Tiszta égbolt
(Csisztoje nyebo)
196l
rendező: Grigorij Csuhraj
forgatókönyvíró: Danyiil Hrabrovickij
zeneszerző: Mihail Ziv
operatőr: Szergej Polujanov
vágó: Maria Tyimofejeva
szereplő(k):
Nyina Drobiseva (Szása Lvova)
Jevgenyij Urbanszkij (Alekszej Asztahovba)
Natalja Kuzmina (Ljusja)
Vitalij Konyajev (Petya)
Georgij Kulikov (Mitya)
Szása, a diáklány első pillantásra beleszeret a fiatal pilótába, Alekszej Asztahovba. Kapcsolatuk véletlenül alakul ki , de szerelmük kiteljesedését megakadályozza a háború, s el kell válniuk. Gyermekével a szíve alatt a lány tudja, érzi, szerelmük nem ért véget. Bár rövidesen a férfi halálhírét kapja , mégis hisz benne, hogy Asztahov él, és visszatér majd hozzá. És valóban a férfi – sebesülés, fogság – után hazatér, de gyanússá válik, többé nem repülhet. Hiszen Sztálin mindenkit, aki hadifogságból tért vissza, kémnek, hazaárulónak tekintett. Az életcél nélkül maradt férfi és a sorsában osztozó Szása élete válságba jut…
Kilencven éve született és tíz éve, nyolcvan éves korában hunyt el Grigorij Csuhraj orosz filmrendező. Ez az ötvenegy éve készült filmje a maga korában több szempontból is tabukat döntögetett. Ez az orosz film először ábrázolta azt, hogy a sztálini éra mennyi szenvedést okozott az embereknek Szovjetunióban is.. A film egyik méltatója írja: „ A Tiszta égbolt című film záró képsorában a Moszkva folyó egymásra torlódott, összefagyott jégtáblái lassan megmozdulnak..., optimista nagyzenekari aláfestés..., ragyogó napsütés..., felhőtlen kék égbolt... A szó mégis szinte mágikus új reményt adott mindazoknak, akik töretlenül hittek abban, hogy egyszer véget ér a zsarnokság és szabad(abb) lesz az életük…”
Szinte minden filmjét láttam és még ma is szívesen visszanézem őket.
Így ír róla Geréb Anna a filmvilág.hu c. oldalon.
Grigorij Csuhraj (1921–2001)
Éppen elmúlt 18, amikor 1939-ben ráöltötték a mundért. A légi deszantosokkal harcolt a fasiszták ellen, mígnem itt, nálunk, súlyosan megsebesült.
Késõbb szinte gyûjtötte a magyar barátokat, legyenek azok osztálytársak az 1953-ban elvégzett filmfõiskoláról, vagy évek múltán tanítványok ugyanott, esetleg rendezõ-kollégák, netán ápolók és betegtársak a füredi szívkórházból, ahová rendszeresen visszajárt.
Különösen az elsõ két filmje volt sokkoló hatású. Az 1956-os A negyvenegyedik – valójában az elsõ önálló munkája – szenvedélyes-romantikus love story a halálos ellenségek között: az „osztályidegen” fehér tiszt rokonszenves figurája a mai napig emlékezetes marad.
A cannes-i fõdíj és sok más jutalom ellenére már akkor éveket kellett várnia, hogy létrehozza következõ mûvét, a megrendítõ Ballada a katonárólt (1959) a hõsi halálra egyáltalán nem készülõ, egyszerû kiskatonáról. Újabb nemzetközi díjak, újabb kihagyott évek, és jön a Tiszta égbolt, a sztálinizmus nyílt tagadása és a törvénytelenségek sokáig legbátrabb kritikája.
A világhír csúcsán azonban megtört a pályája. Miközben élére állt az elsõ önfenntartó kísérleti filmstúdió megszervezésének (ez volt az 1966 és 1976 között engedélyezett Debjut), egy lírai falusi történet (Volt egyszer egy öregember, 1964) és két dokumentumfilm került ki a keze alól. Pontosabban forgatott még két játékfilmet is: az 1977-ben készült és azonnal betiltott remekmûvet, Az ingoványt és egy joggal szégyellt kényszervállalkozást, az olaszokkal közösen gyártott Az élet szépet (1980), Ornella Mutival és Giancarlo Gianninival.
Alig négy-öt filmmel beírta magát a filmtörténetbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése