2020. június 4., csütörtök

TRIANON 100 !





„ Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen. „



„Ma már tudom, hogy nem tehetek mást: el kell mennem oda, ahol a világ nagyurai esztendők óta gyűléseznek már és szónoklatokat tartanak a békéről, az igazságról és az emberi jogokról. És ha nem eresztenek be az ajtókon, úgy be kell mennem az ablakokon. De oda kell állanom elébük, és meg kell mondanom nekik, hogy hagyják abba a szónoklatokat. Mert nem tisztességes dolog szabadságról beszélni, és a mások szabadságát odaajándékozni az ördögnek. Igazságról és emberi jogokról beszélni és odaajándékozni egy országot a halálnak. Meg fogom kérdezni tőlük: mit vétettem ellenetek, urak? És mit vétett az én népem, ott a hegyek között? Majd előveszik a pénztárcáikat, mint ahogy azt a gazdagok szokták, ha nem tudnak megfelelni a szegények kérdéseire, de én azt mondom nekik: Nem, urak! Ne alamizsnát adjatok! Adjátok vissza a hegyeimet! „


Wass Albert



Szentmihályi Szabó Péter

 Trianon sebei


Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Idegenek özönlöttek be a földre,
ki fegyverrel érkezett, ki fegyvertelen.
Aki fegyverrel jött, azt fogta a fegyver,
aki fegyvertelenül, azt befogadtuk,
fedéllel, földdel, szeretettel,
nem néztük, ki volt az anyjuk, az apjuk.
Feledd el, jó magyar, jobb, ha feleded
hófödte hegyeid, kincses városaid -
még a fejfákról is letörölték a neved,
templomaidban más nyelven szólal a hit.
Mint gazda, kit ősi házából kivetettek,
s megjelennek a rablók, fosztogatók,
gyorsan leverik a címert s a keresztet,
s a magyarnak bottal osztanak útravalót,
szomorú szemmel néz vissza a gazda,
letérdel, megcsókolja ősei földjét,
aztán csak porát szívja, sarát dagasztja,
néhány régi írás, fakult kép az örökség.
Trianon sebeit az idő bekötözte,
de a vér átüt még mindig a sebeken.
Régi gazdaként lépek a magyar földre,

és szent szavait sohasem feledem.


Kattints rá!

2020. május 26., kedd

Szerettem ezt a verset...



 Szép emlékek idézték fel bennem
 Francis Caeco versét.




Carco Francis

À Éliane


Il pleut – c’est merveilleux. Je t’aime.
Nous resterons à la maison :
Rien ne nous plaît plus que nous-mêmes
Par ce temps d’arrière-saison.

Il pleut. Les taxis vont et viennent.
On voit rouler les autobus
Et les remorqueurs sur la Seine
Font un bruit... qu’on ne s’entend plus !

C’est merveilleux : il pleut. J’écoute
La pluie dont le crépitement
Heurte la vitre goutte à goutte...
Et tu me souris tendrement.

Je t’aime. Oh ! ce bruit d’eau qui pleure,
Qui sanglote comme un adieu.
Tu vas me quitter tout à l’heure :
On dirait qu’il pleut dans tes yeux.






 És  a vers két fordításban magyarul:



Esik

Éliane-nak

Esik - de nagyszerű. Szeretlek.
Egész nap itthon kuksolunk:
Hisz nem tudunk mást kedvesebbnek
Így őszidőn, mint önmagunk.

Esik. Nézd, lenn a busz rohangál.
Amott tolongó taxisor.
Szavam sem értem már! A Szajnán
Tucatnyi vontató sipol.

De nagyszerű, esik. Hallom,
Az ablakon hogy toporog
A zápor száz aprócska talpon...
Milyen szelíd a mosolyod.

Szeretlek. Ó, a víz zúgása
Egy könnyes búcsú dallama.
Esik... s te is elhagysz nemsokára.
Mintha szemedből hullana.

Gergely Ágnes
fordítása






Eső 

Éliane-nak

Esik: ez nagyszerű! Imádlak.
Itthon maradunk, ugyebár:
egymással törődünk mi már csak,
mikor ily késő őszre jár.

Esik. Lenn a sok taxi jön-megy,
autóbusz imbolyog tovább,
s a Szajna uszályai bőgnek,
alig értjük egymás szavát.

Ez nagyszerű: esik. Fülelve
lesem, ahogy az ablakon
pattog a zápor, csepp a cseppre.
S te rám mosolyogsz biztatón.

Imádlak. Ó, hogy sír e csendes
csobogás: akár egy agyő!
Mindjárt elmégy, és mintha, kedves,
szemedben esnék az eső.

Rónay György
fordítása






Francis Carco (1886-1958)  francia szerző, született Nouméa-ban (Új-Kaledónia ). 
Költő,  regényíró, drámaíró. A párizsi bohémvilág könnyed és szellemes poétája. Valódi neve François Carcopino-Tusoli. A megszállás idején szép könyvet írt Párizsról : Nostalgie de Paris (1942) címmel. Több regénye magyarul is olvasható. Antikváriumban kaphatók, régi kiadásban.

 Kattints rá!




Francis Carco , a l'Homme traqué (Albin Michel) könyvéért a Francia Akadémia Grand Prix diját kapta 1922-ben. 
( Magyarul  „ A hurok” címmel jelent meg,  Harsányi Zsolt fordította ).









2020. április 10., péntek

Húsvét - 2020





Sik Sándor


Imádság a hegyen

Itt a hegyen, ahol minden levők:
Menny-kupola, hétágú-gyertya fák,
Kakukkfű-tömjén, hangyakörmenet,
Szóló madárdal és szellő-karének
Egy zsolozsmába olvad fel Tehozzád -
Hozzád, kit megnevezni nem tudok,
De a Te neved minden szó a számon;
Akit keresni hiábavaló,
Mert nem vagy ember-érhető helyen,
De kereslek, mert megtaláltalak,
És aki keres, az is csak Te vagy;
Akinek halló füle nincs szavamra,
De minden szómat visszahangozod,
Gondolatomat, a vérem verését,
És minden szómat Te vagy aki mondod:
Hadd tárom Hozzád én is mindenestül
Veled csordultig-édes lelkemet.

Első szavam a néma bámulat,
Az alázatos mámor: a csodán,
Hogy az útszéli csöpp üvegszilánknak
Engedtetett tükrözni a Napot.
Hogy aki nem is tudom biztosan még,
Vagyok-e hát, és mi az, hogy vagyok:
Tudom és érzem, élhetem a van-t,
A tudhatatlant, átérezhetetlent.
Hogy életem - e gyújtó-villanás,
Megpillantanom alig elegendő
Mind a sok mozgó, fényes furcsaságot,
Ami hozzám ér kívül és belül -
Ez a sikolynyi pillanat: elég
Meglátnom az egyetlen Látomást:
Láthatatlan, időtlen Arcodat.
Hogy tapogató, vaksi ujjaim,
Amelyek még magamig el sem értek,
Fogják, szorítják a Megfoghatatlant
És ölelik és érzik ölelését.
Hogy bennem, ki magamnak szűk vagyok,
Elfér a Fértelen, a Végtelen.
Hogy imádkozhatom: hogy én, a semmi,
Tegezhetem a Mindent és Atyának
Szólongathatom és szerethetem
És kéréseket gügyöghetek Hozzá:

Add meg a mindennapi kenyeret,
És add meg a mindennapi kegyelmet,
Hogy jó lehessek, hogy ember lehessek,
És el ne rontsam a Harmóniát.
A mindennapi szépséget is add meg,
Hogy legyen mindig lehelnem belőle
És szétlehelnem a testvér világnak.
És add meg, add meg ugyanezeket
Minden embernek és minden nap. Amen.

