2015. október 22., csütörtök

Ismét 1956.október 23. Emlékezzünk!!!




Ismét ünnep.
            Emlékezés.


Elgondolkodtató versek, filmek, mondatok.
Séta a 21-es parcellában, a Fiumei úti sírkertben. Vagy a 301-es parcella a rákoskeresztúri Új köztemetőben...
 Nézzük a sírokat és emlékezünk, gondolkodunk, siratunk... 
És közben azt látom, hogy az ifjúság nagy része alig foglalkozik az 59. évvel ezelőtt történtekre. 
Hosszan lehetne beszélni róla, hogy miért is van ez így...




KISS DÉNES

Velünk vagy ellenünk

Döntsd el magyar, mondd ki a szót!
Itt visszalépni nem lehet!
Az ifjúság acél-szíve
A forróságtól megeredt!
Döntsd el magyar, döntsd el diák,
És fogjuk lánccá a kezünk!
Döntsd el, ki élsz itt e honban!
Velünk jössz-e? vagy ellenünk?




Sinka István

 Üdv néked Ifjúság!



Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép,
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonát fújja?
Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezer évben
vérrel és vassal tanítja zsarnokát.






És ahogy  a velünk együtt érző költők, írók  írtak rólunk...



Kattinrs rá!



Ernesto Pinto

 Dal azokról, akiket a holnap megkoszorúz

Áldottak az özvegyek,
kik a holt apák puskáját a fiak kezébe adják,
a műhelyben a helyükre állnak és a mezőkre mentek.
Az ósdi tűzhely általuk parázslik fel újra,
s a fiatal búza beérik az olajfák árnya mellett.

Áldottak a gyerekek,
kik búgócsigáik sarokba téve rohantak tankok ellen,
s utolsó sóhajukkal anyjukat hívták és a hazát.
Általuk szállnak vissza a lepkék és ragyog a lég,
s víg nevetés fecskéi ébresztgetik a rét virágát.

Áldottak a diákok,
kik zsongó iskolából az utcára rohantak,
zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat.
A madarak általuk hozzák vissza a napok virágát,
a nyíló körtefákon meg a tavasz fehér ruhát kap.

Áldottak a munkások,
kik testükkel harcolták meg az utca harcát
és az ismeretlen szabadságot a porból kiáltva hívták.
Értük a gyárkémények ajkán új zsoltárok fakadnak
és a házak ablakán, mint a nap süt be az igazság.

Áldottak az öregek,
kik merészebbek és bátrabbak voltak a fiataloknál,
géppisztolyok ellen mellük falát emelve.
Általuk őrizhetik majd nagyapák az unokákat,
olcsó pipájuk kereken szálló füstjén merengve.

Áldott légy Budapest,
lerombolt falaiddal és megcsonkított szobraiddal
széttört hídjaiddal és földre sújtott tornyaiddal!
Áldott légy Budapest,
gyászodban, megkínzatásodban, szivárgó sebeidben,
mert csorgó véred lemossa földünk gyalázatát
és halottaid nyomában biztos lábaddal indul a
szabadság!

És egy tudósító halála







„ Jean-Pierre Pedrazzini (becenevén: Pédra) (Párizs, 1927. január 30. – Neuilly-sur-Seine, Franciaország 1956. november 7.) francia-svájci fotóriporter, a Paris Match tudósítója, aki Budapesten, az 1956-os forradalom alatt szerzett halálos sebesülést.

Az 1956-os forradalom hírére három másik társával sürgősen Magyarországra utazott. Október 28-án már Mosonmagyaróváron fényképezte a sortűz áldozatainak temetését. Másnap Budapestre érkezett, ahol a tűzszünet és általános amnesztia kihirdetése után megkönnyebbült pesti utcákon készített életképeket. 30-án reggel, amikor megtudta, hogy a Köztársaság téren összecsapások kezdődtek, tudósítótársával és segítőjével, Paul Mathias-szal odasietett. A tér pártházhoz közeli, 25. számú ház előtt fényképezett, amikor – még ma sem tisztázott körülmények között – géppisztolysorozat érte: testébe tizennégy golyó fúródott és roncsolta szét lábait, hasát és gerincét. A sebesült riportert sürgősen a Péterfy Sándor Utcai Kórházba szállították, ahol kétszer is megműtötték. Riportertársának sikerült elintéznie, hogy 1956. november 3-án repülőgéppel Párizsba szállítsák, s a Neuilly-sur-Seine-i klinikán újabb műtéteknek vessék alá.

A súlyosan sebesült férfit azonban a gondos ápolás ellenére sem lehetett megmenteni: november 7-én elhunyt. A párizsi Saint-Philippe-du-Roule templomban ravatalozták fel, majd a család locarnoi sírboltjában helyezték örök nyugalomra.


Jean-Pierre Pedrazzini egyike azon kevésszámú személyeknek, akik posztumusz lettek a Francia Becsületrend lovagjai.” ( Wikipédia )



Filmek, olvass bele!


Kattints rá!

Kattints rá!








2015. október 9., péntek

Emigráció - Magyarnak lenni

Nem az arab migránsokról, vagy inkább a jelenlegi népvándorlásról, vagy háborut előkészítő tömegek jöveteléről szólok.
 Hiszen a média tele van velük.
Inkább egy kicsit felelevenítem a magyar emigrációt.





Emigráció


Emigráns: politikai okokból hosszabb időre elhagyja az országot. Később haza kíván térni.

Kivándorló: végleges letelepedési szándékkal hagyja el hazáját.

Vendégmunkás, üzletember, művész, tudós: rövidebb vagy hosszabb időtartamra külföldön tartózkodik, munkavállalás, érvényesülés, kutatómunka céljából, határozott visszatérési szándékkal.

Turista: rövidebb vagy hosszabb időtartamú külföldi utazáson vesz részt, melynek célja az ország megismerése Az utazás befejeztével hazatér.


Disszidens: az anyaállam törvényeinek megsértésével, úti okmány nélkül hagyja el az országot, vagy törvényesen utazik ki, de nem tér vissza, gazdasági vagy politikai okok miatt.

Ezután kattints rá az alábbi linkekre! 
( A cikken belül érdemes a lila részre is rákattintani! )






Aztán tovább:

Kattints rá!




Sajó Sándor 

 Magyarnak lenni

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj;
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami:
Sokszázados bú, melyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani.
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,
S szálaiból a fájó képzeletnek
Fekete fényű fátylat szövögetnek
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre.
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodva rólad: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve,
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait.
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, véges végtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek,
De döntő harcra nem elég erősnek;
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:
Hogy, amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés.
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául,
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag.
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:

Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Nagy bánatoknak hangos lagziján
Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkás szabadság édes gyönyörében,-
Hogy mért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-
S mikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat.
-Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...

1919.


Kattints rá!