2009. augusztus 30., vasárnap

Szeptember...Iskolakezdés



Kicsiknek és nagyoknak megnyilnak ismét az iskolák.

A kicsik szorongva, a nagyok már edzetten kezdik a munkát.
E két verssel kívánok minden tanulónak szép tanévet!






Iskolanyitogató



Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!

Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.

Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.

Itt kezdte a hóember,
jaj ,de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!

Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset, s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!
(Gyurkovics Tibor )




Iskolám falára


Az iskolát most látom nagynak én.
Hol egykor úgy kínoztak engem,
nagy, sárga, vén falán fáradt szemem
most egyre-másra rajt felejtem.
Mint égi ablak egyre-egyre nő.
Majd oszlopos csarnoknak látom.
Kihalt honom fölött te légy a jel
e fegyverdúlta déli tájon.
Te légy a jel és ódon könyveid
és szobraid nemes vonása,
mint szemre fény és szívre édes ír,
úgy hulljon házunk asztalára.
Vén hársfasor alléja most vezess.
Légy a félig-vaknak rácsa.
Ne hulljon mélybe s légy a rabnak is
mézhomlokú jó porkolábja.
Vezesd e sárga, vén falak közé,
melyek szemében egyre nőnek.
Ágyútlan váraink, vén iskolák,
ti vagytok szárnyai jövőnek!
Mint hajdúk hajdanán, sáncok ölén,
szorítva kardjuk s bibliájuk,
úgy légy nekünk tudás, szívünkrenőtt
szabadon választott királyunk. 
( Takács Gyula )

Babits Mihály Emlékház...


( Rippl-Rónai festménye)


Aki Esztergomban jár ne felejtsen felrugaszkodni az Előhegyre. Mégpedig azért, hogy megtekintse Babits Mihály egykori nyári lakhelyét, a Babits Emlékházat.

Előzetesen egy szép vers Babits Mihálytól, amit ezen a szép helyen írt:




Elgurult napok



Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
végre megállnak, éjjel, s vég időkig
kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.

Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?

Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
perceim ízét, mely csak frissen édes!

Jön a favágó már hallom a léptét
ütemre s mint a gyilkos szívverése
konokabb egyre - mit tudom a hangról,
messze-e még vagy mikor ér idáig?

Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
A fiatal fák inganak, recsegnek
S a vének lepke levelei fogynak.




Babits Mihály 1924-ben vásárolta meg a kis, tornácos kerti házat. A régi berendezés néhány darabja mellett régi fényképek, festmények idézik az esztergomi nyarakat, a neves látogatókat pedig az autogramfal.

Babits Mihály (1883-1941) nyarait haláláig itt töltötte, itt fogadta barátait és a kor kulturális életének jeles személyiségeit. Itt keresték fel Babitsot - a Nyugat szerkesztőjét - munkatársai, költő és író barátai.



Látogatásaik emlékét nem emlékkönyv, hanem a híres autogramfal őrzi: a látogatók fekete, vagy kék festékkel a tornác falára írták fel autogramjukat. Az aláírások között felfedezhető, Benedek Marcell, Füst Milán, , Németh László, Illyés, Gyula, Szabó Lőrinc,Radnóti Miklós, Ortutay Gyula, Kassák Lajos, Tamási Áron, Keresztury Dezső és mások neve.

Bent a házban az íróasztalon ott áll Babits írógépe, s felette - utolsó emlékként - a költő halotti maszkja. A szobákat Einzinger Ferenc helyi festőművésznek, Babits barátjának freskói díszítik. A déli oldalon áll az üveges veranda, sok esztergomi Babits-vers szülőhelye. Korhű bútorok, könyvek, íróasztal, Török Sophie tárgyai idézik elénk a múltat, miközben a kor zenéjét hallgatjuk. Bensőséges élmény a házat végigjárni, ahol egykor a költő sétálgatott feleségével és örökbefogadott lányával, Ildikóval.




Ehhez az éléményhez kapcsolódóan érdemes megvásárolni Jelenczky István filmvers ( " Holt proféta a hegyen" ) DVD-jét!

2009. augusztus 24., hétfő

No,de a zenéből soha nem elég....







Annál is inkább, mert Oscar Peterson-t is gyakran hallgatok.


Például ezt a régi CD-t

Vasárnap este a televizióban megnéztem egy filmet Oscar Petersonról. Hallatlanul nagy élény volt hallgatni ezt a rendkivüli embert! Munkájáról, belső küzdelmeiről, kapcsolatairól beszélt nagyon őszintén és emberien. Tanulságos film volt. Kicsit átélhettük egy nagyon tehetséges zenész ember életét.






Oscar Peterson született: Montreal, 1925. augusztus 15. – meghalt: Kanada, Mississauga, Ontario, 2007. december

Nagyon szeretem brilliáns játékát!





Budapest Jazz Klub...



Pénteken a Budapest Jazz Klubban, ami egy kellemes hely,
a Dresch Quartet a megszokott felállásban lépett este 9 órakor szinpadra. Dresch Mihály, a magyar etno jazz talán legkiemelkedőbb képviselője most is maradandó élményt nyújtott lelkes közönségének, a zenekar többi tagjaival együtt. Mindenki sziporkázott! Hol Lukács Miklós virtuóz játéka, hol Dresch Mihály fantasztikusan átélt dallamai, "sikolyai", majd Szandai Mátyás és Baló István egyéni rövid szólói tették maradandóvá ezt az esetét. Szép volt és mély volt! Megérintett !
Külön felüdülés volt Dresch Mihály meséjét hallgatni - ritkán beszél - a Hazafelé c. szerzeményének születéséről! Sokszor hallottam már ezt a számot...

Mégis szivesen hallgatom újra és újra... Ismerős emlékek tolulnak fel bennem is...

Legközelebb a Fonó-ban lépnek fel szeptember 4-én, majd a MOL Jazz fesztivál keretében szeptember 11-én a Jazz Dóm-ban ( IX. Komor Marcell u.1.)


Ajánlom meghallgatni őket!!!!


2009. augusztus 22., szombat

A Táltos paripa...



A hűvös szobában kezembe vettem Kocsis István könyvét, és egyre elmerültebben olvastam azt, amit eddig nem ismertem. Lenyűgözött! Mintha egy mesevilágba kerültem volna! Pedig a könyv a régi valóságról szól! Nem árt megismerkedni a múlttal!






A táltos paripa

( Az ősi magyar hitvilág, hitélet, vallás kérdéskörei )

Kiadó:Püski

A könyvben az ősi magyar hitvilág, hitélet, vallás legkevésbé ismert kérdésköreivel foglalkozik, különös tekintettel a táltos paripa és a tündérvilág titkára, valamint a beavatás, a szakrális hierarchia és a régi magyar küldetéstudat és az eltűnt, de megidézhető Magyar Szentírás rejtélyére.

Így vall a szerző könyvéről előszavában:

Réges-régen nem számított rendkívülinek, ha valaki a táltos paripáról beszélt. Az sem számított rendkívülinek, ha valaki felismerte, megszelídítette, majd megülte a táltos paripát. De még az sem, ha a táltos paripa hátán berepült a Tündér Ilona kastélyába.

Aztán egyre kevesebben ismerték fel, egyre kevesebben tudták megszelidíteni, egyre kevesebben tudták meglovagolni.

Platón korában a görögök közül már igen kevesen, de a magyarok közül Mátyás korában is elég sokan megülték a táltos paripát. Ezért mondják sokan, hogy a magyar társadalom fejlődése 'megkésett'? Nem, nem ezért, mégis azt mondjuk, hogy nem véletlenül és nem jogtalanul beszélnek-e megkésettségről. Nem vélet- lenül és nem jogtalanul, de félreértik és megmagyarázzák, mert nem tudják felfogni a magyar műveltség évezredeket átvészelő archaikus, szakrális hagyományainak a nagy rejtélyeit. A legfontosabb: ha e meg- késettség azt jelenti, hogy a magyar társadalom évszázadokon át 'korszerűtlenül' ragaszkodott a szakrális királyság szent hagyományaihoz, akkor áldott megkésettségről beszélhetünk.

Alighieri Dante írta meg az egyik legszebb könyvet a táltos paripáról és Tündér Ilonáról, az Isteni Színjáték címet adta e könyvnek, de már nem merte nevén nevezni se a táltos paripát, se Tündér Ilonát, és amikor megtudta, hogy megannyi magyar népmese szól a táltos paripáról és Tündér Ilonáról, hogy a Magyar Királyságban e meséket még 'meg szabad érteni', így fakadt ki: 'Boldog Magyarország!'.

Dante tudta, hogy a táltos paripa a magyar őstörténet és az egyetemes őstörténet egyik legfontosabb rejtélye, irigyelte a korabeli magyarokat, de a mai magyarokat már nem irigyelné. Mert a mai magyarok már nem ismerik a táltos paripa minden titkát, s még azt sem képesek felfogni, miképpen lehetett a táltos paripa hátán belovagolni Tündér Ilona kastélyába, mert nem ismerik a magyar őstörténetnek, a régi magyar hitvilágnak mindazon rejtélyeit, amelyek ismerete nélkül a táltos paripa rejtélye valóban felfoghatatlan rejtély marad.

Napjainkban mintha sem Magyarországon, sem Európa más országaiban nem illene már megfejteni a táltos paripa titkát. Sokan hiszik azt is, hogy nemcsak nem illik beszélni arról, miképpen kell felismerni, megszelídíteni, megülni a táltos paripát, de veszélyes is, mert akinek kedve kerekedik arra, hogy megülje, az bizony le is eshet róla.

És bizony le is eshet róla, ha még mielőtt hozzáfogna a táltos paripa megszelídítéséhez, nem ismeri meg a magyar őstörténet, illetve a régi magyar hitvilág ezernyi más rejtélyét.

Könyvemnek ezért adtam a következő alcímet:
Az ősi magyar hitvilág, hitélet, vallás kérdéskörei, különös tekintettel a táltos paripa és a tündérvilág titkára, valamint beavatás, a szakrális hierarchia, a régi magyar küldetéstudat és az eltűnt, de megidézhető Magyar Szentírás rejtélyére. ( Kocsis István )

( Valaha, nagyon régen , a Várban láttam Kocsis István Árva Bethlen Kata drámájának előadását, Ronyec Mária szereplésével! Akkor találkoztam először az íróval és művével! )

Ajánlom még a szerző Magyarország Szent Koronája címen megjelentetett Szent Korona-tan-könyvét is!







2009. augusztus 21., péntek

Azt hiszem már kevesen emlékeznek a filmjeire...


Egy különleges ember, és nagyon tehetséges színész !


Aki nem látta filmjeit, nézze meg!







Jean Gabin



( szül. Párizs

1904.V.17.- 1976.XI.16.)


Apja, Ferdinand Joseph Moncorgé, kerékgyártó, aki Ferdinand Gabin néven lett kabarészínész. Anyja, Hélène Petit kávéházi énekesnő volt.

Gyermekkorát vidéken, a Párizstól mintegy 35 kilométerre, északra fekvő falucskában, Mériel-ben (Seine-et-Oise megye) töltötte, ahol nővére nevelte. 1915-ben, amikor szülei ismét Párizsban rendezkedtek be, magukhoz vették. Azt szerették volna, hogy fiukból is előadóművész legyen. 1917-ben azonban abbahagyta iskolai tanulmányait és irodaszolgaként a párizsi elektromos műveknél helyezkedett el. 1918-ban elvesztette édesanyját. Apja taníttatni akarta, ezért 1919-ben beíratta egy neves gimnáziumba, ahonnan még abban az évben megszökött, és ismét Mériel-ben, nővérénél húzódott meg.

1920 és 1922 között kétkezi munkával kereste kenyerét: volt anyagmozgató, dolgozott cementgyárban, majd újságárus, kifutófiú és raktáros lett. Igazából azonban csak a boksz érdekelte. Már 10 éves korában eltört az orrcsontja egy bokszmérkőzés során.

Apja unszolására és beajánlására végül is 1923-ban a Folies Bergères zenés színház statisztája lett.

1924-25-ben a haditengerészetnél töltötte sorkatonai idejét.

1925-ben elvette feleségül Gaby Basset színésznőt, akitől két gyermeke született. 1930-ban elváltak.

1927-ben debütált táncos-komikus színészként kisebb operett-szerepekben. Még ebben az évben az ünnepelt énekesnő, Mistinguett partnere lett a Moulin Rouge-ban.

1928-ban forgat először filmet: két néma bohózatban kapott szerepet. A hangos film 1930-ban fedezte fel: a Pathé fivérek produkciójában, a „Chacun sa chance” (Mindenkinek a maga esélye) című filmben kapott szerepet; az első nagy játékfilmje a „Méphisto” volt, azonban igazi nagy ismeretséget a Maria Chapdelaine-ben nyújtott alakításával szerzett 1934-ben. Ezt követően valódi sikerfilmek következtek: „A nagy ábránd”, „Ködös utak”, „Állat az emberben”.

1933-ban feleségül vette Jeanne Mauchain revütáncosnőt. 1939-től külön éltek, 1943-ban hivatalosan is elváltak. Közben 1937-ben kérészéletű kapcsolata volt Mireille Balin, majd 1939-ben Michèle Morgan színésznőkkel.

1939 szeptemberében mozgósítják: Cherbourg-ba vonul be a haditengerészethez. Franciaország német megszállása után, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Filmrendező barátaihoz csatlakozva Hollywoodba ment, ahol két középszerű filmet forgatott. Ott találkozott Marlène Dietrich-hel, akivel 1947-ig együtt élt. A háború után két közös filmet is forgattak, de az átütő siker elmaradt.

A már ünnepelt színész 1943-ban csatlakozott a De Gaulle tábornok által vezetett Szabad Francia Erőkhöz. Előbb Észak-Afrikában harcolt, majd Leclerc tábornok híres 2. páncélos hadosztályában szolgál tengerészgyalogosként. Ott volt Párizs bevételénél. A háborúban tanúsított hősiességéért megkapta a katonai érdemrendet és a hadikeresztet. Amikor 1945-ben harckocsiparancsnokként leszerelt és visszatért a "világot jelentő deszkákra", haja már hófehér volt.

1947-ben ismét színpadra lépett „A szomj(La Soif) című darabban, közben filmezett. A szerény sikerű, kisebb filmek után 1954-ben érkezett újból a siker, a „Ne nyúlj a szajréhoz!” című filmmel. Innen karrierje ismét töretlen.

1949-ben feleségül vette Christiane Fournier-t, a Lanvin-divatház vezető modelljét. Ebből a házasságából három gyermeke született, közülük Florence Moncorgé-Gabin ma elismert forgatókönyvíró.

Általában szerette a vidéki életet, különösen kedvelte a lótenyésztést. Egy nagy farmot vezetett Moulins-la-Marche-ban (Orne megye), de a környék parasztjai ellenségesen viselkedtek vele szemben. 1962-ben még tüntetést is szerveztek ellene, több száz földbérletet szerezni akaró gazda napokon át blokkolta a farmját, melyet halála után a családja gyorsan el is adott.

Több dalt írtak számára, melyeknek jellemzője, hogy Gabin nem énekli, hanem elmondja a szöveget, közülük a legsikeresebb a „Most már tudom…” (Maintenant, je sais) című lett.

1963-ban barátjával, az ugyancsak világhírű Fernandellel együtt „GAFER” néven filmprodukciós céget alapított.

Sokszínű egyéniségével meggyőzően alakította mind a csirkefogó, mind a Maigret-féle zsaru szerepét. A II. világháború előtt inkább a tragikus hősök szerepében tündökölt, utána inkább intellektuális szerepeket kapott (elnök, rendőrfelügyelő, igazgató). E szerepei nagyban járultak hozzá mítoszának megteremtéséhez. Egyike azon színészeknek, akik végig jelen voltak a francia filmgyártás nagy pillanatainál, forgattak vele némafilmet, de színes kópiát is. Olyan nagy személyiségekkel dolgozott együtt, mint Jean Renoir, Marcel Carné, Jacques Prévert, később pedig Michel Audiard, Alain Delon illetve Jean-Paul Belmondo csodálhatta nagyszerű jellemábrázolását és egyedi játékstílusát.

Alakításaiért több fesztiválsikert könyvelhetett el: főszereplője volt a legjobb idegen nyelvű filmként 1949-ben Oscar-díjat nyert „A feledés útján” című filmnek. 1951-ben és 1954-ben Velencében kapott nagydíjat („La Nuit est mon royaume” illetve „Ne nyúlj a szajréhoz!”), 1959-ben és 1971-ben Berlinben („Archimédesz, a csavargó”, illetve „A macska”). 1958-ban, majd 1960-ban is jelölt volt a Brit Filmakadémia legjobb külföldi színész díjára („Átkelés Párizson”, valamint „Maigret csapdát állít”).

Több állami kitüntetésben részesült. 1960-ban a Becsületrend lovagja lett, 1976-ban pedig a Nemzeti Érdemrend tiszti rendjelét vehette át.

Halálát tüdővértolulás és szívelégtelenség okozta. Temetése háborús hősnek kijáró katonai tiszteletadással történt, hamvait – kívánsága szerint – Brest-től mintegy 20 mérföldre az Atlanti-óceánba szórták.

A filmes szakma megbecsülését a mai napig élvezi. 1976-ban ő vezethette az első César-díj átadást, halálának tizedik évfordulóján, 1987-ben pedig ő maga is megkapta életművéért a Tiszteletbeli Césart. Nevét adja a Jean Gabin-díjnak, melyet minden évben egy ígéretes fiatal színész kap meg.

Magyarországon bemutatott filmjei

( Wikipédia)


És a film, amit most láttam ismét!

A nyomorultak (Jean Gabin - 2 DVD)
Les Misérables
német, olasz, francia film 1958
dráma










A Nyomorultak című alkotás az egyetemes értékekről szól, és arról, hogyan lehet világunk nehéz helyzeteiben is megtartani az emberséget. 1800-ban Franciaországban, Toulon kőbányájában, raboskodik a roppant erejéről ismert Jean Valjean (Jean Gabin). Gyötrelmesen múlnak az évek, végül mégis elérkezik szabadulásának a napja. Jean Valjean szakítani akar múltjával és új életet kezd. Hamarosan tekintélyes vagyonra tesz szert. Bár nehéz múltja mindvégig kísérti őt, mégis vállalja a megalkuvások és hazugságok nélküli életet.


Victor Hugo örökérvényű klasszikusa gyöngyszem a filmművészetből.

Szereplők:
Jean Gabin, Bernard Blier,

Fernand Ledoux,

Daniéle Delorme,

Elfriede Florin, Bourvil,

Madeleine Barbulée, Martine Havet

Rendező: Jean-Paul Le Chanois
Forgalmazza: Etalon Film
Hossz: 185 perc

2009. augusztus 19., szerda

Holnap augusztus 20.!!!!!!


Egy kis áttekintés a nagy ünnepünkről!




Augusztus 20.
Államalapító Szent István királyunk ünnepe. 1774-ben Mária Terézia nyilvánította országos ünneppé. Szent István jobbjának tiszteletére ezen a napon 1818 óta rendeznek körmeneteket. A paraszti életben az aratás lezárása fűződik ehhez az időszakhoz. Több helyütt a templomban hálát adtak az aratás sikeres befejezésekor. Az őszi mezőgazdasági munkák megkezdése előtt a faluból általában a városokba utaztak a gazdák, ahol a télire szükséges vásárlásaikat intézték. Egyes vidékeken a legszegényebb családnak a módosabbak kenyeret sütöttek ezen a napon. A Tiszaháton azt tartják, Szent Istvánkor mennek el a gólyák.


Körmenet Szent Istvánkor


A Szent Istvánra való emlékezésnek ugyan ezeréves hagyománya van, augusztus 20-a, mint nemzeti ünnep azonban mégis rövid múltra tekint vissza. Az államlapítás ünnepe a körmenetből nőtte ki magát a 20. században. Körmenet kialakulásaA középkorban az egész Kárpát-medencében élt Szent István kultusza, amely a török hódoltság alatt eltűnt. A kultusz fontos eleme volt a búcsújárás és az Aranybullában (1222) is meghatározott „szent király ünnepe”, amelyet Székesfehérváron tartottak, bár kezdetben nem augusztus 20-án. A katolikus ünnep következő fejezete Mária Terézia korához kötődik, amikor uralkodói közbenjárással 1771-ben Raguzából (ma Dubrovnik, Horvátország) Bécsbe, majd Budára került a Szent Jobb ereklye. A királynő rendelete értelmében az időközben elpusztult Zsigmond-kápolnában őrzött ereklyét évente hat alkalommal lehetett közszemlére állítani, köztük augusztus 20-án. Rendelete egyben nemzeti ünnepnek minősítette Szent István napját. Az intézkedés ellenére az ünnep nem vált rögtön az ország egységét kifejező szimbólummá, ennek alapjait csak az 1818-ben először megtartott körmenet fektette le. A körmenetnek egészen a második világháború végéig a budai vár adott otthont, nem pedig a pesti belváros, ahogyan napjainkban. A szokás történetében az 1848-49-es szabadságharc után több mint tíz éves kényszerszünet következett be, mivel a Bach-korszak betiltotta. Az enyhülés vetett véget a tilalomnak 1860-ban. Ezután augusztus 20-a egyre népszerűbbé vált, a körmenetet országos érdeklődés kísérte.

Augusztus 20. a Monarchiában

A francia forradalom mintájára a 19. század végén igény merült fel magyar nemzeti ünnep megalkotására is. Hosszas parlamenti vita indult, amely március 15. és augusztus 20. körül forgott. Az utóbbit ellenzői az esemény katolikus jellege miatt alkalmatlannak tartották a soknemzetiségű és vegyes felekezetű ország egységének kifejezésére. Végül 1891-ben mégiscsak nyertesként került ki augusztus 20-a, amit munkaszüneti napnak, korabeli elnevezéssel nomra-napnak minősítették. A fent említett okok azonban megakadályozták, hogy általánosan elfogadott ünnep alakuljon ki, hiszen a körmenet elsősorban a katolikusok körében volt népszerű. A vasúthálózat bővítésével párhuzamosan vidékről akár több százezren is a fővárosba érkeztek, a budai várt ellepték az ünnepi viseletbe öltözött emberek. Hasonló azonban nem mondható el a Bécsben székelő uralkodóról, aki nem vett részt a körmeneten, ez alól kivételt jelentett az 1917-es háborús év, amikor az utolsó magyar király, IV. Károly a menet élén vonult. A körmenethez kapcsolódó új, érdekes jelenség is felütötte a fejét, mégpedig a budapesti vásárlás: a városba érkező tömeg a körmenet után az utcákat rótta, hogy különféle portékákat vásároljon. Az újságokban megjelentek a „Szent István-napi vásár” hirdetések, az üzletek pedig teli polcokkal várták a látogatókat. Ez a vásárlási láz egészen az 1940-es évek végéig kitartott, csak a Rákosi-rendszerben szűnt meg. Ugyancsak a Monarchia végén bukkant fel újra egy elfelejtett szokás, az aratóünnep. Miniszteri kezdeményezésre elevenítették fel a néphagyományt, amely ekkor még nem kapcsolódott össze augusztus 20-val. Az új kenyér jelenléte csak fél évszázad múlva vált meghatározóvá.

Augusztus 20. a Horthy-rendszerben

Az első világháborúban és az azt követő években a nagyszabású ünnepségek elmaradtak. Néhány évnek kellett eltelnie, hogy a kialakult új politikai rendszer megfogalmazza önmagát és ennek megfelelően alakítsa az államiságot szimbolizáló ünnepet. A Horthy-rendszerben fektették le augusztus 20-nak, mint nemzeti ünnepnek az alapjait. A korábbi szokások közül megőrizték a Szent Jobb körmenetet, a lóversenyt, amelynek tétje a Szent István-díj volt és az ünnepi mulatságot, amelyet rengeteg programmal bővítettek ki. Az új és a ma is létező szokások közé beemelték a tisztavatást, az ünnepélyes őrségváltást, a néphagyományok ápolását és a tűzijátékot. Csak a korszakra voltak jellemzőek és az idő próbáját nem állták ki a sokgyermekes anyák kitüntetése, a Gyöngyösbokréta műsora valamint az ünnep kiterjesztése egy teljes hétre. A két világháború között a körmenet továbbra is a várban zajlott. A felekezeti hovatartozás jelentőségének eltörpülését jelzi, hogy Horthy Miklós kormányzó, – aki egyébként református volt, vallása pedig nem fogadja el a szentek létezését – maga is rendszeresen részt vett a Szent Jobb körmeneten. Az ünnep újdonsült eleme a tisztavatás volt, amit a Monarchiában az uralkodó születésnapján tartottak. A Ludovika végzős növendékeit az akadémia udvarán avatták tisztté, gyakran Horthy kormányzó jelenlétében. Szintén az államiságot szimbolizálta a budapesti Szabadság téren 1928-ban felavatott ereklyés országzászló, amely a megemlékezések központi helyszínévé vált. Talapzatát a történelmi Magyarország jelentősebb pontjairól összegyűjtött földből építették. A következő években több száz településen avattak országzászlókat, ezek a történelmi Magyarország egységét hirdették. Szent István ünnepe tehát a revíziót, a határok módosítását, a korszak legfontosabb követelését jelenítette meg. Mindemellett fontos szerep jutott a szórakozásnak: dalnokverseny, öröksütés, táncmulatság, légi bemutató, sétahangverseny, sportesemény, virágkozró, cirkusz, tárogatókoncert. Röviden és a teljesség igénye nélkül évről évre bőséges program várta a több százezres nézősereget. Két meghatározó eseményt érdemes kiemelni: a tűzijátékot és a Gyöngyösbokrétát. A 19. században már tartottak tűzijátékot Szent István napján, azonban a szokás 1927-től vált menetrendszerűvé. A Gellért-hegyről kilőtt rakéták fényeit a rakpartról és sétahajókról csodálták. A Gyöngyösbokréta a népművészet beemelését biztosította. Az 1931-ben létrehozott szervezet táncokat és más népszokásokat mutatott be autentikus módon, vagyis nem művészek, hanem parasztemberek előadásában.Augusztus 20., mint nemzeti ünnep a Horthy-rendszerben vált a magyarság egyetemes ünnepévé. Nemcsak határon túl, hanem a kivándorolt magyarok is megemlékeztek az államalapító királyról. Az ünnep egyben turisztikai látványosságként is funkcionált, hiszen több ezer külföldi érkezett Magyarországra, hogy megcsodálja a látványos programokat. Augusztus 20. a Rákosi-diktatúrábanA második világháborút követő években új arculatot kellett találni az ünnepnek, mivel a Horthy-korszak kiemelten kezelte a jeles napot, s a koalíciós kormány élesen elhatárolódott politikai elődjétől. Olyan hangok is megszólaltak, hogy az ünnep hagyományait nem érdemes folytatni, ennek ellenére a felújított Szabadság hidat 1946-ban augusztus 20-án adták át, s ezzel mégiscsak elkezdték „használni” az ünnepet. Kezdetben a körmenet is folytatódott, igaz az ország vezetői már kevésbé képviseltették magukat, publicitása is kisebb volt, mint korábban. Gyökeres váltás a diktatúra kiépülésével, 1948-ban következett be. Az ünnep ezen újabb fejezete csak részben jelentet törést, mert a régi elemek közül többet is felhasználtak, csak a külsőségeket alakították át. Megmaradt a tisztavatás, de a Ludovika Akadémia helyett a Honvéd Kossuth Akadémia növendékeit avatták fel. Megtartották a tűzijátékot is, ezen felül bábszínház, kultúrműsor, díszelőadás és hasonló mulatság szórakoztatta a népet.
A körmenet viszont a kommunizmus berendezkedése után a Bach-korszakhoz hasonlóan ismét tiltólistára került, ezúttal negyven évre. Az ünnepnek természetesen új nevet adtak. Addig Szent István napnak hívták leggyakrabban augusztus 20-át.
Először lekopott a szent kifejezés, majd 1948-ban megszületett az új kenyér ünnepe elnevezés, mint központilag előírt szóhasználat. A kifejezést azonban hamar felváltotta egy újabb elnevezés, az alkotmány ünnepe. 1949. augusztus 20-án lépett életbe ugyanis az alkotmány, az elkövetkező években pedig ez a kifejezés dominált. Az ötvenes évek elején a programok megrövidültek, csak termelési versenyekről és lelkes sztahanovistákról adott hírt a korabeli sajtó. A tűzijáték is elmaradt, helyette a Gellért-hegyen csak tábortűz volt. Viszont a korszak vívmánya a kitüntetés-adományozás – művészeknek, népművelőknek –, amely ma is létezik. A kommunisták tehát szakítottak a múlttal, de az ünnep továbbra is a hatalom birtokosainak identitását szimbolizálta.

Augusztus 20.
a Kádár-rendszerben

Az ünnep új arculatot a munkás-paraszt szövetség megjelentével kapott. A Kádár-kormány 1956. november 4-én rádióban beolvasott közleményében Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányként definiálta önmagát, ennek megfelelően minden évben munkás-paraszt találkozót tartottak. Szintén lényeges elemként jelent meg az avatás: pályaudvart, iskolát, gyárat, üzemet, szállodát, lakótelepet, utat avattak, egy évfordulóra több meglepetés is jutott. Megtorpanás a nyolcvanas évek derekán rajzolódik ki, amikor a gazdasági helyzet csak kisebb költségvetésű újdonságok – játszótér, tornaterem – átadást engedte meg. A szórakoztató műsorok repertoárja a hatvanas évek közepén bővültek látványosan, többek között újjáéledt a tűzijáték, egyre jelentősebb lett a vízi és légi parádé, Debrecenben pedig megszületett a virágkarnevál. Folytatódtak az olyan hagyományok is, mint a zászlófelvonás és a tisztavatás a Kossuth téren, a néphagyományok bemutatása és a szórakoztatás. A Rákosi-diktatúrához képest váltás, hogy – szigorúan a szent jelző említése nélkül – István király személye is felbukkant. Augusztus 20-át az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepének tekintették. A körment továbbra is tabu volt, egészen 1989-ig, amikor hosszú évtizedek után a Bazilikánál megrendezték az „elsőt”.

Augusztus 20.
a rendszerváltás után

A választások után összeült parlament szembekerült azzal a dilemmával, hogy három nemzeti ünnepünk van (március 15., augusztus 20. és október 23.), viszont csak egy lehet hivatalos állami ünnep. A történelem ismétli önmagát, mert a választás, akárcsak száz évvel ezelőtt ismét augusztus 20-ra esett. A különböző politikai erők persze más-más helyszínen ünnepelnek a rendszerváltás óta, azonban a fent említett három ünnep közül még mindig Szent István ünnepe a legkevésbé megosztó.Az ünnep menetrendje nagymértékben hasonlít a Kádár-rendszer forgatókönyvéhez, persze a külsőségek megváltoztak. A hivatalos program a zászlófelvonással indul, majd a tisztek felavatásával folytatódik a Kossuth téren, akik már nem ökölbe szorított kézzel, hanem két ujjukat feltartva tesznek esküt. A felavatott tisztek elvonulnak az országzászlók, köztük az 1956-os forradalom lobogója előtt. Nem hiányozhat a hang- és fényeffektusokkal kiegészített tűzijáték, a vízi- és légi parádé valamint a nyolcvanas évek közepén megszületett mesterségek ünnepe a budai várban. A körmenet a Bazilikánál zajlik, a szertartásnak immáron kihagyhatatlan eleme a kenyérszentelés. Jelentős ünnepségek az ezredfordulón voltak, 2000-ban avatták ortodox szentté István királyt, bővítették ki a körmenet útvonalát, valamint 2000. augusztus 20-án indult a millenniumi év és a következő esztendő ugyanazon napján ért véget. Az ünnep fekete évének számít a 2006-os év, amikor rögtön a tűzijáték elkezdése után óriási szélvihar támadt Budapesten. A katasztófa felkészítetlenül érte a szervezőket, a sajnálatos eseményben több ember életét vesztette. ( Wikipédia )










Aratás után
(részlet)

Sokat vártunk ettől az évtől,
Az időjósoknak hivén.
Mondták tavaly, hogy aki éri,
Dús aratást ér az idén.
Midőn a hó elment tavasszal,
A szántóföld reményt adott,
Hogy a mult évben nem hiában
Szórtuk belé a jó magot.
Sarlót, kaszát előkerestünk,
Hogy a sürű kalászfejek
Élesre fent csengő vasától
Előttünk rendre dűljenek.
A csépet is mind sorra néztük,
S amelyiknek hibája volt,
Reá kötöztük jó erősen
A gyengén álló hadarót,
Hogy amidőn a tág szérűre
Kerül be majdan a kepe,
Szemét az érett búza-főnek
Vigan kiverhessük vele,
Melyet alkalmas szélben aztán
Felhányjon a szórólapát,
Kitisztítván a garmadából
Minden polyvát, gazt és lazát…

( Tompa Mihály )

Sopronról versek...









A Sopronnal kapcsolatban említhetõ XVIII-XIX. századi költönők közül a legkiválóbb Dukai Takács Judit (1795-1836) volt. Idillikus hangulat, magyaros verselésû költeményeiben feltûnnek a vendéglátó porták, tornácos udvarházak. Soproni házukról így ír:




Szép rózsabokor, mely a boldog lánykának
Virultál, viríts most mint édesanyának.
Nyisd meg illatos kebled!
Elõbb születésem helyén dajkáltalak,
Itt csendes ablakom alá plántáltalak
S örömöm közös veled.








Sarkady Sándor

                                       A soproni várostoronyra



(Tllai Aurél ünnepi kórusművének szövege)

Századok omlanak el, de te itt állsz híven a völgyben,
S őrzöd a vén várost, kőderekú Kapuőr.
Próbát próbált, harcban helyt állt légy a tanúja:
Új haza híve maradt régi idők kövein.
Üszkös romokból talpra állt,
Hú népe küzd, akar;
Épül, virágzik, újra szép;
Erős vár  és magyar.
A nagyvilágon e kívül
Számára nincs haza;
Vezesse útján égi jel,
A Hűség csillaga !
Eljön az új ezer év, vele eljön az új Magyarország;
Óva tekints le reá, soproni hú Kapuőr !
Bástyánk voltál, jelkép lettél; lélek, erő légy,
S tettre hevítve a mát, múltra, jövőre vigyázz !










Zsirai László

Gyanútlanul

 
Valahányszor,
ha gyanútlanul a városba lépek,
érzem, hogy a szívek kertjeiben
a szavak jósággal permetezett
fürtjei érnek,
mosatlanul -
Természetesen ,
Annyira gondosan,
szépen és tisztán,
ahogyan
gyermekálmaim úsztak le az Ikván.



 


Sarkady Sándor

Sopron dicsérete


 
Sopron, te lelkünk éltető láng!
Hű őr az ősi végeken,
Erőt adó múlt, szép jelen
És ébredő jövő.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk a Hűség /Város/ énekét.
Fenyves süvít, és cseng a csermely,
A lágy lankákon rőt borág
Ígéri édes újborát,
A boldog áldomást
Hiába dúl szél és tör-ver a jég
Zengd, hittel zengd vélünk a Hűség énekét.
Kőcsipkés, ódon várfalakból
A lélek lángja fellobog,
És zúgják tornyos templomok
Az Úr dicséretét.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk az Élet énekét.
Új ezredév vár, ám harcát ne féld!
Zengd, hittel zengd vélünk az Élet énekét.