2014. március 25., kedd

" A tea az álmodók bora." - Kosztolányi Dezső






A tea orvosságként kezdte, majd ital lett belőle. A tizennegyedik századi Japánban a teafogyasztás afféle „vájtfülü vallássá” – teaizmussá – nemesedett. A teaizmus a mindennapi élet tisztátalanságai közt megjelenő Szép imádatán alapuló kultusz. Tisztaságot és összhangot, kölcsönös szeretetet, romantikus társadalmi békét sugároz.







Érdemes olvasgatni Okakura Kakuzónak a teaszertartásról írt, ma már klasszikusnak számító művét, a TEAKÖNYV-et.






Kosztolányi Dezső szenvedélyesen szerette a teát. Egy rövidke, A Hét hasábjain 1910-ben megjelent filozofikus írása.




Kosztolányi Dezső 

 Tea


"Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. A szemükben csak pár milligrammal több a semminél. A parfümje, a lelke, az illúziója elvesz, mert nem tudják lemérni, és csak a sárga, forró víz marad a csészéjükben. Azt mondják, hogy nincs lelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk neki egyéniséget. Meddő és királyi ital, amely nem táplál, de teret enged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak. Terméketlen, önmagáért való, kéjes, mint a csók. A többi italok követelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit, megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsúlyozza, aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi. Hasonlatos a szőke nőkhöz, akik azonnal átveszik a férfi egyéniségét, s ha géplakatossal beszélnek, a gépek érdeklik, de ha költő szól hozzájuk, ábrándosak lesznek, és rímekben felelnek.
A hangulatok egész skáláját tudom vele kifejezni. Az, aki ügyes szakácsa az érzéseinek, a virágzó teabokor minden varázsát bele tudja csempészni a csészéjébe. Nem is igen bízom azokban, akik csak szokásból isszák, mással készíttetik el, s következetesen citrommal és rummal fűszerezik, és reggel vagy este egyformán ragaszkodnak hozzá. Azt mondom, hogy minden csésze tea egy önportré. Ismertem egy nőt, aki addig vitte a teakészítés művészetét, hogy a hangulatait egész hűen tudta vele visszaadni. Az udvarlójának pedig úgy nyújtotta át, hogy néha vallomás volt - forró és félreérthetetlen -, néha évődés, néha pedig a szeszélyek szeszélye, egy kimagyarázhatatlan zavar, amely a végletekig csigázta a kíváncsiságot. Vannak fantaszták, akik csak a páráját és aromáját szeretik, s a csészére hajolva álomútra kelnek Kínába, Ceylonba vagy a Szunda-szigetekre, oda, ahol ez a keserű és egzotikus gyökér terem. A tea az álmodók bora.”






Egy regény ami a teához kötődik.

Gaál Viktor: A tea színe


" 1773-at írunk; a nyugati világ a tea bűvöletében él. Kereskedőhajók százai vágnak neki a Kínába vezető hosszú és veszélyes zarándoklatnak. Egyetlen céljuk, hogy megszerezzék az úgy áhított teafüvet. Az út nem mentes a veszélyektől, számtalan hajó veszett már oda. Aki viszont szerencsével jár, busás nyereség és hírnév vár rá. Van azonban néhány különös kereskedő, akikről úgy hírlik, a pénznél sokkalta nagyobb kincs miatt járják az utat. Ők a teavándorok. A kevesek, akik már találkoztak velük, csodálattal vegyes félelemmel beszélnek róluk. Rebesgetik, a teavándorok ősi bölcsességek tudói – és hogy birtokukban van a világ legtökéletesebb teája, amely egyenesen varázserővel bír..."
( Tekapo Kiadó 2008 )









Így ír a teáról Lotung, Tang kori költő:



“Az  elsö csésze megnedvesíti az ajkam és a torkom,
a második csésze megtöri a magányom,
a harmadik csésze a sivár bensömet kutatja át,
s majd' ötezer kötet furcsa írásjelre bukkan odabent.
A negyedik csésze megkönnyíti a légzésemet -
életem minden keserüsége távozik a pórusaimon.
Az ötödik csészétöl megtisztulok,
a hatodik csésze pedig a halhatatlanok körébe emel.”






 Összefoglalva a teáról néhány információ:


Tea készítési szokások


Kína


A legrégebbi kínai írásos feljegyzés szerint a VIII. századig a teacserje leveleit először meggőzölték, megtörték, majd különböző anyagok hozzáadásával kaláccsá gyúrták. Ezt a kalácsot rizzsel, gyömbérrel, sóval, citrommal fűszerezték, majd az így elkészített teakalácsot a tűz fölött megpirították, azután finom papír között szétdörzsölték. Vizet forraltak, megsózták, beletették a szétmorzsolt kalácsot, legvégül pedig egy kanál hideg vizet öntöttek bele, majd hagyták az egészet leülepedni. Ezután az italt csészékbe töltötték, tejjel és vöröshagymával ízesítették. Időközben megváltoztak a szokások, s napjainkban a nálunk is ismert forrázást használják. A teás edényt félig megtöltik zöld tealevelekkel s ugyanazt a tealevelet négyszer forrázzák le. A legjobb a második, ezt követi a harmadik, az első, majd a negyedik forrázat.


Japán

A zöld tea ivásának jelentős hagyományai vannak Japánban. A teaszertartás ma is eleven valóság a japánok életében. A teaházakban a ceremóniát a gésák végzik, ők a régi teamesterek mai utódai. A gésák külön iskolákban tanulják a teaceremónia pontos menetét. A teaszertartáshoz teaport használnak, amelyet egy nagy becsben tartott tálban, forró vízzel, egy bambuszból készült verő segítségével habosra vernek. A japánok a teát sohasem édesítik vagy ízesítik, inkább teasüteményt fogyasztanak hozzá.


India


A teát leforrázzák egyharmad rész tejnek és kétharmad rész víznek cukorral felfőzött keverékével. Öt percig állni hagyják, majd muszlinkendőn leszűrve töltik csészékbe. Egyes helyeken a tejes teát magvakkal is ízesítik és édességeket is felszolgálnak hozzá. Hátsó-Indiában a teát nem isszák, hanem különböző módon elkészítve eszik. Például a tealeveleket sóval, fokhagymával és olajjal keverve főzelékként fogyasztják.




Oroszország


Az évszázados szokás szerint a tea készítéséhez szamovárt használnak. A tetején külön kis edényben melegen tartott, előre elkészített teakoncentrátumból töltenek először a csészékbe vagy poharakba és ízlés szerinti erősségűre hígítják a szamovár forrásban levő vizével.


Anglia

A teáskannába szórt teafüvet először a forrásban levő víz fölött enyhén átgőzölik, majd leforrázzák. Csészénként egy-egy kanál teát használnak. A leforrázott teát 4-6 percig hagyják kioldódni, majd teaszűrőn keresztül a csészékbe töltik. A teát cukorral, néha mézzel édesítik, tejjel, rummal esetleg citrommal ízesítik. Van, ahol dzsemet is tesznek bele.

Hollandia

A nagyon sötét, erős, teát kedvelik. Divatos az „extra” holland tea, amelynél a forrázó folyadék tej vagy tejszínkeverék. Ízesítésül dzsemet, rumot vagy más alkoholt használnak.

Magyarország


Hazánkban a teát általában cukorral, mézzel édesítik és citrommal, esetleg rummal vagy borral ízesítik. A magyarok a könnyű, limonádészerű teát kedvelik és általában reggel fogyasztják.





A jó tea készítésének titka


Aki egy csésze igazán jóízű teát szeretne inni, annak egy sor fontos szabályra kell figyelnie. Teakészítésnél például a víz minősége sem mellékes. Lágy vízből sokkal finomabb teát lehet készíteni. Ha a teát olyan vízből főzik, amely sok kalciumot tartalmaz, a tea színe lényegesen fakóbb lesz és az ízek sem jönnek ki teljes intenzitásukban. A teavizet mindig frissen, egyenesen a csapból adjuk a kannába.

A víz minősége mellett a másik nagyon fontos dolog a hőmérséklete is. Ha a víz nem elég forró, az aroma nem tud teljes egészében kioldódni. Igazán jó teát csakis forrásban lévő vízzel lehet elkészíteni.

Az igazán jóízű teához adjon személyenként egy tea filtert, vagy egy teáskanálnyi teát. A teát körülbelül 3-5 percig kell áztatni, hogy az íze kiteljesedjen. Ha csak egy csésze teát készítünk, tehetjük a teafüvet egyenesen a csészébe is.

A jó tea mindig frissen készül. A teaital rosszul tűri a tárolást és gyorsan kihűl. Ezzel aromája minőségéből is veszít. Egy fedeles bögre vagy kanna a legjobb megoldás a tea melegen tartására. Sokan javasolják a termoszkanna használatát is, abban is megőrzi a tea az ízét.

A teát nyugodt körülmények között a legjobb fogyasztani, porceláncsészéből. A tea színe is így érvényesül a legjobban, hiszen egy szép csésze emeli ki igazán jól a tea csillogó fényét és árnyalatait. Az ideális fogyasztási hőmérséklet 60 Celsius fok körül van.




A tea összetétele

A tea természetes készítmény, amelyből kizárólag víz hozzáadásával készíthető élénkítő és frissítő hatású ital.
A tea legfontosabb összetevőinek elnevezése körül általában nagy zavar van. Különféle fogalmak ugyanazt az alkotóelemet takarják, pl. a „tannin” és a „polyphenolok”.

Polyphenolok (tanninok)

A tannin a régebbi elnevezés. Ezt használták korábban minden egyes növényi anyagra, amelyet nem tudtak egyértelműen kimutatni. Amikor már egyre többet lehetett tudni ezeknek a növényi anyagoknak a struktúrájáról és a tulajdonságairól, akkor terjedt el a „polyphenolok” kifejezés. A polyphenolok természetes anyagok. A feketetea feldolgozása során oxidálódnak és tulajdonképpen ezek a felelősek a fermentált tea jellegzetes színéért és íz hatásért. A zöld és a feketeteában egyaránt találunk polyphenolokat.  Hogy mennyit, az függ a tea minőségétől, továbbá a forrázás idejétől és módjától. Egy liter tea átlagosan 0,9 g polyphenolt tartalmaz.

Koffein

A tea éppúgy mint a kávé, természetes koffeint tartalmaz. Ez okozza a központi idegrendszerre kifejtett enyhe stimuláló hatást és ennek köszönhető a közismerten frissítő, élénkítő hatás. Hogy egy adag tea mennyi koffeint tartalmaz, azt sokban befolyásolja a levelek nagysága és a tea elkészítési módja. Egy csésze jól elkészített feketetea koffeintartalma csak 30–40%-a egy hasonló adag kávéénak. A teában található koffeint gyakran teinnek is nevezik.

Fluor

Egy csésze teában körülbelül 0,25 milligramm fluor található. A fluorról közismert a fogakra kifejtett jótékony hatása. A napi fluorszükségletünk kb.1,5 és 4 milligramm között van. A teafogyasztással tehát hozzájárulhatunk a fluorszükségletünk fedezéséhez.








A tea és az egészségünk



A teát mindig is fontosnak tartották az egészség szempontjából. Már egészen korai említésekor rengeteg pozitív, gyógyító hatást tulajdonítottak neki. A tizenhetedik században főként a gyógyszertárakban lehetett kapni és orvosok írták fel, mint gyógyerejű italt. Ez a gyógyhatás, amelyet a teának tulajdonítottak, persze csak részben igaz, az viszont biztos, hogy a tea rendszeres fogyasztása hozzájárul az egészséges életmód kialakításához.

A tea magában a legegészségesebb. Tej, citrom vagy cukor nélkül, és szinte kalóriamentes. A sok tea fogyasztása jó hatással van a bőrre és az egész vízháztartásra.

Az egészséggel kapcsolatban leggyakrabban mégis a polyphenolokat emlegetik. Ezek a természetes anyagok antioxidánsokban nagyon gazdagok.  Az antioxidánsok pedig igen fontosak a krónikus betegségekkel szembeni ellenállóképesség fejlesztése szempontjából. Az antioxidánsok lekötik a szervezetben található szabad gyököket, amelyeket a különféle káros hatások, dohányzás, stressz, mérgező anyagok és hasonlók okoznak. A tea rendszeres fogyasztása feltölti szervezetünket megfelelő mennyiségű antioxidánssal és a polyphenolok így segítenek megőrizni egészségünket.

A legegészségesebb teának a japánok és a kínaiak nyomán mégiscsak a zöld teát tartják, lassan már az európai országokban is. Az említett ázsiai országokban ugyanis naponta négy vagy még annál is több csésze zöld teát fogyasztanak az emberek, s ez segít megőrizni általános erőnlétüket és jó egészségüket. A feketetea jótékony hatásáról elterjedt általános régi vélemény ezért az elmúlt években kissé háttérbe szorult



Ízesített teák



Az ízesített teafajták azóta léteznek, amióta a teakeverékeket aromákkal dúsítják. Ezek az aromák a gyümölcsök levéből, héjából, húsából készülnek. Az aromákat csak nagyon finom teaőrleményekkel lehet keverni. Először a gyümölcsadalékokat is szemcsésítik, majd ezután adják hozzá a szintén aprított tealeveleket. Fontos, hogy a tealevelek nagyjából ugyanakkorák legyenek, mint az aromarészecskék, mert csak így lehet intenzív ízű ízesített teát előállítani. Minden típusú teából, fekete, zöld, és szűzteából is lehet ízesített, aromatizált változatot készíteni.


