2010. január 28., csütörtök

Szepes Mária gondolatai




Akihez közel áll az ezotéria egy kicsit is, az hallgasson bele!
Hegyi Béla beszélgetése Szepes Máriával


( A csodák valósága - egyik része a beszélgetésnek,
a többit meg lehet találni
a You Tube-n )





2010. január 26., kedd

Egy szép gondolat











“ Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.”

( A. Tatiosz)

2010. január 25., hétfő

Egy szép dal...




Emlékezve !




Les Feuilles Mortes



Hulló falevél


Arcába mondtam, hogy nem szeretem,
Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.
Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,
Féltékeny voltam rá kegyetlenül.
Hazudtam néki, hogy más férfi vár,
Ha estére randevúnk volt.
Szerettem volna, ha könnyet ejt már,
De ő csak kacagva fölém hajolt,
És azt mondta: "szeretsz te engem,
A szíved enyém, érzem én."
S én ellöktem magamtól durván,
S ő döbbenten nézett reám.
A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte ég.
Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,
Szomorú szívem csak őreá vár.
Beláttam, hibáztam! Megbántam én!
Él bennem mégis egy halvány remény,
Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,
És rájön, hogy szeretem őt.
Szerelmünk emléke mindent legyőz,
S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.
Már érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát.
A vétkemet százszor is bánom,
És várom a hívó szavát.
A két szemét még most is látom,...


2010. január 14., csütörtök

A Don-kanyarban elesettek emlékére





Bella István

Halotti beszéd
Néhai Bella István
karpaszományos honvéd
sírtalan sírja fölött

Gyere fiam, menjünk el apánkhoz.
Ha elsírjuk róla a havat, ha a földet
elhányjuk róla, talán találunk
kardbordát, csontsípot, csigolyagyöngyet,
s talán találunk a szíve helyén
Északi Fényt, s fekete csöndet.
Gyere, fiam, menjünk el apánkhoz.
Az itthoni eget, leheletünket
emeljük szájához, mint a tükröt,
hátha bepáráll, hátha él még,
hátha elfelhősül a kék ég,
hátha fölül, s hátha ránkümmget,
csöndbozontú szája ránkmordul,
szakállából, havas hajából
kifésüli a férget, a földet.
Gyere, fiam, menjünk el apánkhoz.
Te, a hadiárvagyöp, én, a hadiárvaföld.
Menjünk - füvekként araszolva,
vakondként a földet púpolva,
menjünk - síronként hullámolva,
sírbarázdákként ringva, ringlódva,
új temetőként kiáradva,
ó-temetőként kiszáradva,
süppedt sírokként apályolva -
menjünk Donkanyarapánkhoz,
Voronyez-Donkanyar-apánkhoz,
Isonzó-Galícia-apánkhoz,
Világos-Temesvár-nagyapánkhoz,
Ob-Jenyiszej-öregapánkhoz.
vén-sír-Atlanti Óceán-apánkhoz,
a Szabadság Szobor-kopjafához,
a Fáklya-ravatali gyertyához,
gyere szanaszét-apánkhoz,
szanaszét-szavú, testű apánkhoz.
Egyik lábunk Északnak menjen,
másik lábunk Delelő délnek,
Balsors-véres-kard kezünket
nyargaltassuk kopjás Keletnek,
Koponyánkat, Gellért hordóját,
gurgassuk keresztes Nyugatnak.
- nincs zöld, hol ne füvelltünk volna,
föld, hol ne röglöttünk volna,
ég, hol páránk ne egesedne,
ág, hol porunk ne leveledne,
eleven ekékkel a tengert
szántottuk sírokkal a tengert,
fölszántottuk sírral a földet
eleven sírokkal a földet,
s vetettünk bele élőembert,
búzaunokát, rozsszüléket,
s arattunk láncot, láncos lángot,
üszög-időt, pipacsigéket.
Gyere fiam, menjünk el apánkhoz
Gyere velem,
Fiam.
                     ( 1975 )




                                                      

2010. január 9., szombat

Kosztolányi Dezsőtől - a szerelemről








Már néha gondolok a szerelemre

Már néha gondolok a szerelemre.
Milyen lehet - én Istenem - milyen?
Találkoztam tán véle messze-messze,
valahol Andersen meséiben?
Komoly és barna kislány lesz. Merengő.
A lelke párna, puha selyemkendő.
És míg a többiek bután nevetnek,
virágokat hoz majd a kis betegnek.
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.
Fájó fejemre hűs borogatást rak.
És kacagása hegedű-zene.
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.
Különös, titkos és ritkán mosolygó
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.
Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.

2010. január 6., szerda

O.Goga kapcsán... elgondolkodtam....


A honlapomra írtam egy bölcs mondást :

" Szerelmesek számára az elválás nem más, mint egy állomás, ahol a következő vonatra várnak. " ( O. Goga )

Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán tudják-e az emberek, hogy ki is volt Oktavian Goga.
Nos. Találtam egy cikket. Ady Endre írta. 
( Nyugat, 1913. 10.szám, Disputa ).

Érdemes elolvasni, bár régen történt, mégis...


Ady Endre:
Goga Oktávián vádjai.

Ismeretes, majdnem fanatikus román-barát vagyok, s ezt tudja, s talán elhiszi nekem híres-neves román kollégám és jó barátom, Goga Oktávián is. Habzsoló, nagy örömére a nemes magyarság és teljes emberség s így a románság ellenségeinek, a magyar impotens sovinisztáknak s a klerikális mezei hadaknak, ő nekitámadt valaminek, amit talán rövidség okából magyar Géniusznak címezhessek. Meghalt Vas Gereben, nem iázik Petőfi juhászának kedves szamara, nem csodázik Berend Iván de genere Jókai: a zsidó Jónás bosszút állott, elnyelte a cethalat. Szóval magyar lélek nincs már, magyar irodalom, mindenekelőtt kigondolásunk karaktertelen és szerfölött ügyes zsidósság, s csuhaj, de könnyen elbánhat ilyen ellenféllel a cincinnatusokba oltott román lelki előkelőség... Szántszándékkal halasztgattam a Goga Oktávián túlságos lármát keltett önbátorító vádjaira a választ, mert e vádakat nem akartam komolyan venni, s mert majdnem csak tegnap volt, amikor is baráti asztalhoz kerítettem Gogát Ignotusékkal, reprezentáló románt ugyanilyen magyar magunkkal. Bizonyisten még cigányoztunk is, a Gacsaj Pista románcát is elbúsultuk, csakúgy, lelkünk önkénytelen kedvére, szóval borzasztóan bús-magyarok s természet-fiak valánk. A Goga írásos vádjairól még nem tudtunk akkor, s nekem is csak óvatos szavakkal aggódta el magát a magyar irodalmat megszállott némely zsidók miatt. Hát először is tudni kell, hogy Romániában s Bukarestben, melyek mégiscsak minden románok eddig teljesült vágya, valami olyasféle világ van, mint nálunk Mokány Berciék aranykorában. Az arisztokrata leköpi a dzsentrit, a dzsentri a polgárt, a polgár a parasztot, a paraszt a kutyát, a kutya a zsidót. Nincs kedvem itt a románok legszebben fejlett antiszemitaságához magyarázatokkal szolgálni, talán majd máskor, de a román zsidógyűlölet majdnem bizáncian szép. Viszont az én hitem a szükséges és helyes adagnyi antiszemitaság mellett, melyet sok árja ellen is szeretettel táplálok, az, hogy az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót. Zagyva, álmos vérségünk s sötét keletiségünk ellen adatott ellenméreg ez, antiveronál. Nagyszerű, zsidó eredetű magyar íróink is vannak, mert annyira még nem vagyunk Romániában Magyarországon sem, hogy a dinamika törvényei is csődöt mondjanak. De Isten ments, hogy például az én Goga-kidicsérte szittyaságos voltom legyen határ, sőt példa, mert abból elég az enyém, sőt sok is. Ez is jó, ez is kell, ilyen szilágyságbeli, ősi, kurtanemes, megbőszült finomulás, de kell minden, ami magyarul lelkekhez szól és lelkeket szólaltat meg. És itt hamarosan megérkeztem a Goga-vádak titkos, bujkáló, majdnem félt és félig-tudattalan okához: az irigységhez. Bizony ez a furcsa Magyarország egy kicsit mindig Európával élte az életét, a keresztes hadjáratokon, protestantizmuson, franciás forradalmon keresztül egészen a szocializmus testes, izmos való valóságáig. Szerencsénk vagy átkunk: nemcsak keresztül-kasul hatott, de át- és áthasogatott bennünket a legnagyobb civilizációk minden kilüktetése. Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de egyelőre szédítően nagy, színesen gazdag a mai románságnak a mi intellektuális kultúránk, főképpen pedig vakító, tehát bosszantó is. Ám helyünk, a geográfia igazi értelme, ezt így rendelte és döntötte el, sok hasznunk nincsen belőle, csak dísz ez, élet-jog és remény. Hogy üzleti színdarabokat írnak külföldi exportra, ez a mi afférunkra annyira nem tartozik, mint ahogy nem érdekel, hogy a romániai petróleumkutakat hegyes avagy tompa fúrókkal fúrják. Itt is például Biró Lajos és Molnár Ferenc - a mi nagyszerűen magyar Bródynkról nem is szólván - annyira írók és magyarok tudnak maradni, hogy e kvantitásról még a magyar-román béke érdekében sem mondhatunk le. Svihákok, ügyeskedők, ügynökök s boltosok mindenütt vannak, s ott persze többen, ahol az élet és az élet forgalma kedvezőbb és több. Nem esküszöm meg, hogy a romániai katonaság nem veheti el valahogyan, egyszer, tőlünk Erdélyt, de magyarságunkat s ennek termő lélekligetét le nem bocskorolhatja soha. Gyönyörű lehet az a hivatásérzés, amely Romániáé és a románságé lehet, de a mienk se kutya, s szép, nagy emberi passzió valószínűleg, mert idegenektől tud elhódítani magának fanatikusokat. Egyelőre pedig az igazibb román kultúra Magyarországé s Goga is a mienk, malgré lui, és ezt se szabad elfelejteni. Baráti összejövetelünkkor dicsértük volt magunkat: ez se történhetett volna meg tíz évvel ezelőtt - mondogattuk. Szóval nemesen meg kellene becsülnünk egymást, szomszédoknak a Földön s lelkeink útirányában, de ehhez megértés is kell, s amaz ócska, kompromittált, bizonyos szeretet. Ez a szeretet most csak az igazság kedvéért látszik kitérülni Goga és a románság elől, de bennem például megvan s nemcsak megmarad, de Ignotusunk buzdítása szerint s nagy tanulással csak nőni fog.

És akkor ki is volt O. Goga ?

Román nemzeti politikus, újságíró, költő, drámaíró és fordító.
Erdélyben, a Nagyszeben melletti Resináron született, és idővel az erdélyi románok egyik vezetőjévé vált a nemzetiségi egyenjogúságért folytatott harcban, amiért a magyar hatóságok le is tartóztatták. Aktív tagja volt a Román Nemzeti Pártnak.
1918-ban Romániába ment, csatlakozott a Néppárthoz, és aktív szerepet játszott a politikai és irodalmi körökben. 1937-38-ban Románia miniszterelnöke volt.
Pályája kezdetén liberális elveket vallott, Ady Endre is nagyra becsülte és barátjának tartotta. Romániai politikai pályafutása során egyre inkább jobboldalivá vált, miniszterelnöksége idején született meg a zsidótörvények egy része.
Irodalmi munkássága jelentős, lírikusként és drámaíróként egyaránt. Románra fordította Petőfi, Madách és Ady műveit.
Érdekesség, hogy Ady halála után Goga vette meg Csinszkától a csucsai kastélyt, ahol ma Goga emlékmúzeuma mellett Adyt és Csinszkát idéző emlékszoba is található.



És egy vers Gogától:
Hazátlan

Hazátlan ember vagyok már csak,
tűzcsepp mit a szellő hord,
lánctól szabadult tévelygő rab,
a legszegényebb földlakó.
Új törvényeknek nagy mágusa,
csillag-vakított szegény bolond,
bolyongtam, hogy megmutathassam
Országom mily meséket mond.

Kései könnycsepp vagyok az
évezred könnyeiből,
álom vagyok, mely útra kél
árvák kandallója felől.
Utazgató, hangos dorgálás
csendes, szótlan tájakon,
ahol elvész az egész világ,
megmaradt kiáltásokon.

Vagyok: síró sóhajtás
domboldal falvaiban,
vérben áztatott sikoltás, mit
erdélyi özvegyek sikoltanak.
Szerelem, gyűlölet küldötte,
győzelemről álmodó,
ki szüleimtől örököltem,
szájpadlására forrt szitokszót.

A sírok közül előléptem,
nyirkos és hideg kriptákból,
Hol a visszaemlékezések
Őrt állnak örök gondokból.
És megremegve hordtam tovább
Testvéreimnek bizalmát,
Megsiratva minden kapunál
Feledett holtak fájdalmát.

Érzem az éjszakát leszállni
Tegnapi hajnalokra,
És énekem beburkolózik
Örök hallgatás burokba...
Mit bemocskolt már sár és kacaj,
Hordom köztetek terhemet,
Jaj annak, ki haza nélkül marad
És kérni meri tőletek...

( P. Tóth Irén fordítása )



2010. január 4., hétfő

Néhány film...

Jim Jarmusch: The Limits of Control / Az irányítás határai

Jim Jarmusch amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, színész és producer.
Mi ez a film? Meditatív krimi vagy szigorú krimiparódia, vagy semmi… Csak játék a nézővel? Megnéztem a filmet .Csalódtam. Az amerikai-japán-spanyol koprodukcióban készült krimi kétségtelenül eleget tesz az összes formai kritériumnak ahhoz, hogy hamisítatlan Jarmusch-film legyen.
„Néha szeretek olyan filmeket nézni, ahol az emberek csak ülnek és nem mondanak semmit” – mondja Jarmusch új filmjének egyik szereplője. Az irányítás határai is ebben a szellemben készült, és tudatosan épít az összes jól bevált jarmuschi stíluselemre. Csak bírjuk türelemmel.
Jarmusch hősei általában idegen, magányos alakok, nem ritkán emigránsok vagy Amerikába tévedt külföldiek, akik látszólag határozott szándékkal tartanak valamerre, valódi céljuk azonban legtöbbször még saját maguk előtt is ismeretlen. Akciók helyett intermezzókat látunk, folyamatos úton levést. Ehhez illeszkedik a leggyakrabban epizodikus, töredékes felépítésű dramaturgiai szerkezet.
A filmben a titokzatos, névtelen idegen – vagy ahogy a stáblista említi, Lone Man (Magányos Ember) –, hol repülőre, hol vonatra száll. Időnként betér egy-egy múzeumba, máskor meg kávézóba megy, ahol mindig két kávét rendel „külön csészékben”. Rejtélyes küldetéséről eközben semmilyen konkrétumot nem tudunk meg. Csak annyit látunk, hogy hol gyémántot, hol értékes gitárt ad egy-egy pici cetliért cserébe, amelyre valamilyen kód van írva. Minden alkalommal megnézi, majd a kávéval leöblítve ott helyben rituálisan elfogyasztja a papírdarabot.
Sorban tűnnek föl a furcsa figurák ebben a különös „útifilmben”. Különböző titokzatos nők kerülnek elő a semmiből, hol a testükkel, hol a szavaikkal próbálnak meg Lone Man közelébe férkőzni, aki ugyanazzal az üres arckifejezéssel mondja mindenre, hogy nem. A hosszú lánc végére nem marad más a történetből, mint az egyforma részletek monotóniája: a főszereplő szokásos taj-csi programja és a jelszóként használt mondat: „Nem beszél spanyolul, ugye?” Vagy a visszatérő frázis: „aki nagyobbnak képzeli magát a többieknél, az menjen a temetőbe…”
A végeredmény azonban inkább olyan, mintha egy meditálót bámulnánk. Attól, hogy ezt tesszük, még nem jutunk el a másikkal együtt egy magasabb tudatállapotba, az önkontroll következő szintjére. Az irányítás határaiban Jarmusch mintha azt kérdezgetné: „Ki ez az ember, és mi ez az egész?” Válasz pedig nincs. „Minden szubjektív” – mondja valaki a csaknem két órás film elején. Az utazás végén is be kell érnünk ennyivel, és a komor tanulsággal: „La vida no vale nada” („Az élet mit sem ér”).

Akkor inkább nézzünk valami mást!
Például ezt a másik két filmet!!!

A titokzatos folyó

Clint Eastwood a legjobb színészeket nyerte meg filmjéhez: Tim Robbins (Dave Boyle), Sean Penn (Jimmy Markum) Kevin Bacon (Sean Devine) .
Eastwood nem bízott semmit a véletlenre, a kitűnő szereplőket egy sikeres bestseller alapján (Dennis Lehane-Mystic River) megalkotott forgatókönyv nyomán készült filmben alkalmazta.
A címbéli folyóhoz hasonlóan lassan hömpölygő filmben valódi emberi sorsok bontakoznak ki.

Bár sokaknak nem tetszett a film, nekem igen.

A film forgatókönyve jó , a színészválasztás tökéletes (többek közt Sean Penn, Tim Robbins, Kevin Bacon, Laura Linney), a színészvezetés magas színvonalú.
Jimmy Markum (Sean Penn), Dave Boyle (Tim Robbins) és Sean Devine (Kevin Bacon) együtt töltötték a gyerekkorukat Boston egyik munkásnegyedében. Napjaik éppúgy utcai baseballozással teltek, mint a szomszédos East Buckingham elegáns lakónegyedeiben felnövő srácokéi. Soha semmi érdekes nem történt ezen a környéken mindaddig, amíg Dave élete különös fordulatot nem vett. Akkor még nem sejtették, hogy ez örökre meg fogja változtatni mindannyiuk életét. Huszonöt évvel később a három barát útjai újra kereszteződnek egy titokzatos és megmagyarázhatatlan gyilkosság kapcsán…

Tovább nem írom le a történetet, inkább meg kell nézni!


Egyszerűen bonyolult

It's Complicatedamerikai romantikus vígjáték,
100 perc, 2009
Rendező:
Nancy Meyers
Színész:
Meryl Streep
Alec Baldwin
Steve Martin
John Krasinski
.... Kicsit már koros, de még egy cseppet sem hervadó főhősnőnknek, az étteremtulajdonos Jane-nek (Meryl Streep) tíz évvel a válása után újra felébred a libidója, és felpezsdül a szexuális élete, mikor egyszerre bonyolódik viszonyba egy nős férfival, Jake-kel (Alec Baldwin) és kezd el randizni építészével, Adammel (Steve Martin). Ha ez eddig esetleg nem lenne elég pikáns, az még hozzátartozik a dologhoz, hogy a szóban forgó nős férfi nem más, mint Jane exférje, akivel egy édes, részeg éjszakán ismét egymás ölelő karjaiba omlanak. S hogy a sztori még bonyolultabb legyen: félő, hogy akár a (volt) házaspár három közös, felnőtt gyermeke, akár a párját termékenységi klinikára zavaró új asszony megneszeli a másodvirágzást, ráadásul Jake is féltékenykedni kezd újdonsült vetélytársára…
Az Egyszerűen bonyolult nem csak szimplán jó, hanem nagyon eltalált is egyben. Igazi kortalan vígjáték, amelyből az is megtudható, létezik olyan szerelem hatvan felett, ami kihozhatja az emberből maximumot. A szereplők csúcsalakítást nyújtottak.
Nem csak szimplán jó, hanem egy nagyon jó sztorival ellátott tanmese arról, milyen lehet az élet hatvan körül, ha épp kiröppennek a gyerekek, és még ráadásul elvált nőből is vagyunk. És hogyan lehetünk ismét ifjú bohémek.
Nancy Meyers remek helyzetkomikumokra épített, tökéletesen megtervezte a történetet, minden apró részletre ügyelt.

Az Egyszerűen bonyolult fiataloknak, középkorúaknak és a mozit újra felfedező, idősebb generációknak is remek szórakozást nyújthat. Ajánlom mindenkinek! Nagyon jól szórakoztam.

Gondolat a barátságról...




A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos.
De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható,
hogy ez a barátság négy dimenziója. 
 

A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet;
a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa;
a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek;
az intim az, hogy feltárom magam.
                                                           ( Hamvas Béla )

2010. január 1., péntek

Január 1-én született Petőfi Sándor !



A székelyekhez

Köröskörül sötét felhő az égen,
Egy magányos csillag ragyog középen.
Az a csillag ott a magyar nép képe,
Kit idegen népek vettek középre.

Nagy a világ, és testvérünk nincs benne,
Nincsen, aki bajainkban részt venne.
Dehogy testvér a magyarhoz a világ!
Ellensége minden ember,akit lát.

Ha a magyar is elhagyja a magyart,
Nem lesz akkor olyan, aki vele tart,
Úgy eltűnik, mint az égrül a csillag,
Ha a sötét felhők reáborulnak.

Föl, székely, föl, közös az ellenségünk,
Tinektek is az árt, aki minékünk,
Az vert vasra titeket, aki minket,
Együtt törjük szét a közös bilincset!

Mert végtére szabadokká kell lennünk;
Hadd legyen az egész világ ellenünk!
Bennünket az még kétségbe ne ejtsen,
Hisz velünk van az igazság s az isten.

Mutassuk meg: a magyar nem olyasmi,
Mint a gyertya, mit el lehet oltani;
A magyarnak élnie kell örökké,
És nem szabad rabnak lennie többé!

Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
Ki néz vele szembe, ha nem a székely?
Hisz a székely ősapja volt Attila,
Kit úgy híttak, hogy az isten ostora!

Hiába, Bécs, hiába van gazságod,
Küldheted ránk a rácot, a horvátot;
Állani fog, állani fog Magyarhon,
Élni fogunk, élni fogunk szabadon!

(Pest, 1848.szept.)