2013. november 22., péntek

1877. november 22-én született...


 Kedvenc költőm, nagy költőnk, Ady Endre születésnapja van  ma !




A Liget Szanatórium romjait láthatod a képeken, ahol meghalt!

Csak kattints rá!

www.photoblog.com








Temetése és síremléke a budapesti Fiumei úti sírkertben



Két  versével emlékezem meg róla.





 Szeretném, ha szeretnének



Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkinzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.





Az anyám és én
                       
Sötét haja szikrákat szórt,
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.

Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám.

Csak azért volt ő olyan szép,
Hogy ő engem megteremjen,
Hogy ő engem megfoganjon
S aztán jöjjön a pokol.

Bizarr kontyán ült az átok.
Ez az asszony csak azért jött,
Hogy szülje a legbizarabb,
A legszomorubb fiút.

Ő szülje az átok sarját
Erre a bús, magyar földre,
Az új hangú tehetetlent,
Pacsirta-álcás sirályt.

Fénye sincs ma a szemének,
Feketéje a hajának,
Töpörödött, béna asszony
Az én édes jó anyám.

Én kergettem a vénségbe:
Nem jár tőle olyan távol
Senki, mint torz-életével
Az ő szomoru fia.



És hallgassuk ezt a másik versét a zseniális Latinovits Zoltán, a másik nagy géniusz előadásában.


Kattints rá!

2013. november 17., vasárnap

Megvárni a dolgok eljövetelét...




Megvárni, várni... tudni kell!

Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek –, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.
                                               Márai-Füves könyv





"Minden talajban megterem
valamiféle virág.
Minden napnak
megvan a maga öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy
meglássa azt.


 ( Wass Albert )


2013. november 15., péntek

Emlékezés...


Néha van ez így... Emlékezünk...





Babits Mihály

Emlékezés


A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,

mely elszállt az örök időkben.



2013. november 13., szerda

Egy különleges hangú fado énekesnő...





Mariza a MÜPA-ban  - 2013.december 13-án!




A fado? A szótár szerint sors a jelentése, egyébként pedig a portugál lélek megismerésének a XIX.században elterjedt kávéházi muzsika a kulcsa. Mely  közeli rokonságban áll a zöld-foki mornával, az argentin tangóval és a görög rembetikóval, többek között a bennük rejlő melankólia miatt. A fadóban ezt úgy hívják, hogy: " saudade" - " Örökös elvágyódás ". A kitáráshoz nem kell több, csak egy portugál gitár és lehetőleg női énekhang.




Kattints rá!




 Mariza mondta: " egy nő több érzést tud kifejezni, mert van bátorsága sírni".





Kattints rá!

  Egy koncert  




" Zűrzavaros éjszaka " ... a Nemzeti Színházban láttam...




Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka című szatíráját láttam tegnap este a Nemzeti Színházban.

Majdnem teltházas a Gobbi Hilda terem. Köralakban ülnek a nézők, a színpad közvetlenül előttük. Talán olyan érzést keltve, mintha maguk a nézők is a darab szereplői lennének. Lesznek, ha átadják magukat a színpadon folyó játéknak, ha olyan a darab, ha olyan a színészek játéka, ha olyan a rendezés, ha olyan a díszlet, hogy eggyé tudnak válni a színpadon történtekkel. Azt hiszem ez tegnap este csak részben sikerült. Pedig remek a díszlet, jó a színpad körforgási megoldása, jók a jelmezek, jó a rendezés , jó az időnként felcsendülő balkáni zene is. Teljesen érthető a darab jelenre is szóló aktuálpolitikai mondandója. A darab felétől már pereg a családi háromszög , és remek karakter alakításokat láthatunk.

Időnként halk kacaj hallható a nézőtéren.
 A darab végén nem marad el a hosszú taps sem. Mégis. Valami hiányzik. Valahol meg-megbillen az előadás. Eperjes Károly a többiekhez képest nekem túlkarikíroz, időnként nem értettem a szövegmondását, és bennem talán Söptei Andrea alakítása is keltett némi hiányérzetet. 

Nos, hát nagyon röviden ennyi. 
Összességében azért jól éreztem magam a nagyjából hetven perces előadás alatt.
 Azért voltak az előadásnak igazán jó pillanatai !

Időnként jó elmenni nemcsak moziba, múzeumba,koncertre, de kötelező lehetne havonta legalább egy-egy színházi előadás is.
(Persze, részben idő és pénztárca kérdése is lehet mindez.) 






A szereposztás az alábbi volt:


Dumitrache    
Eperjes Károly

Nae Ipingescu
Sinkó László

Chiriac           
Kristán Attila

Spiridon         
Rácz József

Rică Venturiano
Schnell Ádám

Veta   
Básti Juli

Ziţa     
Söptei Andrea

zenészek        
Gáspár Álmos, Farkas Rózsa és Horváth Károly

Rendezte: Szabó K. István





Forrás: MTI, nemzetiszinhaz.hu
Fotó: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

2013. november 7., csütörtök

Novemberi hangulatok...




November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók a novembernek a gémberes szót javasolták. Az Arvisurák szerint Enyészet hava. A népi kalendárium Szent András havának nevezi.








Kányádi Sándor


Novemberi szél


Lefonnyadt rég az áfonya,
deres a medve lábnyoma.
Lecsupaszult a málnavész.
Minden toboz a földre néz.
Hályogos szemmel pillogat
olykor néhányat még a nap.
Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,
minden kis hang az ő műve.
A medve helyett ő morog.
Övé minden csőr és torok,
ő játszik minden furulyán,
harsonán, dobon, pikulán.
Táncoltat erdőt, bokrokat,
lebbent az égre fodrokat,
s annak, ki ellene szegül,
annak a hátán hegedül.






Dsida Jenő

Száraz ág


Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomoruság! -

miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az értelemben
tartalmat nyer és felvilágol?
Miért nincs más rajtad kivül
szememben ebből a világból,
mely elsötétül és kihül?


 Mindenik embernek a lelkében dal van
 és a saját lelkét hallja minden dalban.
 És akinek szép a lelkében az ének,
 az hallja a mások énekét is szépnek.





2013. november 4., hétfő

Nemzeti Gyásznap - november 4.





1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás.







A szovjet hadsereg, a világ egyik legnagyobb katonai ereje maga alá gyűrte a felkelt pesti srácok, a munkások, a magyar egyetemisták, az értelmiség, a magyar érzelmű cigányok, a zsidók, az utcai harcosok, a magyar nép erejét.




Ötvenhét éve hajnalban a szovjet csapatok megszállták Magyarországot.
Kádár bejelentette ellenkormányának megalakulását,
Nagy Imre ekkor beszélt utoljára a magyarokhoz,
Bibó István a nagyhatalmakhoz és az ENSZ-hez fordult segítségért - ami azonban nem érkezett meg.
A forradalmat eltiporták, és megpecsételték az ország sorsát.






Szabó Lőrinc 

 Meglepetések


I.

Gyanútlan vers október 15-én
Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,
van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,
van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,
ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,
van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly
bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.

II.

Egy hét múlva
Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.
Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
„Hacaca!” — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.
Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.
Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.
Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.
Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.


III.

December közepe
Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:
Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem”, szólt a rádió.
És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;
s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:
hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát…
De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!

És: Isten áldd meg a magyart!



Kattints rá!