Orfeusz és Euridiké

 A történetet olyan érzések teszik örök érvényűvé, mint amilyen a szeretet, a kitartás, a hűség, a tehetség, az önfegyelem és a tökélyre való törekvés.

Az ember önfeláldozásáról szól. Arról az útról, amelyet mindenkinek be kell járnia, az emberi lét megkerülhetetlen velejárójaként. 

 Tegnap este a Fesztivál Színházban

Bozsik Yvette Társulat előadásában Orfeusz és Euridiké  táncjátékot láttam.

Szép előadás volt, talán kicsit többet vártam, de voltak egészen szép pillanatok.

Ennek kapcsán jutott eszembe ez a vers és hozzá a zene.

Charles Baudelaire

 

 Esti harmónia

 

Már jő a perc, midőn a rezge szár konyúltán
Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Örvénylő illatot s zenét sodor a lég,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!

Minden virágkehely tömjént sohajtva ég,
Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Oh lenge, méla tánc, szédítő mélyű hullám!
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég.

Hegedűszó remeg, mint tört szív, üdve múltán,
Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Nagy, díszes ravatal a csöndes esti ég,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván.

Tört szív, amelyre les az éjszin öblü vég,
Még tűnt nyomot keres, hol fénnyel int a múlt tán,
Immár meghalt a nap, alvadt vérébe fúlván,
Csak emléked ragyog, mint szent oltári ék...

( Tóth Árpád fordítása )

YANNI...

                                           Érdemes megismerni,
 zenéjét meghallgatni!

Yanni 

                                Görög származású zongorista, billentyűs, zeneszerző.

A zenész a Földközi-tenger partjainál, Kalamatában született, középső gyermekként. Egy bátyja és egy húga van, akikkel kiskoruktól kezdve magukba szívták a zene szeretetét, hiszen a családjuk sokat zenélt és énekelt együtt. Szülei igazi görög srácként nevelték, rengeteget halászott, úszott és iskolába járt, akárcsak az összes barátja. Egy valamiben mégis más volt. Hatévesen már zongorázott, de az átlagos zongoraleckék unalmasak voltak számára. Mivel hallás után azonnal megjegyzett egy dallamot, csak az volt fontos számára, hogy megtanulja, hogyan kell ezt újra megszólaltatni a zongorán.

Yanni nem csak a zenében volt tehetséges. Tizennégy évesen már megdöntötte a görög országos férfi 50 méteres úszás rekordját. Bár ezen az úton is tovább mehetett volna, ő inkább a zenét választotta. Gyerekkorát és Görögország iránt érzett szeretetét az olyan szerzeményei azóta is „hirdetik”, mint például a "Santorini," a "Nostalgia," vagy az "Acroyali."

1972-ben a szülei biztatására Minnesotába utazott, hogy az ottani egyetemen folytassa a tanulmányait. A suli mellett helyi rock and roll zenekarokban játszott, és elkezdte kidolgozni saját zenei stílusát, amelyben a zongorát és a szintetizátort kombinálta. 1976-ban lediplomázott pszichológiából, és elhatározta, egy évet ad magának arra, hogy csak a zenével foglalkozzon.
A Chameleon nevű rock and roll zenekarban játszott, akikkel több államot is végigturnéztak. Már tudta, hogy kizárólag zenész akar lenni, így hamarosan meg is jelent első szólóalbuma Optimystique címmel.

Innentől kezdve arra szentelte minden idejét, hogy új hangzást kreáljon, új hangszereket fedezzen fel magának. Ezalatt az igazán kreatív és produktív időszak alatt két szólóalbumot is megjelentetett. Ekkor költözött Hollywoodba, ahol négy filmzenét írt és még további három lemezt adott ki. Ezek után minden évben újabb és újabb albuma látott napvilágot, és minden évben folyamatosan turnézott is, egyre több országban és egyre nagyobb helyszíneken. Minden egyes alkalommal újabb és újabb zenészt vitt magával, míg végül egy egész szimfonikus zenekarral állt színpadra. A legendás, Live at the Acropolis című koncertfilmjét 1993 szeptemberében forgatták a kétezer éves Herod Atticus Színházban Athénban. A nagy eseményt az amerikai PBS csatorna élőben közvetítette, így hatvanöt országban, mintegy félmilliárdan nézték végig. Ezek után nem csoda, hogy az ebből készült album hétmillió, a video pedig egymillió példányban fogyott el.

1996-ban újabb célt tűzött ki maga elé, amikor elhatározta, hogy ő lesz az első nyugati zenész, aki az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban is fel fog lépni. Mindkettő esetében óriási akadályokat kellett leküzdenie, de Yanni kitartása és türelme meghozta a gyümölcsét. Tribute című zenés videofilmje ezen a két koncerten készült. Ezt a különleges eseményt is mintegy 250 millió televíziónéző látta, bevételének egy részét pedig a zenész a Taj Mahal állagának megőrzésére ajánlotta fel.

2003-ban megjelent Ethnicity című, sorrendben tizenharmadik albumán Yanni újra felfedezte a szimfonikus hangzást, amelyet érdekes hangszerekkel kombinált, így többek között az ausztrál idgeridoo-val, a kelta hegedűvel, az örmény dudukkal és az indiai tablával. Ugyanebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve Yanni in Words címmel, amely azonnal best seller lett a New York Times eladási listáján.

Yanni úgy érezte, egészen másfajta, új tapasztalatokra vágyik, ezért a Grammy és Oscar díjas producerrel, régi jó barátjával Ric Wake-kel megalapította a Yanni-Wake Entertainment-et, amelynek célkitűzése nem csak saját produkciók gyártása, hanem a tehetségek gondozása is volt.

- Tudtam, hogy mindig is az instrumentális zene lesz a nagy szerelmem, de új horizontok felé akartam nyitni – mesélte a művész. - Úgy gondoltam, hogy szívesen nyitnám meg az ajtókat és adnék lehetőséget fiatal tehetségeknek azzal, hogy elénekelhetik és szöveget írhatnak a szerzeményeimhez, sőt az általunk készített mozi és televíziós produkciók zenéjének készítésében is részt vehetnek. Ők lettek Nathan Pacheco, Chloe, Ender Thomas és Leslie Mills.

A Yanni Voices: Live in Concert két évvel ezelőtt óriási siker volt, amellyel végigturnézta egész Észak-Amerikát teltházas helyszíneken, többek között a legendás Radio City Music Hallban. A mexikói turnéja is hasonló kirobbanó siker volt, a turnét jelölték a neves Lunas del Auditorio Díjra is. Az album meghódította a mexikói slágerlistákat, az ebből készült DVD pedig az Amazon.com oldalon néhány héten belül kirobbanó különbséggel vezette az eladási listát.  

 Megjelent a  http://zene.hu/yanni oldalon.

   Kattanj rá!

_Az_erintes_igazsaga_interju_Yannival

Tiziano Terzani - A vég nekem a kezdet...

Azt gondolom, kevesen tudják ki is volt Tiziano Terzani.

Aki megnézi életrajzi filmjét, vagy elolvassa könyvét

 meg fogja kedvelni ezt a nagyszerű embert.

/ Tiziano Terzani 1938-ban született Firenzében. Szűkös anyagi helyzetben nevelkedett. 1961-ben diplomázott le kitűnő eredménnyel a Pisai Egyetem Jogi karán. 1965-ben az Olivetti cég megbízásából kurzusokat tartott a világ számos részén (Japán, Dél-Afrika), ahol szembesült a faji megkülönböztetés illetve az afrikai kontinens szociális kizsákmányolásának problémáival. Első újságírói publikációi az Astrolabio lapban jelentek meg. Ezekben az években döbbent rá, hogy az újságírásnak akarja szentelni az életét.)

 Terzani 2004. július 28-án hunyt el. A vég nekem a kezdet című posztumusz művében fiával, Folco Terzanival osztja meg élete legfontosabb reflexióit.

 

Ez az életrajzi film Tiziano Terzani neves újságíró élettörténete, amely a könyv alapján készült. Nem átlagos életrajz ez, mert a világtól orsignai kis kunyhójába visszavonult, rákban szenvedő, haldokló  Terzani a fiával, Folcóval beszélget, miközben elmondja neki  lelki tapasztalatait, készülődését a halálra. Fia  pedig lejegyzi apja  szavait. 

 

Alig néhány szereplős, csöndes filmet láthatunk, amely mindezek ellenére képes magával ragadni. A múlt  nem képekben, hanem szavakban fogalmazódik  újjá, miközben a mesélő rendkívüli átéléssel eleveníti fel mindazt, amit arra érdemesnek ítél. De nem csupán ezért érdekfeszítő a film, hanem azért is, mert az életbölcsességek, amelyek elhangzanak, nem maradnak üres szólamok. Minden esetben nyomon követhetjük ugyanis a hozzájuk vezető történetet, akkor is, ha a korabeli jelenetek nem a vásznon, ha nem a nézők képzelőerejének a nyomán születnek újjá. Ideológiák és helyszínek változnak, nem csupán a külső világ zűrzavarában, hanem Tiziano hétköznapjaiban is. A mozgalmas, tartalmasnak látszó életbe pedig éppen a betegség hozza meg a csöndet, ez ad teret a számvetéshez szükséges időnek. Ezek az utolsó beszélgetések, gesztusok így nem félelmet, hanem nyugalmat árasztanak.

  

Terzani sűrű, eseménydús életet élt, egész életében úton volt, könyveket is írt, bejárta a Távol-Kelet zömét, a Der Spiegel-nek tudósított a vietnami illetve a kambodzsai háborúról, Japánból, Kínából, Tibetből, Indiából is többek között. Élete végéhez közeledvén, mikor már tudta, hogy beteg, három évet töltött a Himaláján egy mesterrel, akit csak az Öregként emleget.

  

Bár sokat volt távol családjától, mégis  mindkét gyereke és felesége is ott van vele az utolsó hónapjaiban Orsignában, és minden megnyilvánulásukból  az egymás iránti szeretetet érezzük. Szép halál - mondhatnánk.  Bruno Ganz élethűen alakítja az írót.  ( A film 2010-ben készült.)

Sok bölcsességet kapunk tőle az életről.   Őszinte, élvezetes sztorikat hallgathatunk életéből.

Így rajzolódik ki egy ember portréja, aki tisztában van saját gyarlóságaival is. Szép film volt. 

Méltó emlékezés,  és  egyben  jól illeszkedett  ez a film  Halottak Napja alkalmából a DUNA TV műsorába is. 

Persze a könyvét is meg lehet venni és érdemes elolvasni!

A vég nekem a kezdet (Apáról fiúra - az élet nevű nagy utazás története)

Terzani utánozhatatlan beszédstílusa, egy olyan ember derűjéről árulkodik, aki többé már nem harcol,  megbékélt a halál gondolatával, mosolyogva, derűvel indul egy másik világba. Felszabadultan emlékezik,  boldogan meséli  kalandokban és szerelmekben gazdag életét.

Azt  írja  valahol, hogy sosem érezte jól magát értelmiségi körökben, szerinte az igazi emberek azok, akik a földeken dolgoznak, és ezért  akárhol járt is, igyekezett a helyiek kultúrájában elmerülni.

Vagy mit válaszol a fia egyik kérdésére?

 „Azt kérded, végül mit hagyok hátra? Egy könyvet, amely talán valakinek segíthet abban, hogy tisztábban lássa a világot, hogy jobban élvezze, és tágabb összefüggéseiben szemlélje a saját életét, azzal a látásmóddal, amely bennem oly erősen él.”

Hát többek között ezért is érdemes elolvasni a könyvet.

( Volt egy dokumentum film is róla, 2009-ben a Duna TV-ben adták. Sajnos nem láttam!

A férfi, akinek nincs neve - Az utolsó interjú Tiziano Terzanival

(Anam, il senzanome - L' ultima intervista a Tiziano Terzani) (színes, magyarul beszélő, olasz dokumentumfilm, 54 perc, 2005) )

Talán megismétlik

 és

 egyszer megnézhetem ! 

Halottak napja közeleg...

Halotti beszéd a hulló leveleknek

                                   

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?

Bizony bíbor és bronz és arany

És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:

Bizony, e világ dőre, esztelen

Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.

Nem történhetik velünk semmi sem,

Mi megronthatná szép, igaz-magunk.

Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk

S ha alászállunk: vár a hűs avar,

Testvér-levél testvér-lombot takar,

Ott is otthon vagyunk.

Ha megkeményedünk és megfagyunk:

Zuzmara csillog rajtunk: hermelin.

Bíbor után a fehér hermelin.

Bizony szépek vagyunk.

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?

Ha végre földanyánk része leszünk,

Ott is szépek leszünk,

Ott is otthon leszünk.

És árvaság csak egy van, feleim:

Az erdőn kívül lenni.

Otthontalannak, hazátlannak lenni.

Nagyvárosok rideg utcakövén

A széltől sepertetni.

Sok más szeméttel összekevertetni.

Árvaság csak ez egy van, feleim.

S amíg itthon vagyunk:

Bizony bíbor és bronz és arany

És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Reményik Sándor

Semmiért egészen...- Igézően szép vers

Szabó Lőrinc

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,

De így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

Öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek

Vagy a törvény mit követelnek;

Bent maga ura, aki rab

Volt odakint,

Én nem tudok örülni csak

A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

Még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

Szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku; nékem

Más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

Minden egyéb;

Én többet kérek: azt, hogy a

Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

S fáradt vagyok;

Kívánlak így is, meglehet,

De a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást

Elcsittithass, már nem tudok mást:

Mutasd meg a teljes alázat

És áldozat

Örömét és hogy a világnak

Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,

Külön; neked,

Míg magadra gondolni mersz,

Míg sajnálod az életed,

Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

Halott és akarattalan:

Addig nem vagy a többieknél

Se jobb, se több,

Addig idegen is lehetnél,

Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;

Törvényen kívűl, mint az állat,

Olyan légy, hogy szeresselek.

Mint lámpa, ha lecsavarom,

Ne élj, mikor nem akarom;

Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

Börtönt ne lásd;

És én majd elvégzem magamban,

Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Kattints rá!

http://youtu.be/Chet Baker

1956.október 23. - EMLÉKEZÉS

Albert Camus Nobel-díjas író

A magyarok vére

(Részlet)

(...)

A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol — még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.

Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában (...)

A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét vélünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztozunk — miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadták nekünk."

            Tollas Tibor

    Túlélők

Legyen csendes az álmuk,
mert nem haltak hiába.
— Letarolt erdő fái —
úgy fekszenek vigyázzba’. 

Földtömte szájuk némán
kiált időtlen esküt.
Elvetett mag a rögben
a csontmeztelen testük. 

Feldúlt sírjukon mécses,
október tűzvirága,
a holtak jogán kérdez
választ már mit se várva. 

Múltunkat elrabolták,
a sivár jelen hallgat.
Ők élik túl, — a holtak,
a győztes forradalmat.

Kattints rá!

" Soha nem látott 56-os felvétel"

1956.október 23.

  

Tóth Árpád két verse...

A mai, sötét,borongós őszi délutánon, Tóth Árpád két verse gondolkodtatott el... 

