Tél
Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.
Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...
Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.
Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.
( Wass Albert )
TÉLI ALKONY
Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.
A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.
S az ónszín égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.
( Kosztolányi Dezső )
Téli reggel
Napfény és fagy: csodás jelenség!
S te kedves, ágyban szenderegsz még?
Gyönyörűm, ébredj végre meg.
Pillád álomtól gyönge zárja
nyíljon ki, Észak hajnalára
csillagként nézzen föl szemed.
Emlékszel, tegnap hóvihar volt,
zajgó ködöktől szürke mennybolt,
sötét felhőkben bukdosott
a halavány hold sárga foltja,
te meg csak ültél búslakodva –
de most... figyeld az ablakot!
A kék eget látod mögötte,
s pazar szőnyegként tündökölve
a napba szikrázó havat,
sötét csupán a fák csoportja,
zöld a fenyő dérlepte orma,
s csillog a víz a jég alatt.
Szobánk borostyán-fénysugárban
fürdik velünk. Lobog vidáman
a kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
de ugye jobb a már toporgó
kancát a szánba fogni be?
Gyerünk a reggel friss havába
suhanjunk együtt, hív a vágta
hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
erdőn, mely oly dús volt a nyár
s a régi kedves parton át.
A. Sz. Puskin
( fordította: Fodor András)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése