2009. december 19., szombat

Sarkadi Imre



Sokszor, sokat olvastam, és szeretem az írásait!



Az 1945-után jelentkező írónemzedék egyik jelentős tagjaként mutatta be a parasztság átalakuló életét, valamint az 50-es évek első felének emberi-társadalmi torzulásait. 1956 után az értelmiség helyzetét keresve, a gondolkodók felelősségét a közösségért végzett cselekvésben látta. Az egyén belső lelki harca, vívódásai plasztikusan jelennek meg drámáiban. 1955-ben Kossuth-díjat kapott.
Sarkadi Imre (Debrecen, 1921. augusztus 13. – Budapest, 1961. április 12.) Kossuth-díjas (1955) és József Attila-díjas (1951, 1952, 1954) magyar író, újságíró.
Sarkadi Imre életútja önmagában is kalandos regény, fordulatos, rövid, de teli változatossággal, örök tanulással, élmények halmozásával. Sajnos máig tisztázatlan halála kettétört egy olyan pályát, ami a legnagyobbak közé emelhette volna. Kezdte mint gyógyszerészsegéd 1941-ben, Debrecenben. 1943-tól 1944-ig nyomdászként dolgozott. Munka mellett a debreceni egyetemen jogot hallgatott. 1946-ban Budapestre költözött, ahol újságírással kezdett foglalkozni, hamarosan a Szabad Szó felelős szerkesztője lett. 1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztőjeként folytatta újságírói munkáját, majd 1954-1955-ben az Irodalmi Újság munkatársa lett.
1955-1957-ben a Madách Színházhoz került dramaturgként. A parasztság sorsának, a szocialista berendezkedésből eredő életmód-átalakulásának legfőbb ábrázolója volt. Első írásai a Válaszban és a Csillagban jelentek meg. Kezdeti írásain Móricz Zsigmond hatása látszódott. Későbbi írása egyre tragikusabb, egyre drámaibb hangvételűek lettek. Művei is tükrözték lelki válságát, egyre pesszimistább, egyre kiábrándultabb írói szemléletet közvetítettek, talán ezért is terjedt el a feltételezés, hogy életének öngyilkossággal vetett véget. Kortársai szerint inkább virtuskodó alkat volt, egész élete egyetlen szakadatlan játék volt a halállal, az önpusztítással. Halála is így következett be.




Művei:
1943 A próféta
1947 Népgyűlés és hitvita
1947-1953 Kőműves Kelemen
1948 Pokolraszállás
1948 A szökevény
1948 Ödipusz megvakul
1948 Párbaj az igazságért
1948 Népítélet
1948-1949 Elektra
1949 Gál János útja
1953 Tanyasi dúvad
1955 Kútban
1955. Szeptember
1960 A bolond és a szörnyeteg
1960 Oszlopos Simeon
1961 A gyáva
1961 Elveszett paradicsom

( Wikipédia)








Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
( Magyar Elektronikus Könyvtár )


Utolsó pályaszakaszának legfontosabb műve, az Oszlopos Simeon (1960) Sarkadi legnagyobb igényű drámája. Az ösztönös-tudatos önpusztítás útját járó ember alakját mutatja be. A cím egy korai keresztény aszkétára, az 5. századi Simeonnevű szíriai remetére utal, aki száműzte magát az emberi társadalomból, kiment a sivatagba, s ott állt egy oszlop tetején évtizedekig. A darab főhősének, Kis János festőművésznek a dolgai rosszul mennek: fő művét a zsűri el utasította, rajztanári állásából el bocsátották, telefonját le szerelték, lakásának egyik szobáját társbérlőnek utalták ki, s szeretője, Mária el hagyja. Bár a csapások közül kettőért kétségkívül ő a felelős - állásából sorozatos mulasztásai miatt bocsátották el, telefonját azért szerelték le, mert nem fizette a díjat, noha italra mindig volt pénze -, úgy érzi, hogy a világ rossz. "A formák, úgy látszik, bomlanak, s nincs jogom, hogy ezt akadályozzam" - szögezi le nyomatékkal, kétszer is. Arra a meggyőződésre jut, hogy ha avilág vezérlő elve a rossz, akkor ő neki a rossz munkáját, a világban való érvényesülését kell segíteni, hogy a világot helyes működésében láthassa. Ettől kezdve egyre nagyobb rokonszenvvel néz Vinczénére, a viceházmesterre, aki a darabban a rossz démonikussá növő képviselője, a tedd a rosszat gyakorlatának elősegítője. Kis János tehát segíti a rosszat tovább rontani, a rosszra még rosszabbal válaszol, és egykedvűen figyeli, hogy pusztul körötte a világ, immár az ő aktív segítségével. El csábítja az új társbérlő feleségét, Zsuzsit, másnap magára hagyja, majd pénzért "át passzolja" egy házbeli féfinak, s közben fel kelti az asszony férjében a féltékenység és elhagyatás kínját. Életfilozófiája és magatartása szinte ki hívja a kést, mellyel Zsuzsi, a gyalázatosan sértett asszony le szúrja. A festő az élet és halál mezsgyéjén a megvilágosodottak éberségével tesz új vallomást: "Atnyúltam az ötödik dimenzióba. . . már megvan a sejtésem. . ., hogy nem segítek a rosszon, ha tovább rontom." Ezt a vallomást azonban inkább az író mondja ki, mintegy meg erőszakolva a drámai anyag belső mozgását. Kis János ugyanis itt fel adja a rosszat még rosszabbra fordítani elvét, hiszen a halálosnak ígérkező késszúrás elfogadása éppen el rontott életének legkövetkezetesebb továbbrontása lenne. Eddig a fordulatig Kis János igazi "negatív hős" volt: nem kendőzte arcát eszmékkel, hitekkel, erkölcsi elvekkel, merte vállalni önmagát, a maga igazi valójában: rossznak, gonosznak, aljasnak; meg tudta vetni magát azért, mert embernek született, hiszen az ember - Sarkadi hőse s talán a szerző szerint is - a maga rontó természetének megválthatatlan, örök foglyaként él. Az abszurd drámákéval rokon cselekmény menetébe egyébként sem illik bele a befejezés: sem Mária romantikus visszatérési jelenete a végszóra, sem pedig a látványos késszúrás hatására be következő ünnepélyes "megtérés". A drámai cselekmény szálát át szövik és tagolják a főhősmonológjai, melyek egy vélt és valóságos sikertelenségtől, alkoholtól meg bomlott idegrendszer megnyilatkozásai. Ezek a meditációk, erkölcsi, lélektani, szociológiai fejtegetések a dráma legfontosabb gondolatait tartalmazzák.
Sarkadi Imre a magyar történelem nehéz korszakában, a háború utáni években lett neves íróvá. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy drámáit ma is játsszák, mély gondolatiságát nem koptatta meg az elmúlt idő, mint ahogy tette az ebben a korban született, gyakorta sematikus darabok többségével.

Oszlopos Simeon című darabja először kisregénynek készült, drámaváltozata később készült el. A darab - mint Sarkadi legtöbb írása - a megváltásról, az értelmetlen, amorális létezésről szólnak, gyakorta bibliai parafrázisok. Ez a darab sem lóg ki a sorból, az üdvösségben gondolkodó "hittérítők" és a valódi életre hivatkozó "bennszülöttek" konfliktusa teszi értelmiségi hősét különccé, a gonosz vonzásának ellenállni nem tudóvá.
Bemutató időpontja volt: 2005. szeptember 24., Soproni Petőfi Színházban.

Sírja a Fiumei úti temetőben található.

A darab:

Az V. században egy Simeon nevű szíriai remete, aki szerette volna minden zavaró körülménytől mentesen szemlélni a világ dolgait, elvonult a sivatagba, s egy nyolcvan láb magas oszlopon élt hosszú évtizedekig. Arról, hogy milyen tapasztalatokat összegzett magában Oszlopos Simeon, keveset tudunk; mindenesetre a világtól elvonuló, a társadalomból önmagát kiszakító ember jelképévé vált. Sarkadi 1960-as drámájában Kis János festőművész, korunk Oszlopos Simeonja, kudarcok sorozata után nem keresi, de nem is akarja megtalálni helyét az őt körülvevő társadalomban. Hiába ismételgeti, hogy: „Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten?”, kérdésére nem kap választ. Magára marad, és életútja szükségszerűen torkollik tragédiába.
( B.E. - Színházi kalauz )

A Tiszatáj-ban jelent meg egy cikk róla, " Legenda Sarkadi Imréről"
       


az alábbi oldalon: 

( Kattints rá! )




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése