2017. október 18., szerda

Ősz és szerelem... ( versek )





 Dsida Jenő

 Ősz a sétatéren


Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.




Szabó Lőrinc

Őszi éjszaka


Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói… Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! – De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés… Óh, lágy zene! néma giliszták!

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!…
– Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!




Kassák Lajos

 Veled vagyok

Előtted megyek,
te énelőttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy - kérdezem
feleled - nem tudom.

Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
te nekem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.






Radnóti Miklós

Virágének


Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullanak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tünő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.




2017. október 10., kedd

Ajánlás....




Nagyon igaz, és  szép gondolatok a költőtől emberpároknak.



Artisták

Élő csipesz, lóg a trapézen
a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
mágneses nyelvet öltene.

A vonzás túlsó pólusán függ
s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
tömör csönd s véletlen halál.

Micsoda egymásrautaltság
leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott makacs vágy
ment s kockáztat két életet!

Milyen figyelemben forognak
s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
mindketten aláhullanak !…

Ó, ha így tudnánk összefogni
egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
folytonos zuhanás előtt!

Ó, ha közös dolgok tevői,
így tartanánk egymást, ilyen
végzetes bizalommal egymás
fogában s idegeiben!

Ezrekbe fogódzók, ha hittel
mondanánk, mint ők odafönn
élik, hogy: a másik ügyéhez
egész létemmel van közöm!…

Forog, forog a nő a férfi
foga közt – tompul a zene,
csak dob kopog. – Valami gyors vég,
bármi föloldás kellene!

No most!… Földet ér a mutatvány.
Fönt már a taps függönye leng.
S ők ketten egyetlen groteszk bók
szobrában állnak idelent.

 Garai Gábor
1962


2017. szeptember 19., kedd

" Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...."



Radnóti Miklós

 Nem tudhatom…


Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is,  virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.








Már nem tudom, hogy akartam befejezni a mondatot. Csak azt tudom, meg akartam magyarázni, hogy az "itthon" számomra mennyire fontos, akkor is, ha dúl a bunkóság, ha rettegni kell a szomszédoktól, ha minduntalan becsapnak, ha szeméthegyek között kell az erdőn sétálni, kutyaszarokat kerülgetni az utcán, akkor is idetartozom, itt tudok csak élni, megengedem: azért, mert máshol sokkal rosszabb lenne számomra, akkor is, ha látszólag "jobb" lenne. Ezért aztán a hazaszeretet önzés, önvédelem.

Lázár Ervin






Nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz az életnek egy fájdalmas csodájáról - arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok - meg fogod tudni, mire gondoltam.

Karinthy Frigyes






Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.




Amikor kimondom ezt a szót, hogy "Erdély", ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje.


2017. szeptember 12., kedd

Elgondolkodtató ...

Talán így kellene lenni!



Vörös föld

 ( Kahlil Gibran -
Lázadó lelkek c. könyvéből )


Így szólt egy fa az emberhez.

- A gyökerem mélyen van a vörös földben és neked fogom adni a
gyümölcsömet. 
  
Így válaszolt az ember:


- Milyen egyformák vagyunk. Az én gyökereim is mélyen vannak a vörös földben.A vörös föld erőt ad neked, hogy gyümölcsöt ajándékozhass nekem, engem pedig megtanít arra, hogy hálával elfogadjam, amit adsz.


A próféta

(részlet)

"És egy ifjú ezt mondta: Beszélj nekünk
a Barátságról.
És ő válaszolt, és ezt mondta:
A te barátod a válasz a szükségedre.
Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz,
és háládatosságot aratsz.
És ő a te asztalod és a te tűzhelyed.
Mert éhesen mégy hozzá, és békéért
keresed fel őt.

Amikor barátod szól hozzád, saját
elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem
fojtod vissza a "nem"-et.
És amikor barátod hallgat, szíved akkor
sem szűnik meg figyelni rá.
Mert a barátságban minden gondolat,
minden vágy, minden remény szavak
nélkül születik, közös és kimondhatatlan
örömmel.

Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol.
Mert amit benne legjobban szeretsz, a
távollétében világosabbá válhat, miként
a hegymászó is jobban látja a hegyet
a síkságról.

És ne légyen a barátságnak célja más,
mint a lélek elmélyülése.
Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik,
mint önnön rejtelmének
felfedésére, nem szeretet immár, hanem
kivetett háló, mejben csak a silány
akad fenn.

És ami benned a legjobb, légyen az a te
barátodé.
Ha ismeri tengered apályait, hadd
ismerje meg a dagályt is.
Mert mi a te barátod, ha csupán az
unalom óráján keresed fel őt?
Keresd fel őt az élet óráján is.
Mert segíthet ő a szükségben, de
ürességedet ki nem töltheti.
és a barátság édességében légyen
nevetés és az örömök megosztása.
Mert az apró örömök harmatában a szív
megtalálja hajnalát, és felfrissül."



( Halíl Dzsibrán libanoni származású amerikai maronita keresztény költő, filozófus, képzőművész.
Születési dátum: 1883. január 6., Bsharri, Libanon
Meghalt: 1931. április 10.,  New York, Egyesült Államok

Filmek: The Prophet, The Three Ants
Szülők: Kamila Gibran, Khalil Gibran

Színdarabok: Lazarus and His Beloved, The Blind )

Könyvei:




Akit pedig érdekel , sok  videó megnézhető az invázióval, ( bevándorlással ) kapcsolatban itt:

https://www.youtube.com/user/dzsihadfigyelo/videos


Ez a videó ( Miért hódol be Európa önként az iszlámnak ? - itt található:



 Az előadóról itt lehet olvasni.

A fordítóra kell kattintani, mert eredetileg nem magyar nyelvű!


Szerintem fontos meghallgatni!



2017. július 27., csütörtök

Szép versek Bella Istvántól...




Bella István

 (Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest,
 2006. április 20.)
 Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.






 Nyár

Megfojt e súlyos ragyogás,
amit torkomra ráfon
e nyári ítélethozás
sugarakból, virágból.

Szomjuk nem lehet oltanom.
A nagy forróság földönt.
Az ég, a kéklő oltalom,
itt züllik a mezőkön.

Befele lát már csak szemem,
de így is egyre látom:
tétova lepke, szerelem,
izzik egy zöld faágon.

A nyár, bokáig meztelen,
kövek parazsán lépdel.
Közelről asszonyarca van.
Mint te, olyan egészen.





Fény fut át

Mióta szeretlek, ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek, csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek, Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem.

Mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
..Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.




Önarckép

Apám elúszott észrevétlen,
nyújtott testtel, mint a szarvasok,
átszökkent a nagy tétlenségen,
s az idő fenyvesébe futott.

Anyám itt van még, mind fehérebb,
begyolcsozza a bánatot,
s az elmúlással beszélget,
mint a megháborodott,

Én, az öklömnyi gyerekember,
kettőjük közt ágaskodom.
Anyám veszekszik szép szememmel,
apám dörömböl hátamon.

Kattints rá!




2017. június 28., szerda

Ahogy múlik az idő...





Albert Schweitzertől idézetek


 A fiatalság mércéje...

"A fiatalság mércéje nem az életkor,
hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő,
az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről.
Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés,
akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya,
reménytelenség: mind hosszú évek,
melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is.
Az ember - akár tizenhat éves, akár hatvanhat - csodára szomjazik,
elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén:
nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja:
mi lesz holnap: szabadon örül mindennek.
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm,
a merészség, a nagyság - az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz,
és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."




" Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé. "




" Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot. "



2017. június 10., szombat

Hangulat és gondolat...




Reményik Sándor

Tea-rózsa


Egy diák jött az utcán szembe vélem,
A gomblyukába rózsa...
Ahogy méla mosollyal ráhajolt:
Valaki adta: sugárzott le róla.
Rózsa, illatos nyárelői rózsa...
Illatos, édes, első szerelem...
Nekem ily rózsám nem volt sohasem.
Más virágra vágytam már akkor is:
Halványabbra, illattalanabbra,
De ritkábbra, csodálatosabbra. -
És közben - elfutott az élet is.





Gyóni Géza

Lelkek cseréje


Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kinzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hivő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.

Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!