Gyógynövényteák


A hagyományos gyógynövényteák nem tartalmaznak igazi tealeveleket. A „tea” elnevezést ezért nem az összetételéről kapta, hanem az előállítási folyamatról. A gyógyteákat ugyanolyan módon készítik, mint a fekete teát.

Ezeket a teákat különféle gyógynövények egyes részeiből nyerik, a leveléből, a szárából, a virágából, vagy a gyökeréből. Ezeknek a teakeverékeknek gyakran adnak különleges elnevezéseket, amelyek igazából a fogyasztás ajánlott időpontjára, vagy módjára vonatkoznak.







NÉHÁNY RECEPT


Jó éjszakát tea


Citromfüvet, galagonya virágos hajtásvéget, levendulavirágot és komlótobozt tartalmazó teakeverék citrom ízesítéssel.

A tea napközben segíti a mindennapi élet feszültségeinek feldolgozását, este pedig megkönnyíti a nyugodt elalvást, oldja a stresszt. Jól ellensúlyozza a napközben fogyasztott élénkítő italok hatását is.

Elkészítés:

A csészébe helyezett 1 db filter tasakot 1,5 dl vízzel leforrázzuk, 6-8 percig lefedve állni hagyjuk, majd ízesítve vagy ízesítés nélkül, melegen vagy langyosan fogyasztjuk. Naponta 1-2 filter tasakból készített tea fogyasztása ajánlott.




Mecsek Tavaszi zsongás tea 

A Tavaszi Zsongás teakeverékkel a természethez hasonlóan Ön is megújulhat, és csak hírből fogja ismerni a tavaszi fáradtságot. A tea gazdag aromája a bizsergető, üde tavaszt idézi. Erdei szamóca aromával.

Összetevők: citromfű, bodzavirág, mate tea, csalánlevél, édesgyökér, gyömbérgyökér, gyermekláncfűlevél, koriander


Jeges zöld tea szilvalével


Hozzávalók:

3 dl víz,
3 filter zöld tea,
1,25 dl száraz fehérbor,
1 rúd vanília,
szilvalé,
2 evőkanál cukor.

A vizet felforraljuk, majd beletesszük a tea filtereket. Néhány percnyi áztatás után belekeverjük a cukrot és a vaníliáét. A szilvalét és a bort akkor adjuk hozzá, amikor már langyos. Jéghidegen tálaljuk.






Teasütemények



Teasütemény

Hozzávalók: 1kg liszt, 40dkg porcukor,30 dkg margarin, 4 egész tojás, egy sütőpor,1 csomag vaníliás cukor, csipet só.

Elkészítés: A lisztet összekevered a sütőporral, majd elmorzsolod a margarinnal, beleteszed a porcukrot, sót, a felvert tojásokat és a vaníliás cukrot. Összedolgozod és egy órát pihenteted. Lisztezett deszkán kinyújtod vékonyra. Különböző formákra kiszaggatod(csillag, szív, virág), tepsibe rakod és közepes tűznél megsütöd.

Sós tea rudacskák

Hozzávalók: 30 deka liszt, fél csomag sütőpor, 10 deka őrölt töpörtyű, 5 deka zsír 1 tojássárgája  11/2 deci tej

Elkészítés: A hozzávalókar deszkán jól összegyúrjuk. A tésztához sót ízlés szerint vegyünk. Az ujjnyi vastagra nyújtott tésztából derelyevágóval hosszú keskeny szalagokat vágunk és sóval, kömény-maggal hintve sütjük. Az 5 deka zsír és 10 deka töpörtyű helyett 15 deka vajat is vehetünk.


Könnyű teasütemény

Hozzávalók:15 deka cukor 15 deka vaj 2 tojás kevés só, 30 deka liszt 1 csomag sütőport

Elkészítése: cukrot vajjal és a tojás sárgájával habosra verjünk, azután a sót, liszttel elkeverjük majd a sütőport és a tojás keményre vert habját adjuk hozzá. Papír vagy vászonzsákból zsírozott, lisztezett sütőbádogra –„S”- ket nyomunk. A süteményeket gyenge tűznél szép sárgára sütjük. Tálaláskor vaníliás cukorral készített hintő cukorral szórjuk be a süteményeket.






Kattints rá!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése