Nem árt néha visszatekinteni a múltra!
Ma ráakadtam erre a gyönyörűséges zenére...
Sidney Joseph Bechet (New Orleans, 1897. május 14. –
Franciaország, Garches, 1959. május 14.) amerikai dzsesszzenész, szaxofonos,
klarinétos, zeneszerző.
Apja Omar Bechet, anyja Josephine Mitchell.
Hat testvére volt. Házastársa: Norma Hale (elvált),
Marie-Louise Crawford (elvált), Elizabeth Ziegler (halálig). Egyetlen gyermeke
született Jacqueline Peraldival való kapcsolatából: Daniel Bechet.
Sidney Bechet a dzsessz első nagy (a blues) korszakának
egyik meghatározó egyénisége volt. Évtizedeken át ő volt az egyetlen állandó
szopránszaxofonos. Ezenkívül rendszeresen játszott klarinéton is.
Egyik leghíresebb szerzeménye a Petite Fleur volt
(klarinét). Magyarországon a Chris Barber-féle feldolgozás német remake-je vált
slágerré; gyorsabb tempóban és gitárszólós betéttel.
Az 1909-et követő esztendőkben olyan legendás zenészek
együtteseiben klarinétozott, mint Buddy Petit, John Robichaux és Bunk Johnson.
1919-ben a Will Marion Cook zenekar tagjaként Európában turnézott. Londoni
tartózkodása alatt kezdett foglalkozni a szopránszaxofonnal. Ő lett a nehéz
hangszer első igazi mestere. Ernest Ansermet is felfigyelt játékára.
Később az Egyesült Államokban James P. Johnsonnal és Duke
Ellingtonnal muzsikált együtt, majd újra Európába ment. Párizsban a zongorista
Mike McKendrickkel lövöldözéses incidensbe keveredett, és (már nem először)
börtönbe került.
Utána Amerikában Noble Sisslével dolgozott.
Lemezfelvételeket készített többek között Louis Armstrong, Tommy Ladnier és
Eddie Condon partnereként.
Hangosfilmen 1930-ban szerepelt először (zenés vígjáték,
zenekarával együtt). 1939-ben már ő maga is látható.
1938-ban szabóként dolgozott New Yorkban. A következő évben
az akkor induló új Blue Note label részére elkészítette a Summertime híressé
vált felvételét.
Az 1940-es években Bechet újra Európába ment, majd végleg
Párizsba költözött, ahol végre teljes és végleges megbecsülést szerzett.
Kiválóan játszott sokféle hangszeren. 1941-ben az RCA
stúdiójában elsőként készített többszörös (overdubbed) felvételt (The Sheik of
Araby). A felvételen egymás után hat hangszeren (klarinét, szoprán- és
tenorszaxofon, zongora, nagybőgő és dob) is eljátszotta a melódiát és a
kíséretet. A magnetofon feltalálása előtt ez úgy történt, hogy az egyik
felvételt hanglemezről játszotta le, mialatt hozzátoldotta a következőt. Az
eljárás persze azzal jár, hogy az első felvételek hangminősége folyamatosan romlik.
Az 1958-as brüsszeli világkiállításon nagy sikerrel, de már
betegen lépett fel. A 62. születésnapján halt meg rákban. Lakóhelyén,
Antibes-ban emlékművet állítottak neki, és teret neveztek el róla. ( Wikipédia)
Kattints rá!
Itt meghallgatható saját előadásában sok-sok szám...
Fantasztikusan szép szám!
