2015. augusztus 1., szombat

Augusztus köszöntése....





Tóth Bálint

Augusztusi este

A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.






Utassy József

 Nyárutó


Hát csudaszép ez a nyár: csupa fény, csupa árny, csupa ritmus!
Berkenyebokrok alól
sárgarigózene szól.

Hangos a völgy, tele van még szilvaszedőkkel a hegyhát.
Fülledt lombok alatt
zsendül az őszibarack.

Őszül a zöld fűszál, libanyáj pepitázza a tarlót.
Vedlik az ostorom is,
szál sihederkorom is.

Meg-megroggyan a zsák, hazagondol már a malomból.
Szérűn tyúkjaival
szunnyad a szalmakazal.

Csönd van. Fényes csönd. Gyönyörű harkály veri mellem.
Hej görögök, latinok!
Kopp, kipikopp, kipikopp.








Tóth Árpád
  
Augusztusi ég alatt


Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!

S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...

S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj
Szivünkből úgy szállt, mint finom homok
Szitál alá a tűnő ballonokról,

S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,
Hogy addig mennybe értünk, s angyalok
Kacagtak ránk az égi balkonokról...




Kaffka Margit

Agusztus

Szőke búza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, búzába,
Lengő a ruhája, pipacs bokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, - szűk ráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árok szélen!
Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan - falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke búzaföldön lemenőben a nap,
Szőke lány hajárul lekerül a kalap.
Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,
Pipacsbokrétának hullong a levele,
Rebben a fürj madár nád megette, sás alatt...
Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.
Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:
- De belenéztél a kisasszony szemébe!
Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!
Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?
Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!
Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,
Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,
Szemügyre vesz minden útszéli virágot,
- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!
Több kárt tenne benne fiók madár lába -"
- És indul utána, - és lép a nyomába.
Útszéli virágot tapossa azér' is, -
Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!
- A kisasszony szava mese mondás, álom:
- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,
De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!
Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat síró szemű harmat,
A legény is csendes, a leány is hallgat,
Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,
Valami bús nóta szól a falu végen, - -
Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:
- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?
Lám, van aki varrja, - lám, van aki szője!
Szépséges, hűséges barna szeretője!" -
Csere Jóska szeme odatévedt lesbe :
-" Hej azt a virágot vajon kinek szedte ?
Van akinek adja ! Van akit szeressen ?

Sok cifra uraság azon a nagy Pesten.˝




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése