Mikulás a gyerekek nagy öröme !
Miklós püspök, hosszú
éveken keresztül, neve napjának elő estéjén minden gyereket különféle
édességgel ajándékozott meg. Legendáját a föld legtöbb országában mai napig
őrzik - még ha módosításokkal, változtatásokkal is de Szent Miklós szelleme, a
szeretet és jótétemények a mai Mikulás mozgatója.
Egész életét a szeretet, a gyerekeken, embereken való
segítés, velük való törődés jellemezte.
Kattints rá!
"- Barátaim!- szólalt meg egy napon Zefír, a kis majom,
amikor Artúrral, Palikával, Flórával és Adorjánnal beszélgetett éppen.-
Képzeljétek csak, milyen csodálatos dolgot hallottam! Az embereknél az a
szokás, hogy minden karácsony éjszakáján megjelenik a levegőben egy kedves
öregapó, akinek hosszú, fehér szakálla, piros köpenye és hegyes, piros fövege
van."
Egy régi kedves könyv,
minden gyermek szívesen hallgatja Babar történetét.
Mikulás bácsi csizmája
A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a
földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon
öreg, jóságos arcú bácsi haladt lefelé. Az út két szélén álldogáló, hólepte fák
összesúgtak mögötte:
- Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!
Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki
akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes
városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból
minden jó gyerek cipőjébe.
Most is alig lépett hármat-négyet, már lent volt a földön,
és körülnézett, hogy melyik ablakban talál gyerekcipőt. Ahogy nézdegélt,
észrevette, hogy valaki alszik az utcai padon. Odament hát hozzá, hogy
megnézze, ki lehet az a szegény, aki ilyen hideg téli éjszakán az utcán húzza
meg magát. Egészen föléje hajolt, és bizony majdnem elsírta magát a jóságos
öreg. Megismerte az alvót. Sok-sok évvel ezelőtt cukrot és csokoládét vitt
neki, s másnap még az égbe is fölhallatszott, ahogy nevetett örömében. De ez
már régen volt, azóta felnőtt ember lett kis barátjából, s íme, most itt
fekszik a hideg, decemberi éjszakában.
Nem sokáig gondolkodott Mikulás bácsi, levette puttonyát, és
megtöltötte az alvó zsebeit csokoládéval és mogyoróval. Aztán piros köpenyét is
ráterítette, hogy ne fázzon, s mikor észrevette, hogy milyen rosszak a cipői,
levetette mérföldjáró csizmáit, és ráhúzta a szegény ember lábára. Aztán
szomorúan és mezítláb ment tovább, hogy elvigye ajándékait a gyerekeknek.
S amíg a jó öreg Mikulás vándorolt a messzi városokban, az
alvó ember álmodni kezdett a piros köpeny alatt. Azt álmodta, hogy ismét
gyermek lett, puha paplan alatt alszik, s cipői cukorral telerakva ott állnak
az ablakban. S míg álmodott, az útszéli, kopár fák föléje hajoltak, és megvédték
a széltől, a csillagok pedig egészen föléje szálltak, és simogatva melegítették
az arcát.
- Álmodj, csak álmodj! – susogták a fák, zizegték a
csillagok.
S ő álmodott. Álmában elmúlt az éjszaka, szép, világos
reggel lett, s annyi cukor és csokoládé került elő cipőiből, hogy az asztalt is
telerakhatta vele. Milyen boldog volt álmában, istenem, milyen boldog! A fák és
a csillagok mondogatták is egymásnak:
- Csak föl ne ébredjen, míg ki nem tavaszodik…
De véget ért az álom, és véget ért az éjszaka, s a szegény
ember csodálkozva látta magán a köpenyt és a csizmát. S mikor a zsebébe nyúlt,
azt hitte, a tündérek játszanak vele, azok töltötték meg ennyi jóval a zsebeit.
Hát még mekkora lett csodálkozása, mikor a cukor és a mogyoró mind pénzzé
változott zsebeiben. Csengő aranypénz lett valamennyiből, s most már vehetett
házat, ruhát magának, s olyan lett az egész élete, mint az álom. Úgy nevetett
megint, mint gyerekkorában.
Mikulás bácsi boldogan hallgatta a nevetést. S a tündérek
hiába kérdezték a jó öreget, miért jött vissza mezítláb a földről. Mikulás
bácsi nem felelt, csak szelíden belemosolygott hófehér szakállába.
Zelk Zoltán meséje
Vers a Mikuláshoz
Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?
Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!
Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!
Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!
Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat, és ezüst,
csillogó hajad a füst.
Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!
Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutban, hogy legyen időd
hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
s mikulások, gyerekek,
cinkostársak legyenek!
Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!
Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törlöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!
A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!
Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése