Június köszöntése...

Szabó Lőrinc

Szerelmes június

kék villogás a levegő, bolond

hangokkal tarka a délelőtt;

zengő árvíz a nap aranya

s mint sellők rebbennek ide-oda

az édes utcákon a nők.

mennyi nő! borzong tőlük a város.

ma mindnek akad valakije:

gondolatban mindegyik után

kinyúl, bátran vagy tétován,

a vágy vagy a hála keze.

s az egész csak egy gondolat,

vagy annyi se - aki él, örül;

ma tavasz és nyár ölelkezik

s önmagával szeretkezik

az élet szemérmetlenül.

az élet - mit tudom én, mi az élet?!

zűrzavar, bölcs és esztelen:

mindenki rokon mindenkivel,

életet és halált kever

a rettenetes szerelem.

az élet - hús és ideg a kő is!

tündöklő mámor a június:

átlátszóan villognak a nők

s testük csillagközi erők

szent delejével koszorús:

jönnek-mennek az édes utcán,

s akinek van rá szeme,

szédülve látja, hogy mind után

kinyúl, bátran vagy tétován,

a mindenség keze.

Sik Sándor

Hársfák

Virágzó hársak hűvösében
Magányos csendben üldögéltem,
Nem is kívántam mást, csak éppen
Lenni, mint a lomb.

Mikor már-már elszenderültem,
Egyszerre fölrezdült körültem
Egy álomhalk, valószerűtlen
Földöntúli hang.

Száz méh, a hárs virága kelyhén
Illattal csordulóra telvén
Surrogja rezge szárnya nyelvén
Léte mámorát.

E hárs alatt én hányszor ültem,
Önnön zenémben elmerülten
S önös figyelmem elkerülte
Mind e halk zene.

Ki tudja, hányszor, s milyen hársak alján
Burkolt el engem ön zajomba csalfán
Csalóka ihlet, - még csak meg se hallván
Azt a más zenét,

Komoly lányát az Isten-adta csendnek,
Melyre a boldog angyalok kerengnek,
S melyben öröktől egy akkordban zengnek
Isten és világ.

Szívem, ne sírj, még nincsen veszve semmi:
Tanulj a hárstól illatot teremni,
A csend dalának élő kelyhe lenni
S búgni, mint a hárs!

 

Radnóti Miklós

Június

    Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,

    az ég derüs, nincs homlokán redő,

    utak mentén virágzik mind az ákác,

    a csermelynek arany taréja nő

    s a fényes levegőbe villogó

    jeleket ír egy lustán hősködő

    gyémántos testü nagy szitakötő.