2013. július 5., péntek

Hippi mozgalom...

Hippi mozgalom. Egy korszak. 





Nem hiszem, hogy őket kellene a mai fiataloknak követni, de érdemes visszaemlékezni és elgondolkodni, hogy hogyan is jött létre ez a mozgalom, kik voltak a követői, milyen hatással volt a világ fiatalságára, a zenére, a divatra, a művészetre...

Akár okulni is lehet belőle...







A hippi mozgalom eredete az 1960-as és 1970-es évek egyesült államokbeli lázadó diákság és fiatalság máig ható szubkultúrája.

Hippinek az elidegenedett fogyasztói társadalom ellen anarchisztikusan és feltűnöskődően lázadó, abba beilleszkedni és dolgozni nem akaró fiatalokat nevezték.

A hippi kultúra eredetileg ifjúsági mozgalom volt, ami az 1960-as évek elején bontakozott ki az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el a szerte a világban. A hippi szó az angol hipster szóból ered, amely kezdetben a San Fransiscó-i Haight-Ashbury körzetébe költöző embereket jelentette. A hipsterek a Beat Generation ellenkultúra értékeit örökölték, saját közösséget alkottak, pszichedelikus rockzenét hallgattak, a szexuális forradalom követőivé váltak, valamint marihuánát és LSD-t használtak, hogy felfedezzék a tudat alternatív oldalát, ám ezt úgy terjesztették el közöttük.

1967 januárjában, a San Fransiscó-i Golden Gate Parkban megtartották az első Emberi Együttlétet (Human Be-In) - amely egyszerre volt zenés tüntetés a békéért és a toleranciáért, valamint a szabad gondolkodásért és a szerelemért – hogy népszerűsítsék a kultúrát. Ez az esemény mint láncreakció vezetett az Egyesült Államok nyugati partján kialakult legendás Nyári Szerelemhez (Summer of Love) és a Keleti Parton megrendezett 1969-es Woodstocki Fesztiválhoz.

A hippidivatnak és értéknek nagy hatása volt a kultúrában, befolyásolva a popzenét, televíziót, filmet, irodalmat és művészetet. Az 1960-as évek óta a társadalom a hippi kultúra számos nézőpontját magába olvasztotta. A hippik által támogatott vallási és kulturális változatosságot világszerte elfogadták, míg a keleti filozófia és spirituális fogalmak széles hallgatóságot megérintették. A korabeli kultúrában a hippi hagyomány sok formában megfigyelhető az egészséges ételektől kezdve, a zenei fesztiválokon át egészen a kibertéri forradalomig.

A szó jelentése: A harmincas-negyvenes években hep-nek nevezték a menőket, swingereket. Később a szó írásmódja megváltozott, hip-re. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján hipnek lenni azt jelentette, hogy az illető benne van a menő dolgokban.

A Woodstock Music and Art Festival egy rockfesztivál volt, melyet New York államban, a kb. 4000 lélekszámú Bethel vidéki városban tartottak 1969 augusztusában. Sokak számára ez a találkozó szimbolizálta maga a kor és a hippi szubkultúrát. A kor számos zenésze megjelent az "esős hétvégén", melyet az azonos nevű dokumentarista koncertfilm is rögzített (1970). Az évek alatt számos kísérletet tettek újabb hasonló jellegű fesztiválok rendezésére, de az évek bebizonyították, hogy az 1969-es fesztivál egyszeri és megismételhetetlen, maga a legenda. 

A fellépők közt volt:

Janis Joplin
Jimi Hendrix
Canned Heat
Jefferson Airplane
The Who
Richie Havens


A hippik gyakran vettek részt háborúellenes demonstrációkon szabadelvű nézeteiket hirdetve. Nem csak a vietnami háborút utasították el, hanem az azt irányító és lehetővé tevő egész politikai rendszert. Az 1968-as demokratikus elnökválasztáson politikailag aktív csoportként jelentek meg. Politikai nézeteik pacifista és anarchista elemeket egyaránt tartalmaztak. A hippi mozgalom alapján fejlődtek ki a '70-es évek zöld-ökológiai mozgalmai, a különböző feminista, meleg, illetve fekete polgárjogi mozgalmak.

Minden nő anya volt, és minden férfi  apa. Nem számított kik a biológia szülők, a csoport összes tagja a "család" tagja volt, közösen nevelték gyerekeiket.

A hippi közösségekben általánosan elterjedt volt a drogok használata. Főként marihuánát és hasist fogyasztottak, de az LSD használata is megszokott volt.






A hippi  divat friss, egyedi, színes és fantáziadús. Erre a divatra jellemző a hosszú haj, a trapéznadrág, a hímzett blúzok, a tölcsérujj, a virágmotívumok. A sok fonott, illetve békejellel díszített, esetleg saját kezűleg gyártott ékszer (pl. nyaklánc, karkötő, fülbevaló). A hippik öltözetének jellegzetessége volt a színkavalkád, illetve az össze nem illő vagy ellentétes színű ruhadarabok párosítása. A viseletekből sok alapult a hagyományos indiai, nepáli, közép-amerikai, bali népviseleten. A hippik nem engedhették meg maguknak a márkás, drága ruhák vásárlását, ezért használt, összefoltozott ruhákat hordtak. Legtöbbször maguk készítették a ruháikat rongyokból, régi ruhákból. Ezeket festették, díszítették, varrták kedvük szerint. Ezért is olyan egyediek ezek a ruhadarabok. A manapság divatos vintage és retro stílus is hasonlít ehhez.
Társadalmi szerepeiket elhagyva, közösségi nomád életmódjukkal a társadalmi változás iránti vágyat fejezték ki. Megnyilvánulásaikban a vietnami háború, a fogyasztói társadalom és a nyugati középosztály értékeinek kritikája keveredett. A mozgalomra jelentős hatással voltak a keleti vallások és filozófiák (főleg a Krisna-tudat).

A hippimozgalom időszakában több film játszódik:








Zabriskie Point – rendezte: Michelangelo Antonioni (1970)





Hair – rendezte: Miloš Forman (1979)
Forrest Gump – rendezte: Robert Zemeckis (1994)
Frisbee: The Life And Death Of a Hippie Preacher (Frizbi – Egy hippi prédikátor élete és halála) – rendezte: David Di Sabatino (2005)





Eper és vér (The Strawberry Statement), 1970. Rendezte: Stuart Hagmann






Könyvek

Jack Kerouac: Úton. Az Úton című könyv az ötvenes évek Amerikájáról szól, legalább másfél évtizeddel korábban, mint ahogy a hippimozgalom elterjedt. Az más kérdés, hogy akkora hatása volt az akkori generációra, hogy rengetegszer idéztek belőle, és szent könyvként tisztelték

Jan Kerouac: Gázos bébi
Tom Wolfe: Savpróba
Agatha Christie: A harmadik lány
Elmore Leonard: Dinamit
Barry Miles: Hippik
Maróti Lajos: Hippi akvárium
Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról




Sükösd Mihály: Hippivilág
Sükösd Mihály : Beat, Hippi, Punk
Sebők János: Woodstock népe


Ismert hippik

Dylan Hillestad
Timothy Leary
Jerry Garcia
John Lennon
Jimi Hendrix
Janis Joplin
Bob Dylan

Jézus-mozgalom

( Wikipédia )



( Jelmezbál-manapság,egy
hippi lánynak öltözött tini )


Kattints rá!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése