Wass Albert
Úttalan utakon
Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan utakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy “mindent felejtés”.
Talán egy “mindent újrakezdés”
a végső sziklaszálon.
Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
Érdemes elolvasni!
„ A Kossuth Rádió Krónika című műsorában reggelenként
elhangzott írások, költők, írók, tudósok, művészek vallomásai bizonyára nem
véletlenül arattak osztatlan sikert. Egy közös vágynak, víziónak adtak
kifejezést. Amiben mindannyian hiszünk: együtt lenni másokkal úgy, hogy
értékeink, hagyományaink, nyelvünk, kultúránk, szerzett emberi tudásunk ne
fogyatékunk legyen, hanem másokat is gazdagító kiteljesedésünk. „
Filippinyi Éva szerkesztésében
Európai utasok
a vasfüggönyön innen és túl
( 2004 )
Kattints rá!
( Filippinyi Éva szerkesztőről )
Reményik Sándor
Ismét a Kapuban
Itt állok hát ismét a Kapuban:
Kapujában kettévált életemnek -
Nyugatra tengerlik a rónaság,
Keletre meredeznek a hegyek.
Egyik kezemet Kelet fogta meg,
Másik kezemet fogja napnyugat,
Annyi fájdalom s annyi szeretet
Kapaszkodik kétoldalról belém:
Nehéz, nehéz meglelni az utat,
Kettészakadt világom közepén.
Nehéz, nehéz, mert sok a szeretet
És sok a vágy és sok a fájdalom,
De hivatás csak egy lehet: Kelet.
Élni csak ott kell és csak ott lehet,
Nekem csak ott
A furcsa, kettős magyar életet.
Várad, Kapu, két élet közt Közép,
Enyhe tavaszod virágfátyolával
Te kösd be most a töprengő szemét.
Ne nézzem Nyugatot, sem Keletet.
Csak a fákon az ütköző rügyet.
Itt nem kíván most tőlem senki semmit,
A szellő felejtetőn símogat.
Ne hívjon most hegyeken villanó fény,
Pusztákról besugárzó alkonyat.
Kettészakadt világom közepén
Hadd gyüjtsek erőt kettős életemre
Itt, a Kapu alatt.
Néhány általam kiragadott gondolat a könyvből:
„ ……
- Visszamegy Budapestre?
- Igen.
Mosolyog. Viva l, Ungheria ! – mondja, és kezembe nyomja
a könyvet. Valamit motyogok. Bolyongok a városban, órákig nyelem a könnyeimet.
Velence ajándéka: két olasz szó,
egy antikvárius szíve és egy XVIII.századi magyar mondat.
Mindhármat hazahozam. „
( Szigethy Gábor- irodalomtörténész )
….” Nem szeretnék újra úgy érezni
most, az EU újsütetű állampolgáraként. Nem szeretném, ha ez a határozott
identitású magyar nemzet másodosztályú, kegyesen beengedett és hálára
kötelezett társasággá nyilváníttatna; úgy szeretném magam otthon érezni
Európában, mint olyan felelős és felnőtt családtag, akinek megvan fészke,
ahonnan a közös ünnepekre elindul és ahova méltósággal visszatér.
Európa vigyázz: az aranyborjút
nem lehet meglovagolni: az aranyborjú könnyen leteper és agyonnyom…”
( Jókai Anna író)
„ Európa mára ellengő fogalom.
Márai is annyiszor elsiratta, szétszaggatta, dicsőítette és elfecsérelte,
gyalázta és megkönnyezte, most Corbusier ronchamp-i kápolnájában újra ott volt-
a pap mélysűrű francia nyelven énekelt, a ministráns asszony enyhén meghajolt –
Európa ugyanis nem vámunió, gazdasági blokk, haderőreform és vetőterület –
hanem istenhit. Az európai isten hite. Ronchamp ( en France ).”
( Gyurkovics Tibor író)
„ A sok mikszáthi irónia, cinikus
megjegyzés mögött azért ott a nemzeti büszkeség, amely mai is érvényességet ad
sorainak: Mikszáth együtt látta Bécsben a közös történelmi sors megannyi közös
emlékét. Ahogyan írta: „ Minden fűszál, minden darab kő, a nemzetek működésének
mindenik lapja mutatja, hogy mi is vagyunk. És ez nekünk nagy elégtétel.” –
(Praznovszky Mihály irodalomtörténész)
(Praznovszky Mihály irodalomtörténész)
„ … A tér ünnepélyes volt és
méltóságos . Európa fővárosa, jutott eszembe. De vajon ez a mostani Brüsszel a
világhatalmakkal szemben mer-e, tud-e menedéket nyújtani a haldokló
Európa-gondolatnak ? „
( Albert Gábor író )
…” Amikor hosszú hallgatás után
felocsúdtunk, azt mondja Ágnes: „ Tudja meg, ilyen szépnek, védelmezőnek még
nem láttam templomot. Pláne egy katolikus dómot! Kint most a barbárság dúl, de
itt a csönd hamisítatlan európai…”
Aztán egy ismert Bach-fúga dallama kezd aláereszkedni az oltár
örökmécsese és a néhány meggyújtott engesztelő gyertya fényétől fölhasogatott
félhomályba. Egy ismeretlen művész gyakorol Isten színe előtt. Sokáig
hallgatjuk döbbent áhítattal.
( Nagy
Gáspár költő )
„ …” Később már hatvanas-hetvenes években – néha megadatott
belesnünk a függöny mögé, s láthattuk a tőlünk elzárt, még mindig vágyva –vágyott
Európát. Szemlátomást jómódban élt. Elhízott testét jótékonyan takarták
gazdasági-politikai ideológiáinak brokát és selyem köntösei, s csuklóján,
karján szemkápráztatóan fénylettek őseitől örökölt és összerabolt kultúrájának
ékszerei.
Most kegyesen visszafogadna bennünket. Persze csak szigorú
feltételek mellett. Hol van már az egykori Europé! Hol van már Európa
elrablása!
Félő: ő fog
megrabolni minket.
( Szemadám György
festőművész, író )
...” Az anyanyelv merítőháló. Sok ezer éves üzeneteket hoz a
felszínre. Időbeli utazás. Őshaza. Az érzelmi és a művészi megismerés eszköze.
A metafizikus tartalmak hordozója. Több mint kommunikáció. Egyszeri és egyedi.
Megismételhetetlen S épp ezért a nyelv beolvaszthatatlan. Globális érték. Az
egységesült Európa minden egyes népének, nemzetének aranyrészvénye. Az
egymással szövetkező népek egyensúlya. …
…A saját nyelv, saját kultúra kiteljesedése, mely, ha nincs:
egyensúlyvesztés. Billenékenység. Amorf
állapot, melynek nincsenek szabad vegyértékei. A nyelvét, kultúráját vesztett
népnek nincs kötése. Alkalmatlan bármely egyesülésre. Bomlásveszély, mit nem
fogadhatnak be maguk közé a népek. Ahol meggyengül az anyanyelv, ott családi
szinten lazulnak meg a kötések…
…” Vagyis, hogy behozhassák második nyelvnek a németet, az
angolt, a spanyolt, franciát – nekünk saját nyelvünkben kell az eddiginél
sokkalta jobban megerősödni, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásból ne
önfeláldozás, ne egyensúlyvesztés legyen, hanem valódi egyensúly…”
( Mezei András költő,
író, szerkesztő )
…” Elgondolkodom. A történelem mindig egyirányú folyamatok
sorozata térben és időben, majd mindig összekuszálja népek, országok, egyén és
közösség sorsát. Vajon eljön-e olyan idő, amikor mindenki megtalálja neki való
helyét a glóbuszon. Vagy mindez csak utópia marad örökre?
( Marsall László költő )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése