
Dobog, majd megszakad szivem.
Szeretnék sírni, mint a gyermek,
A boldogságtul, azt hiszem.

Egy valczer édes áriáját
Lágyan merengve hallgatom;
De édesebb minden zenénél
A mosoly édes ajkadon.

S ha szólsz, óh, mennyei hatalmak!
Eszemet bontja meg e szó.
Én nem tudom, szférák zenéje
Lehet-e ilyen megható?

Honnan jövél? hol van hazád?... tán
A mennyből szálltál ide le?...
Ah, ép' most kér föl egy fajankó!
S keringesz fel s alá vele.




Dsida Jenő
Február
A farsang dícsérete

Egy sarkon, hol a lámpa fénye halvány,
egymásra torlik két fura menet,
megállnak és hosszú farkasszemet
néznek, zászlójukat kissé lehajtván.

Az egyik bűnt sirat és bűnt temet,
gyertyásan, zsolozsmával mind az ajkán,
a másik csapat maskarába varrt fán
ördögfejet visz, táncol és nevet.

Vezérük, kit már lángos kárhozat nyal,
bűnbánon látja angyalok karát
s szemét lehúnyja méla áhitattal;

míg a zarándokfő, egy véri barát,
szíve mélyén, mely zárva hét lakattal,
idézi antik istenek nyarát.




2010. február 11., csütörtök

A három nagy !!!!!

Hallgassuk őket !

Paco de Lucia, John McLaughlin, Al Di Meola





Azt hiszem, ehhez nem kell szó, csak fül és szív!


2010. február 10., szerda

Valentin napja közeledik


















Íme egy szép szonett :


(W. Shakespeare )



Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él,

mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

csupa fény és boldogság büszke elmém,

majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném,

majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt,

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört,

csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.





És egy szép dal.








2010. február 8., hétfő

Néhány magyar film....

A Duna TV jóvoltából a magyar film napjai sorozatban a múlt héten több magyar filmet megnéztem. Némi csalódással.

2006-ban készült a Friss levegő ( Kocsis Ágnes filmje ).
Mondanivalója van, jók a szereplők, de nekem nem tetszett a film.
Egy idő után csak ismételte önmagát. Nem igazán tudtam élvezni.

Aztán jött a volt állami gondozott növendék ( utógondozott ) története, aki keresi a múltját, önmagát.

Halálosan unalmas volt számomra. (Bogdán Árpád filmje : Boldog új élet c. film 2007 ) Nem tetszett. Pedig izgalmas téma.



És akkor jött az

Alena utazása
Magyar filmetűd (2008) (15')

Ujj Mészáros Károly rendezte, amely egyszerre dolgozza fel a délszláv háború borzalmait és egy halálos betegség következményeit, az emberi kapcsolatokra, konkrétan apa-fiú, férj-feleség viszonyokra koncentrálva, kitűnő színészi alakításokkal.
forgatókönyvíró: Ujj Mészáros Károly
Szép és megrázó a filmetűd!



Iszka utazása ( 2007 )
rendező: Bollók Csaba
operatőr: Gózon Francisco

A kamaszkorú amatőr főszereplő, Varga Mária senkit sem hagy megérintetlenül. Amikor hallgat , tekintete közlékeny, számunkra elképzelhetetlenül nehéz sorsa közben is ég benne valami erős és tiszta fény. A film egy igen-igen kemény világról szól: Iszka, a Déli Kárpátok bányavidékén ( Zsil-völgye) az utcán nő fel, viszontagságos gyerekkora után idő előtti felnőtté érik, feketekereskedők hálójába kerül, miközben kalandos utazása során eljut a Fekete-tengerig.
Szívszaggató a film minden képe!


Számomra nagy élmény volt a
Tízezer nap ! ( régi film!)
fekete-fehér, magyar filmdráma, 103 perc, 1967
rendező: Kósa Ferenc
forgatókönyvíró: Gyöngyössy Imre, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc
zeneszerző: Szöllősy András
operatőr: Sára Sándor
szereplő(k):
Kozák András (ifj. Széles István)
Molnár Tibor (Széles István)
Görbe János (Sándor)
Bürös Gyöngyi (Juli)
Koltai János (Bánó Fülöp)
Rajz János (Balogh)


A film a Széles család történetén keresztül ábrázolja a magyar parasztság sorsát. Megelevenedik a múlt: a kiszolgáltatottság, megalázottság, kemény küzdelem a betevő falatért, nélkülözéssel, csapásokkal teli házasság. A felszabadulást követő időszakból az ifjú Széles történetén keresztül felidézi a beilleszkedést az új körülményekbe, az ötvenes évek politikai hibáinak következményeit, a forradalmi idők okozta válságot. Az egész krónikán át végighúzódik az a mély barátság, amely Szélest Bánó Fülöphöz, a hajdani szegényparasztból lett pártfunkcionáriushoz fűzi. Ha nézeteltérések vannak is közöttük, barátságukat megpecsételi sorsközösségük. A felnövekvő új nemzedék állásfoglalása, a múlt hibáinak, a szülők szemléleti fogyatékosságainak helyes értékelésére való törekvés- Széles ifjúvá serdült fiának gondolkodásmódjában jut kifejezésre.
Díjak és jelölések:
Cannes (1967) - Legjobb rendező: Kósa Ferenc
Cannes (1967) - Arany Pálma jelölés: Kósa Ferenc

Számomra magyar ballada a magyar parasztság sorsáról....
Lehetne a filmet tovább folytatni....Újabb történetekkel...

Kritikák a filmről:

...... Amiben ez a film – a kritika elismerő megállapítása szerint – valami egészen új, megdöbbentően bátor kezdeményezést jelent, az a lírai filmdráma megteremtésének kísérlete. Mindez csak jól összehangolt munka eredménye lehetett, amelyben az egységes rendezői koncepciót egyaránt szolgálta a Kósa–Csoóri–Gyöngyössy-szöveg és Sára Sándor képi költészete. Akik látták a filmet és megszerették, úgy gondolom, teljesen egyetérthetnek Gyurkó László találó megállapításával: „… ahogy Bartók nem a népdalra építette zenéjét, hanem a népdalt építette bele művészetébe, Kósa is anyagnak tekinti a „natur" szereplőket, „natur" dialógusokat. Igen a módszer valóban bartóki. Mit kívánjunk hozzá a fiatal és tehetséges rendezőnek? A kortársak nagyobb és tömegesebb megértését, mint amiben példaképe életében részesült. Erre a tömegesebb megértésre egyébként – úgy érezzük – a magyar filmművészet egésze is rászolgált.
(U. Sz.)

TÍZEZER NAP

Rendezte: Kósa Ferenc
Forgatókönyvíró: Gyöngyössy Imre, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc.
Operatőr: Sára Sándor
Díszlet: Romvári József
Zene: Szöllősy András
Főszereplők: Molnár Tibor, Bűrös Györgyi, Kozák András, Koltai János, Siménfalvi Ida, Rajz János, Siménfalvi Sándor, Görbe János, Nagy Anna, Káldi Nóra, Sallay Kornélia.
Készült: 1965-ben.
RENDEZŐ: KÓSA FERENC


1962-ben végezte a főiskola filmrendezői tanszakát. Már az utolsó évben komoly feladathoz jutott. „mikor ötödéves lettem – vallja magáról –, a főiskola történetében először nekem nyílt arra lehetőség, hogy önálló játékfilmmel diplomázzak. Ez volt a Tízezer nap. Attól, hogy vele kezdtem foglalkozni, minden más mellékessé vált az életemben. Ez a film lett a barátom és az ellenfelem, a családom, a hitem, a félelmem és a szerelmem is…" Amikor elkészült a film, nem sok megértésre talált. Kósa már-már otthagyta a pályát, de filmjébe vetett hite mégis erősebb volt. A Tízezer nap végül is eljutott Cannes-ba és az 1967-es nemzetközi filmfesztiválon a legjobb rendezés díját nyerte, világszerte feltűnést keltett, sikert aratott. Öngyilkosság c. József Attila-motívumból épülő rövid játékfilmje 1968-ban Tours-ban, a rövidfilmek fesztiválján a filmkritikusok díját nyerte. Szlovák–román–magyar együttműködéssel készítette Dózsa Györgyről szóló nagyszabású filmjét, az Ítélet-et, mely az 1970-es pécsi játékfilmszemlén a közönség díját nyerte.
(U.Sz.)
TÍZEZER NAP
(Kritikai tükör)
A történet – inkább dráma – egy harminc éves időszak tragikus epopeiája: tízezer lángoló nap. A film témája: a magyar föld, mindazzal a szenvedéssel együtt, amit ez jelentett azelőtt, a forradalom alatt és előtt. Tudjuk, hogy a vidék és az ott élő emberek a magyar filmművészet kedves témája. Kósa Ferenc művészetén erősen érződik Bartók Béla… Az elnyomás és sötétség korszakában, mikor még kapát érintettek az újszülött homlokához, és az éppen formálódó új világban játszódik a cselekmény.
A film szereplői Gorkij hőseinek mértékével mérhetők: nem lírai hősök. De meleg, élő, érdes emberek. Ez is egy új formákat kereső film. A csodálatosan megkomponált képek nyugalma ellentétben van a szenvedélyek és szenvedések bemutatására szolgáló képsorok tömött interieurjével – Sára Sándor főoperatőr munkája.

A Tízezer nap nagy film.



(L'Humanité, április 29. Párizs.)
Ez a film a legtisztábbak közül való, ez az, amelyik tudtunkon kívül tanít és énekel még a fagy csöndjében is.
A vásznon néha kitágul, végtelen lesz, az operatőr, Sára Sándor művészetének segítségével. De amit megnyit előttünk a sápadt, néha fekete horizont, melyen majdnem szünet nélkül végigsüvít a szél: az nem egy nép részletes portréja, ez a történelem, a sorsának lényege, melyen keresztül néhány paraszt, egy tanya, és három generáció érleli napjait. És ebben a realista hőskölteményben, ahol a parasztok majd eszüket vesztik a csodálkozástól, amikor egy szép reggel arra ébrednek, hogy megszabadultak a szolgaságtól – közel harminc évre van szükségünk, hogy fölfedezzük: kétségtelen, drámákon és keserűségeken túl ott van a forradalom minden szóban, minden mozdulatban. Ezek a parasztok költők, akik megváltoznak, mint maga a föld is, hogy igazi költőkké váljanak.
(La Patriote – Cannes 1967. ápr. 29.)

Inkább ballada, mint krónika ez a film, folyamatos tablókat mutat, amelyek közül egyik-másik nagyon, plasztikusan szép, inkább színházba vagy operába való. A szálak nem annyira egymáshoz kötődnek, mint inkább a főhős, az öreg paraszt asszociációihoz. Ez olyan személyes hangot kölcsönöz a műnek, hogy az alkotó szabadon mozoghat az egyén és a közösség előtt, az intim beállításokról a tömegjelenetekre. Ezek különben csodálatosak, talán a legjobban megkomponált részei a filmnek. Mindenképpen a legfrappánsabbak, mint pl. a munkások lassú, csöndes felvonulása.
(Le Monde 1967. ápr. 30.–máj. 2. – Párizs.)

A Tízezer nap becsületes, szilárd és szomorú mű. Semmit sem rejt el a közeli, keserű múlt ellentéteiből és nem akar mindenáron meggyőzni az ismeretlen jövő jóságáról.
Kósa Ferenc rendező kivételes képi tulajdonságokkal rendelkezik: az aratás hónapjai, a téli időszak, a munka és az ünnep napjait ünnepélyes ütemben adja vissza.
A közömbös, ellenséges, vagy ajándékait gazdagon osztogató természet és a parasztok komor fáradozása közti ellentét a Tízezer nap-ban, az abszolút tökély perceit villantja fel.
(Il Giorno, 1967. április 29. – Róma.)

Túl a realizmuson, mely úgy töri szét az időt, mint ahogy levágunk egy szelet kenyeret. Kósa Ferenc megosztotta filmjét mindattól, ami számára nem tűnik életbevágónak. Felemeli a hangot, képekben koncentrálja az ellentétes érzelmeket. Erőszakkal töröl sorokat, hogy eljusson a beszédnek egy bizonyos ünnepélyességéhez, amely figyelemre késztet bennünket, majd még csodálatra is. Ez a föld beszéde és mindazoké, akik a földet szolgálják, alázatos és büszke beszéd, mely igen közel hozza a valódi igazságot.
(Télérama, 1967. december 24. – Párizs.)

A találékonyság szabad szelleme elsősorban a képekhez való viszonyában mutatkozik meg Kósa Ferencnél. A Tízezer napban a kép nem ábrázolás, nem reprodukció, mint például abban a kifejezésben „képeskönyv", inkább olyan, mint egy cselekvés, mint cselekvés az emlékezetben, mint felvételek a tényekről, a szöveg varázslatos szépsége fogja kézen a képet, mintegy kézbe veszi a képet, ez a csodálatos szépségű szöveg, melyet egy csodálatos szépségű hang mond el, szívéhez szorítja a képet, felemeli, elviszi, majd a kellő pillanatban eltávolítja, annyira sikeresen, hogy a film minden pillanatában úgy érezzük, hogy mi magunk mozdulunk ki helyünkről.
Ezzel a hatalmas alkotással kapcsolatban nincsen kedvünk részletekbe belemenni, bárha a részletek egyenként elbűvölőek. A Tízezer nap egyike a filmtörténet óriásainak.
(Le nouvel Observateur, 1967. május. – Párizs.)

És végül a
Mázli c. film ( 2008 )
Keményffy Tamás első nagyjáték filmje kicsit olyan kusturicás film, azt hiszem. A sírva vigadós vígjáték mögött, ott van a magyar néplélek. Érezhetően szeretettel figurázza ki őket a rendező. A történet szerint egy kis falu, az osztrák-magyar határon fekvő Ógyarmat lakói véletlenül megfúrják a legnagyobb osztrák kőolajipari társaság készáruvezetékét, és az ott feltörő, kiváló minőségű gázolajat áfás számla nélkül adják tovább a dízel magas ára miatt oda zarándokoló, kispályás üzemanyag-turistáktól a nagytételben vásárló nagyvállalkozókig mindenkinek, aki vevő rá. Igényes film , néhány apróbb, gyengébb jelenettel, gyenge szerelemi történettel ugyan, de mindettől függetlenül egy vidám estét kaptam, jól szórakoztam.

Szereplők:
Lukáts Andor, Gyuricza Miklós, Kapásy Miklós, Tóth Károly, Lázár Kati, Kerekes Vica, Lorant Deutsch, Kiss Jenö, Monori Lili

Hogy a moziban kapkodva keresném majd a magyar filmeket, azért azt nem mondanám!

Számomra az igazi nagy magyar filmek még mindig nem készültek el.
Teszem azt, mint egy Makk , egy Fábry egy Ranódy rendezte film... és még akad pár név, de nem sorolom...

A színészekről már nem is beszélve!

Persze az is lehet, hogy csak én vagyok így ezzel....

2010. február 3., szerda

Csoóri Sándor 80 éves !!!!






ANYÁM SZAVAI

Köszönjük neked fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.

Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkü hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.

Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket --
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.

Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom -- igen, a köhögésedet,
de a fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.

Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilus tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.

( Csoóri Sándor )

Chris Rea zenéje


Holnap Chris Rea koncert a Budapest Sportarénában!



Chris Rea különleges egyéni zenei világába a pop- latin- és soft rock is remekül elfér egymás mellett, és akkor nem is szóltunk még a blues gyökerekről, ami egyre jobban tör előre. Az egyszerű gesztusok és a szűk szavak mestere a mainstream és az aktuális trendeket ötvözi saját egyéni stílusával. A „csodálatos szerző és brilliáns blues énekes” karrierje kezdete őta kapja a pozitív visszajelzéseket; a kritikusok és rajongók még a 80as évek elején figyletek fel rá, majd hamar learatta a nemzetközi babérokat is a „Shamrock Diaries”, „Dancing with Strangers” és a kiváló „Road to Hell”-el. A „King of Beach”-el Chris Rea áttért a finomított, elegáns rock stílusra, amit az „Auberge”, a „God’s Great Banana Skin” és az „Spresso Logic” is tükröz. Az utolsó 2 CD a „Stony Road” és a „The Blue Jukebox” újabb fordulópontot jelentett az életében.

Amilyen nyugodt a színpadon, annyira tökéletes mestere hangszerének és feltűnő hangjának. Koncertjein Rea soha nem a külsőségekre, a poénokra helyezi a hangsúlyt, nem használ speciális effekteket a show-k alatt, ellenben mindig is nagyra becsülte – és becsüli - az élő fellépéseket, hiszen így azonnal és közvetlenül tudja érzékelni a közönség reakcióit. A média a művész „élő” fellépéseit „a blues rock egyik legnagyszerűbb pillanatai”-ként jellemzi.

A páratlan tehetséges slide gitáros az erőt és az inspirációt mindig is a magánéletéből merítette. A félig ír, félig olasz származású Rea sosem vett részt balhékban mindig is harmonikus családi életet élt. Mindezek mellett zenész, aki felismerte a felületes hírnév és a tartós siker közti- valamint az arc nélküli szállító szalagok személytelensége és az egyéni kifejezés közti különbséget. ( kultúrinfo.hu)



2010. február 2., kedd

Emlékezés Anton Pavlovics Csehovra





Csehov emlékest volt a Duna Televízióban az elmúlt hétvégén. Születésének 150. évfordulója alkalmából.

Nagy örömömre!


Dokumentumfilmjükkel a 150 éve született nagy orosz drámaíró életét mutatták be, bejárva az eredeti helyszíneket, felidézve a moszkvai éveket, az orvosi egyetemi tanulmányait, és a színházakat, melyekben Csehov művei oly sok sikeres előadást éltek meg és élnek meg napjainkban is. Ellátogattak melihovói birtokára, ahol hat évig élt, és ahol olyan elbeszélései születtek, mint a Szomszédok, A léha asszony, a Gyilkosság, a Parasztok és a 6-os számú kórterem. A birtok ma is ugyanabban az érintetlen formában van, ahogy annak idején volt. Aki végigsétál a nyírfák között és belép a faházba, ahol a Sirályt megszületett, azt érzi, megáll vele az idő…
Megtekintették Moszkvában a dolgozó-és hálószobáját. Itt volt vendégségben nála többek közt Csjkovszkij, Levitan és Nyemirovics-Dancsenko. Voltak a Kereszt Felmagasztalása Templomban, ahol Olga Kniper és Csehov esküvője volt 1901-ben, majd a Novogyevicsi temetőben, ahol Csehov nyugszik.

Szerkesztő: Mészáros Katalin
Operatőr-rendező: Komár István


Beszélgettek Mihalkovval, aki megalkotta az Etüdök gépzongorára c. filmet. ( szombaton este lehetett látni)

Nyikita Mihalkov Csehov műveinek motívumai nyomán készített filmet. A film nagy része Csehov fiatalkori, befejezetlen színművére, a Platonovra épül, de emellett számos novella, ismert Csehov-írás alakjaira, hangulatára érezhet, ismerhet rá a néző. Fülledt nyári napon játszódik Mihalkov filmje, Vojnyicevék birtokán, ahová lassan megérkezik a zajos, vidám vendégsereg. Kínos robajjal szakadnak ki a köznapi fecsegés semmitmondó szavai, s hullanak alá a semmibe. A csönd beszél a filmen, s az emberek fecsegéssel próbálják túlharsogni. Beszédük, megannyi ostoba tréfájuk azonban állandóan megfeneklik. A fecsegés, a tréfa mögött az emberi viszonyok, ambíciók, szerelmek és tragédiák finom szövésű hálója válik láthatóvá. A szereplők életének az a belső, igazi tartalma, amelyet Nyemirovics Dancsenko találóan nevezett a Csehov-drámák "víz alatti áramlásának", már elveszett, eltűnt. Platonov kimondja a kimondhatatlant: a "szép és tiszta élet" végleges elvesztését, hazug életük teljes reménytelenségét. "Aki egyetlen egyszer, a legkisebb ügyben is árulást követ el önmagával szemben - kiáltja -, az soha nem tud kikecmeregni az árulások hálójából... Most már biztosan tudom: elég egyszer elárulni azt, akit szeretünk, és többé nem szabadulhatunk a hazugságok láncolatától."



Csehov szerelmei ( levéljáték 2006 )

Ne mutassa meg a leveleimet senkinek”- kérleli egyik szerelmét a magánéleti titkait mindig is szemérmesen őrző Anton Pavlovics. És íme, most egy „távoli országban” mi hallgatjuk az egyetlen néma szempárnak szánt szavakat. Semmi nem menti tettünket – talán csak az a legyűrhetetlen kíváncsiság, hogy vajon milyen lehetett, hogyan szerethetett, vágyódhatott, menekülhetett az a férfi aki a Sirályt, a Ványa bácsit, a Három nővért írta. Az Új Színház előadása kizárólag eredeti szövegekre, többnyire új, magyarul eddig ismeretlen levelekre épül.
Szereplők voltak: Györgyi Anna és Kulka János - Rendezte Kiss Csaba

Színházi közvetítés volt felvételről !
Kár, hogy szombaton a kora délutáni órákban adták, mert biztosan kevesen nézték!


Igaz, azóta már többször „ leporolták „ a művet. pl. nagyon jó előadás volt az egykori Ascher Tamás rendezése a Katona József Színházban, vagy a nemrégen Budapesten játszott kolozsvári Színház előadása.

Mindenesetre jó, hogy van egy Duna TV!
Egy TV, amely őrzi az értékeket!



Röviden Csehovról
Csehov, Anton Pavlovics
(1860-1904)
Orosz elbeszélő, drámaíró
1860. január 29-én született Taganrogban, az Azovi-tenger mellett fekvő kisvárosban.

Világirodalmi arcképcsarnok

Szigorú és konzervatív nevelést kapott apjától, aki mint vegyeskereskedő 1876-ban Moszkvába szökik hitelezői elől. Csehov azonban csak gimnáziumi tanulmányainak befejezése után követi őt Moszkvába, ahol felvételt nyer az egyetem orvosi karára. Ebben az időszakban jelennek meg első rövid humoreszkjei, majdszatirikus csinovnyik-novellái, s 1887-ben színre viszik Ivanov című darabját is. A Novoje Vremja nevű konzervatív lap belső munkatársaként anyagilag mind függetlenebbé válik, s így az irodalom művelése folyamatosan háttérbe szoríthatja orvosi tevékenységét. Sorra jelennek meg a századvég hangulatával átitatott novellái, hírt adván az ember elmagányosulásáról, a céltalanságba fulladó kiüresedett életről (Bánat, Fájdalom, Jonics, A kutyás hölgy), hogy aztán művészete az emberi otthontalanságból, kiszolgáltatottságból, a mozdulatlanná dermedt életből, az elvágyódásból és álmodozásból szőtt drámáiban teljesedjék ki (Sirály, Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert). Szahalin szigetén, a fegyenctelepen tett látogatásának eredménye az útirajz (Szahalin), amely megdöbbentő erővel tárja föl a társadalmi önkénynek és az emberi kiszolgáltatottságnak a különféle formáit, s amelynek nyomán a kormányzat valamelyest emberibbé teszi a telepesek életfeltételeit.
Életének utolsó esztendeiben egyre inkább elhatalmasodik rajta tüdőbetegsége. Vidékre költözik, majd birtokait eladva, Jaltába. Nyugati utazásokra is indul, hogy kúrálja magát, de csak a betegség tünetei enyhülnek. Egészsége már nem tér vissza. 1891-ben feleségül veszi a színésznő Olga Knippert, ám három év múlva, sikereinek csúcsán, 1904. július 15-én, a németországi Badenweilerben, ahová gyógyulást vágyva utazott, éri a halál.
Csehov elbeszélései rövidek a hagyományos elbeszélési formákhoz képest, de tökéletes összhangban állnak a téma- és hősválasztással. Az első látásra jelentéktelen, nevetséges hétköznapi apróságokkal, a mindennapok emberének (posta-tisztviselő, felcser, kocsis, sekrestyés, mérnök, professzor, művész stb.) eseteivel. Az életnek ezekből az apró mozzanataiból rakja ki s teremti meg Csehov a maga Oroszország-képét. A különféle társadalmi helyzetű hősök „beemelése” a novellák világába nemcsak a csehovi gondolkodás demokratikus elvi alapjairól ad hírt, hanem művészi hitvallásáról is, amely szerint minden egyes emberi sors, a legegyszerűbb is, az élet egészébe enged bepillantást, s hogy arra fény nem kizárólag csak a magasztos hősök, kifürkészhetetlen jellemek és tragikus kérdésfelvetések nyomán hullhat.
A hős- és témaválasztás, a szerzői beszéd visszaszorulása azt az érzést kelti, hogy novelláiban maga az élet szólal meg közvetítés nélkül, azaz hogy nincs határ az élet prózaisága és a költészet között.
Csehov elbeszélései, a hagyományos novellától eltérően, jeleneteknek látszanak, melyekben a párbeszédek és a hősök fejtegetései a cselekményt háttérbe szorítják. A szerzői szöveg visszaszorul: a téma, a helyzet a hős szavában vagy tettében bomlik ki, a szerző visszavonul, elrejtőzik, nem értékel, hiszen az eset önmagáért beszél. Az alaki szó az, amelyben a hős belső világa, lelkének mozgása föltárul, s nem a szerzői, aki megtartóztatja magát a lélektani fejtegetésektől. Ez adja a csehovi elbeszélésmód személytelenségét.
A csinovnyik-novellákban Csehov a hős komikus viselkedése mögött a groteszk léthelyzetre, az élet általános feltételeire tapint rá, mivel a kisember válaszadása egy adott szituációban túlnő a konkrét egyedi eseten, de amivel lecsupaszodik lelki világának eltorzultsága is mint következmény. Ha a csinovnyik-novella hőse nem képes felismerni saját életének torzulását, könyörtelenül megjelenik a csehovi groteszk (A csinovnyik halála), ha sejtése van róla, akkor az elégikus tónus uralkodik el a novellán (Bánat).
A komikus-groteszk novellák hőse a már-már elembertelenedett kistisztviselő, aki önmagával, önnön tudatával már képtelen erkölcsi konfliktusba kerülni: „a tükröt” már nem ismeri. Megalázottságának és jelentéktelenségének tudata, mely a létviszonyok rombolásának is következménye, a személyiség végletes beszűküléséhez, az emberi méltóságtudat tökéletes hiányához vezetett. A csinovnyik-mentalitás, a rang föltétlen és kizárólagos tisztelete, az örökös alávetettség már-már elnyeli az embert. Ezért van az, hogy a személyes magánemberi kapcsolatokban, melyeket véletlen találkozások és esetek teremtenek meg, e hősök nem tudnak emberként, csak csinovnyikként viselkedni. A köznapi helyzeteket is hatalmi szituációként élik meg. A Sovány megalázkodik régi iskolatársa előtt, amikor megtudja annak hivatali besorolását. Az iskolatárs értetlenkedése mögött az lapul meg, hogy a kishivatalnoki szolgálatkész megalázkodás mint egzisztenciális kényszerűség olyannyira beleivódott a csinovnyik önértékelésébe, hogy annak nem egyszerűen megfelelni akar, hanem a tökély szintjén akar megfelelni, ami pedig nem más mint megalázkodó túlteljesítés (A kövér és a sovány). A Prisibejev altiszt című novella hőse nyugdíjazása után sem szakad el életstílusától. Cservjakov örökös bocsánatkérése mögött ismét csak állandó egzisztenciális rettegése lelhető föl, amikor a hétköznapi, az emberi társadalmi pozíciójával semmilyen összefüggésben nem álló szituációban is tipikusan hivatalnoki módon cselekszik. Azaz nem az ember és ember közötti kapcsolat mindennapos szabálya, hanem a hivatalnok - felettes viszony normája szerint cselekszik (A csinovnyik halála). A csehovi groteszk azon alapul, hogy a hős a magánemberi, egyedi, hivatalon túli, atipikus szituációban is tipikusan viselkedik.
A terjedelmesebb Csehov-novellák (A 6-os számú kórterem) a századvégi orosz értelmiséget formálják meg, aki sem a szabadságeszméknek, sem a hétköznapoknak nem tudott hősévé válni. A börtön és a kórház intézménye, melyekben a cselekmény zajlik, szimbólumértékű: az erőtlen, beteg és valóságidegen gondolatok következményeit fedik le az ellehetetlenült, kegyetlen és beketrecezett orosz életben. Az önkény (Nyikita, az őr) elől nem menekedhet sem az életet szerető Gromov, a tanár, mert az élet csak szabadságban élet, sem az erőszakot „bölcs” szükségszerűséggel fogadó Ragin, az orvos, akinek tolsztoji gyökerű illúziói hamarosan szertefoszlanak, megtapasztalván saját sorsán a nyers valóság embertelenségét. Az erőszak végrehajtójává süllyedt kisember (Nyikita) lábai előtt áldozatok hevernek.
A csinovnyik-novellák után elégikus hangulatot árasztanak Csehovnak azok a művei, melyekben a hős fölismerni véli, hogy saját lelke is deformálódott az orosz létviszonyok miatt. A bűntudat és a belenyugvás képtelensége készteti arra a részeges esztergályost, hogy halott feleségéhez mint élőhöz beszéljen (Fájdalom). A fájdalom megoszthatatlansága szólal meg a kocsis panaszszavában, aki kínjait végig se mondhatja utasainak részvétlen közönye miatt (Bánat). A hiábavalóság érzetét megélő gyökértelen és távlatok nélküli hősöket a magányosság börtöne szigeteli el a többiekétől a hiteles emberi kapcsolatok legcsekélyebb reménye nélkül (Unalmas történet, A mezzaninos ház, Az irodalomtanár, A pöszmétebokor).
A 90-es évek kezdetén a novellák rövidsége, a jelenetszerűség s a líraiság, mely a szöveg mögött, „a víz alatt áramlik” természetszerűleg kezdi terelgetni Csehov érdeklődését a dráma felé. „Mindaz, ami a színpadon végbemegy, legyen ugyanolyan bonyolult és egyszersmind egyszerű is, mint az életben. Ha például a színpadon ebédelnek, akkor csak ebédelnek, de közben éppen megteremtődik a boldogságuk, vagy az életük éppen tönkremegy.” (Csehov)
Csehov színpadi műveiben a nyílt összeütközések helyett a szereplők belső világában zajlanak a konfliktusok. A darabok eseménytelensége, látszólagos mozdulatlansága alatt a cselekvésképtelen hősök érzelmi-lelki-szellemi hullámzása zajlik, „víz alatti áramlásként” „Az életben az emberek nem lövik agyon és nem akasztják fel magukat minden pillanatban, nem lesznek szerelmesek és nem mondanak örökké bölcseket. Idejük nagy részét evéssel, ivással, nők vagy férfiak utáni hajkurászással és ostoba fecsegéssel töltik. Ezért ezt kell bemutatni a színpadon. Olyan darabot kell írni, melyben az emberek nem azért jönnek, mennek, ebédelnek, időjárásról beszélgetnek vagy kártyáznak, mert a szerző úgy akarja, hanem mert ilyen az élet. A színpadi életnek is ilyennek kell lennie.” (Csehov) S bár minden „fontos” mozzanat a felvonások között és a színfalak mögött történik, a drámai lüktetés nem hiányzik, csak láthatatlan, „mert az ember magával az élettel jut mély, megfoghatatlan ellentétbe, s ez a konfliktus felfokozza mind tehetetlensége tudatát, mind álmai poézisét. Ily módon a csehovi dráma a hétköznapok költészete és tiltakozás a hétköznapiság ellen, szimbólumokkal átvilágított lírai naturalizmus.” (Török Endre) A naturalista szint a hétköznapi eseménytelenség bemutatása; a jelképes szint jelezheti a szereplők által vágyott értékek világát, értelmezheti a szereplők törekvéseit, a konfliktusokat, jelképbe sűrítheti a naturalista szintet. „Csupa grácia, légiesség; a jelképes mozzanatok, a Sirály bűvös tava a megsebzett sirállyal, a Ványa bácsi éjjeli vihara, a Három nővér fehér nyírfái, a Cseresznyéskert roppant virágerdeje a dolgok belső értelme felé visznek: a drámákban megfogalmazott élethelyzetek megemelő erejük révén válnak az ember léthelyzetévé.” (Török Endre)
Darabjaiban nincsenek rezonőrök, utolsó műveiben pedig főszereplők sem: vidéki középosztálybeli figurák csoportképét látjuk, akik a körülmények és saját gyenge akaratuk miatt képtelenek céljaik megvalósítására „konfliktus nélküli konfliktusaikban”; a legfontosabbá így a meg nem történtek válnak számukra. Nincsenek sem igazán pozitív hősök, sem - a Három nővér Natasáján kívül -valódi gazemberek. „Ezek az alakok szinte párhuzamosan élnek, mindegyik annyira el van foglalva a maga boldogtalanságával, hogy észre sem veszi, hogy a másik boldogtalanságának ő az oka. Az élet Csehov szerint nemcsak szenvedés, hanem könyörtelenség is, a szenvedő ember éppoly kegyetlen másokkal, mint önmagával szemben, s így minden szenvedés mások sorozatos szenvedéseit idézi elő.” (Schöpflin Aladár)
Csehov műveiben a kommunikáció, a dialogizálás nem feltétlenül a kapcsolatteremtést szolgálja: az emberek - saját, egyéni gondjaikkal magukba zárkózottan -elbeszélgetnek egymás mellett; „a szavakat társaságban mondják ki, de ezek a szavak magányossá teszik azt, aki kimondja őket” (Peter Szondi). „... az emberek többnyire másról beszélnek, csak ritkán arról, amiről épp szó van. Különféle okokból, szeméremből, konvencióból, hazugságból. A színházi tolvajnyelv ”fedett dialógusnak„ nevezi ezt a csehovi találmányt, melyre korántsem az eredetieskedés, a mindenáron újat keresés vezette rá az írót: a modern élet ábrázolásának realizmusa követelte meg.” (Karinthy Ferenc)
Csehov a belső élet kríziseit jeleníti meg, teszi érzékileg felfoghatóvá. „Alakjai olyan atmoszférában mozognak, mely érzékenyen reagál az intonáció legcsekélyebb változásaira is. Szavaik és gesztusaik mintha mágneses mezőn haladnának át: a pszichológiai erők bonyolult megzavarodását és átrendeződését váltják ki. Ezt a fajta drámát nagyon nehéz színpadra állítani, mert előadási eszközei nagyon közel állnak a zenéhez. A csehovi dialógus beszédhangra írott partitúra. Hol felgyorsul, hol lelassul, és a hang magassága gyakran éppoly jelentőséggel rendelkezik, mint a szöveg explicit értelme. Ezen felül a cselekmény is polifon felépítésű. Egyidőben többféle különálló cselekmény és tudati szint szólal meg.” (George Steiner)
Egyfelvonásosok és vázlatosabb többfelvonásos kísérlet (Platonov, 1881) után első egész estés műve az Ivanov (1887); ebben már az a társadalmi réteg jelenik meg, mely utolsó négy nagy darabjában is: a vidéki földbirtokos nemesség. A címszereplő, aki nem lát kiút-lehetőséget saját életének sivárságából, agyonlövi magát: „Kettétörtem! Harmincesztendős fejjel már öreg vagyok, házikabátot vettem fel. Nehéz fejjel, lusta lélekkel, fáradtan, letörten, lerongyoltan, hit nélkül, cél nélkül, mint az árnyék tengődöm az emberek között és nem tudom, ki vagyok, miért élek, mit akarok?”
A Sirály nyitotta meg a nagy Csehov-drámák sorát. Az 1896-os pétervári ősbemutató „szörnyű sikertelenséggel” zárult, de a moszkvai Művész Színház társulata, amely „fellázadt a régi játékstílus, a teatralitás, a hazug pátosz, a deklamáció, a mesterkéltség, a sztárkultusz ellen” (Sztanyiszlavszkij), 1898-ban sikerre vitte a darabot. A Sirály tragikomikus művészdráma, „ripacsok és művészek sorstragédiája, ironikus-keserűen szomorú komédiája” (Almási). A tudatosan objektivitásra törekvő szerző egyetlen olyan műve, melyben szubjektív problémái (és saját életének motívumai) is megjelennek; a Sirály Csehov legszemélyesebb vallomása.
A Sirály kiúttalan ürességbe torkolló dráma meghasonlott életű, kétségbeesett, magányos és boldogtalan, elvágyódó és kiábrándult hősökkel. Kapkodva sietnének érvényesülni, s a szerelem az élet ürességének pótszere bennük. A pátoszt kerülendő, hőseinek arculatát Csehov az önsorsrontás felé mozdítja el, ám tehetetlenségükben az orosz élet általános tehetetlensége és iránytalansága munkál. A pátoszt elfedő csehovi irónia a mindennapok prózaisága alá rejti az élet tragikumát, a bevallatlan csalódottságot. Ebből sarjad Trigorin unalom szülte szerelme, Arkagyina képtelen önzése, Nyina érteni nem tudó naivitása, Trepljov céltalansága. Csehovnak ebben a művében is, akár a többiben, a fordulatok, változások mindig a felvonások között „játszódnak le”. Rejtve és észrevétlenül, ahogyan a hősök is rejtve maradnak egymás és önmaguk előtt is.
A századvégi reménytelenséget sugallja a Ványa bácsi (1897) egy kisemmizett ember középpontba állításával, értékes emberek hiábavaló önfeláldozásával. A kilátástalanság és céltalanság mint közös életélmény még hangsúlyosabb lesz azáltal, hogy Csehov úgy zárja művét, melyben a vidéki világ patriarchális idillje paródiába fordul át, ahogy nyitotta. Mindenki marad, ahogy volt, a maga boldogtalanságába merülve.
A Három nővér az egyetlen darab, melyet Csehov a dráma megjelöléssel illetett, s amelyben a pátosz is erőteljesebb. Bár Csehov itt is türelmetlen a nővérek képzelgéseivel, sóvárgásaikkal, kisemmizésük könyörtelenül halad előre környezetük (Natasa) jóvoltából. Natasa az egyetlen kifejezetten sötét indítékú hős Csehovnál. Karrierista, könyörtelen, szinte démoni erejű figura, akinek anyai gondoskodása is visszataszítóvá válik eszközei miatt. Andrej jelzálogkölcsönét zsebre téve, fokozatosan szorítja ki a házból a nővéreket, majd, alighanem szeretőjétől származó gyermekének is helyet biztosítva, férjét is kiköltöztetni készül, amivel a kisemmizés szimbolikusan le is zárul. Ez persze a csehovi szerkesztésnek megfelelően a „víz alatt áramlik”. A folyamatot magát a fokozatosan szűkülő helyszínváltások jelzik: Az egyre zártabb tervekből a helyszín a szabadba vált át, a kerti díszletek közé: a család már kikerült otthonából, s a szerető a nappaliban üldögél. Natasa azonban még a külső környezettel is végezne: kivágatná a fasort. A tűzvész fölerősíti a szereplők belső drámáját, s Natasa negatív vonásait: „úgy járt, mint aki gyújtogatott” - jegyzik meg róla. A rejtett cselekmény s a felszín párhuzamosan épül ki.
A három nővér katonaapjukkal még 11 évvel ezelőtt került a művelt moszkvai környezetből ebbe a provinciális városba. Beolvadási kísérleteik kudarcot vallanak. Látják városuk szürkeségét, de vágyálmaikon túl nem lépnek. Unalom, fáradtság, fejfájás - ez kínozza Mását, Irinát és Olgát. Zenetudásukkal, képzettségükkel sem jutnak semmire: Versinyin megjelenése is csak a szerelem lehetőségének csábító ígérete marad. Cselekvéseikből pótcselekvések lesznek. Ahogy műveltségük elapad, s életük egyre szürkébb lesz, úgy hatalmasodnak el rajtuk a sötétség erői. A darab végén a három nővér úgy tűnődik a jövőn, ahogy a darab elején merengett a múlton. De Csehov darabja a legyőzöttségben is a kétségbeeséssel vegyes remény hangjával zár. Ugyanezt a problematikát vizsgálja a Cseresznyéskert, de komikus - ironikus szemszögből: a múltja és az álmai között tévelygő Oroszországot.
„Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy naturalista drámaírónak tekintjük Csehovot /.../ Csehov soha nem egyszerűen az élet egy szeletéről beszél - orvos volt, aki rendkívüli érzékenységgel, óvatosan fejtette le az életről annak ezernyi finom rétegét. Ezek a rétegek izgatták, végtelenül csalafinta, tökéletesen kikalkulált és értelmes rendbe illesztette őket, amelyben az ügyesség olyan mesterien rejti szem elől a kiszámítottságot, hogy végül azt hisszük, kulcslyukon keresztül látunk mindent, holott sehol semmi kulcslyuk.” (Peter Brook)
„Váratlanul egy zöldszín világ tűnik elő. Minden szoba zöld. A színhely voltaképpen egy akvárium. A szereplők szinte halak. Fogy az oxigén. A lények mind lassabban mozognak. Néhányuk meghal, az élet megáll, s elhagyja az akváriumot.” (Ingmar Bergman)
( fazekas.hu)