EZ A BÁNAT EL SOSE MÚLHAT
Ez a bánat el sose múlhat,
a kacaj se bír vele.
Hársfám puha lombja hervadt,
hallgat a madár-zene.
Nekem egykor minden új volt,
szívem mézzel teli, bölcs;
nyájas-szelíd szavam is most
hulló keserű gyümölcs.
Az ismerős, szeretett föld,
bár hold szövi át: fakul.
Vizesések, hegyfalak közt
az orosz síkság busul.
Horpadt, lázas, sivatag-táj
s vizenyős tekintetü sík -
rokon velem, és nagyon fáj,
és könnyen a könnyem esik.
Bari bőg. Kalibák sora málló.
A poros szélvészen át
farkkal legyez egy sovány ló,
zord tóban nézi magát.
Nevén nevezve: honunk ez,
ahol ember s pusztai szél
együtt iszik, olykor könnyez,
mosolyos napokat remél.
Ezért e sirás sose múlhat,
a kacaj se bír vele.
Hársfám puha lombja hervadt,
hallgat a madár-zene.
A kék tűzeső
A kék tűzeső hamu lett.
Lemondtam a kóborlásról.
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.
Kívántam a bort, a leányt
s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást-mulatást megutáltam:
rontja az embert.
Csak téged lássalak én,
az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
ne lakjék más a szívedben.
Te finom-suhanású leány,
makacs szíved érti-e végre:
a csibész szeretni tud ám!
És engedelmes a vére!
Fene mind az ivó-helyeket,
verset sem írok, ha kívánod;
simogatnám lágy kezedet
s hajadat, mint őszi virágot.
Örökre nyomodba megyek,
itthon, vagy akárhova, távol...
Legelőször most szeretek,
búcsúzva duhajkodástól.
( Weöres Sándor fordítása )
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, (oroszul: Сергей Александрович Есенин; 1895. október 3. – 1925. december 28.) orosz lírai költő. A rövid életű orosz irodalmi irányzat, az imazsinizmus képviselői (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) közé tartozott, de korai költészete az impresszionizmushoz is közel áll, a benyomásokon alapuló gazdag szín és képvilága miatt.
Magánélete zaklatott volt, élete harminc éve alatt többször is nősült, négy gyermeke született. Isadora Duncan világhírű amerikai táncosnővel való viharos házasságáról és alkoholfüggőségéről lett először ismert nyugaton. Oroszországban legalább akkora hírnév övezi, mint a „nemzet költőjét”, Puskint; számos versét megzenésítették, életéről televíziós sorozat készült, országszerte szobrokat emeltek a tiszteletére, külön irodalmi társaság foglalkozik élete kutatásával és költészete elemzésével. Magyar fordítói között van Rab Zsuzsa, Illyés Gyula és Weöres Sándor.
Jeszenyin Konsztantyinovo (ma Jeszenyino) faluban, a rjazanyi tartományban született. Édesapja, Alekszandr Nyikityics parasztember, édesanyja, Tatjana Fjodorovna (lánykori nevén Tyitova) írástudatlan parasztasszony volt. Kisgyermekként anyai nagyszülei nevelték. Első verseit kilencévesen írta, szerette az orosz irodalmat, Puskint, Gogolt. Egyházi iskolába íratták, amelyet tizenhat évesen végzett el. Ezután a Moszkvai Tanítóképzőbe kellett volna járnia, de „szerencsére ez nem történt meg”, emlékezett vissza a költő.
1912-ben Moszkvába költözött, ahol először egy húsboltban, majd egy könyvesboltban, később pedig nyomdai lektorként dolgozott Szityin nyomdájában, másfél évig. Itt ismerkedett meg Anna Izrjadnovával, akivel közösen a Sanjavszkij Népi Egyetemen történelmi-filológiai tárgyakat hallgatott esténként. A pár polgári esküvőn házasodott össze és az 1914-es év végén megszületett fiuk, Jurij. A nagy sztálinista tisztogatások idején Jurij Jeszenyint letartóztatták és 1937-ben a Gulágon munkatáborban halt meg.
1915-ben Szentpétervárra költözött, ahol Alekszandr Bloknak írt üzenete után a költő találkozásra hívta: „Ma itt volt nálam egy rjazanyi ifjú a verseivel. 19 éves. A versei frissek, tiszták, hangosak, bőbeszédűek. 1915.
Blok bevezette az irodalmi társaságba, megjelentette négy versét a Golosz zsiznyi (Az élet hangja) c. folyóiratban. Itt ismerkedett meg Szergej Gorogyeckijjel, Nyikolaj Kljujevvel és Andrej Belijjel. Kljujev különösképpen nagy hatást gyakorolt rá, az ő tanácsára kezdett el orosz népi ruhában járni. Kljujevvel való szoros barátsága miatt szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy Jeszenyin és Kljujev szeretők voltak, erre azonban nincsenek konkrét bizonyítékok. Alekszandr Lukjanov kutatásai szerint a költő rengeteg figyelmet és szeretet igénylő személyiség volt, ezért vonzódott bárkihez, aki szerette, de ez számára nem jelentett szexuális jellegű kapcsolatot.
1916-ban jelent meg Jeszenyin első kötete Radunyica címmel. A szerelemről és egyszerű falusi életről szóló versei korának egyik legnépszerűbb költőjévé tették, mivel az irodalmi körök a háború borzalmai elől szívesen menekültek a tiszta orosz vidék nosztalgiájába. A háborúnak köszönhetően bibliai motívumok is megjelentek verseiben és elkezdték érdekelni a falusi lét szépsége mellett a vidék szociális kérdései is.
1916-1917 között Szergej Jeszenyint katonai szolgálatra sorozták be; tekintélyes írók közbenjárására nem a frontra került, hanem a Carszkoje Szelo-i kórház írnoka lett. Az 1917-es forradalom következtében Oroszország kilépett az első világháborúból. Abban a hitben, hogy a forradalom jobb életet fog hozni, Jeszenyin rövid ideig támogatta, de hamar elvesztette illúzióit.
1917 augusztusában Jeszenyin másodszor nősült, felesége Zinajda Rajk színésznő volt (a későbbiekben Vszevolod Mejerhold neje). 1918 szeptemberében saját kiadóvállalatot alapított Трудовая Артель Художников Слова néven (A Szó Művészeinek Munkaszövetkezete). Ez a kiadó jelentette meg második verseskötetét Preobrazsenyie címmel. Ugyanebben az évben született lánya, Tatjana is. Harmadik gyermeke, Konsztantyin, 1920-ban látta meg a napvilágot.
1919-ben író-költő (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) és művész barátaival (Borisz Erdman, Georgij Jakulov) együtt megalapította az imazsinizmust: „1919-ben egy barátaimmal kiadtuk az imazsinizmus manifesztóját. Az imazsinizmus egy formai iskola volt, amit szerettünk volna bevezetni a köztudatba. De nem talált termékeny talajra, s önmaga halálát okozta.”
1920-ban két kötete is megjelent, a Golubeny és a Trerjadnyica, miközben Mariengoffal Dél-Oroszországban és a Kaukázusban utazgatott. Cs. Varga István szerint[18] Mariengof legalább akkora hatással volt a költőre, mint Kljujev. Az ő unszolására kezdett el kocsmákba járni. Hamarosan már részeg botrányaitól volt hangos a társasági élet. A barátok elmondásai szerint Mariengof hatására vált el Zinaidától 1921-ben. Ugyanebben az évben jelent meg Iszpovegy huligana c. kötete.
1921 őszén, amikor a Alekszej Jakovlev festő műtermében tett látogatást, Jeszenyin megismerte a Párizsban élő amerikai táncosnőt, Isadora Duncant. Az asszony 17 évvel idősebb volt nála és alig egy tucat szót tudott oroszul, a férfi pedig semmilyen idegen nyelven nem beszélt. Mariengof elbeszélése szerint Duncan azonnal Jeszenyin kisugárzásának rabja lett, mindössze pár szót tudott oroszul, ezek egyike volt a zolotaja golova (arany fej; a költő szőkeségére utalva), amit azonnal Jeszenyin fülébe is súgott, majd váratlanul megcsókolta a költőt, és azt mondta: angel (angyal), majd újra megcsókolta, és azt mondta: csjort (ördög). Jeszenyin felolvasta neki a verseit, amiből Duncan ugyan egy szót sem értett, de úgy érezte, hogy „zene ez, s aki e verseket írta egy géniusz.”
1922. május 2-án házasodtak össze. Jeszenyin elkísérte híres feleségét egy európai és amerikai turnéra. Gyakran részeg állapotban Jeszenyin szállodai szobákat vert szét és botrányokat rendezett az éttermekben. Ivan Sztarcev – Jeszenyin egyik barátja – szerint előfordult, hogy meg is ütötte feleségét. Ez a viselkedés nagy nyilvánosságot kapott az akkori sajtóban. Jeszenyin unatkozott a szerinte ál-művészi körökben, amikbe felesége bevezette, Amerikát kifejezetten nem kedvelte: „Nekem tetszik a civilizáció. De Amerikát nagyon nem szeretem. Amerika az a sártenger, amiben elsüllyed nem csak a művészet, de az emberiség legjobb tulajdonságai is.Az utazás megváltoztatta a költőt. Egyre többet ivott, barátai visszaemlékezései szerint tekintete tompa lett és fénytelen. Életuntnak és betegnek tűnt. Csalódott a nyugati művészi körökben, akik nem voltak hajlandóak befogadni, csak egy iszákos orosz forradalmárt láttak benne egy idősödő, neves táncosnő oldalán, és ez mély nyomot hagyott a költőben. Az is bántotta, hogy Lola Kinel, Isadora lengyel származású titkárnője, akit megbízott, hogy fordítsa le a verseit angol nyelvre, úgy vélte, nem lehet jól visszaadni Jeszenyin költészetének orosz nyelvre szabott muzikalitását. Így a költő, aki vágyott arra, hogy külföldön is szeressék a verseit, úgy érezte, sohasem fogja költészetét megérteni a nyugati kultúra.
A házasság csak rövid ideig tartott és 1923 májusában Jeszenyin visszatért Moszkvába. Ott rögtön kapcsolatba bonyolódott Auguszta Miklasevszkaja színésznővel és úgy tartják, hogy polgári szertartással feleségül is vette, miután elvált Isadora Duncantől. Másik szerelmese ebből az időből, Galina Benyiszlavszkaja volt, aki a költő halála után egy évvel öngyilkosságot követett el a sírjánál.
1924-ben újabb kötete jelent meg Moszkva kabackaja címmel. A kötet versei őszinte vallomások a részegségről, a züllött kocsmázásokról, a botrányokról. Ugyanebben az évben Jeszenyinnek fia született Nagyezsda Volpin költőnőtől. Szergej Jeszenyin soha nem ismerte gyermekét, Alekszandr Jeszenyin-Volpint, aki később híres költővé vált a Szovjetunióban és részt vett Andrej Szaharov disszidens mozgalmában az 1960as években. Az Egyesült Államokba költözve, Jeszenyin-Volpin neves matematikus lett.
Még 1924 szeptemberében újabb kaukázusi utazás következett, ez idő alatt Perszidszkije motyivi című verscikluson és az Anna Sznyegina című poémáján dolgozott. Az utazás jót tett a lelkének, a déliek szívélyesen és szeretettel fogadták, tenyerükön hordozták. Megnyugodott és művészete is kiteljesedett, az 1924-es, -25-ös évben több mint száz költeményt írt, többet, mint megelőzőleg összesen. A dél-oroszországi útja során írt verseit a Szovjetszkij Kavkaz kiadó adta ki Sztrana szovjetszkaja címmel.
Vissza kellett azonban térnie Moszkvába, s nyugalmának vége szakadt, újra nekivettette magát a kocsmáknak. Egyre paranoiásabb lett, Jelizaveta Sztirszkaja költőnő emlékezése szerint pisztolyt vett, folyton úgy érezte, hogy követik, figyelik a rendőrök; korábban részegen többször is inzultált egyenruhásokat.Depressziója elmélyült, verseiben egyre inkább eluralkodtak a sötét színek, egyre többször ismétlődtek a halálhoz kötődő gondolatok.
Jeszenyin életének utolsó két éve folyamatos tévelygéssel és részegséggel volt tele, ugyanakkor megalkotta költészetének legszebb darabjait. 1925 tavaszán Jeszenyin megismerkedett Lev Tolsztoj unokájával, Szofja Andrejevna Tolsztajával, aki az ötödik felesége lett. Házassága nem segített súlyosbodó depresszióján, felerősödött paranoiája, hallucinációk gyötörték1925. novemberében teljes idegösszeomlással kórházba került, ahol egy hónapig kezelték.
December 21-én engedték ki a klinikáról. Kiadójától kikérte az összegyűjtött verseiből kiadott kötet honoráriumát és táviratot küldött Volf Erlihnek Szentpétervárra, hogy foglaljon neki szobát. Elutazása előtt még meglátogatta gyermekeit, Anna Izrjadnova így emlékezett vissza: „azt mondta... 'elutazom, rosszul érzem magam, biztosan meghalok'. Kérte, hogy vigyázzak a fiára, s ne kényeztessem el.” Pétervárott az Angletyer nevű szállodában szállt meg, az 5-ös számú szobában.
December 28-án találták meg holttestét a szállodai szobában, a fűtőcsövekre akasztotta fel magát a jegyzőkönyv szerint. A szobában megtalálták saját vérével írt búcsúversét. Testét a boncolás után Moszkvába vitték, ahol december 31-én koporsóját körbevitték Puskin szobránál a Tverszkij bulváron. A Vagankovszkoje temetőben helyezték végső nyugalomra.
Jóllehet Oroszország egyik legkedveltebb költője volt és pompás állami temetést kapott, Sztálin és Hruscsov alatt a legtöbb művének kiadását felfüggesztették. A felfüggesztéshez nagymértékben hozzájárult Nyikolaj Buharin kritikája. Csak 1966-ban adták ki ismét műveit.
Szergej Jeszenyin számos versét megzenésítették, számos előadó repertoárjában szerepelnek, például Alekszandr Malinyinéban,Alekszandra Pahmutováéban.Alekszandr Novikov pályafutása során két Jeszenyin-albumot is kiadott, Szergej Jeszenyin – (Szergej Jeszenyin – 110 év) és Szergej Jeszenyin. Ja pomnju ljubimaja (Szergej Jeszenyin. Emlékszem, kedvesem...) címmel. A különféle előadók feldolgozásaiból több válogatásalbum is megjelent.
1979-ben a rjazanyi színház színpadán mutatták be Nyikolaj Sungyik Szergej Jeszenyin c. színművét, ez volt a költő életének első színházi feldolgozása. A költő születésének századik évfordulóján, 1995-ben Moszkvában több színművet is színpadra állítottak (Verszija Angletyer [Az Angletyer-verzió], Csjornij cselovek [Fekete ember], Poszlednjaja oszeny [Az utolsó ősz). Moszkvában 2010-ben is játsszák az Iszpovegy huligana c. színművet, mely Jeszenyin egyik művén alapszik.
Jeszenyin élete a filmművészet számára is témát szolgáltatott, az első filmet Poj pesznju, poet (Énekelj, költő) címmel 1971-ben forgatták a Moszfilm stúdiójában és 1973-ban mutatták be. Jeszenyin szerepét Szergej Nyikonyenko alakította. 2005-ben Szemen Rjabikov rendező készített filmet Zolotaja golova na plahe (Arany fő a vérpadon) címmel A film 1922 és 1926 között követi végig a költő életét. Ugyanebben az évben mutatták be a Jeszenyin című televíziós minisorozatot, melynek címszerepében Szergej Bezrukov volt látható. A sorozatban olyan amerikai színészek is szerepeltek, mint Sean Young (Isadora Duncan szerepében) vagy Gary Busey. ( Wikipédiából)
l
LEVÉL EGY ASSZONYHOZ
Emlékszik-e,
hát hogy ne emlékezne rá,
ahogy a falnak dőlve
álltam ott...
Nyugtalanul járt a szobában fel s alá,
s valami éles szót
az arcomba csapott.
Azt mondta: válni
rég ideje volna.
Hogy elgyötörte már
szilaj-vad életem,
s különben is van egyéb dolga.
Messzire, mélyre - így
rendeltetett nekem.
Kedves! Maga
nem szeretett soha.
Nem tudja: a földi sokadalomban
voltam veszett lovas hajszolt lova,
habos szügyű paripa voltam.
Nem tudja, hogy
szélverte utakon,
hol tömör füst borít be mindent,
az gyötört, hogy nem tudhatom,
a végzet merre hajszol minket.
Ami nagy, csak távolról látható.
Ha arc archoz hajol,
nem lát a másik arcig.
Sír a hajó, mikor a vágtató
orkán a tenger tükrén felviharzik.
Ilyen hajó a föld.
De kormánykerekét
valaki biztos kézzel megragadta,
az új jövőért, életért
a tomboló vizen
fenségesen irányitotta.
Ki az, aki a nagy fedélzeten
öklendve, átkozódva nem rogyott le?
Kevés akadt csak félelemtelen,
aki lábát szilárdan megvetette.
És akkor én,
míg dőlt a hajó recsegve-ropogva,
tapasztalt fővel tudva dolgom -
leszálltam a hajógyomorba:
hányás-mocskon ne kelljen undorodnom.
Hajógyomor -
orosz csapszékek mélye!
Pohár alján mámort kerestem,
hogy senki után se bánkódva végre,
részeg égésbe
életem veszejtsem.
Kedvesem!
Kínoztam, tudom.
Fáradt szemében mély
szomorúságot láttam,
mivel botrányok közt, hivalkodón,
életem garasonként szétdobáltam.
Nem tudta, hogy
szélverte utakon,
hol tömör füst lepett be mindent,
az gyötört, hogy nem tudhatom,
a végzet merre hajszol minket...
........................................
Évek futottak el.
Felém új kor rohan.
Szívem és elmém nem a régi.
Hadd emelem ünnepi poharam
a kormányost éltetni és dicsérni!
Ma gyöngéd érzések
ütnek sziven,
és szomorú, fáradt szemét idézem.
Ki most távolról sietve üzen:
régi-magából
kilépett egészen.
Mert, kedvesem,
örömmel mondhatom:
a szakadékot elkerültem.
Én most a szovjet-oldalon
mint útitárs, ágálok lelkesülten.
Más lettem.
Már nem bántanám magát,
mint régen tettem,
nem kínoznám.
A szabadság
s a munka zászlaját
átvinném akár a La Manche-csatornán.
Bocsásson meg.
Maga is más, igen.
Él csöndesen
komoly, bölcs férje mellett.
Gondunk-bajunk magának idegen.
És én magam -
magam se kellek.
Éljen,
kövesse sorsa csillagát
védett nyugalma békés mezein...
Üdvözli az, ki nem felejti el magát,
egy ismerőse:
Szergej Jeszenyin.
Bokraink közt
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
( Rab Zsuzsa fordítása )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése