Bella István
Most csak
Most csak melléd fekszem és nézlek,
de nem szememmel, nézlek a számmal,
nézlek bőrömmel, kezemmel,
nézlek kigyúló szempillámmal.
Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
A föld az eget így betűzi.
Így tapogatják világtalan fények
csillagok borzongó betűit.
A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel
kerüljünk valakihez.
(Paulo Coelho)
S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket
nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember
egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit
megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi
bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb
anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy
sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy
szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat
torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember.
Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket
megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély,
mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.
(Márai Sándor)
Tartozol... de te mégsem bánod. Mert ennek a tartozásnak
nincs mértéke, nincs lejárati ideje. Nem pénzben, nem aranyban mérik. Egészen
másban. Talán mosolyban. Vagy szívdobbanásban. Mert ez a legszebb tartozás.
Mert nem "valakinek" tartozol. Hanem "Valakihez". Hozzá.
(Csitáry-Hock Tamás)
Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki
helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük.
Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk
gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk
legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy
szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk
valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik,
megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet
helyettesíteni.
(Laurell Kaye Hamilton)
Bármilyen közel áll hozzánk egy barát, vagy éppen egy
szerető, szükségünk van arra, hogy ténylegesen tartozzunk valakihez,
meglegyenek a gyökereink, mert ezek a gyökerek adnak tartást, amikor azt
érezzük, hogy az egész világ összeesküdött ellenünk.
( Alice Clayton )
Aki házasságra lép, az maga és a világ előtt is vállalja, hogy
tartozik valakihez, és kitart mellette jóban-rosszban.
( Nádasdy Ádám )
Reményik Sándor
Örök szerelem
Egy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
Egymást halálig híven szeretők.
A bükk a nő,
A fenyő tán a férfi.
Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
Ölelő karjaival átaléri.
Úgy látszik, mintha reáomlana,
Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.
S övezi csendes napfény-glória
A vihar ellenébe szegülőket.
Így öredtek meg:
Egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.
Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán
Két Isten ültette pici palánta?
S ahogy a törzsük hatalmasodott:
Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
Törzsüket bronzzal ötvözte körül
A felkelő és lemenő nap.
E mozdulatlan, néma szerelem
A jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
Az emberbőrbe bújt Halál kaszája.
