Utána a Csík zenekar a tőle megszokott magyar szívhez szóló zenéjével, majd a káprázatos tűzijáték következett.
Kattints rá!
http://www.zeneszoveg.hu Közben lehetett sétálgatni, a sátrakban igazi magyaros ételeket kóstolni, enni, inni. Lehetett csodálni az esti kivilágított pesti oldalt fényeit, csodás épületeit.
És másnap este... Leslie Mandoki ( azaz Mándoky László estje )
Mándoki László supergroupja, (a Man Doki Soulmate) augusztus
21-én este a Várkert Bazárnál adott külföldi és magyar
sztárvendégeivel ( barátaival ) ingyenes szabadtéri koncertet. Felléppők:
Chris Thompson, Nik Kershaw, Mike Stern és Randy Brecker
A Németországban élő magyar producer-muzsikus Mándoky László
- vagy ahogy külföldön ismerik: Leslie Mandoki - zenésztársai a hazai és
nemzetközi zenei élet ikonjai.
A progresszív rockot játszó Manfred Mann´s Earth Band
énekes-gitárosa, Chris Thompson, a dallamos brit rockzenét játszó Cutting Crew
zenekar énekese, Nick van Eede, az Ultravox frontembere, Midge Ure, a 80-as
évek sztárja, Nik Kershaw, illetve a Blood, Sweat &a Tears gitárosa.
Fellépett még a Rainbow együttes billentyűse, Tony Carey, a
kultikus brit Supertramp szaxofonosa, John Helliwell, és a legendás trombitás,
Randy Brecker is. A fiatalabb nemzedéket képviselte a dán popcsillag, Aura
Dione és az ifjú tenorsztár, Piero Mazzochetti.
A magyar zenészek közül színpadra lépett Havasi Balázs, Tony Lakatos, Charlie, Somló Tamás, Frenreisz Károly, és nem utolsó sorban Szakcsi
Lakatos Béla, valamint a progresszív rock úttörő magyar képviselője, a Syrius
együttes egykori billentyűse, Pataki László.
Profi módon összeállított műsor, szívhez szóló emberi történetek,
szép pillanatok, emlékezések, változatos műfaj, meglepetések, jó zene. Azt
hiszem, itt mindenki jól érezte magát.
És végül egy igazán szép, régi-régi írás a Balatonról, Eötvös Károlytól. (1842. március 11. – 1916. április 13.) politikus, ügyvéd, író, publicista.
A Balaton
A nyári Balaton – Az éjszaka – Az álom és a hullámmoraj – A
téli Balaton – Vőlegény, menyasszony együtt a halálban
Ott fekszik a
befagyott Balaton.
Igazán fekszik –
némán és mozdulatlanul.
Messze-messze,
ameddig a szemed ellát, fehér halottas szemfedő borítja. A jég, amely eleven
vizét betakarja, s a köd, amely fátyolt borít a jégre.
Nem a menyasszony
fátyolát, amely alatt élet, melegség, lángoló pír s égő vágy váltakozik. Hanem
a koporsó leplét, amely alatt hideg van.
Minő ragyogás,
mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik,
mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany,
smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy
viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden
vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával,
ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont,
nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél ha támad, a hullám is feltámad.
Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha
nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.
A nyári nap
sugarai alatt!
Ezer szárnyas
mulat a nádasok körül. Ott fürdik a libuc, ott piperézi magát a zöld aranyfejű
tőke, ott kergeti egymást a gyöngykacsa, s ott áll komolyan a sekélyen s néz
magasra tartott fejjel a sudár nyakú gém. Őrködik a világ fölött. De nem ügyel
őrá a sirályok serege. Hosszú, fehér szárnnyal cikáznak és kiabálnak a vizek
fölött, s le-lecsapnak, ha ostoba kárász vagy ábrándozó garda közel jön a víz
felszínéhez.
S ha leszállott a
nap: új fény, új élet, új ragyogás. Szép a hold az égen, de sokkal szebb a
Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha
áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora
mosolyog feléd. A rákászok serege fogdozza hóna alá szorított nádnyalábbal a
parti pázsitra siető rákot. Kiabálva suhog éjjeli tanyájára a vadludak serege,
s nagyot csobban, mikor leverődik a vízre a nádason belül. Kevés ideig még
társalognak egymással. Kérdi egyik a másiktól: jóllaktál-e, pajtás? Csöndes
jóéjszakát kívánnak egymásnak, s aztán ki-ki szárnya alá teszi fejét, s alszik
nyugodt lelkiismerettel. Csak az őrgunarak vigyáznak feltartott fejjel, nyitott
szemmel hajnalig.
S még a mulató és
kenyérkereső ember is csak élénkebbé teszi a Balaton nyári életét.
Halászcsónakok reggel és estennen mindenfelé, vitorlások a messze távolban s
gőzösök a napnak bizonyos óráin. Siófok, Földvár, Keszthely, Balatonfüred
lámpái az esti sötétben.
Ha estére elül a
szél: a hullám még tovább morajlik. Belezúg az éjszakába. Minő zene ez:
istennek fölséges orgonajátéka. Fekszel puha ágyadon, ablakod nyitva, tanyád a
hegy oldalán. Agyad már bágyad, gondolataid szárnyai már lassan mozognak,
lábujjhegyen közelget feléd az álom. Valami búg körülötted. Onnan felül az
égből, onnan alól a föld kebeléből, onnan messziről a Balaton felszínéről. Nem
tudod, mi az? Nem tudod, honnan jön? Mintha pihenni térő lelked csillapodó
hullámverése volna. Mégse az. Az álom nem ér hozzád. Megáll ágyad előtt, s ő is
hallgatódzik. Ő néma, annak a zúgásnak pedig hangja van. Érzi mégis, hogy ők
testvérek. Az álom és a távoli hullámmoraj. Végre odaér hozzád az álom, puha
tenyerét ráteszi lezárt szemeidre, s szárnyainak lágy suhogásával pihenésre
ringatja lelkedet. De a búgás el nem pihen. Te már nem tudsz róla, de álmodó
lelked összeölelkezik vele, s együtt játszanak tovább-tovább.
Mi más a téli Balaton!
Megállsz az
akarattyai szilfánál, s szemed körüljár a messze vidéken. Előtted valami fehér
szürkeség. Az volt egykor a Balaton vidám arca. Most nem ismersz rá. Tihany
ködfelhőnek látszik. Tornyát a hegyen s jegenyefáját a révnél elnyelte a télnek
sugara vesztett világossága. Az örsi, lovasi, csopaki és arácsi hegyek egymásba
olvadnak, s lábaik összenőttek a parti jéggel. Erdők, mezők, nyaralók egy
színre váltak. A fényes víz helyén fénytelen avar. Imitt-amott hófuvatagok
nyoma. Se madár, se ember, se vitorlás, se gőzös sehol. Még a nádat is
eltemette a hó. Túl a réven, túl Tihanyon a boglári és fonyódi domboknak nyomuk
se látszik. A tudomány nem ismer világos sötétséget, a természet ismer. Előtted
áll a nagy világ, s te nem látsz belőle semmit. Néha délelőttönként itt-ott a
messzeségben néhány fekete pont. S mintha mozogna is. Ezek halászok. Vagy léket
vágnak, vagy a kerítőhálót szedik össze.
Ezenkívül semmi
élet. S ha szél nincs: a teremtés előtti némaság vesz körül. Ennek a némaságnak
nincsen súlya, de azért nagyon nyomja lelkedet. Hangod pedig mérhetetlen
messzeségbe hatol el.
A Balaton jege
megbírja az embert. Megbírja a terhes kocsit is. De azért nem örül rajta, ha az
emberek tipródnak fölötte. Néha bosszút is áll érte. S vannak jegén olyan
részek, amelyeken nem tűri meg a rajta levőt.
Ilyen van a
tihanyi templom irányában.
A harmincas évek
végén történt. Egy Somogy megyei kálvinista lelkész Balatonfüredről nősült,
onnan vitt menyasszonyt. Megvolt az esküvő, megvolt a lakodalom, ebéd után
kocsira ültek, hogy indulnak hazafelé. Vőlegény, menyasszony, kocsis.
Marasztották őket.
Esdve kérték: ne menjenek. Rövid a nap, korán leszáll az est, hátha eltévednek
a jégen. A vőlegény maradni akart, a menyasszony bátor volt. Egy óra a jégen,
egy óra a szárazon: öt órára Látrányban lehetnek.
Elindultak, köd
szállt le reájuk, eltévedtek, kényes jégre kerültek.
A barátok fönn a
zárdában elköltötték már sovány estelijüket, s szobáikba vonultak. Öreg este
volt már, nyolc óra is elmúlt, le kellett feküdni.
Ott imádkozott az
öreg Aniánus barát egy zsámolyra térdelve ágya előtt. Ablakát kinyitotta az ima
alatt, hogy fohásza szabadon mehessen föl istenhez a magasságba.
Imája közben
hangot hall a mélységből és a messzeségből.
– Szerelmes
Jézusom, vedd kezedbe lelkeinket!
A jó öreg barát e
szóra föl se kelt helyéről, hanem elmondta áhítattal a haldoklókért való szent
imádságot. Azután fölkelt, kinézett az ablakon, letekintett a mélységbe, s
tekintete elrévedezett a ködös végtelenbe.
Nem látott semmit,
s nem hallott többé hangot.
Korán reggel
szólítja társait.
– Testvéreim,
szerencsétlen utast elnyelt az éjjel a Balaton. Elmondtam a haldoklókért való
imádságot. Jertek, keressük föl.
A harangozót
nyomban küldték a faluba. Jöjjenek az emberek deszkákkal és kötelekkel és
tolószánokkal.
A magasból egy
fényes foltot láttak a jégen. Oda tartottak.
A kocsi alatt
leszakadt a jég, s lovak és emberek a víz alá merültek. A kocsirúd vége
kiállott a vízből, hátulsó kerekei a feneket érték. Lovak a rúd mellett,
emberek a kocsiban, mintha semmi se történt volna. Halott volt valamennyi. De a
kocsis akkor is tartotta a gyeplőt, s a vőlegény akkor is tartotta menyasszonya
kezét, s a menyasszony nyitott szemmel akkor is mosolygott.
Nagy gonddal
kivették, egy koporsóba zárták, egy sírba temették a két boldog halottat.
Fejfájukra ezt a jámbor verset vésette az apátúr:
– Jézus szent
nevével istennek szavára – Vőlegény menyasszony együtt a halálba. – Szűz testük
a mélyben, szűz lelkük az égben, – Örök üdvösségük istennek kezében.
Jeanne Moreau (Párizs, 1928. január 23. -) francia
színésznő, aki szerintem egy korszak
nagy színésznője volt.
Jeanne Moreau Párizsban született 1928. január 23-án
Anatole-Désiré Moreau és Katherine Buckley gyermekeként.
Tanulmányait az Edgar Quinet Nemzeti Drámaművészeti
Főiskolán, valamint a Konzervatóriumban végezte.
1948–1952 között a Comédie Francaise tagja volt. 1953–tól a
Théâtre Nationale Populaire tagja volt. 1949 óta szerepel filmekben. 1975-ben ő
volt a cannes-i fesztivál és a párizsi nemzetközi fesztivál elnöke. 1986–1988
között a Filmművészeti Akadémia elnöke volt. 2001 óta a Francia Színművészeti
Akadémia tagja.
1949-1951 között Jean-Louis Richard volt a férje. 1977–1979
között William Friedkin volt a párja.
Híres filmjei: Jules és Jim, Viva Maria, Négyszáz csapás,
Egy szobalány naplója,Utolsó napjaim, de lehetne sorolni tovább.
"A születéssel egy egész világot kap ajándékba az ember, a Napot, amely bearanyozza a nappalait, a Holdat, amely éjszaka világít, a csillagokat és a kék égboltot. Ajándékba kapja a tengerpart fövényét, a partot mosó hullámokat, az erdőket, amelyek olyan mélyek, hogy még maguk sem ismerik titkaikat, és melynek fái között állatok játszadoznak. A világ soha nem unalmas. Amíg gyermekek születnek a világra, a világ mindig új, csillogó formájában mutatkozik meg."
Jostein Gaarder
William Blake
Ó, MIÉRT SZÜLETTEM
Ó, miért születtem ennyire másnak?
Miért, hogy egyetlen rokont ne lássak?
Az én szemem tűz, az én szavam méreg;
Hát hallgatok, tétlen és társtalan élek.
Versemre gyalázat, Képeimre átok,
Csitulj, gyűlölt kedvem! magamra kiáltok,
Tollam és irónom meddig szégyenít még?
Temetkezz, Tehetség, s pusztulj vele, Hírnév!
Vagy túlsok, vagy semmi, ami rám még várhat:
Sikerért irígység, Tűrésért utálat.
( Gergely Ágnes )
Az embernek hivőnek kell lennie, vagy keresnie kell az
igazságot, különben az élet sivár, sivár... Élni, és nem tudni, miért repülnek
a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen... Vagy
tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.
( Anton Pavlovics Csehov )
Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak
tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk
magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek
mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek
lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.
