2012. július 19., csütörtök

Remenyik Zsigmond, akiről keveset beszélnek...

 


Remenyik Zsigmond Falunap volt Dormándon, ahol az író halálának 50.évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Központi Emlékparkban.



            dormandi tájház


Dormándon található a Remenyik Zsigmond Múzeum.



 


A személyes tárgyaiból, valamint kiadott műveiből összeállított kiállítás ad betekintést életébe, dél-amerikai utazásaiba.



Ki is volt Remenyik Zsigmond?
 

Remenyik Zsigmond (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december 30.)

Vidéki nemesi családból származott. A nagyváradi jogakadémián tanult. Abbahagyva jogi tanulmányait 1920-ban Dél-Amerikába ment, ahol 6 évet töltött. Megtanult spanyolul, és az első chilei avantgárd csoport vezetője volt. 1922-1923 között két spanyol nyelvű kötete jelent meg. 1926-ban Kassák Lajossal találkozott Bécsben. Hazatérése után kapcsolódott be az irodalmi életbe. Első írásait A Hét, a Ma és a Nyugat közölte. 1932-ben adta ki az Apocalipsis Humana sorozatban első regényét. A Szép Szónak mindvégig munkatársa, majd egyik szerkesztője volt. 1939-ben anyagi nyomorúsága miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, de 1941-ben hazatért. 1945 után írta az Apocalipsis Humana regénysorozat nagy részét; ezekben a század első negyede széthulló úri társadalmának életét, a vidéki kúriák süllyedő világát ábrázolta éles szatírával és erős kritikai hajlammal.(Wikipédia)



Remenyik Zsigmond hamvai Budapesten a Farkasréti temetőben (610-161. templomi fülke).


"Kevés magyar írónak vagyunk annyira adósai, mint Remenyik Zsigmondnak, akinek életművében máig is felejthetetlen értékek rejlenek...
Remenyik Zsigmond a századdal volt egyidős, de kortársai között aligha találunk az övéhez hasonló pályakezdést: eszmélésének csillagzatai között a modern magyar irodalom újítói és a század eleji világirodalom úttörői tűnnek fel...
Eszmei útkeresésével is messzi tájakat kalandozott be! Ifjú korának az első világháború és a forradalmak voltak nagy élményei. Lázadónak indult, aki nemcsak az őt felnevelő feudális kisvárosi kultúrát vetette el, de az avantgarde eszményeivel messiásként akarta megváltani a világot. Az emberiség "ősvadonját" fedezte fel Dél-Amerika országaiban, ahol a kaland kiváltotta bűntudat lett nagy élményévé...
A második nagy háború roppantotta össze benne a hitet, és járatta meg vele az "egzisztencialista" gyötrődés útjait a negyvenes években. Élete végéig megmaradt magányos írónak és ebben a magányban "szenvedte ki" időn és téren túlemelkedő optimizmusát. Nemcsak az ő hibája, hogy egyedül maradt: jó szándékait nem értették meg, művészetének értékeit nem becsülték. Utolsó éveiben az igazságot tevő hivatalos elismerés is vigasztalhatta, de akkor már búcsúzott a világtól...
Egész élete egy nagy kaland volt a huszadik század eszméivel s magára vállalt felelősséggel. Kevesen élték át ilyen lázzal,  majd lecsendesült higgadtsággal századunk nagy válságait és változóeszményeit. Győzte a harcot, amíg lelki ereje és egészsége engedték. Tiszta embersége és értelemkereső szenvedélye teszik holta után is kortársunkká... Művészete - mint gyűjtőlencse - magába fogadta a modern irodalom sugarait, hogy a maga többletével együtt újra kibocsátva azokat, példát mutasson és felszabadítson."

( E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond )


 Gondolom, hogy sokan nem ismerik. Nos,  az alábbi oldalon bővebben tájékozódhatnak róla.

( Természetesen a könyveit el kell olvasni ! )




Néhány könyve:





Remenyik Zsigmond a könyvéről: Az 1936-ban publikált Bűntudat és a Vígszínházban 1943-ban bemutatott Atyai ház után szinte természetszerűleg és a trilógia befejező köteteként írtam 1951-ben az itt következő Por és hamu című korrajzot és vallomásomat. Korrajzot és vallomást — ismételem, mert mint ahogy látni fogják, ez a nagy terjedelmű és széles mederben hömpölygő mű több (vagy kevesebb, de mindenesetre más), mint egyszerű regény — célkitűzéseiben, igényeiben, de főként művészi és írói szándékaiban igyekszik túllépni a kizárólagosan mese és történés bonyodalmaira épített regény határait. 





Ha semmi más nem bizonyítaná, csak a Vándorlások könyve, akkor sem lehetne kétségünk, hogy Remenyik írónak is, gondolkodónak is a legigazabbak közé tartozott, ez a nagyszerű, fordulatos, izgalmas pikareszk regény a modern magyar regényírás remekei közé tartozik. "Jelen kötetemben – írta Remenyik Zsigmond a regény első kiadásáról – igyekeztem visszatérni a 17., 18. és 19. század valaha oly kedvelt, de oktalanul elhanyagolt klasszikus regénytípusához, amely elbeszélések közbeiktatását alkalmazta a regény szélesebb, univerzálisabb keretein belül, ezáltal szinte módot keresve, hogy teljesebb képet adjon a természetről, az emberi életről és a létező (akár a valóságban, akár elképzelésünkben létező) világról. Szeretném, ha az olvasóra gyakorolt hatásában ugyanezt az eredményt érné el a kötet, amit annak idején a valóság, amelyből élményanyagomat merítettem, rám gyakorolt. Ha ezt eléri, érdemes volt nemcsak papírra vetni, de át is élni a szenvedéseket, ha pedig nem, úgy legjobban teszi az író (és ez valamennyiünkre vonatkozik), ha az emberiség érdekében keres magának valami más, tisztesebb foglalkozást, korrektor marad, szobafestő, hintáslegény vagy béltisztító, mert nem érdemli meg sem az írástudó, sem a gondolkodó, sem az író nevet..."






Művei 

    Hetedik hónap (1927)
    Bolhacirkusz (1932)
    Apocalipsis Humana (1932)
    Mese habbal (1934)
    Olivér és az embervilág (1936)
    Bűntudat (1937)
    Vész és Kaland (1940)
    Pernabucoi éjszaka (1941)
    Atyai ház (1943)
    Északi szél (1947)
    Élők és holtak (1948)
    Por és hamu (1955)
    Kard és kocka (1955) ( film készült belőle)
    Vándorlások könyve (1956)
    Ősök és utódok (1957)
    Az idegen (1963)
    Pokoli disznótor (dráma, 1978)
    A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből; Magvető, 1979.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése