Pink Martini

Kedvelem ezt a zenét...

Kik is ők?


Pink Martini

Az 1994-ben alakult Pink Martini nevét 1997-ben ismerhette meg a világ, amikor a különböző stílusokat ügyesen ötvöző portlandi együttes bemutatkozó lemeze, a Sympathique megjelent. Az albumon szereplő három saját szerzemény egyike, a refrénje révén „Je ne veux pas travailler”-ként elhíresült címadó szám bolondos dallamával hatalmas slágerré ért, Franciaországban például az év dalának is választották (a zenekart pedig az év felfedezettjének). Bár a Pink Martininek egyértelműen ez a legismertebb száma, azért stílusos feldolgozásai (az Amado Mio, a No Hay Problema, a Brazil vagy a Donde Estas, Yolanda?) is gyakran hallhatók a rádiókban, tévéreklámokban és persze a szórakozóhelyeken.

A két alapító, a zongorista Thomas Lauderdale és az énekes-díva China Forbes olyan mixtúrát álmodott meg, amiben a dzsessz, a klasszikus hollywoodi filmzenék, az easy listening, a latin, balkáni és kortárs elemek jól megférnek egymással, és könnyen befogadható, szerethető egésszé állnak össze. Ennek létrehozásában minimum tíz zenésztárs van segítségükre, mely adat akkor válik érdekessé, ha figyelembe vesszük, hogy a zenekar gyakorlatilag folyamatosan úton van, különböző vég nélküli turnékon. Jártak európai, ázsiai és arab országokban is, és ezek az utazások természetesen nyomot hagytak a későbbi számaikon is. 2004-ben megjelent második, a zömében már saját szerzeményeket tartalmazó Hang On Little Tomato például olasz és horvát szövegű dalt is tartalmazott, a Hey Eugene! című friss nagylemezen pedig angol, francia, spanyol, arab és japán nyelven szólalnak meg a számok. A színvonal eléri a megszokott magasságot, néha meg is haladja (például a legendás amerikai dzsesszénekessel, Little Jimmy Scott-tal közös duetté átdolgozott Tea For Two-ban), és összességében szórakoztatóbb, finomabb is ez az anyag, mint az előző korong volt. A lemezre felkerült új verzióban a Syracuse című Henri Salvador-feldolgozás is, amit korábban a Pink Martini vendégszereplésével készült 2004-es Dimitri From Paris-albumon hallhattunk. A Dosvedanya Mio Bombino már címében is elég vicces, de az orosz és latin motívumok eme keverékét tényleg hallani kell. A címadó tétel, a Hey Eugene laza szemrehányás egy faszinak, aki egy New York-i házibuliban elkérte az énekesnő számát (miután Rufus Wainwright zenéjére táncoltak és csókolóztak), de aztán sosem hívta fel. Az ilyen meg is érdemli, hogy számot írjanak róla! Mi magyarok pedig, így a harmadik lemez után, már igazán megérdemelnénk egy élő Pink Martini-koncertet.

( www.est.hu oldalról)

Volt egyszer egy Zsolnai Hédi...

Zsolnai Hédi. Zirner Hedvig (Budapest, 1924. november 29. – München, 2004. december 19.) magyar táncdalénekesnő, színésznő.

Első énekes szerepét 1935-ben, az Édes mostoha című filmben kapta az akkor még mindössze tizenegy éves Zirner Hedvig. Énekesi pályája azonban igazán csak a II. világháború után kezdődött, miután a Zeneművész Szövetségnél vizsgát tett. Elegáns előadói stílusa, szép hangja főként szentimentális, érzelmes slágerekben érvényesült; hasonlóan kortársaihoz: Ákos Stefihez vagy Hollós Ilonához. 1955-től a Budapesti Varieté, 1964-től a Vidám Színpad tagja, de a hatvanas években vendégszerepelt számos nyugat-európai országban is.

1977-ben Münchenbe disszidált, ott élt 2004. december 19-én bekövetkezett haláláig. Utolsó éveiben már mint írónő is működött: Johanna a kocsmában című regénye önéletrajzi ihletettségű.

Közzétette: Naska49

Herczku Ágnes és Nicola Parov estjét láttam a Fonóban...

Felejthetetlenül szép este  volt!

Ha te tudnád, amit én. Ha te tudnád, amit én.
Ha te tudnád, amit én. Ha te tudnád, amit én,
ki babája vagyok én.
Ha te tudnád, amit én, te is sírnál, nem csak én.
Mert te is sírnál, nem csak én, keservesebben, mint én.

Egyik utcán kikerüllek, a másikon megölellek.
Egyik utcán kikerüllek, a másikon megölellek.
Mert kit a szerelem körülfog, nem kell annak semmi dolog.
Kit a szerelem körülfog, nem kell annak semmi dolog.

Magas hegyről foly a víz, magas hegyről foly a víz.
Magas hegyről foly a víz, magas hegyről foly a víz,
rózsám bennem már ne bízz.
Ha bízol is, mind hiába, mert szívemtől el vagy zárva.
Ha bízol is, mind hiába, mert szívemtől el vagy zárva.

Úgy el vagy szívemtől zárva, úgy el vagy szívemtől zárva.
Úgy el vagy szívemtől zárva, úgy el vagy szívemtől zárva,
mint szép gúnya a ládába.
A szép gúnya szellő nélkül, s az én szívem tied nélkül.
A szép gúnya szellő nélkül, s az én szívem tied nélkül.
 

Ghymes- szeretem a zenéjüket...

Az együttesről

A Ghymes együttes olyan felvidéki magyar zenészekből alakult a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán 1983-ban, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás.

Egy régi szám, de szép...

Gérecz Attilára emlékezem

 

Gérecz Attila (Dunakeszi, 1929. november 20. – Budapest 1956. november 7.) magyar költő, sportoló, forradalmár, 1956 hősi halottja.

Dunakeszin született értelmiségi családban. Apját korán elvesztette. Két bátyja emigrációban halt meg. Attila a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. Haza 1946. október 23-án érkezett. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpia-i és világbajnok lett. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak között volt.

Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította.

1954 májusában írta első versét (Így bocskorosan), mely lelkierőről, optimizmusról tanúskodik. Ez Nagy Imre befolyásának, az átmeneti enyhülésnek is az időszaka. A magánzárkák használata szünetelt, az elítélteknek megengedték, hogy a gombüzemben és csillámpala-műhelyben dolgozhassanak. Addig csakis szemre húzott sapkával, hátratett kézzel és egyesével engedélyezték a sétákat. Akkor ezeket a sétákat használták találkozásra, beszélgetésre. Valóságos irodalmi kör szerveződött itt (a Füveskert-csoport): Tóth Bálint, Szathmáry György, Tollas Tibor, Péterfy Vilmos, Márkus László, Hámory Jenő. Beszélgettek, WC-papírra írt verseiket olvasták fel egymásnak. Később műveiket a nyugaton megjelent Füveskert-antológiában adták közre, mely a börtönkápolna előtti füves parkról kapta a nevét.

A nagy dunai árvíz idején 1954. július 18-án a váci börtönből a jéghideg, áradó Dunát átúszta – ez nem csekély sportteljesítmény volt –, és Budapestre szökött. Három nap múltán – miután valaki elárulta – letartóztatták, és újra bebörtönözték. A budapesti Kozma utcai fogházba vitték és hónapokig szigorított magánzárkában, sötétzárkában tartották. Innen 1956. október 30-án szabadult. Szabadságharcosként november 4-étől részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik T–34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte. A költő földi maradványainak végső nyughelye ma a Kerepesi temető 21-es parcellája.

Verseit 1957-től nyugaton a Nemzetőr című folyóirat (Kecskési Tollas Tibor szerkesztésében) publikálta. Magyarországon 1991-ben jelent meg először verseskötete Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja címmel, a Stádium kiadónál, melyet 1995-ben a Füveskert, 2000-ben pedig a Sorsod művészete című követett. Gérecz Attila börtönben írt kézirata alapján 2000-ben, 2001-ben és 2006-ban jelent meg a teljes életművet felölelő, Így bocskorosan című kötet, a Kráter kiadó gondozásában.

Gérecz Attila 2000-ben posztumusz megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot. Az elismerést a Gellért szállóban, február 14-én, Bálint napján Makovecz Imre kuratóriumi elnök nyújtotta át egy fiatal öttusázónak, aki abban az évben a Gérecz Attila ifjúsági öttusaversenyt megnyerte.

    * Gérecz Attila-díj

    * Balassi Bálint-emlékkard

( Wikipédia )

        Szeretlek

        Szeretlek,

        mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;

        mert sápadt hangom mosolygássá

        aranylik széjjel szádon.

        Szeretlek,

        mert káromlásos, sajgó istenhitem

        hajnallá szépül, szivárványa

        törik meg könnyeiden.

        Szeretlek,

        mert pogány gúnyom tiport minden csodán,

        s te szád égő kelyhével nyújtod

        legfájóbb úrvacsorám.

        Szeretlek,

        mert szemed kékjét szívemig ölelted,

        mert feloldoztál, s elképzeltem

        a lelkem és a lelked...

        Szeretlek,

        mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,

        mert betakarsz, s mert emlékeztetsz

        egy szelíd elmúlásra.

        (Gyűjtő, Kisfogház, 1954. júl.)

A gyűlöletről

Gyűlölni csak az tud,

aki már szenvedett,

de gyűlölni sem tud,

aki csak szenvedett.

 (Gyűjtő, Kis fogház, 1954.)

A csillag

Csillag volt egy vemhes jászlon,
s egéről mintha letörne...
Törvény volt, hogy jelnek látsszon.
Lehet dal, mely elsöpörje?

Fölvenném, s tán megsimítnám,
mintha máris emlék volna.
Könny, ha hullt is? – véres szikrán
gyúl az ég, s hát hull a korma.

Csillagocska, kis vöröslő...
megvillan egy tócsa színén,
rálépek, s lám, mint a szőlő
fürtökké ring lábam helyén!

      (Márianosztra, 1956.)

Kis dal egy mosolyról

(Ismeretlen rableánynak)

Mosolyod nem is nekem szólt,

csak a társnak szántad,

mosolyod csak szépen csiszolt

ékszere volt szádnak.

Mosolyod csak villanó volt

– beleringott vállad –,

s mosolyod új divatot hord;

hordja majd egy század!

Mosolyodon úszott a Hold,

én felléptem rája.

Fényt mosolyod sugara szórt 

egy új, tiszta tájra.

Mosolyod az új Aranykort,

új embert ígérte;

mosolyod csak emberi volt,

– lehajoltam érte!

(Gyűjtő, Kisfogház, 1954.)

Karácsonyi ének a börtönben

Szürke falakon túl, messze, gyertyák gyúlnak,

Ünnepi harangok imára kondulnak.

Komor szájunk szélén keserű vonások

            – Hallod, Názáreti?

               Súlyosak a láncok.

Lüktető városok élete csendesül,

Millió gyűlölet könnyekké szelidül.

Kiégett szívünkön már nem csordul bánat.

            – Hallod, Názáreti?

               Megtörték a vágyak.

Kacagó kicsinyek ámuló szemekkel,

Derűs emberpárok zsolozsmás lélekkel.

Hajlott hátunk bűnös alázatra görnyed.

               – Hallod, Názáreti?

              Vedd el életünket!

Fia képe előtt leboruló asszony,

Drága vonásain torzul a fájdalom.

Könnybefúlt hangjában mély kínok zihálnak.

        – Hallod, Názáreti?

        Segítsd az anyánkat!

Nedves zárkák alján összeroskadt árnyak.

Fásult, néma vággyal szent csodára várnak.

Vasrácsokon átal halvány fényre néznek.

        – Hallod, Názáreti?

        Peregnek az évek...

Tágult pupillákon tébolyult kín lángja.

Négy zokogva készül a mártírhalálra.

Torkához kap, s felsír álmában a gyermek:

     – Hallod, Názáreti?

    “Apámat ne engedd!”

Megtiport országon dühöng szilaj átok.

Neved, rohadt dühvel ócsárló pofájok

Káromolva töri csendjét a szent éjnek.

        – Hallod, Názáreti?

        Megbocsátunk... – Érted!

Túl a szitok zaján felcsendül az ének.

Zúg, dagad, hömpölyög, felujjong a lélek.

Megrendül a börtön, recsegnek a zárak,

Rab torkok harsogják szerte a világnak:

Dicsőség Istennek, békesség a népnek

        – Hallod, Názáreti?

        Hozzád száll az ének.

      (Márianosztra, 1955. dec.)

Juhász Gyula " Anna örök" c. kötetét olvastam...

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Milyen volt...

                                   

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár

S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,

De ha kinyílnak ősszel az egek,

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Tiszai csönd

                                   

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,

Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,

Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:

Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,

Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,

Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,

Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

René Aubry

René Aubry francia zeneszerző munkássága szorosan összeforrt a színház- és filmművészettel. Zenei világa semmihez sem hasonlítható, rendkívül tiszta és intim.
A zenész, zeneszerző 1956-ban született Franciaországban. Autodidakta módon képezte magát előadóként, majd szerzőként és hangszerelőként is.

1978-ban, 22 évesen ismerkedett meg Carolyn Carlson táncos-koreográfussal. Ő bátorította Aubry-t, hogy írjon számára balettzenéket. Végül sikerült meggyőznie és évekig sikert sikerre halmozva dolgoztak együtt. A kortárs balett e neves alkotójának olyan előadásaihoz készített kísérőzenéket, mint a Blue Lady (1982), a Steppe (1990) vagy a Signes (1997). E balettek zenéi később CD-n is megjelentek. Aubry más színpadi alkotóművészekkel, többek között Philippe Genty bábművésszel is éveken át remekül dolgozott együtt és az ő produkcióihoz is felejthetetlen kísérőzenéket készített.
A legtöbben talán filmzenéit ismerik, hiszen számtalan alkotásban hallhatók szerzeményei, olyanokban mint a Killer Kid, a La Révolte des Enfants, a Clandestino vagy a Malabar Princess.
A briliáns zeneszerző mindig is a stúdióban érezte magát a legjobban, és mivel nem szeret a középpontban lenni, ezért csak 1994-ben tudták először rábeszélni, hogy színpadra lépjen és koncertezzen. Első alkalommal az olaszországi Bariban megrendezett Time Zone fesztiválon láthatták-hallhatták élőben zenélni, a rendkívül rangos rendezvényen Aubry-n kívül Philip Glass, Nusrat Fateh Ali Khan és David Byrne is fellépett. Azóta is rendszeresen koncertezik zenekarával, Magyarországon is több alkalommal varázsolta már el a hallgatóságot.
Aubry nemcsak előadó és zeneszerző, hanem saját albumainak elkészítésekor ő látja el a hangszerelési feladatokat is. Gyakran készít olyan felvételeket, amelyeken majdnem minden hangszeren ő muzsikál, hiszen a gitár mellett más pengetős hangszereken, többek közt mandolin-on, bendzsó-n, buzuki-n és balalajka-n is nagyszerűen játszik.
Kompozíciói a szó legszorosabb értelmében vett világzenék, szívesen elegyít és kísérletezik mindenféle műfajjal, a klasszikus és kortárs zenétől, a sanzonon, flamencon, népzenén és jazz-en át egészen a popzenéig.
Szerzeményei rendkívül könnyedek, olykor melankolikusak, de a hangsúlyt nem a dallamra, sokkal inkább a ritmusra helyezi, és a legtöbb hangszert, akár az emberi hangot is képes erre a célra használni.  ( vidorfesztival)