Hamvas Béla könyvét olvasni kell.
Csak egy kis részletet ragadtam ki a könyvből.
Az elmúlt héten a budavári bornapok rendezvénye után jutott eszembe Hamvas Béla könyve, amit elővettem, és ismét beleolvastam.
Hamvas Béla: A bor filozófiája
( részlet )
Bor és idill
Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van
bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép. A bornépek
geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a
bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az
etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek
a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették
fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az
absztrakciótól megóvja őket.
A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban
élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az
idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak.
Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a
Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a
csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni
szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok
folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban
is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt
mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.
Ezekről a dolgokról Szigligeten meditáltam és ott
készítettem, csupán magánhasználatra, azt az igen régi és közönséges felosztást:
van síkvidéki és van hegyi bor. A síkvidéki bor szaporább, de hígabb,
igénytelenebb, olajokban szegényebb. Ez nem okvetlen becsmérlés. Mind-össze
annyit jelent, hogy ilyen bort nem vennék feleségül. Az izgatóbb olajok állandó
hiányában boldogtalan lennék. Aki a nagyobb feszültségeket nem kedveli - ez is
méltánylandó -, az együtt tud élni ilyen borral is.
Mindezt a bűbájos Szigligeten gondoltam el, fent a dombon.
Alattam a kertek, távolabb a Balaton, mellettem a kulacsban a bor, s ha
meditációm akadozni kezdett, egyet kortyintottam. Az ilyesmi az emberrel vele
születik. A hegyi bort kedvelem, amely víz mellett termett. A víz az az őselem,
amelyben születtem, és ezért jelenlétét mindenben megkívánom. Ezért fekszik
tőlem távolabb a Hegyalja, s közelebb Badacsony Csopak, Arács. Kivétel persze
itt is van. Mindjárt a Somló. Mert a somlai tűzbor, vulkánon termett. A Somló
mellett nincs víz. Nagy síkság közepén emelkedik és korona alakja van. Minden
borunk közül a somlai számomra a nincs tovább. Mindjárt megmondom, miért.
Megkülönböztetek szőke hajú (világos) és sötéthajú (vörös)
borokat; aztán hím (száraz) és női (édeskés) borokat; sőt megkülönböztetek
szoprán, alt, tenor, basszus hangú, egyszólamú és többszólamú, szimfonikus
borokat. De meg szoktam különböztetni szoláris (napszerű), lunáris (holdszerű)
és asztrális (csillagszerű) borokat is. A borra egyébként mindennemű
megkülönböztetés egészen könnyen alkalmazható. Van például logikus és misztikus
bor, vizuális és akusztikus, jobbról balra és balról jobbra folyó bor, és így
tovább a végtelenségig. Minden bor az embert újabb és újabb megkülönböztetési
feladatok elé állítja. Nos, a somlai számomra az a szoláris bariton, de
szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját
tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban. Ezért
gondolom, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha
közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés
mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült,
kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már
ritka, csaknem fehér-arany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt
kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen
felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A
bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást,
a derűt. Egészen személyes dolog, és csak azért mondom el, mert szigligeti
meditációm egyik nagy eredménye volt: a somlai bor hieratikus maszkjában
éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérett derűköz és bölcsességhez, ahhoz az
intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.
