2023. december 15., péntek

A könyvet el kell olvasni! ( O.Fallaci )

 



Oriana Fallaci (Firenze, 1929. június 29. – Firenze, 2006. szeptember 15.) olasz író, publicista, újságíró, riporter.

 

Oriana Fallaci 1929-ben Firenzében született. A második világháborúban olasz partizánként vett részt. 1967-68-ban haditudósítóként jelen volt a vietnámi háborúban.

 

Fiatal újságíróként interjút készített számos államfővel, politikussal és hírességgel, így pl. Henry Kissingerrel, Neil Armstronggal, az iráni sahhal, Khomeini ajatollahhal, Lech Wałęsaval, Willy Brandttal, Zulfikar Ali Bhuttoval, Walter Cronkite-tal, Abolhaszan Baniszadrral, Moammer Kadhafival, Federico Fellinivel, Sammy Davis Jr.-rel, Teng Hsziao-pinggel, Nguyen Cao Kyvel, Jasszer Arafattal, Indira Gandhival, Alexandrosz Panagoulisszal, Makariosz püspökkel, Golda Meirrel, Nguyễn Văn Thiệuvel, Hailé Szelassziéval és Sean Conneryvel.

 

Visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Számos irodalmi díjjal tüntették ki, megkapta a St. Vincent-díjat, a Banaccarella-díjat Nothing és So be It című műveiért (1971-ben), Viareggio-díjat (1979-ben), Antibes-díjat pedig a sokat támadott Insallah című művéért (1993-ban). A Columbia Egyetemen díszdoktorrá avatták. Tanított újságírást itt, továbbá a Yale és a Harvard egyetemeken. Műveit 21 nyelvre fordították le, köztük angol, spanyol, francia, német, svéd, görög, lengyel, horvát, szlovén, magyar nyelvre is.

 

Élete végéig erős dohányos volt. 77 évesen tüdőrákban hunyt el egy firenzei magánklinikán.  ( Wikipédia )



  Csak most került a kezembe. Az értelem ereje c. könyve

   Mindenkinek el kellene olvasni!


    Részlet a könyvből :

  1.    fejezet

 

" Nincs ínyemre, hogy azt kell mondanom, Trója ég, hogy Európa immár az iszlám egyik felségterülete, sőt gyarmata, és hogy Olaszország ennek a felségterületnek a helyőrsége, ennek a gyarmatnak az erődítménye. Azzal, hogy ezt mondom, mintegy beismerem, hogy a Kasszandrák valóban a falnak beszélnek, hogy a fájdalomkiáltásaik ellenére a vakok vakok maradnak, a süketek süketek maradnak, az eszméletre ébredők ismét álomba merülnek, és a Cecco mesterek a semmiért halnak meg. De az igazság akkor is ez. A Gibraltári-szorostól a Soroy-fjordokig, Dover sziklapartjaitól Lampedusa homokos tengerpartjáig, Volgográd sztyeppéitől a Loire völgyéig és Toszkána dombjaiig lángol a tűzvész. Minden egyes városunkban létezik már egy másik város. Egy törvényen kívüli város, mint amilyet a palesztinok hoztak létre Bejrútban, a hetvenes években, Államot építve az Államban, kormányzatot a kormányzaton belül. Egy muzulmán várost, egy Korán által kormányzott várost. Az iszlám terjeszkedés első állomásaként. Ezt a terjeszkedést soha senkinek nem sikerült még felülmúlnia. Senkinek. Még Nagy Kürosz perzsáinak sem. Nagy Sándor makedónjainak sem. Julius Caesar rómaijainak sem. Napóleon franciáinak sem. Mert ez az egyetlen művészet, amelyben Allah fiai mindig is jeleskedtek, a megszállás, meghódítás, leigázás művészete. A leginkább áhított prédájuk mindig is Európa volt, a keresztény világ. Vessünk  egy pillantást a történelemre, arra, amit Doudou ellenőrizés alá vonni, azaz cenzúrázni szeretne. Kr. u. 635-ben, azaz három évvel Mohamed halála után, hogy a Félhold seregei elfoglalták a keresztény Szíriát és a keresztény Palesztinát. 638-ban bevették Jeruzsálemet, és a Szent Sírt. 640-ben meghódították Perzsiát és Örményországot és Mezopotámiát, azaz a jelenlegi Irakot, elfoglalták a keresztény Egyiptomot, és elárasztották a keresztény Magrebet, azaz Tunéziát és Algériát és Marokkót. 668-ban támadták meg első ízben Konstantinápolyt, és öt évig tartó ostrom alá vették. 711-ben a Gibraltári-szoroson átkelve partra szálltak a katolikus Ibériai-félszigeten, eltulajdonították Portugáliától és Spanyolországtól, és a Pelayó- és Cid-féle bajnokok, valamint a Reconquista (visszahódítás) mellett elkötelezett uralkodók ellenére jó nyolc évszázadon át ott is maradtak. És aki hisz a „békés együttélés” mítoszában, ami a kollaboránsaik szerint a hódítók és a meghódítottak kapcsolatát jellemezte, jól teszi, ha figyelmesen elolvassa a felgyújtott kolostorok és zárdák, a meggyalázott templomok, megbecstelenített apácák, elrabolt és háremekbe zárt keresztény és zsidó nők történetét. Jól tenné, ha elgondolkozna a keresztre feszítéseken Cordovában, az akasztásokon Granadában, a toledói, a barcelonai, sevillai és zamorai lefejezéseken. (A lefejezéseken Sevillában, ahol a király, Mutamad kívánsága szerint a zsidók és a keresztények levágott fejei a királyi palota kertjeit  díszítették. Zamorában pedig Almanzorét, a vezírét, akit a filozófusok-mecénásaként tartanak számon, és a leghatalmasabb vezető volt, akit a spanyol iszlám valaha produkált, és aki időnként miszlikbe vágatta a hitetlen-kutyákat.) Krisztusom! Rögtön halálos ítéletet vont maga után, ha valaki segítségül hívta Jézus vagy a Madonna nevét. Keresztre feszítést, bizony, lefejezést, akasztást, karóba húzást. Aki megkondította a harangokat, ugyanígy járt. Ha zöld színű öltözéket vett fel valaki, ami kizárólagosan az iszlám színe, nemkülönben. És amikor egy muzulmán haladt el mellettük, minden zsidónak és kereszténynek félre kellett húzódnia és meg kellett hajolnia. Ha egy muzulmán támadta meg vagy inzultálta őket, nem szegülhettek ellen. Ami azt a híresztelést illeti, hogy a hitetlen-kutyákat nem kötelezték az iszlámra való áttérésre, vagyis nem bátorították őket erre, annak tudod, mi volt az oka? Az a tény, hogy áttérteknek nem kellett adót fizetniük. A hitetlen-kutyáknak viszont igen.Spanyolországból 712-ben áttelepültek a nem kevésbé katolikus Franciaországba. Abd ar-Rahmantól, Andalúzia kormányzójának vezetésével átkeltek a Pireneusokon, elfoglalták Narbonne-t. Ott a teljes férfi lakosságot lemészárolták, az összes nőt és gyermeket rabszolgasorba taszították, majd folytatták az útjukat Carcassone felé. Carcassone-ból átmentek Nimes-be, ahol lemészárolták az apácákat és a szerzeteseket. Nimes-ből átmentek Lyonba és Dijonba, végigzsákmányoltak minden egyes  templomot… Tudod, meddig tartott az előrenyomulásuk Franciaországban? Tizenegy évig. Áradatként. 731-ben egy háromszáznyolcvanezer gyalogosból és tizenhatezer lovasból álló áradat érkezett Bordeaux-hoz, amely azonnal megadta magát. Aztán Bordeaux-ból Poitiers felé vették az irányt, utána Tours-ba, és ha 732-ben Martell Károly nem nyeri meg a poitiers-tours-i csatát, ma a franciák is flamencót táncolnának. 827-ben partra szálltak Szicíliában, áhított céljuk következő állomásán. A szokásos mészárlások és megszentségtelenítések kíséretében elfoglalták Siracusát és Taorminát, Messinát és Palermót, és a század háromnegyed részében (oly sokan próbálták megtörni a büszke szicíliaiak ellenállását) iszlamizálták őket. Még vagy két és fél évszázadon keresztül maradtak ott, Szicíliában. Vagyis egészen addig, amíg a normannok ki nem lakoltatták őket, közben viszont 836-ban partra szálltak Brindisinél. 840-ben Bariban. És iszlamizálták Pugliát is. 841-ben partra szálltak Anconában. Aztán az Adriai-tengertől a Tirrén-tengerhez mentek, és 846 nyarán partra szálltak Ostiában. Kirabolták, felgyújtották, és a Tevere torkolatán felfelé haladva Rómába értek. Ostrom alá vették, és egy éjszaka alatt beözönlöttek. Kifosztották a Szent Péter- és a Szent Pál-bazilikát, mindent elvittek, és a szabadulás reményében II. Szergej pápának vállalnia kellett, hogy huszonötezer ezüstpénzt fizet nekik éves adóként. Utódjának, IV. Leónak meg kellett építenie a nevét viselő Leonine  várfalat, hogy megelőzze a további támadásokat.Rómát elhagyva berendezkedtek Campaniában. Hetven évig maradtak ott, lerombolva Montecasinót, és kínozva Salernót: a várost, ahol azzal szórakoztak, hogy egy bizonyos pontján minden éjjel feláldozták egy apáca szüzességét. Tudod, hol? A katedrális oltárán. 898-ban pedig partra szálltak Provence-ban. Egész pontosan a mai Saint-Tropez-ban. Ott egy darabig megállapodtak, majd 911-ben átkeltek az Alpokon, hogy behatoljanak Piemontba. Elfoglalták Torinót és Casalét, felgyújtották a templomokat és a könyvtárakat, keresztények ezreit ölték meg, majd átmentek Svájcba. Eljutottak Grigione völgyébe és a Genfi-tóhoz, aztán a hó miatt kedvüket vesztve hátraarcot csináltak. Visszatértek a meleg Provence-ba. 940-ben elfoglalták Toulont, ahol maradni szerettek volna, és… Ma divat bűnbánóan verni a mellünket a keresztes háborúk miatt, a Nyugatot hibáztatni a keresztes háborúkért, olyan igazságtalanságot látni a keresztes háborúkban, amit szegény, ártatlan muzulmánok kárára követtek el. Mielőtt azonban a Szent Sír visszafoglalásáért, azaz Jeruzsálemért (amelyeket a muzulmánok vettek el, nem az én nagynénikém) folyt volna a hadjáratok sorozata, a keresztes háborúk a négy évszázadnyi invázióra, megszállásra, sanyargatásokra és vérfürdőkre érkeztek válaszul. Ellentámadás volt, hogy megakadályozza az iszlám terjeszkedését Európában. Hogy eltérítsék őket ettől, Kelet felé  terelték őket (mors tua vita mea){7}. India, Indonézia, Kína felé, majd az afrikai kontinens felé, nemkülönben Oroszország és Szibéria felé, ahol az iszlámra áttért tatárok már rávetették magukat Krisztus követőire. A keresztes háborúk lezárultával ugyanis Allah fiai újrakezdték korábbi kegyetlenkedéseiket, még keményebben, mint azelőtt. Ezúttal a törökök ténykedésével, akik nekigyürkőztek, hogy létrehozzák az Ottomán Birodalmat. Egy birodalmat, amely az 1700-as évekig minden mohóságát, falánkságát a Nyugatra összpontosította, és Európát a kedvenc csataterévé változtatta. Ennek a falánkságnak a tolmácsolói és képviselői, a híres janicsárok, még ma is gazdagítják a nyelvünket az orgyilkos vagy fanatikus vagy gyilkos szavak szinonimájaként. De tudod, kik voltak a valóságban a janicsárok? A Birodalom válogatott serege, szuperkatonák, akik éppúgy képesek voltak feláldozni magukat, mint harcolni, mészárolni, fosztogatni. Tudod, hol sorozták be vagy inkább rabolták el őket? Görögországban például, vagy Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Albániában, Szerbiában. Hébe-hóba még Olaszországban is, a kalózoktól sújtott partvidékeken. (Azon a partvidéken, ahol még ma is láthatók azok a tornyocskák, amelyek arra szolgáltak, hogy ha felbukkannak a törökök, meghúzzák a vészharangot, és riasszák a városokat és falvakat. És ahol még ma is visszhangzik a kiáltás, ami ma már csak tréfa, de ami a szaracénok idején  szívet tépő kiáltás volt: „Mama, a törökök!”) Tizenegy vagy tizenkét éves korukban elrabolták őket, sok kisebb gyermekkel együtt, akiket aztán a szultán vagy a pedofília iránt érdeklődő vezírek szerájába vittek, kiválasztották közülük a nemesi családok elsőszülötteinek legszebbjét és legerősebbjét. És miután áttérítették őket, kaszárnyákba zárták őket, és megtiltották nekik, hogy megházasodjanak, vagy bármiféle szerelmi vagy érzelmi kapcsolatuk legyen, olyan mértékben átnevelték őket, ahogy még Hitlernek sem sikerült a Waffen SS-ben. Olyan elképesztő háborús gépezetté alakították át őket, amilyet az ókori rómaiak óta még soha nem látott a világ."  

        Ezt csak ízelítőnek szántam.... Nagyon elgondolkodtató írás!!!

           „ Oriana Fallaci a XXI. századi Kasszandra? Tizenöt évvel ezelőtt írta az Értelem erejét, melyben az iszlám térhódítását taglalja, gyarmatosítási törekvésükhöz pedig segítséget nyújtanak a liberális jogvédők. Fallaci, mint haditudósító, újságíró mindig is kíméletlenül szókimondó volt egész életében. Az egész írás végig felháborodott, elkeseredett, dühös vélemény. És végül én is elkeseredtem, felháborodtam és dühös lettem. Tényleg elvesztettük volna természetes életösztönünket, lemondanánk gyermekeink érdekeiről, kereszténységünkről, elvesztettük a prioritási listánkat? Figyelemfelkeltő írás. Nagyon, őszintén remélem, hogy nem válik valóra a leírt jövedölés.”

( Egy hozzászóló gondolatai , amely megegyezik az én véleményemmel is. ) 




  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése