2012. szeptember 26., szerda

Szeptember végén...- Gyönyörű vers!




Most, hogy szeptember vége közeleg, olvassuk a világ egyik legszebb szerelmes vallomását és hallgassuk a zenét!







Petőfi Sándor


Szeptember végén


Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!




2012. szeptember 25., kedd

A ZENE VILÁGNAPJA ! Október 1.



Közeledik a Zene Világnapja 
                        
( Gondolatok a zenéről )
         




" Teljes lelki élet zene nélkül nincs.

Vannak a léleknek régiói,

melyekbe csak a zene világít be."

Kodály Zoltán

Kattints  rá! Esti dal     
                



Kattints !








Kattints !







2012. szeptember 23., vasárnap

Vukán György koncertje a MÜPÁ-ban....





  Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

 Vukán György , a lenyűgözően sokoldalú, kivételes stílusgazdagságú  zeneszerző, zongoraművész,  tegnap este a MÜPA Fesztivál Színház termében

      Jazzlegendák Debussy à la Vukán címmel

 adott valami egészen különleges élményt, az őt kedvelő és művészetét ismerő közönségének.

Az est java részében a 150 éve született Claude Debussy darabjainak általa történt átdolgozásait hallhattuk a Creative Art Trió előadásában.

( Vukán György - zongora, Berkes Balázs - bőgő, Balázs Elemér - dob Vendég volt: Stephane Belmondo - trombita )

"Az életem azzal telt, hogy próbáltam közelíteni a klasszikust a jazzhez" - mondta egy nyilatkozatában. Azt hiszem ez a próbálkozása tegnap este  is bebizonyosodott.


( Vukán György 1941-ben született Kőszegen. Jazz- és komolyzenei zongoristaként is ismert, többször turnézott Amerikában és a világ számos országában. Több együttesben is játszott, a mai napig koncertezik. Mintegy 130 filmzenét is komponált, így A tanú, Az ötödik pecsét, a Te rongyos élet című filmekét, továbbá a Linda című sorozat főcímzenéjét is. Ő játszotta a zongoraszólamot a Szomszédok főcímzenéjében ) -  quart.hu-


Aki többet szeretne megtudni a művészről kattintson az oldalára!Érdemes!




Kattanj rá!



2012. szeptember 18., kedd

Vlagyimir Viszockij kazettáján elmélkedve...







Ballada a szerelemről

Midőn a tengerár az Úr szavára
Medrébe visszatérült csendesen,
A vízözön habjaiból kiszállva
A partra léphetett a szerelem,

S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
A szél a bűnös kontinenseken.
S akadnak még oly furcsa figurák,
Akik magukba szívják e csudát,

S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
Veszik szabálytalan, vad ritmusát
Annak, ki éppen így zihál egészen.

Szenvedélyedet, miként hajót,
Úgy sodorják áradó folyók,
Mielőtt kimondod: „szeretek”,
Mondd, hogy: „élek”, „levegőt veszek”.

A szerelem lovagja kódoroghat
Örökkön – ez az ország végtelen.
S a próbák napról napra szigorodnak,
Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.

Elválás, búcsú – akit erre fognak,
Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
Nem tántorítod e bolondokat,
Számukra nincs elég nagy áldozat,

Nem drága ár az életük sem érte;
Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
A szál, mely ezt az eszelős hadat
Bűvös kötéssel összefűzte végre.

Friss szél a kiválasztottakat
Részegíti, újra él a holt,
Mert nem lélegezhet, élhet az,
Ki szeretni sohasem tanult.

Aki a szerelem tavába fulladt,
Nem húzza ki, nem éri el szavad,
A mendemonda bármit is locsoghat,
De az a tó a vérétől dagad.

S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
Aki a szerelembe belehalt.
Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
Eggyévált lelkük is virágosan,

Lélegzetük is összeforrt örökre,
Egy ingó híd alattuk, sóhaja
Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
Így lépnek együtt minden földi rögre.

Ágyuknak én a rétet megvetem,
S hallom alva, hallom éberen:
“Lélegzem, mert élek – szeretek,
A szerelem ad csak életet.”



БАЛЛАДА О ЛЮБВИ

Когда вода Всемирного потопа
Вернулась вновь в границы берегов,
Из пены уходящего потока
На сушу тихо выбралась Любовь --
И растворилась в воздухе до срока,
А срока было -- сорок сороков…

И чудаки -- еще такие есть --
Вдыхают полной грудью эту смесь,
И ни наград не ждут, ни наказанья, --
И, думая, что дышат просто так,
Они внезапно попадают в такт
Такого же неровного дыханья.

Только чувству, словно кораблю,
Долго оставаться наплаву,
Прежде чем поймешь, что «я люблю»
То же, что дышу или живу.

И много будет бедствий и скитаний:
Страна Любви -- великая страна!
И с рыцарей своих -- для испытаний --
Все строже станет спрашивать она:
Потребует разлук и расстояний,
Лишит покоя, отдыха и сна…

Но вспять безумцев не поворотить --
Они уже согласны заплатить:
Любой ценой -- и жизнью бы рискнули, --
Чтобы не дать порвать, чтоб сохранить
Волшебную невидимую нить,
Которую меж ними протянули.

Свежий ветер избранных пьянил,
С ног сбивал, из мертвых воскрешал, --
Потому что если не любил --
Значит, и не жил, и не дышал!

Но многих, захлебнувшихся любовью,
Не докричишься -- сколько не зови, --
Им счет ведут молва и пустословье,
Но этот счет замешан на крови.
А мы поставим свечи в изголовье
Погибших от невиданной любви…

И душам их дано бродить в цветах,
Их голосам дано сливаться в такт,
И вечностью дышать в одно дыханье,
И встретиться -- со вздохом на устах --
На хрупких переправах и мостах,
На узких перекрестках мирозданья.

Я поля влюбленным постелю --
Пусть поют во сне и наяву!…
Я дышу, и значит -- я люблю!
Я люблю, и значит -- я живу!





A napokban otthon, rendezgetés közben a kezembe akadt egy nagyon régi másolt Viszockij magnókazetta. Ugyanis abban az időben felvételei kézről kézre jártak, kazettáról kazettára másolódtak, szamizdat jelleggel. Számait bárki bármikor azonnal felismerte. Azt hiszem hangja és előadásmódja megtéveszthetetlen. Őszinte és egyedi. Nagyon szuggesztív. Mindenki számára közérthető. Olyan szinte mintha az ember saját fájdalmát vagy örömét hallaná a keserű hangban.



" Vlagyimir Viszockij orosz színész, énekes, költő 1938. január 25-én Moszkvában született. Műszaki tanulmányait hamar abbahagyta a színészet kedvéért. A Puskin, majd a Miniatűr Színház után került 1964-ben Ljubimov híres társulatához és élete végéig a Taganka Színház tagja maradt. Eljátszotta Brecht Galileijét, Lopahint Csehov Cseresznyéskertjében, Raszkolnyikovot a Bűn és bűnhődésben, leghíresebb alakítása Hamlet volt. A tíz évig táblás házakkal futó előadás kezdete előtt a művész a bejáratnál várta a közönséget gitárral kezében, fekete nadrágban és garbóban, ahogy aztán Hamletként is a színpadra lépett. Filmekben is játszott, egy epizódszerepben feltűnt Mészáros Márta Ők ketten című filmjében is, dalai gyakran hangzottak fel kísérőzeneként.
Rövid élete során több mint 600 verset írt, ezek nagy részét meg is zenésítette, első dala 1962-ben született. Énekelt klubokban, színházban, szabadtéren, utcán és lakásokban - ahol éppen engedték. Fő témája és élménye a szabadság, megénekelte az örömet és bánatot, a háborút és a békét, kigúnyolta a hatalmat, az emberi gyarlóságot, éltette az egyszerű embereket, szabad érzéseiket és gondolataikat. Jellegzetes rekedt hangján, gitárhúrokat tépve előadott dalait különleges lendület, szeretet és gyűlölet jellemezte, őszinte volt és kíméletlen.
Viszockij maga volt a lázadás, a hatalom félt is tőle, így megpróbálták agyonhallgatni. Sikertelenül: szamizdatban kiadott versei kézről-kézre jártak, dalait kazettákon terjesztették. Koncertjeit az utolsó pillanatban tiltották be, ha mégis fellépett, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. Hiába nyomta agyon az őt körülvevő világ, nem tudott és nem is akart máshol élni, igazi oroszként csak ott érezte otthon magát, ahol egyébként nem tudott létezni.
Tizenhárom éven át volt társa Marina Vlady, az orosz származású francia színésznő, aki őszintén szerette és próbálta segíteni. Kapcsolatukról a költő halála után Szerelmem, Viszockij címmel írt könyvet. Viszockij az állandó feszültséget alkohollal próbálta elviselhetővé tenni, ettől persze csak szaporodtak körülötte a botrányok, s szervezete is felőrlődött. 1980. július 25-én, a moszkvai olimpia idején végzett vele a harmadik szívinfarktus - alig volt 42 éves.
Sajátos művészete csak halála után, a glasznoszty idején lett legálisan, széles körben hozzáférhető. Kultusza az idők folyamán csak nőtt, még Viszockij múzeum is nyílt, a Taganka színház darabot mutatott be róla. Magyarországon is széles rajongótábora alakult ki, a Magyar Televízió már 1974-ben dokumentumfilmet készített róla. Viczai Péter Viszockij-kutató munkájának eredményeként az utóbbi időben több verseskötete látott napvilágot és több emlékkönyv jelent meg róla. Hetvenedik születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban Viszockij-emlék kiállítás nyílt, s akkor jelent meg a Különc bolygó című kötete is. "( Wikipédia )
      



                                                                     





 Végzet dalai

Vlagyimir Viszockij versei és dalai
Új Mandátum Könyvkiadó, 2008.





(" Ebben a kötetben a megzabolázatlan, lázadó botrányhős születésének hetvenedik évfordulója alkalmából hetven Viszockij-vers fordítása található tizenegy fordító tollából. A maga nemében egyedinek mondható összeállítás a Tilalmakat szegve és a Farkasösvényen című verseskötetek folytatásának tekinthető, mint a sorozat harmadik és egyben utolsó darabja." )


NEM SZERETEM

Nem szeretem, ha fatális a végzet,
az élettől nincs életundorom.
Nem szeretem olyan szakát az évnek,
amely nem visszhangozza víg dalom.

Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
s a bigott rajongásban sem hiszek.
Nem szeretem azt, hogyha mások
piszkos kézzel fölbontják leveleimet.

Nem szeretem, ha előtte időnek
félbeszakítják a beszélgetést.
Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
vagy bőrünket perzseli lövés.

Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
a kétkedés fullánkja biztosabb,
mint az a tű, amely valótlant s valódit
csak egybefércel néhány perc alatt.

Nem szeretem a hájas biztonságot,
mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
hol elvetettük a "becsület" szavát.

Ha szárnyakat találok összetörten,
nincs bennem részvét, tudom biztosan.
Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
csak szánom megfeszített Krisztusom.

Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
Nem szeretem, hogyha lelkembe
másznak, s ha beleköpnek,
nem is tűrhetem.

Nem szeretek lovardát és arénát,
hol milliót cserél sok ostoba.
Bármi jöhet, bármit is élek még át,
ezt megszeretni nem tudom soha.






"Tizenhárom év története ez a könyv, amely egy viharos szerelem és a súlyos megpróbáltatásokkal teli házasság felidézésén túl arra keres választ, miért kellett idő előtt meghalnia a kivételesen érzékeny és tehetséges művésznek."


Hiába rajongtak érte több millióan, hiába ért el sikereket színpadi alakításaiban, nem érezte az igazi elismerést. Vágyott a hivatalosan kiadott verseskötetre, lemezfelvételre, de rajongói közt csak kézzel másolt versek és házilag gyártott kalózfelvételek jártak kézről-kézre.

Viszockij a brezsnyevi idők agyonhallgatott nemzedékének vált képviselőjévé. De nem akart máshol élni. Tizenhárom éven át volt /harmadik/ felesége és társa Marina Vlady, az orosz származású francia színésznő. Házasságukat is megviselte a zaklatott, agyonhajszolt élet.


Marina őszintén szerette és próbálta segíteni Viszockijt, halála után emlékeit közös küzdelmes életükről regényben írta meg.





Édeni almák

Ha egyszer meghalok,
Mivelhogy én is halandó vagyok,
Talán úgy lenne jobb,
Ha ellenségem döfne hátba.


A mártíroknak a
Paradicsomba párnázott az út.
Az élő mostoha,
De a halottak becsben állnak.


A sárba hull e fej,
És szépen oldalamra fordulok.
De fürge lelkem el-
Galoppozik lopott gebéken.


Az édenkert ölén
Piros-fehér almákhoz juthatok.
Kár, hogy az őr serény,
S golyót küld homlokomba éppen.


Hogy odaérek, ott
Valami épp nem édenit lelek.
Csak a sivó homok
S a puszta semmi végtelenje.


A semmi közepén
Valami érckapu emelkedett.
S egy szállítmány szegény
Rablélek nézte térdepelve.


A horkanó rudast
Szelid szavakkal megnyugtattam én.
Tövist, bogáncsokat
Kiszedve, sörényét befontam.


A rozsdás vasreteszt
Piszkálta egy fehér szakállú vén.
De nem moccant a rest,
És elment az öreg morogva.


De a fegyenccsapat
Nem sóhajtott fel, és nem is nyögött.
Csak felguggolt a had,
Mivel már elzsibbadt a térde.


Gyöngyélet várhat ott.
Harangszó gyöngyözik fejed fölött.
Hatalmas kör forog,
S a megfeszített csügg fölébe.


S az őrökkel az agg
Komiszkodott és komiszárkodott.
Majd valakit hivott,
Hogy a kaput kinyissa végre.


Az feszitővasat
Kapott elő, s a zárra rácsapott.
S beözönölt a had
Ama káprázatos vidékre.


A vént felismerem
Könnyéről, mely az orcáján csorog.
Ez Péter, ő a szent
Apostol, s én csak egy okostót.


Az édenkert ölén
Van ám fagyasztott alma szörnyü sok.
De őre mind serény,
Golyójuk homlokomba kóstolt.


”, áldj meg, Istenem,
De áldásod se kell nekem, csupán
Néhány barát, s legyen
Egy asszony, aki elsirasson.


Nekik lopok sokat:
Magtalan almát, ami nő e fán.
Kár, hogy az őr se vak,
S golyót küld homlokomba gyorsan.


A zsibbadt rabkezek
Alig bírták a gyertyát tartani.
S én – fuss, amíg lehet! –
Elvágtattam a rossz gebéken.


Megvolt már mindenem,
Az ingem éden-almákkal teli.
Az őrség hirtelen
Golyót küld homlokomba éppen.


Jól meghajtottam én
A lovakat – el innen, gyorsan el!
Száguldott két gebém,
Repültem én is, mint a sátán.


A szakadék felett
Is átugratva, egy teli kebel
Almát hoztam neked,
Ki édenkertből visszavártál.


( Baka István fordítása )


 









2012. szeptember 10., hétfő

Szeptember 12. MÁRIA ...






„ Mária nevenapja (festum nominis Beatae Mariae Virginis) külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs fölmentése (1683. szept. 12.) után, Szent XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban. Mint ismeretes, a győzelmet hamarosan követte hazánk felszabadítása is, amelyet a barokk Regnum Marianum szintén Mária közbenjárásnak tulajdonított. „


„ Mária a syrus nyelven annyit tészen, mint Domina, Úri asszony. – Valóban Mária minden teremtett állatnak asszonya, fejedelemnéje és királynéja, hatalom adatván nékie Fiától mind az égen, mind a földön. Valamint tehát Krisztus a mindeneket felhaladás által Úrnak neveztetik, úgy Mária legnagyobb méltósága által Asszonynak hivattatik. „


( Bálint Sándor: Ünnepi kalendáriumából)







Sík Sándor

 Áldott az asszonyok között


Mentél, amerre húzódott az ösvény
Galileának nap aszalta földjén.

És kivirágzott lépteid nyomán
A bokavérző Hegyes Tartomány.

A sziklák istenverte szurdokán
Tejarcú rózsát hajtott a bogáncs,

A kősziklából csorgó méz fakadt,
A ciszternákban élővíz patak.

S a porszemecskék, míg sarudra lestek,
Tücsök módjára muzsikálni kezdtek.

Karjaid összefonva kebleden
Mentél s mosolyogtál édesdeden.

Mérhetetlenül mély volt és komoly
És mondhatatlan édes e mosoly.

Mentél. Fölötted a hallgatag égbolt.
A csepp angyalok, mint a rendelés szólt,

Elkuporodtak a sziklák közébe
Ujjacskáikat ajakukra téve.

A titokzatos Hang is hallgatott,
A Lélek, aki megárnyékozott,

És néma volt még Ő is, az Egyetlen,
A szíved alatt élő Érthetetlen.

Mentél, magad, és nem sejtette senki
A titkot, amely a mindent belengi.

Erzsébet sem, a meghitt asszonytestvér,
Még az sem, aki árva tűzhelyednél

Virrasztja jöttöd, az Elgyűrűzött:
Hogy áldott vagy az asszonyok között.


 


Ady Endre

A pócsi Mária



Ma Máriától jönnek a szivek,
Ma Mária-kép minden durva lábnyom.
Szivemben sír a pócsi Mária
Egy őszies, emlékes délutánon.

 Óh, Mária - mindig új-új csapat
Énekel a poros, tarlott mezőkön,
Ezek hozzák magukkal a hitet
S porfelhőben fölöttük ez a nő jön.

Óh, Mária, Pócson is lakozó
Regina Vitae és maga az Élet,
Itt, Érmindszenten, útra készülőn,
Ma, csúf napomon, Veled hadd beszélek.

Egy idő óta megnőtt a szivem
S a szép bűnöktől keservesen tiszta
S most hirtelen csak Tégedet keres
Egy szüzetlen és bűnös kálvinista.

Tegnap volt az oláh Mária-nap,
Tegnap temettem minden élet-rangot
S ma jönnek meg a pócsi búcsusok
S ma táncolnak a kicsi, móc harangok.

Hogy ki vagyok, ma kezdem sejteni:
Rossz ébredő és sokat próbált fekvő,
Az Életnek rosszul nősült veje,
Vallástalan és nőtlen, öreg vő.

Ma kell kihúzni a szomorú tőrt,
Melyet az Élet szívembe belévert,
Ma felejtek el minden igazat
S ma bocsátok el minden régi némbert.

Ma tudom, hogy csak Mária maradt,
Szivemet most már csak Mária lássa
S e Mária nem régi fancsali,
De mindennek egyesítő, nagy mása.

Mária a nagy, fehér jégtorony,
Mária a zászlóknak szent zászlója,
Mária a mennyei paripa,
Ha vágtatván visszaköszönök róla.

    Óh, Mária - hallga - giling-galang,  Óh, Mária - és mégis ez a minden:
Ma érkeznek Pócsról a búcsusok
S processziók én rossz idegeimben.

Óh, Mária, ma már azt üzenem
Azoknak, akik halálomra lesnek:
Úgy kivánja a pócsi Mária,
Maradjak meg magamhoz érdemesnek.

Ma egyszerűbb, emberibb a dolog,
Ma már tudom, hogy nem nagy csoda élni:
Egy Mária, még hogyha pócsi is,
Pogányokkal is tudhat jól beszélni.

Mikor már minden hit-húr elszakadt
S az emberben a barátja se hisz már,
Jön Mária s Pócsról a búcsusok,
Jön a szivünk, multunk és játszva visz már.

Ma már hiszem: nagy döntés vár reám,
Legyőzni mindent, mi ellenem támadt,
Mutatni egy példátlan életet
S nem bocsátni el az én Máriámat.

Óh, Mária, ma úgy zeng a szivem
Mint szűz-nyövő, bátor diák-koromban:
Akkor lehet akárki is vitéz,
Ha a hite és már mindene romban.

Most érkeznek a pócsi búcsusok,
Szivem s őszi, száz diák-lelki emlék,
Giling-galang, ének, Ősz, Mária:
Lesz Mária és életem is lesz még.

Óh, Mária - jön a te életed,
Hozzák messze, szilágyfalvi oláhok,
Most jönnek már az édes babonák,
Most jönnek az igazándi morálok

      Óh, Mária, most jön a hazudó,
      Igazi és Halált-incselő Élet,
      Óh, Mária, Élet, giling-galang,
    Áldassál, hogy ma találkoztam véled.







Ady Endre

Mária és Veronika

Máriától Veronikáig
Ívelnek el a férfi-karok:
Veronikám, asszonyom, Lédám,
Én most álmodni akarok.

Álmodni csecsemő-karokról.
Csókold meleg szájjal a szemem:
Kereszt előtt, Halál előtt, most
Máriára emlékezem.

Ő küldött csókkal az életbe
S tudtam, hogy testem miért töröm:
Az életért. És mi az élet?
Asszony-öröm, asszony-öröm.

Ki szült s ki tanított a csókra?
Asszony. S a halál hajnalán
Altass, Lédám. Hadd álmodjam, hogy
Te vagy az anyám, az anyám.


2012. szeptember 2., vasárnap

Beköszönt lassan az ősz...







Nagy László

 Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.









Zelk Zoltán

 Őszi dal


Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.







Petőfi Sándor

 Itt van az ősz, itt van újra...

 

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
(...)