Elmúlásról, elválásról, emlékekről…
" Már nem emlékezem telefonszámára. Csak arra emlékezem, hogy
volt egy fekete kalapja, barna tollal. Aztán arra, hogy élni akartam vele, s
megint, hogy egyszer meg akartam halni érette. Homályosan emlékezem szeme
színére, mosolyára, egészen halványan bőre illatára is. Emlékezem a fájdalomra,
melyet okozott; de csak úgy, mint ahogy egy régi haláleset fájdalmára emlékezik
az ember. Emlékezem az örömre is, melyet kaptam tőle; de csak úgy, mint ahogy
egy régi, bőséges lakomára emlékezünk, lakomára és dőzsölésre, melynek fogásait
már elfelejtettük. Minderre emlékezem, halványan. De telefonszámára, melyet
néhány esztendő előtt még oly gépiesen tudtam, mint ahogy az ember a
kötőszavakat ismeri, nem emlékezem többé. Így halunk meg egymás számára. Először
egy telefonszám hal meg. Aztán egy illat emléke. Aztán a test, melyhez a
telefonszám és az illat tartozott. Aztán minden."
Márai Sándor
Gyönyörű vers a hiányról, a szerelemről, az együvé
tartozásról…
Nagy László
Hiány
Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.
Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,
Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.
De nélküled kietlen tájon találom magam,
Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam.
Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.
Aztán eső áztatja, ellepi a sár, a város mocska,
Ha jön a fagy, nem lesz más, mint apró jégkocka.
Ha megtalálod, emeld magadhoz és felolvad,
Fényesen világít, lesz saját holdad.
Üstökösként repül át az égen,
Ha velem vagy, az maga az éden.
Akkor ezer virág nyílik a réten,
Fény gyúlik a mély sötétben.
Nincs fagy, hideg, fájdalom,
Valóra válik, miről álmodom.
Arra kérlek, maradj még soká,
Repítelek, elviszlek bárhová,
Csak hiányodat nem bírja szívem,
Megszakad, és elveszítem hitem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése