2011. szeptember 29., csütörtök

Ismét elment egy nagy magyar...





Szeptember 27-én távozott Makovecz Imre az égi mezőkre.

Nagyszerű, sokoldalú elme, kiváló építész, igazi magyar volt!


 A Duna TV-ben Osskó Judit 2010.május 2-án elhangzott  50 perces  portré filmjével emlékeztek meg  róla.
Vajon hányan hallgathatták és látták ezt hazánkban ? Hányan voltak erre kíváncsiak?

Remélem, hogy sokan!

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27. Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke.

Számos középületet (templomot, művelődési házat) tervezett, elsősorban vidéki városokban. Teljesen egyéni kompozíciójú épületeivel vált híressé, az organikus építészeti stílus megteremtője.

Organikus építészet (magyarul szerves építészet) az építészet azon irányzata, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület "természetesen" nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, "szerves" egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából. Ezért mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, aminek megnyilvánulásai annak épületei.

Tágabb értelemben a szerves építészethez tartozónak számíthatjuk a legrégebbi építményeket, illetve a mai primitív társadalmak lakóépületeit is.


    „A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” (Makovecz Imre, 1985) „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” (Makovecz Imre, 2002).


                              Gyújtsunk egy gyertyát érte !











2011. szeptember 26., hétfő

Subak a boldogság három oka





Igazán örülök, hogy a Duna TV egyik esti műsorában erre a filmre leltem.

Egy csodálatos életfelfogást, egy filozófiát ismerhetünk meg a filmből, amelynek alapja a harmónia.

A filmből megismerhettük, hogy Bali szigetén hogyan élnek az emberek, hogyan gondolkodnak.
Itt az élet és a kultúra még ma is a hagyományokra épül.

1000 éves öntözési rendszeren alapul az életük. A víz, a környezet fontos szerepet tölt be az életükben.
Bár a fiatalok, - mint ahogy a film bizonyítja – elmennek dolgozni nagyvárosba, de tudják, ha szüleik meghalnak, át kell venni a paraszti munkát, a rizsföldek gondozását. Vissza kell térniük. Ahogy az idősödő apa mondja, aki már visszatért szülőföldjére: „ A madarak is magasan repülnek, mégis visszatérnek a faágra.”

Az ő boldogságuk , a Subak, három filozófiája:

l. Az ember és Isten kapcsolata harmonikus.
2.Ember és ember között harmóniának kell       lenni.
3.Az embernek és a környezetnek harmóniában kell lenni egymással.

Gyönyörű vidék, szervezett, összetartó település, az ember szinte érzi a képek láttán a tiszta, friss levegőt.

Fontos számukra a család, az együtt gondolkodás, az együtt dolgozás, az együtt ünneplés.

Azt mondja a film egyik szereplője: „ Erdőbe csak jó szándékkal léphetsz be, mert az szent hely. Ha az erdő tönkre megy elveszíti a kapcsolatot az Istennel. 

Hitvallásuk: Minden összefügg mindennel.

Elgondolkodtató! Tanulhatnánk tőlük.




2011. szeptember 21., szerda

Zorba a görög - Mikis Theodorakis





Remek film volt és csodálatos a  két főszereplő : Antony Quinn és Irene Papas! Na és  Mikis Theodorakis zenéje...

Két jelenet a filmből.







Filmmúzeum már... PHAEDRA

Anthony Perkins -et leginkább a Pszyché c. filmből ismerik. Egyik kedvenc filmem volt, de szerettem Jules  Dassin filmjét is a Phaedrát. A görög Melina Mercouri és A. Perkins főszereplésével.





Phaedra

(1962)


Phaedra Görögország egyik leggazdagabb hajógyárosának a lánya. Thanos Kyrilis szintén ragyogó üzletember, hajói a világ minden tengerén megtalálhatók. Thanos dúsgazdag, ennek ellenére gyengéd férj, imádja a feleségét, Phaedrát, s pazar ajándékokkal halmozza el. Phaedra Athén legirigyeltebb milliomos asszonya, mégis néha kedvetlen és nyughatatlan. Thanos első felesége angol asszony volt, Phaedra miatt vált el tőle. Thanos első házasságából született fia, Alexis Párizsban él és ígéretes festőművész. Apjának nem igazán tetszik, hogy fia festészettel foglalkozik, mivel hajózási vállalata óriási, így titkon reméli, egyszer majd fia veszi át a kormányzást. Alexis mindaddig gyűlöli mostohaanyját, míg meg nem ismeri...








Nino Rota, ha már a filmzenéknél tartok...




Nino Rota (Milánó, 1911. december 3. – Róma, 1979. április 10.) olasz zeneszerző.

Nino Rota 1911. december 3-án született Milánóban egy zenészcsalád gyermekeként.

1929-ben Rómában tanult a Santa Cecillia konzervatóriumban Alfredo Casellától. Közben híres zeneszerzővé és karmesterré vált Milánóban. Első oratóriumát a L’infanzia di San Giovanni Battistá-t, valamint az Il Principe Porcaro című komédiáját még ma is játsszák Milánóban és Párizsban is.

1930-1932 között az USA-ban élt, ahol a philadelphiai Curtis Intézetben tanulta a zeneszerzést Rosario Scalerótól és Fritz Reinertől. Ezután visszatért Olaszországba, ahol a milánói egyetemben diplomát szerzett irodalomból. 1937-ben kezdett tanítani a bari konzervatóriumban, amelynek 1950-től haláláig igazgatója volt. A bari évek alatt sok operát és balettet komponált, melyek közül a leghíresebbek az Aladino e la lampada magica és a La visita meravigliosa.

Az 1940-es években kezdett el filmzenéket komponálni a leghíresebb olasz rendezők munkáihoz. Dolgozott Fellinivel, Castellanival, Zeffirellivel. Olyan mesterművek zenéjét szerezte, mint Az édes élet (1960), a 8 és 1/2 (1963), a Rómeó és Júlia (1968), valamint A Keresztapa (1972). Élete legnagyobb alkotása talán a Francis Ford Coppola által rendezett maffiatrilógia első két részének zenéje. Az első részért még nem, azonban a másodikért már átvehette az Oscar-díjat (Carmine Coppolával megosztva)
( Wikipédia)








Volt egyszer egy vadnyugat... és a Profi

Aki nem ismeri ezeket a filmeket,  nézze meg! Még akkor is, ha régi filmek! Régi filmek, de maradandóak!  No és a zenéjük!

A zeneszerző Ennio Morricone, tucatnyi remek filmzene megalkotója. 


( Meghalt 2020.július 6. )



Ennio Morricone
            1928. november 10. (82 éves)
                  zeneszerző, karmester

Ennio Morricone (1928. november 10., Róma, Olaszország) olasz zeneszerző, akit a nagyközönség elsősorban filmzenéiről ismer. John Williams mellett alighanem ő századaink egyik legbefolyásosabb és legismertebb filmzeneszerzője. Több mint 550 filmhez írt kísérőzenét, ezek közül legismertebbek a különféle westernfilmekhez írt zenéi. A római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait és egyebek mellett trombitán tanult játszani. Először 1964-ben Sergio Leone kérte fel Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Tehetségére hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. Sorra kapta a megbízásokat, bár pályája kezdetén elsősorban westernfilm-zeneszerzőként jegyezték meg nevét (egyik leghíresebb filmzenéjét az 1968-as Leone-rendezéshez, a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmklasszikushoz készítette), számos más műfajban is maradandót alkotott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig.
Ismertebb filmzenéi: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, Polip, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Az óceánjáró zongorista legendája, Becstelen brigantyk, A lator. ( Wikipédia )


2011. szeptember 12., hétfő

Charlie - Pestszentlőrinc vendége volt szombaton....





A hétvégén Pestszentlőrinc vendége volt Charlie.
A jelenlévő közönség örömmel hallgatta dalait velem együtt.

( Horváth Károly, művésznevén Charlie (Ónod, 1947. október 28.) Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze, trombitás. )








2011. szeptember 8., csütörtök

Miután elmentél - Egy számomra különleges könyv...



Maggie O'Farrell  bámulatos , gyönyörű prózát alkotva sorakoztatja egymás mellé az idősíkokat, fűzi össze a különböző történéseket, gondolatokat.

A Miután elmentél  indító képsora talán a legmegrázóbbak közé tartozik a modern szépirodalomban. Különleges pszichológiai mélységekbe kerül  az olvasó. Titkok, különlegesen megrajzolt sorsok...

Különleges könyv, jól megrajzolt hősökkel, érdekes történettel, remek  szerkesztéssel, múlt és jelen egymásba játszatásával.   Szerintem el kell olvasni!



Maggie O'Farrell 1972-ben született Észak-Írországban.


 Jelenleg Londonban él.


A könyvhöz egy szép dalt találtam...



Apám, Cousteau kapitány...






Apám, Cousteau kapitány


Mindvégig olvasmányos, izgalmas könyv. A könyv írója Cousteau idősebbik fia, aki része volt apja munkásságának.

Ebben a könyvben elmeséli hogyan látta ő a híres Cousteau kapitányt, a családját, milyen hatással voltak rá a nem mindennapi életet élő szülei, hogyan szeretett bele a tengerbe. Őszintén beszél reményeiről, csalódásairól, lázongásairól. 

Kendőzetlenül mesél apja gyengeségeiről, édesanyjáról és mesél arról, hogy mekkora bűvöletet keltett maga körül az apa, aki valójában rendkívüli személyiség volt.

Cousteau életében Franciaország egyik legnépszerűbb embere volt  és találóan a temetésén azt mondták búcsúztatásakor, hogy „megtért a csend világába.”

 Jean-Michel Cousteau

Hét éves korától, több  mint negyven éven át szelte a habokat a híres Calypsóval, majd az Alcyone-nal. Építészdiplomát szerzett, álma volt, hogy városokat építsen a tenger alatt.
A tenger megóvása érdekében 1999-ben létrehozta az OceanFutures Societyt, 2004 februárjában pedig az Océan Futur Europe-ot. A filmproducer és filmrendező felváltva él az Egyesült Államokban és Franciaországban.






Jean Michel Jarre albuma , amit Cousteau kapitány  80.születésnapjára készítettek.



2011. szeptember 4., vasárnap

Szeptemberi hangulat....







Kosztolányi Dezső


Szeptember elején


A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.




2011. szeptember 1., csütörtök

Szeptember 9 -én lenne 80 éves !...


( Szindbád c.filmből Dayka Margittal )



Latinovits Zoltán számomra a huszadik század  nagy magyar színésze. Azt hiszem élete a színház volt, amit folytonosan játszott, rendezett és volt egy színház amiről egész életében álmodott.

                Szeptember 9-én lenne 80 éves !


                                                          Emlékezzünk rá!


„Íme, előttünk egy glóriával, tövis koronával ékes ember. Szívverése helyett már csak ezer arcát, alakját, jegyzeteit adja nekünk. Megint egy Szindbád ment el közülünk, vitorlájára szíveket hímezve. Hajója ugyan messzi jár már, de ha nézzük ezeket a képeket, egy ember keresi a kezünket, parolára, simogatásra, vagy átkot szórva, mint a próféták; teszi mindezt azért, mert éltében-holtában közösséget akart, közösségért áhítozott.

Magányos volt és egyszeri. Sújtani azért is sújthatta agyon a villám, mert magányos volt, mint egy pusztai jegenye, aki az egész emberi tájat akarja belátni. Pontosabban belátni akarja esendőségünket, szép szóval, indulattal próbál jobbik énünk felé terelgetni.

Az Élet keletkezés, elmúlás: folyamat, amelynek során átmegy valami másba, de úgy, hogy nem oldódik fel teljesen, nem tűnik el nyomtalanul abban a másban, amivé lett. Róla is csak így beszélhetünk. Valami létrejött és fennmarad általa: az elmúlás biztosítja a maradandót.

Malraux szerint a múvészet antisors. A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égõ, roskadozó hídon, kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé.

Ilyen volt ő; nem a szellem riszáló szajhája.
Örök, a sírját ne vigyázzátok.
Szép szava kiokádja a rá-beledöngölt földet. Húsvétját is, mert ereje és hite van, maga intézi.
Itt van és itt lesz közöttünk mindörökké. Ámen."

                                          Huszárik Zoltán, 1978



          Néhány idézet, ahogy Latinovits vallott önmagáról

„Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok.”

                                                              Latinovits Zoltán, 1969

. „Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petőfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék.”

                                                              Latinovits Zoltán, 1976


„Vissza, vissza Anyukához. Ó, Istenem, bár lehetnék újra gyerek, Anyám fia! Nem tudok a lábamon megállni. […] Ha beteg voltam, Anyám ágyamhoz ült, ölébe vette fejem, szeme szomorú volt, de Anyám szeme volt. Istenem, mit jelentett nekem ez a szem, a simogatás. Mindent, egy egész világot. Benn fájdalom és öröm, szenvedések megtört fénye. Anyám, én visszavágyom hozzád. […] Ugye vigyázol rám? Vasárnap templomba megyünk, és kérjük, hogy az Isten segítsen meg bennünket. Légy mellettem, Anyám, ne hagyj el. Elvisz a nagy fehér ruhás rém. Jó Mamikám, ne hagyd fiadat…”

   Latinovits Zoltán: Drága jó Mamikám! Levelek Édesanyjához



                                        
                                        Szindbád



Nagy László

Gyászom a Színészkirályért



Megfojtom a heroldokat,
kik halálodtól hízva gurulnak,
vért gurguláznak,
lerakom mind a gyalázatosat
küszöbére a gyalázat urának.


Mi történt megint, mi történt?
Kicsoda ment el megint
valami vérző eskű szerint
szétdúlva a köznapi törvényt?


Eb voltál, vagy nagyranőtt Krisztus?
Csak jó ripacs, vagy színészkirály?
Szépség, vagy hetven kilógram színhús? –
a színfalak mögött az irigység,
közöny és középszer még hezitál.


De színfalak mögött a vakotás,
rozsda-sálas ócska lokomotívok
toborozódnak a szokás szerint,
párátlan prüsszögnek én amig sírok,
torlasztják homlokuk egyként a gondnak
s mázukat is pattogva is egyként bongnak:
ez a rebellis nem az enyém,
de halottam rend és szokás szerint,
sorsa írva volt a tenyerén,
onnan eredt meg az öngyilkos gesztus,
neki is jobb már nemet ha nem int.


Neked jobb már, de szemem vizével
elfolynak a csillagok – mégis látom:
a végállomási vakvágányon
korongon lassúdan megforgatva,
már tetőtől-talpig megmosdatva
s mégis bűntudattal s véred ízével:
magányosan reszket az ártatlan Diesel,
ő, aki a végső szerepből kiölt –
s lám nem dőlt össze a színház, az lett
magint ami volt, noha nincs már Hamlet,
de aki egy életet pitizve kitölt
operett-kutyaként s bosszút nem áll.
Aranyos meg édes nyár van s béke,
minek ide tébolyult Színészkirály?


Szemüregem árván retten a kékbe
s fázom - egy elfáradt szárazvillám
vérszegfű-csokorral mászik elémbe,
ráismerek, íme, az Elektro-sokk,
csokra: agyadról a sok kis vérfolt –
Látjátok-e vicsorgó vad krisztusok?
Ostor, ige-habzás immár elég volt,
béke van, nyár van, ti elléphettek,
vagy vázába kerültök csendéletnek
a tévé-azurral bélelt hazában.
– Én ártatlan – reszket az Elektro-sokk
s elfoszlik hirtelen a nyári lázban.


Nyár van, illene, hogy én se fázzam,
csak búgjak fehéren, turbékoljak
e hét emelet vasbeton-galambházban.
Hát persze, hogy nem történt semmi,
sör habzik, folyik az ulti-parti,
kockázatnak elég is ennyi,
minek a sebeket fölvakarni,
minek akarni,
fényesen hasítani bizonytalanba!
Bizony, az élet nem hagyja abba,
a síron a bogarak összeragadva
sürgenek, apró piros vonatok,
pirosul a dinnye, mosolyt von a tök,
együtt vidulnak a vevők s kofák,
rogyásig telve az uborkafák.
De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen?
Hogy ekkora alázat már gyalázat?


Latinovits Zoltán, gyere el hozzám
nyári ruhádban, a gyöngyfehérben,
hozzám, vagy értem, hozzám, vagy értem,
te kísértetnek is őrült Király!
Vicsorogd rám a reményt, miképpen
élve is, magadnak sereget csinálj,
mondd, jön a Vízöntő-korszak, s jóra
fordul még Mohács is, megfoganhat
mind aki elhúllt – kerengj föl a porból,
szállj föl versmondó nagyharangnak !
Gyere el hozzám, vagy értem, mindegy,
pohár az asztalon, hűen várlak
akár utrakészen is, mint egy
mosoly, hogy rád, a csillagra szálljak.


Csönd vagy te, csönd vagy te Színészkirály,
te jajtalan immár, de bennem baj van:
belémtestáltad Mohácsod, érzem,
te holtomiglan átvérzel rajtam.
Légy forgószél, őrült Színészkirály,
az legalább, ki a nagyranőtt sírból
szél-Krisztusként ragyogva kiszáll –
bömbölj magadra, hogy vivát, vivát,
hahotázd meg a Gyászbaborúltat -
a mozdonykerék-nagy koszorúkat
gurigáld a versemen át!