2013. augusztus 31., szombat

Hullámzó Balaton tetején...





Gárdonyi Géza

A Balaton



Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.







A Balatonról néhány szép gondolat

Eötvös Károlytól:



"  Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget.






Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.




Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.





A Balaton is aludt. Gyönyörű, sima felszínén végigragyogott a telehold. Velence, Nápoly büszke az ő tengeri holdfényére. Száz meg száz festett képen dicsekszik vele. Boldogtalan talján, jer csak a Balatonra, ott nézd meg a csöndes nyári felhőtlen éjjel a holdvilágot. Azután merj pisszenni, ha tudsz!




A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre. "








Széles a Balaton vize


Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta,
Ne menj arra kisangyalom, mert leesel róla.

Nem esek, nem esek, én a Balaton vizébe,
Inkább esek kisangyalom véled szerelembe

Mindenkinek van kedvese csak énnékem nincsen.
Elrabolta a Balaton az én kedves kincsem.

Megkérdezem tőle, há' vitte, melyik szélére?
Kedvesemért elmnennék én a világ végére.

Nem zörög a nyárfa levél ha a szél nem fújja,
Nem beszélnék kisangyalom ha igaz nem volna.

Tilos a szerelem félek a drága jó anyádtól,
Azt beszélik a faluban váljunk el egymástól.

(népdal)





Elmúlt a nyár, és én így köszönök el a
Balatontól, ami nekem százszor kedvesebb
minden más tengernél... 







Jékely Zoltán

 Balatoni elégia


Sarkantyúba kapom a képzeletemet:
hol vagy ez órán, hol keresselek?
Hol vagy, sok-sok tökéletes vonal
szövedéke, állandó diadal
múlandóságon s mindenen, mi rút!
Kiapadhatatlan mennybéli kút,
hol a vándor nem földi szomjat olt
s a mennyet látja, ha fölé hajolt.

A távolságot álom oldja fel,
feléd álmok csapatja menetel,
nyomodba uszított kopóhadak
folyton csaholva űznek-hajtanak.
Tisztásokon és dombok hajlatán
inalsz előlük, könnyűlábú dám,
s mikor már-már elérnek, könnyű, bölcs
szökeléssel kidobbansz és kitörsz.

Dühöng a szél, tombol a Balaton,
téged kereslek minden tarajon;
a tenger éppen így vajúdhatott,
mikor Vénusznak életet adott!
Kagylót nyitok meg, a kezem remeg:
minden szép kagyló Téged rejteget,
minden kagyló a szerelem maga,
meg nem szegett lányságod záloga.

Somló, Csobánc, Tátika, Szigliget –
romablakból kis kendő integet,
a víz felett hintázva-álmatag
szellem-fehér sirályok szállanak.
Megálmodott, sohasem teljesült
szerelmek, véres hullámba merült
vágyak a mélyből fel-felsajganak –
A mi szerelmünk is legenda csak.


1949






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése