Ismét megnéztem ezt a filmet sok-sok év után. Érdemes volt!
Harmincnyolc éve, 1978-ban vetítették először Ingrid Bergman
és Liv Ullmann főszereplésével az Őszi szonáta című filmet. Ingmar Bergman volt
a forgatókönyvíró és rendező is.
Anya és lánya sok évi drámai találkozása, szembenézés
a múlttal és a jelennel. Hogyan jutottak el a jelenhez? Ezeket az előzményeket
elemzik, boncolgatják, analizálják a
történések során. A filmben kevés a
szereplő, mindössze négyen vannak, a cselekmény egy szálon fut, semmiféle
melléktörténet nincs, és rövid idő, azaz néhány nap alatt játszódik le.
Egy eldugott kis
sziget lelkésze Viktor. Az ő felesége Eva, aki meghívja magukhoz édesanyját,
Charlotte-ot. Jó ideje nem találkoztak
már. Charlotte neves zongoraművész, a világ megszámlálhatatlanul sok és rangos
hangversenytermében fellépett már, elismert és vagyonos. Szívből jövő, őszinte
szeretettel üdvözlik, ölelik át egymást. Ezen a szép, meleg, kezdeti együttléten
az első törés akkor keletkezik, amikor
kiderül: Eva kivette értelmi- és testi fogyatékos húgát, Helenát abból az
intézetből, ahová az anyjuk dugta be. Lassan kiderül számunkra, hogy a csöndes,
visszafogott Eva csak külső szemmel nézve nyugodt, valójában belülről fortyog. Régi sérelmeket dédelget magában és
hagy elmérgesedni, ezek a sebek elfekélyesedtek, és fájásukkal gyötrik őt.
Keserűségének célpontja az anya lesz. Az
anyai odafigyelés és kellő szeretet nélkül felnőtt fiatal nő talán jogosan
haragszik anyjára. Tele van elfojtott
indulatokkal, haraggal, sőt, gyűlölettel. Az anya művész volt, aki nem ért rá, s talán nem is
akart a gyerekeivel foglalkozni. Nem tudott anya lenni. Éva éjszakai kitörése,
némi alkohol hatására, lavinaként zúdul az anyára. Charlotte, az anya próbál szembenézni lánya vádjaival
miközben a rázúduló vádak érzékenyen érintik őt, de tudomásul veszi, és az
okait is igyekszik elfogadni. Tisztában van vele, nem tartozott
a mintaanyák közé, de valamennyire felmenti magát. Úgy gondolja, hogy művészetével,
zongorajátékával sokakat elbűvölt. Ment a maga útján, de hivatását előbbre
tartotta a családanyai funkciójánál. Talán mindkettőjüknek igaza van, de azért
mégsem lehet felmenteni véleményem szerint az anyát. És Ingmar Bergman is ezt sugallja a filmjével. Szigorúan, lélekre
hatóan mesél képeivel, a csendbe fojtott magányról,sérelmekről, fájdalmakról,
szeretetvágyról,egoizmusról is talán…
Charlotte (Ingrid Bergman) és Eva (Liv Ullmann) nagyszerű
játéka teszi naggyá ezt a lenyűgöző filmet. A Helenát alakító Lena Nyman játéka
csak hozzájárul alakításával ehhez a két nagy művész bravúros párosához.
Díjak és jelölések
David di Donatello Díj (1979) - Legjobb női alakítás: Ingrid
Bergman Liv UllmannGolden Globe-díj (1979) - Legjobb idegennyelvű filmGolden
Globe-díj (1979) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Ingrid Bergman
Cézár-díj (1979) - Legjobb idegennyelvű film jelölés: Ingmar
Bergman
Oscar-díj (1979) - Legjobb női alakítás jelölés: Ingrid
Bergman
Oscar-díj (1979) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Ingmar
Bergman
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése