2012. június 21., csütörtök

Szép gondolatok...






Soha ne légy szomorú....

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

/ Ernest Hemingway /






Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”
 
           /Ernest Hemingway/






„Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.”

/ Carl Gustav Jung /




2012. június 19., kedd

Vakáció... És a Talentumról...




Zelk Zoltán

 Vakáció

 

Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?
Folyópartra
vagy erdőre?
Faluszéli
zöld mezőre?
Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?
Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!




Június közepe van. Elkezdődött az általános  -  és középiskolás tanulók számára a vakáció. Ki így, ki úgy, lezárta életének  egyik tanévét  .Van aki sír, van aki nevet, van akinek nehéz a lelke, van akinek könnyű és vidám.  Eljött az idő a tudás értékelésére.  Most majd kiderül, vagy már kiderült,  ki  hogyan teljesített, hogyan értékelték tudását. ( Persze,  vannak olyanok is, akik egyáltalán nem foglalkoznak a tanulmányi eredményeikkel... )
 Lassan majd az egyetemisták is leteszik utolsó vizsgájukat, esetleg egyesek már államvizsgáznak. Ők már kikerülnek a védett falak közül az un. nagybetűs  ÉLETBE.

Mindenesetre a diákok két teljes hónapig élvezhetik a nyár adta jó időt, strandolhatnak, utazhatnak, táborozhatnak, koncertekre járhatnak, bulizhatnak. Remélhetőleg olvasni is fognak! Ki tudnak szabadulni a tévénézés, de leginkább a számítógépezés „ zombiságából ”!

Persze, sok minden majd pénz kérdése lesz. Mert sem a szervezett táborok, sem a valamire való koncertek, sem a könyvek, tehát minden, ami a nyári értelmes kikapcsolódáshoz kell pénzbe kerül. 

Igaz az is, hogy van nyári diákmunka . Vajon hányan veszik igénybe? Akár nyelvtanulás céljából is lehet munkát vállalni. Mint tudjuk, Magyarországon kevesen beszélnek jól idegen nyelveket. Nem ártana ezért erre nagyobb hangsúlyt fektetni. Hiszen a munkaadók nagy része nem elégszik meg csak a nyelvvizsgával, hanem idegen nyelvet valóban jól beszélő munkaerőt vesz majd fel.

Aki a kellemeset a hasznossal akarja összekötni, táborokba, nyári egyetemekre megy. Talán még ez a legolcsóbb szórakozás, hiszen az élelmes egyetemista megtalálja a legjutányosabb megoldást, a legelőnyösebb pályázati lehetőséget.

És mi van a kisebbekkel?  Telik-e majd különböző jól szervezett táborokra, összejönnek-e néha egy-egy jó baráttal? Szerveznek-e a szülők közös  nyaralást? Hiszen szükség van a családi, meghitt együttlétre is. A közös élményekre, a kiadós beszélgetésekre, a közös játékokra. Aztán, ha  vannak nagyszülők , meg lehet látogatni őket, főként, ha vidéken élnek. Bizonyára sok élményhez hozzájuthatnak általuk is.

Valószínű,  hogy nem minden magyar család számára adott a lehetőség. Bizonyára lesznek unatkozó, kallódó gyermekek. Brancsokba verődők és nem éppen értelmes tevékenységgel töltik majd az időt. És ez  nagyon szomorú, mert azt hiszem, ők lesznek többségben.






NEMES NAGY ÁGNES

 NYÁRI RAJZ


Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.


Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.
Festéktüsszentő H. Benő





A  Tálentumról  gondolkodva...


Vajon ismeri-e a mai már érettebb ifjúság a Talentumok példázatát?

Máté evangéliuma 25. fejezetéből, 14-30-ig.

 “Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, előhívatta az ő szolgáit, és a mije volt, átadta nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kelt. Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta, kereskedett azokkal, és szerzett más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő volt, az is más kettőt nyert. A ki pedig az egyet kapta, elmenvén, elásta azt a földbe, és elrejtette az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjött ama szolgáknak ura, és számot vetett velük. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta, hozott más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta, mondta: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél; Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem; El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogaknak vacogása.”


 Jézus, aki a mennybe ment, és a tanítványait bízta meg azzal, hogy az általa megkezdett munkát folytassák itt a Földön. Mindent megadott ahhoz, hogy a munkát folytatni tudják, és “kinek kinek az ő ereje szerint” adott tálentumokat. A tálentumok az ember úgymond “természetes” képességeit, illetve a Szentlélek ajándékait jelentik, amelyekben folytonosan növekednie kell a keresztény embernek. Amink ma van, azt kell kamatoztatni, és a képességeink, az alkalmasságunk növekedni fog.






Mit is mond a talentumról Czeizel Endre?

Czeizel Endre a talentumok idejéről

„ Normális az emberek 95 százaléka, mert átlagos vagy ahhoz közeli képességű, és csak 2,5 százaléka kivételes képességű az általános értelmességben („okosságban") vagy speciálisan szellemi szférákban. Ám a tíz kivételesen tehetséges gyerekből ma Magyarországon csak egy lesz kivételes tálentum, kilencet elveszítünk. E kilenc kivételes tálentum „megmentése" kulcskérdés Czeizel Endre orvosgenetikus szerint, aki azért vizsgálja a tálentumokat, mert meggyőződése: egy nemzet jövője attól függ, hogy a géniuszpalántái kivirágoznak-e. „

Folytatás:




Érdemes rákattintani és elolvasni a cikket!






Ajánlom

a  Jókai Anna írónővel készített riport olvasását.
 

„Cél, küldetéstudat nélkül az ember nem tud nagyot alkotni... „ - mondja az írónő -

„ Nem sokat kell olvasni, hanem keveset, de olyat, ami beleszól az életünkbe, és amelyik segíti azt az irányt, ami felé az emberiségnek haladni kellene. Aki tehetséget kap, azt gondoznia kell, az egy talentum, amelyet fiaztatva kell átadnia, másrészt a többi embernek a hasznára kell fordítani. Ha van ilyen irodalom, akkor azt igenis elolvassák „.

Az alábbi linkre kattintva az egész beszélgetés elolvasható. 


 
Kicsit elkalandoztam a nyári vakációtól. Talán nem véletlenül jutottam a talentum kérdéséhez.

Hiszen a gyermekkorban kezdődik minden!



2012. június 12., kedd

Június köszöntése...






Szabó Lőrinc

Szerelmes június

kék villogás a levegő, bolond
hangokkal tarka a délelőtt;
zengő árvíz a nap aranya
s mint sellők rebbennek ide-oda
az édes utcákon a nők.

mennyi nő! borzong tőlük a város.
ma mindnek akad valakije:
gondolatban mindegyik után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a vágy vagy a hála keze.

s az egész csak egy gondolat,
vagy annyi se - aki él, örül;
ma tavasz és nyár ölelkezik
s önmagával szeretkezik
az élet szemérmetlenül.

az élet - mit tudom én, mi az élet?!
zűrzavar, bölcs és esztelen:
mindenki rokon mindenkivel,
életet és halált kever
a rettenetes szerelem.

az élet - hús és ideg a kő is!
tündöklő mámor a június:
átlátszóan villognak a nők
s testük csillagközi erők
szent delejével koszorús:

jönnek-mennek az édes utcán,
s akinek van rá szeme,
szédülve látja, hogy mind után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a mindenség keze.






Sik Sándor

Hársfák


Virágzó hársak hűvösében

Magányos csendben üldögéltem,
Nem is kívántam mást, csak éppen
Lenni, mint a lomb.

Mikor már-már elszenderültem,

Egyszerre fölrezdült körültem
Egy álomhalk, valószerűtlen
Földöntúli hang.

Száz méh, a hárs virága kelyhén

Illattal csordulóra telvén
Surrogja rezge szárnya nyelvén
Léte mámorát.

E hárs alatt én hányszor ültem,

Önnön zenémben elmerülten
S önös figyelmem elkerülte
Mind e halk zene.

Ki tudja, hányszor, s milyen hársak alján

Burkolt el engem ön zajomba csalfán
Csalóka ihlet, - még csak meg se hallván
Azt a más zenét,

Komoly lányát az Isten-adta csendnek,

Melyre a boldog angyalok kerengnek,
S melyben öröktől egy akkordban zengnek
Isten és világ.

Szívem, ne sírj, még nincsen veszve semmi:

Tanulj a hárstól illatot teremni,
A csend dalának élő kelyhe lenni
S búgni, mint a hárs!




 
Radnóti Miklós

Június


    Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
    az ég derüs, nincs homlokán redő,
    utak mentén virágzik mind az ákác,
    a csermelynek arany taréja nő
    s a fényes levegőbe villogó
    jeleket ír egy lustán hősködő
    gyémántos testü nagy szitakötő.






2012. június 9., szombat

A magány...





Gárdonyi Géza
 Földre néző szem
 (Intelmek fiaimhoz)

Ismertek majd olyan embereket, akik magányosan élnek. Ezeknek többnyire az a hírük, hogy embergyűlölők. De ez nem mindig igaz. Az embergyűlölő mindig rosszlelkű ember, s habár gyűlöli az embereket, köztük él. Talán azért gyűlöli őket, mert köztük él. De neki a gyűlölet kell, mint ahogy a nadragulya életének is egyik alkotója a benne levő méreg.

A magányosan élő ember már csak azért sem lehet embergyűlölő mert ahol nincs csont, ott csontot rágni nem lehet. Az emberkerülés oka vagy betegség, vagy olyan szellemi munka, amely csendet kíván; vagy egyszerűen: felülfejlődés a sokaságon, - aminek a következménye, hogy az emberszeretet elvvé jegecesedik, mert az emberekkel való érintkezés az ilyennek unalmas. De ha az emberkerülő tisztességes ember, mindig lelki ember.




 
KERESEK VALAKIT

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

 ( József Attila )





MAGÁNY

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.

Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.

Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.

Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.

Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

( József Attila  )





A KÉTSÉGBEESETT

 

Ó, könnyek, bánat, esengés, ima!
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?

Alig érzem a nyár langyos éjszakáit,
Már tél huzódik a vidék fölé,
Már jön a tavasz nedves, esős szele. 

Megint húznak a vad hattyuk felettem,
Szívem tele kínnal. Ó hányszor, hányszor
Láttalak jönni-menni, bús madarak!

Elvirulnak céltalan a krizantémek...
Szegény virág, - én - megvetett, nyomorult!
Senkinek sem jő kedve leszakítni?

Örökké ablakomban ülök és várok.
- Még mindig nincsen a nappalnak vége?
Finom eső áztatja a réteket.

Halk saruján az alkonyat leszáll;
Gyöngéden öleli a földet az éj...
Bennem minden, mint tegnap, úgy marad.

                       ( Kaffka Margit )



2012. június 3., vasárnap

Trianonra ( 1920.június 4. ) emlékezve - Nemzeti Összetartozás Napja-2012






Juhász Gyula

 Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!








Reményik Sándor

Ha nem lesz többé iskolánk...
                                   

Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
- Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, -
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.

Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Megemlegettetünk.

1924