2016. május 15., vasárnap

NOX Násztánc - Ismerd meg őket...

Olyan jó volt őket látni, hallgatni...





A NOX egy 2002 és 2009 között működő magyar zenei együttes volt, mely a magyar népzenét modern elemekkel ötvözte. Az együttes, melynek frontembere Péter Szabó Szilvia volt, nyolc albumot jelentetett meg. A 2008-as arculatváltás után 2009-ben újra a "hagyományos" stílusukkal jelentkeztek. A formációnak 2009-ig tagja volt Nagy Tamás is, aki végül ősszel búcsúzott a csapattól, hogy több időt szentelhessen családjának.


A név eredete:

A 'nox' szó a görög 'nüx'-ből ered, latinul éjszakát jelent, a római mitológiában Nox volt az éjszaka istennője, róla kapta a nevét az együttes. "Nüx szülte az élet és a halál titkait magukba rejtő, titokzatos, sötét erőket, amelyek diszharmóniát keltettek a világban, de amelyek nélkül se a világ, se annak harmóniája nem képzelhető el."

Eurovíziós szereplés

A Kijevben megrendezett 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon a NOX képviselte Magyarországot (amely 1998 és 2005 között nem indult a megmérettetésen). Az elődöntőből 5.-ként jutottak a döntőbe, ahol 12.-ek lettek Forogj, világ! című dalukkal.


Kattints rá!


Díjak

2004 – Dalnokok Ligája – 1. hely
2005 – Mahasz 2004 – Az év hazai albuma – Bűvölet
2005 – Eurovíziós Dalfesztivál 2005-Kijev – 12. hely
2005 – BRAVO OTTÓ – Legjobb együttes
2005 – VIVA Comet Díj – Legjobb együttes
2006 – Fonogram Magyar Zenei Díj – Az év hazai pop albuma
2006 – Persian Golden Lioness Award (Arany Oroszlán Díj)
2007 – Magyar Kultúráért Díj
2007 – Aranyszem Díj – Nem lesz több tánc videoklip
2009 – Mentor Magyar Csillagok Díj


Állandó tagok
Péter Szabó Szilvia
Nagy Tamás

Táncosok

Adamovich Ferenc
Gyimesi Petra
Horváth Csaba Zsolt
Kordoványi Dóra
Román Katalin
Torma Zsolt

Zenekar

Harmath Szabolcs - zeneszerző
Czomba Imre - zeneszerző, zongora, zenekar vezető (2004-2007)
Kardos Norbert - zongora
Hodászi Klára - hegedű
Lukács András - basszusgitár
Dandó Zoltán - gitár
Kisvári Ferenc - dob
Gulyás Ferenc - népi hangszer

( Wikipédiából )






Kattints rá!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése