Augusztus köszöntése....

Tóth Bálint

Augusztusi este

A rózsa lábujjhegyre áll,

tárt pillákkal nézi a holdat.

Alszik fészkén a jégmadár,

fenyőn feketerigók szólnak,

s egyenként elhallgatnak ők is,

elszunnyadnak a tág mezők is,

hangolnak tücskök, pengetik,

felcsap a fülemüle-trilla,

s egy tündér csillagkönnyeit

az ég kék kötényébe sírja.

Utassy József

 Nyárutó

Hát csudaszép ez a nyár: csupa fény, csupa árny, csupa ritmus!

Berkenyebokrok alól

sárgarigózene szól.

Hangos a völgy, tele van még szilvaszedőkkel a hegyhát.

Fülledt lombok alatt

zsendül az őszibarack.

Őszül a zöld fűszál, libanyáj pepitázza a tarlót.

Vedlik az ostorom is,

szál sihederkorom is.

Meg-megroggyan a zsák, hazagondol már a malomból.

Szérűn tyúkjaival

szunnyad a szalmakazal.

Csönd van. Fényes csönd. Gyönyörű harkály veri mellem.

Hej görögök, latinok!

Kopp, kipikopp, kipikopp.

Tóth Árpád

  

Augusztusi ég alatt

Emlékszel még az augusztusi égbolt

Tüzeire? - a cirpelő mezőn

Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn

Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!

S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,

- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,

Emelni lágyan, véle lengni fönn,

Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...

S a sóhajunk, a fájó földi sóhaj

Szivünkből úgy szállt, mint finom homok

Szitál alá a tűnő ballonokról,

S ajkad lezártam egy oly hosszu csókkal,

Hogy addig mennybe értünk, s angyalok

Kacagtak ránk az égi balkonokról...




Kaffka Margit

Agusztus

Szőke búza között pipacsos kis kalap,

Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.

Sétál a kisasszony komlóba, búzába,

Lengő a ruhája, pipacs bokrétája.

Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló

Picike cipellő, - szűk ráncú viganó!

Hogy libeg, közeleg ott az árok szélen!

Idetart, itt terem... Cseng a szava: "Kérem,

Maga talán olyan - falubeli legény?

Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.

Mutassa meg merre! Vagy inkább - vezessen!

Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."

Szőke búzaföldön lemenőben a nap,

Szőke lány hajárul lekerül a kalap.

Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele,

Pipacsbokrétának hullong a levele,

Rebben a fürj madár nád megette, sás alatt...

Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad.

Hangos szavú rigó csúfságra jár véle:

- De belenéztél a kisasszony szemébe!

Kacag a kisasszony: "Ej de messzire jár!

Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár?

Köszönöm, köszönöm! Már jól van! Eresszen!

Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!"

Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat,

Csere Jóska hallgat, - szegett fővel ballag,

Szemügyre vesz minden útszéli virágot,

- "Lám, egy se törik le, amire ráhágott!

Több kárt tenne benne fiók madár lába -"

- És indul utána, - és lép a nyomába.

Útszéli virágot tapossa azér' is, -

Ki szánja? Ki bánja? Így pusztulok én is!

- A kisasszony szava mese mondás, álom:

- "Sohase volt nekem ilyen szép virágom,

De nem is lesz többet! Nincs is hol keressem!

Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten."

Megeste az utat síró szemű harmat,

A legény is csendes, a leány is hallgat,

Nyugtalan fellegek bomolnak az égen,

Valami bús nóta szól a falu végen, - -

Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba:

- "Rojtos keszkenőjét vajon kitől kapta?

Lám, van aki varrja, - lám, van aki szője!

Szépséges, hűséges barna szeretője!" -

Csere Jóska szeme odatévedt lesbe :

-" Hej azt a virágot vajon kinek szedte ?

Van akinek adja ! Van akit szeressen ?

Sok cifra uraság azon a nagy Pesten.˝