Pillanat...

Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.

( Zilahy Lajos )

Fésűs Éva

 Emlék

Én emlékszem a napra,

a drága pillanatra,

az elfogódottságra,

az alig hitt csodára,

szemedre, - mert lehunytad,

szívedre, - mert eldugtad,

ajkadra, amely nem szólt,

s az égre, mert közel volt.

A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.

( Reményik Sándor )

Weöres Sándor

 Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:

mintázd meg levegőből.

Van néha olyan pillanat

mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,

bezárva kincses öklét,

jövője nincs és multja sincs,

ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal

súrolta s tovalibbent —

így néha megérezheted

önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,

és később, mint az álom.

S az öröklétet ízleled

még innen a halálon.

Vers és zene...

Radnóti Miklós

 Éjfél

Két felleg ül az esti ég

nehéz hajában és egymásra dörmög,

éjfél van, összebotlik ép

siralmas szerda és hitvány csütörtök.

Fű nő, rügy izzad, hallgatag

gubók ölében készül már a lepke,

halat pólyálgat a patak,

gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.

Gyöngy pára száll pilládra is,

a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,

hajadban kislányos, hamis

fogócska izgató emléke hál még.

Oly szép vagy és oly fiatal!

s én arra gondolok, amíg csodállak,

hogy vár talán még diadal

és várnak még beszédes pálmaágak!

 Kosztolányi Dezső

Tánc

                           

Felzendül a húr a sikos terembe,

s egyszerre zörgenek az ablakok,

ruhák szines gomolya forr kerengve

és a szemekbe lávatűz ragyog.

Pihegnek a láztól a női mellek,

erős kezekben égnek a kacsók,

és a tükörnél, ciprus árnya mellett

acélerővel csattan el a csók.

A vágtató tánc vad rohamban nyargal,

repül a nő a sáppadó lovaggal,

szemükbe lóg kuszált, sötét hajuk.

S amíg a kurjantások árja zúg,

a padlatot söpörve megjelen

a tánc múzsája félig meztelen.

Bessenyei Ferenc - Dúvad...

Megnéztem ezt a régi filmet és bizony nem bántam meg.

 Bessenyei Ferenc  játéka óriási.  ( Csak zárójelben :  Hol vannak a szép orgánumú, gyönyörűen beszélő színészek? Nem motyog, nem hadar, beszél magyarul . Gyönyörűen, érthetően. )

Dúvad

magyar filmdráma, 92 perc, 1959

rendező: Fábri Zoltán

író: Sarkadi Imre

zeneszerző: Ránki György

operatőr: Szécsényi Ferenc

dramaturg: Fábri Zoltán

vágó: Szécsényi Ferencné

szereplő(k):

Bessenyei Ferenc (Ulveczki Sándor)

Medgyesi Mária (Monoki Zsuzsi)

Bitskey Tibor (Gál Jani)

Barsi Béla (Bíró)

Györffy György (Balogh)

Nádai Pál (Földházi)

Siménfalvy Sándor (Monoki)

Bodrogi Gyula (Csoma Pali)

Farkas Antal (Szűcs)

Valami ilyesmi , amit én gondolok erről a filmről...

Kattints rá és olvasd el!

http://gervaiandras.hu/

A rendezőről itt olvashatsz!

http://www.filmtett.ro

Bánat...

Johann Christian Friedrich Hölderlin

Az élet felén

Sárga körtékkel és vad

rózsákkal omlik

a tóba a hegy;

óh drága hattyúk,

csókmámorosan

merül fejetek

a szent józan vízbe.

Jaj nekem, hol kapok, ha

tél lesz, virágokat és

ragyogó napot

és földi árnyat?

Hidegen állnak

a néma falak, a szélben

zörög a szélkakas.

(Szabó Lőrinc fordítása)

 Heinrich Heine

Bánat

                             

Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé.

Eljönni onnan, hol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Kergetni egy álmot,soha el nem érni,

Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,

Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.

Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,

Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,

Mással látni meg őt és utána fordulni.

Kacagni hamis lemondással,

Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,

S imádkozni,

Hogy sose tudja meg

Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,

De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken,

Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,

Mondjam meg mit jelentesz nekem?

Tán büszkeségből azt felelném,

Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,

S a két szemed rám nevet.

Kacagva köszöntelek én is,

De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.

Aztán, hogy elfordulok,

Fáradt szememhez nyúlok,

S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,

De rosszul itélsz,

Nem bántam meg

Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.

Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett

És csak az maradsz,

Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,

S én hagytam, hogy menj csak el.

Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,

De mögé, már senki sem néz.

Játszani a közönyös embert,

Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki

Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!

Egy pillanatra zavarba jönnék,

S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan

Semmiség, csupán az életem.

S nem venné észre rajtam senki sem,

Hogy könnyes lett a szemem!

Szabó Lőrinc fordítása

Boldog Új Évet ! - 2017

Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a jövő, mit várnak tőle, mit szeretnének elérni, miben reménykednek. De én ezen a reggelen azt akarnám üzenni nekik, hogy ne szerelmi boldogságot vagy sikert vagy gazdagságot vagy hatalmat vagy hosszú életet vagy éppen jó egészséget kívánjanak maguknak. Azt szeretném, ha összekulcsolnák kezüket, és gondolatban egyetlen fohászt fogalmaznának meg: Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem!

(Selma Lagerlöf)

Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden.

(Janusz Leon Wisniewski)

In a sentimental mood...

Karácsonyi gondolatok...

Karácsonyi gondolatok Györffy lászló írótól:

 ( 1940-2009 )

Gondolatok karácsonyra 

  Föltehetően az emberi élet egyik legádázabb szellemi-lelki küzdelme, hogy képesek vagyunk-e hinni. Hit és hitetlenség közepette zajlik gyarló életünk minden órája. Bonyolítja ezt a hitkérdést az is, hogy a napról napra, évről évre önmagát kereső, ösztöneiből megtévesztett ember folyamatos hétköznapi vívódásban él, hogy értelmével higgyen-e, mint az Aquinói Szent Tamás nyomában járók vallják, vagy érzelmeivel, ahogy a katolikus modernizmussal felvértezettek állítják.

   Erősen valószínű, hogy a gyarló emberi élet elviselhetősége szempontjából mindegy, hogy az értelmünkkel vagy az érzelmeinkkel hiszünk, s lényeg talán, hogy olyképpen gyakoroljuk, amiként azt a Zsidóknak írt levél foglalja magában: „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1)

Bármilyen zavarosnak és elviselhetetlennek tűnik hétköznapi nyomorúságunk:  attól a pillanattól kezdve, hogy „eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és az emberi élet törvényének alattvalója lett” (ahogy azt a Galata-levélben olvashatjuk), a földi életet újra meg újra megpróbáló ember számára adott a választás lehetősége: képes-e hinni vagy sem, akár érzelmileg, akár értelmileg? Képes-e hinni ez a legfejlettebb emlős akkor, amikor – pontosan úgy, mint közel kétezer évvel ezelőtt – hamis próféták igyekeznek kihasználni az emberek zavarodott lelkiállapotát, és kézzel fogható módon csábítják őket a látszatra könnyedebb, élvezetesebb életlehetőségek felé, amikor oly sokan szegénységben kénytelenek vergődni, és zsigeri indulatok forgószelei csapnak össze társadalmi viharokat kavarva, melyek olykor elsöprik a hétköznapok hiteit csakúgy, mint ahogy az emberi életet minden nyűgével vállaló Kisdedben való hitet.

Nagyon valószínű, hogy az emberiség történelmében már több millió ember szellemisége az áramütés hirtelenségével rándult meg, hogy hinni kell, mert különben nem képes tovább élni. A születés által halálra ítélt ember folyton-folyvást a túlélést keresi, s ezt csakis a hinni tudás képességével gyakorolhatja.

Természetesen senkitől nem várható, hogy még ifjúsága zavart, botladozó időszakában fölfedezze magában azt az erőt, amit a hinni tudás képessége jelent, és amit az egyházatyák, a hit hirdetését és a hit tanát összefoglalóan, a „pisztisz” (hit) kifejezéssel illetnek.

Mifelénk, itt Kelet-Közép-Európában, az én ötven körüli korosztályom egyes tagjai amúgy is tudathasadásos ifjúságot és korafelnőtt kort éltek meg, főként ami a földi életet vállaló Kisdedben való hitet illeti. Sőt a napi valóságos életküzdelmeken kívüli, transzcendentális létezésről, a világmindenségbe vetett ember szellemiségének céljáról sem eshetett szó, hisz ennek tiltását évtizedekig államilag garantálták. Másfelől viszont egyes családoknál szó esett a materiális világon kívüli szellemiségről, a Kisdedben való hitről, olykor csak otthon, okításként, máskor dacolva a történelmi nyomással, egyházi iskolákban. Ezen a kelet-közép-európai tájon a mi korosztályunk tagjainak (is) kettős szorításban kellett gyermek- és ifjú éveiken átbotladozniok, így aztán nem szégyen, hogy sokan közülünk csak a leghétköznapibb módon jöttünk rá arra (már aki rájött), hogy a hitnek ereje van. Persze sokan manapság is csak a saját cselekedeteik hétköznapi szintjén várnak bizonyosságot, ha hinni akarnak, hiszen a tőlünk transzcendentális távolságban lebegő Isten Fiában, a Kisdedben való hit sokszor nem jut el gyarló emberi fölfogóképességünkhöz. Pedig hányszor lettünk és vagyunk a hinni tudás képessége által próbára téve, de nem vettük és vesszük észre. Talán lelkünk zugában nagyon halovány pislákolással mintha mindig éreztük volna, és érezzük a hinni tudás fényét; csak saját szorongatott életküzdelmünkben nyöszörgünk a bennünket irányító szellemiség földi inkarnációjához, a Megszületetthez segítségért. Jobb esetben, ha túl vagyunk megpróbáltatásunkon, talán még köszönetet is mondunk

Azt hiszem, korosztályom sok tagja, amint mostanság beszélgetek velük, és figyelem életvitelüket, gondolkodásukat, megkésett „öreg” fejjel jutott el odáig (már aki eljutott), hogy képes fölfedezni az intő jeleket és a kivételes kegyelem segítő szándékát a hétköznapokban. Szó sincs azonban bigott vallásosságról, fiatalkori kicsapongások utáni bűnbánatról; csupán az egyre szorítottabb élethelyzetekben megéreztük, olykor talán értelmünkkel is felfogtuk és fölfogjuk, hogy a hinni tudás képessége nélkül „szélfútta falevél” vagyunk a Világfán. És az sem szégyen, ha valaki csak érett fejjel jön rá a rilkei mondásra: Du musst dein Leben ändern, változtatni kell az életeden. Sokkal inkább szégyen, ha valaki erre sohasem jön rá, és ezzel kárt okoz saját magának, és annak a közösségnek is, amelyben él. Ha nem veszi észre a Kisded születésének szellemi kisugárzását, ami nem mérhető sem komputerekkel, sem stopperórával.

                 ( Györffy László )