A honlapomra írtam egy bölcs mondást :
" Szerelmesek számára az elválás nem más, mint egy állomás, ahol a következő vonatra várnak. " ( O. Goga )
Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán tudják-e az emberek, hogy ki is volt Oktavian Goga.
Nos. Találtam egy cikket. Ady Endre írta.
( Nyugat, 1913. 10.szám, Disputa ).
Érdemes elolvasni, bár régen történt, mégis...
Ady Endre:
Goga Oktávián vádjai.
Ismeretes, majdnem fanatikus román-barát vagyok, s ezt tudja, s talán elhiszi nekem híres-neves román kollégám és jó barátom, Goga Oktávián is. Habzsoló, nagy örömére a nemes magyarság és teljes emberség s így a románság ellenségeinek, a magyar impotens sovinisztáknak s a klerikális mezei hadaknak, ő nekitámadt valaminek, amit talán rövidség okából magyar Géniusznak címezhessek. Meghalt Vas Gereben, nem iázik Petőfi juhászának kedves szamara, nem csodázik Berend Iván de genere Jókai: a zsidó Jónás bosszút állott, elnyelte a cethalat. Szóval magyar lélek nincs már, magyar irodalom, mindenekelőtt kigondolásunk karaktertelen és szerfölött ügyes zsidósság, s csuhaj, de könnyen elbánhat ilyen ellenféllel a cincinnatusokba oltott román lelki előkelőség... Szántszándékkal halasztgattam a Goga Oktávián túlságos lármát keltett önbátorító vádjaira a választ, mert e vádakat nem akartam komolyan venni, s mert majdnem csak tegnap volt, amikor is baráti asztalhoz kerítettem Gogát Ignotusékkal, reprezentáló románt ugyanilyen magyar magunkkal. Bizonyisten még cigányoztunk is, a Gacsaj Pista románcát is elbúsultuk, csakúgy, lelkünk önkénytelen kedvére, szóval borzasztóan bús-magyarok s természet-fiak valánk. A Goga írásos vádjairól még nem tudtunk akkor, s nekem is csak óvatos szavakkal aggódta el magát a magyar irodalmat megszállott némely zsidók miatt. Hát először is tudni kell, hogy Romániában s Bukarestben, melyek mégiscsak minden románok eddig teljesült vágya, valami olyasféle világ van, mint nálunk Mokány Berciék aranykorában. Az arisztokrata leköpi a dzsentrit, a dzsentri a polgárt, a polgár a parasztot, a paraszt a kutyát, a kutya a zsidót. Nincs kedvem itt a románok legszebben fejlett antiszemitaságához magyarázatokkal szolgálni, talán majd máskor, de a román zsidógyűlölet majdnem bizáncian szép. Viszont az én hitem a szükséges és helyes adagnyi antiszemitaság mellett, melyet sok árja ellen is szeretettel táplálok, az, hogy az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót. Zagyva, álmos vérségünk s sötét keletiségünk ellen adatott ellenméreg ez, antiveronál. Nagyszerű, zsidó eredetű magyar íróink is vannak, mert annyira még nem vagyunk Romániában Magyarországon sem, hogy a dinamika törvényei is csődöt mondjanak. De Isten ments, hogy például az én Goga-kidicsérte szittyaságos voltom legyen határ, sőt példa, mert abból elég az enyém, sőt sok is. Ez is jó, ez is kell, ilyen szilágyságbeli, ősi, kurtanemes, megbőszült finomulás, de kell minden, ami magyarul lelkekhez szól és lelkeket szólaltat meg. És itt hamarosan megérkeztem a Goga-vádak titkos, bujkáló, majdnem félt és félig-tudattalan okához: az irigységhez. Bizony ez a furcsa Magyarország egy kicsit mindig Európával élte az életét, a keresztes hadjáratokon, protestantizmuson, franciás forradalmon keresztül egészen a szocializmus testes, izmos való valóságáig. Szerencsénk vagy átkunk: nemcsak keresztül-kasul hatott, de át- és áthasogatott bennünket a legnagyobb civilizációk minden kilüktetése. Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de egyelőre szédítően nagy, színesen gazdag a mai románságnak a mi intellektuális kultúránk, főképpen pedig vakító, tehát bosszantó is. Ám helyünk, a geográfia igazi értelme, ezt így rendelte és döntötte el, sok hasznunk nincsen belőle, csak dísz ez, élet-jog és remény. Hogy üzleti színdarabokat írnak külföldi exportra, ez a mi afférunkra annyira nem tartozik, mint ahogy nem érdekel, hogy a romániai petróleumkutakat hegyes avagy tompa fúrókkal fúrják. Itt is például Biró Lajos és Molnár Ferenc - a mi nagyszerűen magyar Bródynkról nem is szólván - annyira írók és magyarok tudnak maradni, hogy e kvantitásról még a magyar-román béke érdekében sem mondhatunk le. Svihákok, ügyeskedők, ügynökök s boltosok mindenütt vannak, s ott persze többen, ahol az élet és az élet forgalma kedvezőbb és több. Nem esküszöm meg, hogy a romániai katonaság nem veheti el valahogyan, egyszer, tőlünk Erdélyt, de magyarságunkat s ennek termő lélekligetét le nem bocskorolhatja soha. Gyönyörű lehet az a hivatásérzés, amely Romániáé és a románságé lehet, de a mienk se kutya, s szép, nagy emberi passzió valószínűleg, mert idegenektől tud elhódítani magának fanatikusokat. Egyelőre pedig az igazibb román kultúra Magyarországé s Goga is a mienk, malgré lui, és ezt se szabad elfelejteni. Baráti összejövetelünkkor dicsértük volt magunkat: ez se történhetett volna meg tíz évvel ezelőtt - mondogattuk. Szóval nemesen meg kellene becsülnünk egymást, szomszédoknak a Földön s lelkeink útirányában, de ehhez megértés is kell, s amaz ócska, kompromittált, bizonyos szeretet. Ez a szeretet most csak az igazság kedvéért látszik kitérülni Goga és a románság elől, de bennem például megvan s nemcsak megmarad, de Ignotusunk buzdítása szerint s nagy tanulással csak nőni fog.
És akkor ki is volt O. Goga ?
Román nemzeti politikus, újságíró, költő, drámaíró és fordító.
Erdélyben, a Nagyszeben melletti Resináron született, és idővel az erdélyi románok egyik vezetőjévé vált a nemzetiségi egyenjogúságért folytatott harcban, amiért a magyar hatóságok le is tartóztatták. Aktív tagja volt a Román Nemzeti Pártnak.
1918-ban Romániába ment, csatlakozott a Néppárthoz, és aktív szerepet játszott a politikai és irodalmi körökben. 1937-38-ban Románia miniszterelnöke volt.
Pályája kezdetén liberális elveket vallott, Ady Endre is nagyra becsülte és barátjának tartotta. Romániai politikai pályafutása során egyre inkább jobboldalivá vált, miniszterelnöksége idején született meg a zsidótörvények egy része.
Irodalmi munkássága jelentős, lírikusként és drámaíróként egyaránt. Románra fordította Petőfi, Madách és Ady műveit.
Érdekesség, hogy Ady halála után Goga vette meg Csinszkától a csucsai kastélyt, ahol ma Goga emlékmúzeuma mellett Adyt és Csinszkát idéző emlékszoba is található.
És egy vers Gogától:
Hazátlan
Hazátlan ember vagyok már csak,
tűzcsepp mit a szellő hord,
lánctól szabadult tévelygő rab,
a legszegényebb földlakó.
Új törvényeknek nagy mágusa,
csillag-vakított szegény bolond,
bolyongtam, hogy megmutathassam
Országom mily meséket mond.
Kései könnycsepp vagyok az
évezred könnyeiből,
álom vagyok, mely útra kél
árvák kandallója felől.
Utazgató, hangos dorgálás
csendes, szótlan tájakon,
ahol elvész az egész világ,
megmaradt kiáltásokon.
Vagyok: síró sóhajtás
domboldal falvaiban,
vérben áztatott sikoltás, mit
erdélyi özvegyek sikoltanak.
Szerelem, gyűlölet küldötte,
győzelemről álmodó,
ki szüleimtől örököltem,
szájpadlására forrt szitokszót.
A sírok közül előléptem,
nyirkos és hideg kriptákból,
Hol a visszaemlékezések
Őrt állnak örök gondokból.
És megremegve hordtam tovább
Testvéreimnek bizalmát,
Megsiratva minden kapunál
Feledett holtak fájdalmát.
Érzem az éjszakát leszállni
Tegnapi hajnalokra,
És énekem beburkolózik
Örök hallgatás burokba...
Mit bemocskolt már sár és kacaj,
Hordom köztetek terhemet,
Jaj annak, ki haza nélkül marad
És kérni meri tőletek...
( P. Tóth Irén fordítása )
