2017. június 28., szerda

Ahogy múlik az idő...





Albert Schweitzertől idézetek


 A fiatalság mércéje...

"A fiatalság mércéje nem az életkor,
hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő,
az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés,
akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya,
reménytelenség: mind hosszú évek,
melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember - akár tizenhat éves, akár hatvanhat - csodára szomjazik,
elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén:
nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja:
mi lesz holnap: szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm,
a merészség, a nagyság - az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz,
és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."




" Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé. "




" Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot. "



2017. június 10., szombat

Hangulat és gondolat...




Reményik Sándor

Tea-rózsa


Egy diák jött az utcán szembe vélem,
A gomblyukába rózsa...
Ahogy méla mosollyal ráhajolt:
Valaki adta: sugárzott le róla.
Rózsa, illatos nyárelői rózsa...
Illatos, édes, első szerelem...
Nekem ily rózsám nem volt sohasem.
Más virágra vágytam már akkor is:
Halványabbra, illattalanabbra,
De ritkábbra, csodálatosabbra. -
És közben - elfutott az élet is.





Gyóni Géza

Lelkek cseréje


Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kinzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hivő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.

Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!