2019. július 27., szombat

Variációk egy párra c. könyv....

Egy könyv. Lenyűgözött! 

Örülök, hogy teljesen véletlenül, de rátaláltam. Semmit sem tudtam róla.

( Laura Barnett 37 éves újságíró, első könyve, de szerintem tökéletes.)





Olvasd el az alábbi kritikát vagy inkább gondolatokat erről a könyvről. 

A " cafeblog"on találtam rá.
 Ennél pontosabbat én sem tudnék írni a könyvről.

Kattints rá! Érdemes elolvasni !




Mindenkinek ajánlom!!!




2019. június 26., szerda

Bella István versek...



Fénylik a nyár


Nyár van, hogy zúg a nyár, a nyár,
harangok konganak a nyárban,
de fehér törzsén már sír a bogár,
a fűrész foga fölsír a fában.

Ifjúságom, szerelmeim
mind, mit föléltem én magamtól,
játszik, susog – hányféle szín –
az ezer tükrű, szájú falombon.

Csobban és lassan gyűrűzik
a levegő, mintha a hűsben
hal úszna el, sugár tűnik
a súlytalan levélsűrűben.

Fény, fény és fény! Mintha a nyár
hajával fonná be a földet,
s az, mint a léghajókosár,
vinne, szállana egyre följebb.

Fény, fény és fény! Mintha mohok,
finom szájak szőnék át testem,
legyek egy sejt, ha zuhanok.
S ne kelljen nagyon mélyre esnem.

Fénylik a nyár. Gyöngy és homály.
S tán azért gyönyörű, mert látom:
addig talán, amíg megáll
a szem a moccanatlan ágon.

Nyár van, hogy zúg a nyár, a nyár,
harangok konganak a fában,
de fehér törzsén már sír a szám,
a fűrész foga fölsír a számban.






 Dorombolások

Arra lettél, hogy simogassanak.
Örökös kölyökmacskának születtél.
Simogatásból szőtték magadat,
hogy egyetlen simogatás lehessél.

Játékaim jósága te lehettél,
nem aki voltál, de aki vagy.
Csutkalovam tüzet rí: szeressél.
Holdaddal karmolj, halassz meg, vagy maradj.

Elveszejtesz, ha mindig elveszítesz.
Ha újra és újra. Egyszer majd megállsz,
hogy hol vagyok: szívedből dobogás,

szádból egy szó. Nem hallasz. És egy szívhez,
egy másikhoz magaddal közelítesz.
Megáll minden: szó, száj, szív. Nem találsz.

Arra lettem, hogy simogassalak.
Egy örök kölyökmacskáért születtem.
Hogy körbedoromboljam hátadat.
Hogy simogatásom hasad lehessen.

Játékaid jó fényét én leheltem,
s most nem víz – csurom-te és fény – szakadsz
rólam. Csutkalovam le ne vessen,
nem táltosló, de táltosan szabad.

Elveszíthetlek? Akár a száj a szót?
Szívdobogást a szív? Szárnyuk a színek?
Elvesztheti a tengert a hajó?

Csak ha meghalnék! De semmit senkinek
mindenségünkért! S ha elveszítelek
magam veszejtlek. Én vagyok bakó.

És megáll minden? Nap? Hold? Mert nem találsz?
Csak az én holdam, csak a te napod.
Azért még kihavaz, hoz az akác
szemed fényéből egy-egy csillagot.

Azért, mert nem leszünk, még idefájsz.
Dobbanás-szünet. Szívekből kifagyott.
Halálzok, halálzol és halálsz:
élsz. Én is. Addig él, ki halott,

míg ez a halandó állatfaj, az ember.
Kihaló föld, űr. A csak egyszer-
sötétségfények. Egy virágos ág,

az ég, fordulsz hanyatt, szülessenek csodák:
fénygödröcskédző, elszelídült tenger,
nyújtózkodó, őstejút-macskaság.





Ha égek, elégek


Bach Esz-dur szvit triójára


Ne szólj, ne közelíts!
Nem hó hull, tűz esik.
Elfúlok,
meggyúlok,
fölgyújtnak szemeid.

Ha szó, majd elakad,
ha hó, majd elapad,
elhulló,
lehulló
csillag a derekad.

Oly jó, hogy újra vagy.
Forró
szavaidtól
kigyullad a nap.
Hajnal, hajnalj!
És soha el ne hagyj!

Ha hó volt, leesett.
Ha szó, a közeled.
Ha égek,
elégek,
éljek:
nézzem a szemed.





2019. június 13., csütörtök

Tango hangulatok...






Tangóban ringatózva



Ölesésedben elveszek
ölelésedben védett leszek
ölelésed olyan forró és lágy!
Testemben bizsereg a vágy.

Kezünk és lábunk együtt mozdul,
arcunk  egymáshoz simul.
Ez a tánc, ez a tánc megőrjít!
Argentin tangó hullámzik!

Argentin tangó, forró és lágy.
Akár egy szerelmi  vallomás ;
Szikrázva pattog közöttünk a vágy.









TANGÓ



Vanília  és málna illata keveredik emlékeimben.
A sütőben rozmaringos csirke pirosodik.
Mélyvörös , málna és rózsaillatú vörösbort
ízlelgetek, miközben szemem az óramutatót lesi.
Jöttödet várom.

Minden előkészület neked szól.
Az étkezőben az asztalon hófehér
damaszt abroszon, mélykék tányérok mellett
rendben sorakozott evőeszközök, csillogó
poharak állnak, a vázában egy szál fehér rózsa,
az asztal közepén kétágú gyertya ég.

Ledobom kötényem.
A zuhanyrózsa alatt
kókusz és rózsaillatot varázsolok bőrömre.
Frissen és illatosan , egy mozdulattal bebújok
könnyű, testhez simuló
mélyzöld, gyöngypántos selyemruhámba.
A  nyári szandálom is
lábamra talál.
Gesztenyebarna hajamat
megcsavarom, franciás konty lesz belőle.
Leheletnyi sminkkel szépítem magamat,
 kisétálok a nappaliba, megnyomom a gombot zenegépemen.


  Te, egy testet és lelket borzoló szaxofon szólóra
lépsz már a szobámba.
Pontosan érkezel.
Vörös rózsáidat
egy régi, nagymamától örökölt
 altwien vázába helyezem.

Leülsz a kanapéra, kék szemed mosolyog.

Aperitifnek vilmoskörte dukál.
Cigarettánkba szippantunk,
kölcsönösen udvariaskodunk,
 asztalra kerül a 
rozmaringtól illatozó vacsoratál.


Vaníliás málna-parfém jelzi a vacsora végét.
Vörös boros poharunk összekoccan,
felállunk.
 A kanapé felé indulnék,
de ekkor megszólal Jacob Gade:
                                          Jalousie tangója.

Lekapcsolod a villanyt, csak a gyertyák világítanak.
Könnyű nyári szellő lengeti a függönyt.
Átfogod  derekamat, arcom arcodhoz ér és
vaníliás - málna, rozmaringos sült-csirke illatában
buja szerelmi zsongásban,
                                           tangózunk, tangózunk...







2019. május 16., csütörtök

Bánatos....









Ez a világ…

Ez a világ olyan világ
Mint a mogyorófa virág
Sokat ígér, keveset ád
amit ád is keserűt ád

Ne szeressél kettőt hármat
Mikor egy is elég bánat
Mert én is szerettem egyet
Felejteném de nem lehet

Annyi bánat a szívemen
Két rét hajlott az egeken
egyedül hagyott a világ
egyedül búsulok én már







Túl a vizen

Túl a vizen (ă) van egy malom,
Bánatat őrölnek azon,
Bánatat őrölnek azon
Hajnanâjna,najnanâjna, najnâjna.