LÁMPAFÉNY

Lámpám, öreg butor, szelíd és furcsa törpe,

Ki nappal elhagyatva válladra ejted árván

Porcellán süveged, s tunyán, tünődve vársz rám,

Míg este megjövök: halkan és meggyötörve,

Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod,

Mely, mint hű eb szeme, oly élő és oly sárga,

Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra,

És kettesben maradtunk; kizártam a világot.

Holnap tán újrakezdem ott kinn ügyetlen harcom,

A fájó kényszer: élni! - megint csak kiragad,

Majd sietek az utcán, és némely kirakat

Ijesztve tükrözi elszánt és sápadt arcom.

Holnap, igen, talán... de most olyan jó hinni,

Hogy nincsen semmi, semmi, csak csönd és este van,

Csak lámpánál tünődés, végnélkül, boldogan,

Most gondjaim batyúját letettem, nem kell vinni.

Csendes szivarfüst mellett firkálok, s hanyagul

Bizarr levelet írok, és senkinek se írom,

Csak játszatom szivem és tollam a papíron,

Érthetlen s édes szókat keverve anyagul,

Így: "Emlékszel-e rám? a velszi herceg voltam,

Vadászni készülődtünk, hová is? Indiába!

De aztán mást gondoltam, s te sírtál. Mindhiába!

Nevettem, s durcás ajkad kegyesen megcsókoltam..."

Lassan lomhábbra válik a furcsa firka. Vége.

Végtelen messziről zsong: ki vagyok és hol élek,

S lefekszem és mosolygok: aludjunk árva lélek,

Aludjunk ócska lámpa, fuvalljon ránk a béke,

Míg künn s benn minden-minden halkan homályba olvad,

S őrt áll az udvaron az éj, a roppant néger,

A mondhatlan magasba, hol titkok mélye kékell,

Varázslámpát emelve: a tiszta, sárga holdat.

VIZIÓ A VONAT ABLAKÁBÓL

Fájt-é már szívetek a gyorsvonatban,

Hallgatva lágyan zúgó kerekét,

Át néma síkon, holdas alkonyatban,

Nézvén az ablak sötét keretét,

Min úgy tünik a táj át, tovafolyva,

Szeszélyes rajz, mit gyors kéz letörül,

Mintha bús művész bús vázlata volna,

Ki száz képet kezd, s egynek se örül?

És őriz-é a lelketek ily tájat,

Mely tovaszédült a vonat mögött,

De mégis emlék, s mégis egyre fájhat,

Bár múlt takarja, s messzeség, örök?

Tán tört íve egy híd vén vonalának,

Vagy egy idegen országúti hárs, -

Ránéztetek, s akkor sírt fel a bánat,

Fülkétekben a titkos utitárs...

Egy ismeretlen, bús kis állomásnak

Képét így őrzöm, vitt a gyorsvonat,

Azt hittem akkor, hogy öröm vár másnap,

Mely felzendíti rekedt sorsomat,

S künn messzi sík mélyült a végtelenbe,

Távol hegy rémlett, kettős, lomha kúp,

Mintha egy roppant teve púpja lenne,

S a holdat vinné, sárga, nagy batyut...

S egyszerre csüggedt, sötét karavánok

Búját küldte a táj, mit az éj rajzolt,

S oly céltalannak rémlett, amit várok,

Hogy szívem lüktetve lökte a jajszót:

"Ó, vágyam, vágyam, sivatag hajója,

Hová viszed fantasztikus batyúd?

Holdbéli kincsed? hisz régen homokba

Fúródott minden szép és boldog út..."

S szívemben itt van most is ferde rajza

Az éji látomásnak, s felremeg,

Ha kicsiny üdvért vaskorbácsu hajsza

Új útra vérzi fáradt lelkemet.

Ó, az az éj, nagy fekete lován

Lobogó, fehér felhőburnuszával,

Mint komor arab üget tétován,

S örök társam a Szaharákon által...