Álmok - egy csodálatos film...

Aki teheti, ma nézze meg a DUNA TV-ben  este 22 órakor kezdődő

Kurosawa Akira: Álmok c. filmjét.

Akira Kurosawa (1910-1998)  Japán egyik legismertebb filmrendezője volt. Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó filmje  halála után, 1999-ben jelent meg. Nagy hatással volt rendezők több generációjára, világszerte.  Az Álmokon kívül talán néhányan  ismerik a Hét szamuráj ,  a Vihar kapujában, vagy a  Derszu Uzala c. filmjét. Hogy csak ezt a hármat említsem. 

 

Díjai:

    Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (1975)

        díj: FIPRESCI-díj

        díj: Arany-díj

    Oscar-díj (1975)

        díj: legjobb külföldi film – Kuroszava Akira

    David di Donatello-díj (1977)

        díj: legjobb rendező (külföldi film) – Kuroszava Akira

        díj: különdíj a produkcióért

    Filmes Újságírók Olasz Nemzeti Szindikátusa (1977)

        díj: Ezüst Szalag – legjobb rendező (külföldi film) – Kuroszava Akira

    Mozikritikusok Francia Szindikátusa (1978)

        díj: legjobb külföldi film – Kuroszava Akira

    Cinema Writers Circle Awards (1977)

        díj: legjobb művészi és kísérleti film

A film 1990-ben került bemutatásra Álmok címmel, nyolc évvel halála előtt. Egyfajta összegzése életének, munkásságának. Nyolc álmot látunk. Nyolc szabadon szerkesztett, önmagában is megálló motívumot, cím nélkül,  utat engedve képzeletünknek.  Kurosawa olyan ember lélekfejlődését és bölcsessége megszerzésének útját meséli el, akinek az élet álom. A naiv gyermek félelmeitől eljutunk a bölcs, megnyugvó öregember látomásáig.

Keserű a felismerés: nem tudjuk kiszámítani tetteink következményeit. Az ember tönkreteszi környezetét, a világot, benne önmagát. A film alapütemét a halk, lassan kopogó eső vezeti be.

Az utolsó kép, s egyben talán a  legszebb kép a Vízimalmok faluja. A feloldozás, nirvána, ahova a lélek hosszú útja után érkezik, s végre hallja élete értelmét, levonja a végső konklúziót, s megnyugszik.Az életet a megfelelő szimbólummal egy boldog temetési menettel zárja. 

Ez a film különlegesség. Tehát csak annak ajánlom, aki szereti a mély emberi és művészien megalkotott, elgondolkodtató  alkotásokat.

 

Kattints rá!

http://youtu.be/

http://youtu.be/

149 éve ezen a napon született Gárdonyi Géza...

„ Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony- Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. „

  

Ezen az oldalon tájékozódhatunk  az íróról!

Emlékezzünk rá! Ha nem ismertük, ismerjük meg írásain keresztül!

Régi kedvenc olvasmányom volt egyik legismertebb regénye, az Egri csillagok. 1968-ban Várkonyi Zoltán rendezésében film is készült a könyvből. ( De sorolhatnám még az Isten rabjai, vagy a Láthatatlan ember, Ida regénye, stb. könyveit. )

http://youtu.b 

Hargita...

Wass Albert

Tetők felé...

....„ Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a gyom, ami követnem kell. „...

Milyen igaz. Éppen ezen gondolkodtam egy régebben történt erdélyi kirándulásom alkalmával, valahol fenn a hegyekben a Madarasi Hargitán. Csak akkor éppen nem fogalmaztam meg ilyen pontosan ezeket a gondolatokat. Most, hogy olvasom Wass Albert Hagyaték c., könyvét szinte kirándulásom minden pillanata eszembe jutott. Felejthetetlen látvány, illatok, fények, valami különösen szép és megfoghatatlan érzés kerített ismét hatalmába. Mintha csak ott lennék a csúcson... A Székelyek Szent hegyén... 

Olyan szépen ír erről Wass Albert,  hogy inkább az ő gondolatait írom ide:

...„ És felértem. Éles sziklagerincben végződött a hegy. Öt méter széles kő-gerinc s azon túl semmi. Csak fenyők koronája és újra völgy, csupa fenyőtető s mély, mint a tenger. Odébb pedig újabb gerinc, még feljebb ívelő.
Lihegtem, testemen csurgott a víz, s égtek az izmaim a megerőltetéstől. De fönt voltam. Körülnéztem. Mögöttem erdő, előttem erdő. Mély, mély titkokat rejtő erdő. Csupa hullámzó fatető, mély és néma, mint az óceán. S kereken lehajló égbolt. Fehér csúcsok, lila gerincek, völgyek, sziklák, irtások nem voltak sehol. Nem volt semmi, semmi. Csak néhány zöld hullám s szemben egy gerinc, olyan éppen amilyenen álltam. Túl is, kereken, minden oldalon ugyanaz. Semmi sem volt, csak erdő.
  Olyan volt ez a pillanat, mint a rémület. Mennyi erdő! Csak erdő és semmi egyéb… hol vannak a fehér csúcsok, lila tetők, völgyek, patakok, irtások, pojánák, havasi kunyhók? Szarvasok, őzek, medvék? Hol a havas?
  Álltam riadtan. Semmi sem volt, csak néhány négyzetméternyi szürke szikla a lábam alatt és erdő. És csend. És én. És egyéb semmi. S reánk dermedve, mint sötétzöld igézet, a magány. Félelmes volt, szomorú és szép. Nagyon szomorú volt és nagyon szép, ahogy ott álltam a sziklán egyedül, csalódottan, de megbabonázva és alattam és körülöttem nem volt semmi más, csak gyantaszagú erdő, mélység és csend. „...

Az életről, sorsról, búcsúról...

Reményik Sándor

 

Csomó

 

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:
Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?
De meg nem oldja hit, tudás, erő,
Örök az élet szálán a csomó. 

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,
Hogy bogozták a végzet kezei,
A végzet a mi babráló kezünk
És szakadt, véres körmünk neveti. 

Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő. 

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök. 

Mert minden fűszál, minden kis virág
Egy rettenetes gordiusi bog
És az marad, míg lélek lesz, ki rajt'
Halódni, vívni, tépelődni fog. 

S a tépelődő, babrálgató ujjnál
Még szánandóbbak tán a vaskezek:
Caesar, ki ketté vágtad a csomót,
Szegény - Te sem oldottad meg. 

Életünk minden órája sorsforduló, mert minden órában eldől, hogy megteszünk-e vagy sem valamit, folytatunk-e vagy újat kezdünk, belesüppedünk-e vagy sem a régibe - és így aztán az is sorsfordulat, hogy semmit sem fordul a sorsunk. De elismerem, vannak az életben fordulópontok, ám ezeket, (...) mindig csak utólag, jóval később ismerjük fel. Még abban is tévedhetünk, hogy amit ilyen sorsfordulónak érzünk, valójában nem volt az, hanem csak zsákutca, amelyből vissza kell fordulnunk. Az élet csak a lezárulta után magyarázza meg önmagát, és akkor is mások magyarázzák, akik ezt az életet valamennyire ismerik.

Sőtér István

Az életnek is vannak állomásai, mint a vasútnak. Csak épp hogy a vasúton tudjuk, melyik a végső állomás, ahol kiszállunk. Az élet nagy útján azonban mindig azt gondoljuk végső állomásnak, amelyik csak forduló. Kezünkben nincs sem az irányzó-kerék, sem a vészfék, mely a tébolyult vonatot megállíthatná.

Gárdonyi Géza

Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerűbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.

Jeffrey Eugenides

 

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain.

Weöres Sándor

Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Amíg akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk. Világból való kifelé haladásunk jele, ha már a szemünk nyugodtra fordul. Ha már az akaratunk nem néz a távolba. Ha már az óhajtásaink nem óhajtanak. A nagy tűz vége felé csak már alacsony kis néma lángocskákkal ég.

Gárdonyi Géza

Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam.

Tadeusz Konwicki

 

Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.

James Redfield

Marilyn Monroe, a sztár, 50 éve halott...De mitosza még mindig él...

Marilyn Monroe, született Norma Jeane Mortenson (Los Angeles, 1926. június 1. – Los Angeles, 1962. augusztus 5.), amerikai énekesnő, Golden Globe-díjnyertes színésznő és szexszimbólum.

Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben, de az édesanyja első férje után Norma Jeane Baker néven ismerjük. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, amelyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett. 1950-ben a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig. Első ismertebb filmje a Aszfaltdzsungel volt, de nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi nőt” imádták benne.

1953-ban az első Playboy címlapján szerepelt.

1955-ben az Actor's Stúdió színiiskola tagja lett. Monroe magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller íróval kötött házasságát folyamatosan tudósították 1956–1961 között, csakúgy, mint John F. Kennedyvel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Sokak azt állítják, öngyilkos lett. Egyesek bizonyítékot vélnek felfedezni arra, hogy gyilkosságot követtek el ellene. Nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott.

Ezt azonban több kutatás is megcáfolta. Képei még mindig mindenhol megtalálhatók, mítosza semmit sem halványodott.

( Wikipédia )

 

Nagyon sok  különböző életrajzot jelentettek meg róla külföldön. Magyar nyelvű változata is bőven akad. Mindenki eldöntheti, mit szeretne olvasni: pletykát, botrányos titkokat, szép mesét vagy oknyomozó életrajzot.

Donald Spoto: Marilyn Monroe(Magyar Könyvklub, 1996) című könyvét  érdemes elolvasni.  A szerző izgalmas képet rajzol arról többek között, hogyan született meg Marilyn Monroe legendája már életében, s hogyan befolyásolta ez az elvárt sztárszerep döntéseiben és szeretet kapcsolataiban. A  könyv alaposan  mutatja be végig a színésznő életútját.

Marilyn Monroe mindenek ellenére tehetséges színésznő. Aki megnézi a: Van, aki forrón szereti, vagy a Niagara,  a Kallódó emberek c. filmjét- hogy csak néhányat említsek -  nem lehet más a véleményünk. 

Az is biztos hogy Marilyn Monroe, Amerika szex szimbóluma is egyike a szeretetnélküliség, a boldogtalanság áldozatainak.

 Kallódó emberek
film

Néhány kiemelkedő filmje:

Hogyan fogjunk milliomost? (How to Marry a Millionaire)

A herceg és a kóristalány (The Prince And The Showgirl)

Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot)

Kallódó emberek (The Misfits)

Marilyn Monroe
film

Remenyik Zsigmond, akiről keveset beszélnek...

 

Remenyik Zsigmond Falunap volt Dormándon, ahol az író halálának 50.évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Központi Emlékparkban.

            dormandi tájház

Dormándon található a Remenyik Zsigmond Múzeum.

A személyes tárgyaiból, valamint kiadott műveiből összeállított kiállítás ad betekintést életébe, dél-amerikai utazásaiba.

Ki is volt Remenyik Zsigmond?
 

Remenyik Zsigmond (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december 30.)

Vidéki nemesi családból származott. A nagyváradi jogakadémián tanult. Abbahagyva jogi tanulmányait 1920-ban Dél-Amerikába ment, ahol 6 évet töltött. Megtanult spanyolul, és az első chilei avantgárd csoport vezetője volt. 1922-1923 között két spanyol nyelvű kötete jelent meg. 1926-ban Kassák Lajossal találkozott Bécsben. Hazatérése után kapcsolódott be az irodalmi életbe. Első írásait A Hét, a Ma és a Nyugat közölte. 1932-ben adta ki az Apocalipsis Humana sorozatban első regényét. A Szép Szónak mindvégig munkatársa, majd egyik szerkesztője volt. 1939-ben anyagi nyomorúsága miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, de 1941-ben hazatért. 1945 után írta az Apocalipsis Humana regénysorozat nagy részét; ezekben a század első negyede széthulló úri társadalmának életét, a vidéki kúriák süllyedő világát ábrázolta éles szatírával és erős kritikai hajlammal.(Wikipédia)

Remenyik Zsigmond hamvai Budapesten a Farkasréti temetőben (610-161. templomi fülke).

"Kevés magyar írónak vagyunk annyira adósai, mint Remenyik Zsigmondnak, akinek életművében máig is felejthetetlen értékek rejlenek...

Remenyik Zsigmond a századdal volt egyidős, de kortársai között aligha találunk az övéhez hasonló pályakezdést: eszmélésének csillagzatai között a modern magyar irodalom újítói és a század eleji világirodalom úttörői tűnnek fel...

Eszmei útkeresésével is messzi tájakat kalandozott be! Ifjú korának az első világháború és a forradalmak voltak nagy élményei. Lázadónak indult, aki nemcsak az őt felnevelő feudális kisvárosi kultúrát vetette el, de az avantgarde eszményeivel messiásként akarta megváltani a világot. Az emberiség "ősvadonját" fedezte fel Dél-Amerika országaiban, ahol a kaland kiváltotta bűntudat lett nagy élményévé...

A második nagy háború roppantotta össze benne a hitet, és járatta meg vele az "egzisztencialista" gyötrődés útjait a negyvenes években. Élete végéig megmaradt magányos írónak és ebben a magányban "szenvedte ki" időn és téren túlemelkedő optimizmusát. Nemcsak az ő hibája, hogy egyedül maradt: jó szándékait nem értették meg, művészetének értékeit nem becsülték. Utolsó éveiben az igazságot tevő hivatalos elismerés is vigasztalhatta, de akkor már búcsúzott a világtól...

Egész élete egy nagy kaland volt a huszadik század eszméivel s magára vállalt felelősséggel. Kevesen élték át ilyen lázzal,  majd lecsendesült higgadtsággal századunk nagy válságait és változóeszményeit. Győzte a harcot, amíg lelki ereje és egészsége engedték. Tiszta embersége és értelemkereső szenvedélye teszik holta után is kortársunkká... Művészete - mint gyűjtőlencse - magába fogadta a modern irodalom sugarait, hogy a maga többletével együtt újra kibocsátva azokat, példát mutasson és felszabadítson."

( E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond )

 Gondolom, hogy sokan nem ismerik. Nos,  az alábbi oldalon bővebben tájékozódhatnak róla.

( Természetesen a könyveit el kell olvasni ! )

http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/376.html

Remenyik Zsigmond a könyvéről: Az 1936-ban publikált Bűntudat és a Vígszínházban 1943-ban bemutatott Atyai ház után szinte természetszerűleg és a trilógia befejező köteteként írtam 1951-ben az itt következő Por és hamu című korrajzot és vallomásomat. Korrajzot és vallomást — ismételem, mert mint ahogy látni fogják, ez a nagy terjedelmű és széles mederben hömpölygő mű több (vagy kevesebb, de mindenesetre más), mint egyszerű regény — célkitűzéseiben, igényeiben, de főként művészi és írói szándékaiban igyekszik túllépni a kizárólagosan mese és történés bonyodalmaira épített regény határait. 

Ha semmi más nem bizonyítaná, csak a Vándorlások könyve, akkor sem lehetne kétségünk, hogy Remenyik írónak is, gondolkodónak is a legigazabbak közé tartozott, ez a nagyszerű, fordulatos, izgalmas pikareszk regény a modern magyar regényírás remekei közé tartozik. "Jelen kötetemben – írta Remenyik Zsigmond a regény első kiadásáról – igyekeztem visszatérni a 17., 18. és 19. század valaha oly kedvelt, de oktalanul elhanyagolt klasszikus regénytípusához, amely elbeszélések közbeiktatását alkalmazta a regény szélesebb, univerzálisabb keretein belül, ezáltal szinte módot keresve, hogy teljesebb képet adjon a természetről, az emberi életről és a létező (akár a valóságban, akár elképzelésünkben létező) világról. Szeretném, ha az olvasóra gyakorolt hatásában ugyanezt az eredményt érné el a kötet, amit annak idején a valóság, amelyből élményanyagomat merítettem, rám gyakorolt. Ha ezt eléri, érdemes volt nemcsak papírra vetni, de át is élni a szenvedéseket, ha pedig nem, úgy legjobban teszi az író (és ez valamennyiünkre vonatkozik), ha az emberiség érdekében keres magának valami más, tisztesebb foglalkozást, korrektor marad, szobafestő, hintáslegény vagy béltisztító, mert nem érdemli meg sem az írástudó, sem a gondolkodó, sem az író nevet..."

Művei 

    Hetedik hónap (1927)

    Bolhacirkusz (1932)

    Apocalipsis Humana (1932)

    Mese habbal (1934)

    Olivér és az embervilág (1936)

    Bűntudat (1937)

    Vész és Kaland (1940)

    Pernabucoi éjszaka (1941)

    Atyai ház (1943)

    Északi szél (1947)

    Élők és holtak (1948)

    Por és hamu (1955)

    Kard és kocka (1955) ( film készült belőle)

    Vándorlások könyve (1956)

    Ősök és utódok (1957)

    Az idegen (1963)

    Pokoli disznótor (dráma, 1978)

    A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből; Magvető, 1979.)

Milos Forman...

 Nem sok olyan európai rendező van még, akinek sikerült elismert otthoni karrierjét Amerikában töretlenül folytatnia. Milos Forman  pedig ilyen művész. Sokoldalú érdeklődéséből a lehető legkülönbözőbb filmek születtek. Milos Forman nyolcvanéves múlt. Ebből az alkalomból emlékezés volt a Duna TV-ben. Beszélgetés Milos Formannal. Érdemes volt hallgatni az egyszerűen, természetesen nyilatkozó, mesélő nagyszerű embert, művészt,  Forman-t.

Kicsit bepillanthattunk életébe, alkotói módszerébe. Nekem élmény volt, de még annál is nagyobb élmény megnézni időnként újra meg újra a Száll a kakukk fészkére, a Hair, a  Ragtime, Amadeus, stb... 

Amadeus

Sorolhatnám még régebbi vagy azóta készült filmjeit.

„ Miloš Forman (eredetileg Jan Tomáš Forman) (Čáslav, Csehszlovákia, 1932. február 18. –), New York-ban élő cseh filmrendező, színész és forgatókönyvíró.

Igen fiatalon elárvult, mert a szüleit megölték az auschwitzi koncentrációs táborban, a cseh ellenállásban való részvételük miatt. A háború után Miloš a Poděbrady város iskolájába járt, ahol iskolatársa volt Václav Havel is. Később filmrendezést tanult a prágai filmművészeti iskolában 1951–1956 között. A Varsói Szerződés csehszlovákiai invázióját követően, 1968-ban az Egyesült Államokba emigrált.

A kezdeti nehézségek ellenére új hazájában is rendezni kezdett, és első sikerét Ken Kesey Száll a kakukk fészkére regényének filmadaptációjával érte el 1975-ben: 5 Oscar-díjat kapott, köztük a rendezésért járót is. Másik nagy sikerű filmje az Amadeus, amely 8 Oscart kapott 1984-ben.” 

Díjai 

    Locarnói Arany Vitorla-díj (1964)

    csehszlovák filmkritikusok díja (1965)

    Klement Gottwald-díj (1967)

    Jussi-díj (1967, 1985)

    Bodil-díj (1967, 1972, 1976)

    cannes-i fesztivál díja (1971)

    Oscar-díj (1976, 1985)

    Golden Globe-díj (1976, 1985, 1997)

    David di Donatello-díj (1976, 1979, 1985)

    BAFTA-díj (1977)

    César-díj a legjobb külföldi filmnek (1985)

    Amanda-díj (1985)

    berlini Arany Medve-díj (1997)

    Karlovy Vary-i életműdíj (1997)

    berlini Ezüst Medve-díj (2000)  ( Wikipédia )