Én vagyok annak mónárja,
Ki ja bánatot próbálja,
Ki a bánatot próbálja,
Häjnänájnä,näjnänájnä, näjnájnä.

Kinek panaszoljam magam,
Kinëk mondjam a bánatam,
Kinek mondjam ki hallgat mëg?
Äjnänájnä,näjnänájnä,näjnánä.

Kinek mondjam, ki hallgat meg,
Engemet ki vigasztal meg?
Kinek mondjam, ki hallgat meg,
Äjnanâjna, najnanâjna, najnâjna.

Kinëk mondjam, kinek mondjam,
Kinëk panaszoljam magam,
Kinëk mondjam a bánatam?
Äjnánâjnä,najnanâjna, najnâjna.






Bánat, bánat

Bánat bánat de nehéz vagy
de rég hogy a szívemen vagy
eladnálak de nincs kinek
bánatja van mindenkinek

utca utca bánat utca
bánatkővel van kirakva
azt is az én rózsám rakta
hogy én sírva járjak rajta
nem járok én sírva rajta
járjon aki kirakatta
===

Jaj de csendes jaj de csendes eső esik
halálomat halálomat sokan lesik
azért lesik halálom
vegyék el a galambom
aj-la-laj...

azt gondoltad azt gondoltad rózsám bánom
hogy tetőled hogy tetőled el kell válnom
megválásom csak egy álom
szívemet másnak ajánlom
aj-la-laj...

Babot vittem a malomba
azt hittem hogy törökbúza
törökbúza édes málé
szép élet a nagy leányé

mert a leány piros rózsa
ha kiteszik a kapuba
de a legény büdös gomba
kivetik a ganyédombra










2019. április 30., kedd

Anyák Napja közeleg...





József Attila

 Anya

Az őszi eső szürke kontya
arcomba lóg zilálva, bontva.
Harmadik napja sírja, mondja,
mint tébolyult anya motyogja
- mert csecsre vágyom - rám meredve:
Reátaláltam gyermekemre,
aludj el, édes kedvesem, te,
csitt, csitt, kicsikém, tente, tente...




( Giuseppe Dangelico )



 „Soha nem értettem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor a szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”

Kundera









Szabó Lőrinc

Az anyák

 Csak egy voltak kivétel, az Anyák.
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém öreg kezedet!






2019. április 20., szombat

Húsvét - 2019





Sik Sándor


Imádság a hegyen

Itt a hegyen, ahol minden levők:
Menny-kupola, hétágú-gyertya fák,
Kakukkfű-tömjén, hangyakörmenet,
Szóló madárdal és szellő-karének
Egy zsolozsmába olvad fel Tehozzád -
Hozzád, kit megnevezni nem tudok,
De a Te neved minden szó a számon;
Akit keresni hiábavaló,
Mert nem vagy ember-érhető helyen,
De kereslek, mert megtaláltalak,
És aki keres, az is csak Te vagy;
Akinek halló füle nincs szavamra,
De minden szómat visszahangozod,
Gondolatomat, a vérem verését,
És minden szómat Te vagy aki mondod:
Hadd tárom Hozzád én is mindenestül
Veled csordultig-édes lelkemet.

Első szavam a néma bámulat,
Az alázatos mámor: a csodán,
Hogy az útszéli csöpp üvegszilánknak
Engedtetett tükrözni a Napot.
Hogy aki nem is tudom biztosan még,
Vagyok-e hát, és mi az, hogy vagyok:
Tudom és érzem, élhetem a van-t,
A tudhatatlant, átérezhetetlent.
Hogy életem - e gyújtó-villanás,
Megpillantanom alig elegendő
Mind a sok mozgó, fényes furcsaságot,
Ami hozzám ér kívül és belül -
Ez a sikolynyi pillanat: elég
Meglátnom az egyetlen Látomást:
Láthatatlan, időtlen Arcodat.
Hogy tapogató, vaksi ujjaim,
Amelyek még magamig el sem értek,
Fogják, szorítják a Megfoghatatlant
És ölelik és érzik ölelését.
Hogy bennem, ki magamnak szűk vagyok,
Elfér a Fértelen, a Végtelen.
Hogy imádkozhatom: hogy én, a semmi,
Tegezhetem a Mindent és Atyának
Szólongathatom és szerethetem
És kéréseket gügyöghetek Hozzá:

Add meg a mindennapi kenyeret,
És add meg a mindennapi kegyelmet,
Hogy jó lehessek, hogy ember lehessek,
És el ne rontsam a Harmóniát.
A mindennapi szépséget is add meg,
Hogy legyen mindig lehelnem belőle
És szétlehelnem a testvér világnak.
És add meg, add meg ugyanezeket
Minden embernek és minden nap. Amen.

Amen, amen. Ládd, nem tudok én kérni!
Ó pedig mennyit volna kérni még!
Mindennapi bűnök-bocsánatát,
Bűnbánatot és különb holnapot,
Hogy jobb legyek, mindennap tiedebb,
És szeressem az embereket jobban,
S az emberek is jobbak legyenek
És okosabbak már és emberebbek.
Ó annyiért kellene könyörögnöm,
Nagy dolgokért! - de ládd, én nem tudok.
Nincsen szavam: én Téged láttalak,
S oly kicsi minden, ott, ahol Te vagy!
Olyan nem-fontos, ami nem Te vagy!
Elvesztegetett minden szó nekem,
Mely nem egyedül Tégedet dicsér!
Ó engedd, engedd csak azt mondanom,
Amivel lelkem színültig tele:
Az egyetlenegy boldog dadogást:
Hogy vagy, vagy, vagy, ó milyen nagyszerű!
Hogy énnekem vagy! milyen édes, édes!
Hogy Te vagy, nagy vagy, szép vagy, jó vagy, szent vagy!

A szégyen és a fájdalom vesékig
Hasít belém, hogy másra is fecséltem
Szép életem felséges perceit
És el nem óvtam fukar-boldogan
Teneked és nagyságod énekének.

Ó engedd legalább már ezután
Összefognom egyetlen markolással
Parányi létem minden pillanatját,
Az áhitat, az ihlet illanatját:
Eggyé szorítni széthulló magam,
Oly földetlenné, olyan súlytalanná,
Hogy visszasóhajts, föllehelj magadba,
Belesóhajts, elhaló dallamot,
Az Örök Zengés egységébe. Amen.








2019. április 12., péntek

Tavaszi hangulat...









Juhász Gyula


Tavaszi éj

                             
Feketefátylas ég alatt
Mezők és tornyok alszanak.

Alszik Milano, Moszkva, mind,
A vágyaink és bajaink.

De lenn az áldott föld alatt
A szent csírák nem alszanak.

Az örök erjedő erők,
Dúsan, vígan gerjednek ők.

Szívek hamvából ég fele
Nő, nő az Élet gyökere.

Örök törvény parancsa szól
S egy éj során száz hant alól

A sarj kikél s minden felett
Arany napunk is fölnevet!






Juhász Gyula


Tavasz ez is...
                             
Tavasz ez is, tavasz.
Az égen szőke fény ég,
A földön barna hantok,
A nőkön lenge illat,
A fákon szürke barkák.
Tavasz ez is, tavasz.
Valami mégis elment
És nem jön vissza többé,
Valami mégis elszállt
És soha nem találom,
Valami mégis elmúlt
És nem tudom a sírját...
Egy húr a hegedűmön,
Boldogan bánatos hang,
Elpattant.
De az ég még azúros,
De a föld ibolyás még,
De a nők még suhannak.
Tavasz ez is, tavasz...




Dsida Jenő

Tavaszi ujjongás

Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!