Hullámzó Balaton tetején...

Gárdonyi Géza

A Balaton

Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,

égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!

Arcát a hold benned elmélázva nézi,

s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan

az éjjeli csendben az alvó fa alatt.

Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:

Balatont álmodom s melléje magamat.

A Balatonról néhány szép gondolat

Eötvös Károlytól:

"  Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget.

Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.

Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.

A Balaton is aludt. Gyönyörű, sima felszínén végigragyogott a telehold. Velence, Nápoly büszke az ő tengeri holdfényére. Száz meg száz festett képen dicsekszik vele. Boldogtalan talján, jer csak a Balatonra, ott nézd meg a csöndes nyári felhőtlen éjjel a holdvilágot. Azután merj pisszenni, ha tudsz!

A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. "

Széles a Balaton vize

Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta,

Ne menj arra kisangyalom, mert leesel róla.

Nem esek, nem esek, én a Balaton vizébe,

Inkább esek kisangyalom véled szerelembe

Mindenkinek van kedvese csak énnékem nincsen.

Elrabolta a Balaton az én kedves kincsem.

Megkérdezem tőle, há' vitte, melyik szélére?

Kedvesemért elmnennék én a világ végére.

Nem zörög a nyárfa levél ha a szél nem fújja,

Nem beszélnék kisangyalom ha igaz nem volna.

Tilos a szerelem félek a drága jó anyádtól,

Azt beszélik a faluban váljunk el egymástól.

(népdal)

Elmúlt a nyár, és én így köszönök el a

Balatontól, ami nekem százszor kedvesebb

minden más tengernél... 

Jékely Zoltán

 Balatoni elégia

Sarkantyúba kapom a képzeletemet:

hol vagy ez órán, hol keresselek?

Hol vagy, sok-sok tökéletes vonal

szövedéke, állandó diadal

múlandóságon s mindenen, mi rút!

Kiapadhatatlan mennybéli kút,

hol a vándor nem földi szomjat olt

s a mennyet látja, ha fölé hajolt.

A távolságot álom oldja fel,

feléd álmok csapatja menetel,

nyomodba uszított kopóhadak

folyton csaholva űznek-hajtanak.

Tisztásokon és dombok hajlatán

inalsz előlük, könnyűlábú dám,

s mikor már-már elérnek, könnyű, bölcs

szökeléssel kidobbansz és kitörsz.

Dühöng a szél, tombol a Balaton,

téged kereslek minden tarajon;

a tenger éppen így vajúdhatott,

mikor Vénusznak életet adott!

Kagylót nyitok meg, a kezem remeg:

minden szép kagyló Téged rejteget,

minden kagyló a szerelem maga,

meg nem szegett lányságod záloga.

Somló, Csobánc, Tátika, Szigliget –

romablakból kis kendő integet,

a víz felett hintázva-álmatag

szellem-fehér sirályok szállanak.

Megálmodott, sohasem teljesült

szerelmek, véres hullámba merült

vágyak a mélyből fel-felsajganak –

A mi szerelmünk is legenda csak.

1949