Amen, amen. Ládd, nem tudok én kérni!
Ó pedig mennyit volna kérni még!
Mindennapi bűnök-bocsánatát,
Bűnbánatot és különb holnapot,
Hogy jobb legyek, mindennap tiedebb,
És szeressem az embereket jobban,
S az emberek is jobbak legyenek
És okosabbak már és emberebbek.
Ó annyiért kellene könyörögnöm,
Nagy dolgokért! - de ládd, én nem tudok.
Nincsen szavam: én Téged láttalak,
S oly kicsi minden, ott, ahol Te vagy!
Olyan nem-fontos, ami nem Te vagy!
Elvesztegetett minden szó nekem,
Mely nem egyedül Tégedet dicsér!
Ó engedd, engedd csak azt mondanom,
Amivel lelkem színültig tele:
Az egyetlenegy boldog dadogást:
Hogy vagy, vagy, vagy, ó milyen nagyszerű!
Hogy énnekem vagy! milyen édes, édes!
Hogy Te vagy, nagy vagy, szép vagy, jó vagy, szent vagy!

A szégyen és a fájdalom vesékig
Hasít belém, hogy másra is fecséltem
Szép életem felséges perceit
És el nem óvtam fukar-boldogan
Teneked és nagyságod énekének.

Ó engedd legalább már ezután
Összefognom egyetlen markolással
Parányi létem minden pillanatját,
Az áhitat, az ihlet illanatját:
Eggyé szorítni széthulló magam,
Oly földetlenné, olyan súlytalanná,
Hogy visszasóhajts, föllehelj magadba,
Belesóhajts, elhaló dallamot,
Az Örök Zengés egységébe. Amen.








2020. március 29., vasárnap

Nehéz idők...





Ezekben a nehéz hónapokban ideje lecsendesednünk.
Túlságosan zajos a világ.
 Van aki még most sem tud
befelé fordulni, elgondolkodni, hinni, szeretetben élni.


Nehéz időket élünk!


 Maradjunk csendben, békében, SZERETETBEN!






Reményik Sándor

 Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.





Néhány idézet


Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.

Wass Albert


A ma embere semmivel sem okosabb a több ezer, talán több százezer évvel ezelőtt élt generációk egyedeinél. De kultúránk képes létrehozni azokat a dolgokat, amelyeket akár száz évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottunk.

Kezünkben vannak a megoldások, amelyekkel megállíthatjuk a bolygó földterületeinek teljes pusztulását, és létezik némi politikai akarat is erre vonatkozóan. A nagy kérdés csak az, hogy képesek leszünk-e kitartani az elkövetkező generációkon át, hogy rendbe hozzuk az eddig elkövetett hibákat.

 Alok Jha


Ha csak csendben ülünk és befelé figyelünk, észlelhetjük, hogy a fejünkben gondolatok cikáznak ide-oda. Meditálás közben lehetőségünk van megfigyelni ezeknek a gondolatoknak a tartalmát, és ezek befolyását az érzéseinkre, az érzelmeinkre és a testi reakcióinkra.

Robin Youngson


Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elűzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.

Erling Kagge




Márai Sándor

 Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.






" Kezdetben van a csend, és a zene a csendből jön. Azután következik az a megmagyarázhatatlan csoda, ami a legkülönbözőbb hangzások és struktúrák alkotta folyamatokból összeáll. Aztán visszatér a csend. A csend voltaképpen a zene előfeltétele. "


(Martin Meyer)


Hallgassuk a zenét!



2020. február 27., csütörtök

Csukás István író emlékére...- néhány verse...

N y u g o d j é k 

               b é k é b e n!



Csukás Istán

1936 - 2020




Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!




Óda egy bodzabokorhoz
   
A visszahozhatatlan múlt lobog   
mögöttem, árnyékom elém veti.   
Mitől voltam boldog, boldogtalan,   
nem mondhatja meg énnekem senki.
    
Medáliás bodzabokor hátrál   
a fehérre meszelt vályogfalig;   
talán ez volt, talán nem is ismer,   
talán csak én vagyok idegen itt,
    
ahol születtem s a másik, az igazi    
bodzabokor hűs sátorrá kinyílt   
fölém, ha kértem, s forgatta a hold   
fényében foszforeszkáló virágait.
     
Nem én vagyok idegen, ő hagyott el,   
az elérhetetlenné ritkult gyerekkor!   
Nem tudok sátrad alá bújni már   
a régi kedvvel, vén bodzabokor.
    
Nem tudok hátrálni, csak magamig,   
túlmagasra nőttem és hasztalan   
mondanám neked, amit úgyis tudsz,   
s jobban: ragaszkodj ahhoz, ami van.




SZERELMES VERS

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.